Esztergom és Vidéke, 1927

1927-11-06 / 86.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. •E8IELEIIK MIDÉI VASáBIAP ÉS OSÜTÖBTÖKÖB. •serkesstőség és kiadóhivatal i Simor János utca 18—20., kova a lap szellemi részét Illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptnlajdonos és telelőt szerkesztői LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. Az oláh „agrár-reform". Irta: Csikós Mihály, I. Erdélyben már az oláh megszállás első napjaiban minden oláh katona azzal dicsekedett, miszerint a király megígérte, hogy a magyar birtokok szétosztásából fejenkint 20 hold földet kapnak. Ez az ígéret élesztette harci kedvüket, gyújtotta bennük a bátorságot a védtelen magyar javakban való garázdálkodásra és tobzódásra. Nagy szükség is volt az ilyen ígérgetésekre, mert amily demoralizáltak voltak külsőleg, olyan volt lelkületük, lelkesültségük is. Fegyelem teljesen hiányzott, csak a rablási vágy töltötte be őket és a bolsevista szellemet a legbrutálisabb eszközökkel lehetett elnyomni. Nemcsak a katonaság, de az oláh lakosság hangulata is oly fenyegető volt, melyen mi magyarok csak lelki örömet érezhettünk és sehogyan sem akartuk elhinni Nagyrománia kiépülését. Ezen bolsevista áramlatot kellett leküzdeni és erre semmi nem lehetett alkalmasabb, mint az agrárreform, semmi nem lehetett alkalmasabb ürügy a magyar birtokok el kobzására. Akadtak oláh birtokosok is, azonban ezekből a birtokokból vajmi kévés jutott paraszt kézre, mert a kisajátítás folyamán ezekkel a birtokokkal szemben mindig volt ürügy amelyet mentesítettek vagy csak elenyésző mérvben csorbíttattak. Ők nagyon szem előtt tartották azt az igazságot, hogy azé a Haza, akié a föld. Ha Erdély eddig magyar volt, mert a föld a magyaroké volt, legyen ezután az oláhoké a föld, hogy Erdély oláhhá lehessen. Én azt vallom, hogy a föld nemcsak birtokosa, hanem a köz érdekeit is kell, hogy szolgálja. A föld birtoknak nemcsak tulajdonosát, de az összességet kell táplálnia és akik nem használják ki, el kell azt azoktól venni, mint ahogy elveszik a gyerektől a nem neki való játékszert. Ezen szempontból a nagyobb arányú kisajátítás nagyon is indokolt. Az oláhok azonban ezt a szempontot teljesen figyelmen kivül hagyták s csak egy cél lebegett előttük: a magyar kézen lévő földeket oláh kézre juttatni. Minden ténykedésük erre irányult és céljukat el is érték. Az agrárreform az úgynevezett kényszerbérletekkel kezdődött. Öszszeírták a földigénylőket és ezek számához képest hasították ki a birtokból a kívánt darabot. Az igénylők kérvényt adtak be, megjelölvén a birtokot és annak azt a részét, amelyet igényeltek. Tárgyalást tűztek ki, megidézvén a birtokost, ott az igénylők előadták kérelmüket és velünk birtokosokkal közölték, hogy birtokunkból ennyi és ennyi hold ezért a haszonbérért bérbe vétetik el. A haszonbér oly minimálisan csekélyre szabatott meg, hogy alig-alig fedezte a föld adóit. Ezzel a birtokos kénytelen volt megelégedni, mert ha nem elégedett meg, felebbezhetett, de ezzel csak költségeit szaporította, mert ezekre a tárgyalásokra oláh ügyvéd nélkül még sem lehetett megjelenni. Amint a földigénylők szaporodtak, szaporodtak a tárgyalások is, szaporodtak a költségek is, nyesegették a birtokot, mig odáig nem értünk, hogy csak az a része maradt meg használatunkban, ami már az igénylőknek nem kellett. Arról a hatóságok gondoskodtak, hogy az igénylők szaporodjanak. Minden oláh igényjogosultnak lett elfogadva, a nem oláhok közöl elsősorban a kaszakapa kerülők jutottak bérlethez, mert ezeknek a száját kellelt először be tömni, nehogy izgassanak. Még a faluvégi cigányok is igényjogosultakká avatattak s akiknek első dolguk volt bérbeadni kapott bérleteiket polgári haszon mellett, ami nem is volt nehéz, hisz a tulajdonos oly nevetségesen csekélységet kapott. A munkáséletű magyar és sváb nép első időkben nem jelentkezett igénylőknek, mert álláspontjak az volt, hogy nekik az oláhtól még a föld se kell, noha rendkívül földéhesek. De mikor látták, hogy a birtokokat nélkülök is szétosztják, azon kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek ? De nem szivesen vették őket az igénylők közé, mert megbízhatatlan érzelműek voltak és ebből titkot nem is csináltak. A gazdasági cseléd sehogy sem akart igényjogosult lenni, mert mint cseléd biztosabb és jobb megélhetése volt, mint bérlőnek. Ám de ezeket a hivatalos személyek mint vándorapostolok kapacitálták, fenyegették, biztosították őket arról, hogy a birtokok nélkülö is fel lesznek osztva, ők kenyér nélkül maradnak és mint ilyeneket illetőségi helyükre toloncolják, ahol pedig már mint föld igénylők jegyzékbe vétetni nem fognak. De mi magunk is kénytelenek voltunk őket oly mérvben elbocsájtani a szolgálatból, amily mérvben nyirbálták határunkat és igy magunk szaporítottuk az igénylők számát. Amily mérvben nyirbálták határainkat, olyan mérvben voltunk kénytelenek jószágállományainkat apasztani, eladogatni, nem volt legelő és nem volt hol télire való takarmányt termelni. Ezzel megint magunk alatt vágtuk a fát, mert azon indokolással, hogy eladtuk jószágainkat, ismét elvettek egy darab földet és mert eladtuk jószágainkat, megjelentek a rekviráló katonák, hogy elszedjék tőlünk takarmánykészleteinket. Mivel elbocsájtottuk a cselédséget, elrekvirálták gabonakészleteinket is. Nekünk pusztulnunk kellett 1 Amily mérvben fogyott a mi jószágállományunk, oly mérvben szaporodott a községek állománya s ez ujabb földigénylest vont maga után, mert kellett a közlegelőket nagyobbítani. Ha gyepterületeket már nem találtak, szántóföldeket vagy erdei fiatalosokat osztottak ki legelőnek. Igy vezették vissza a gazdasági állapotokat az őslegelő gazdálkodásra. Hogy az erdei területeknek legeltetése mily veszedelmet fog előidézni csonka hazánk alföldjére, rövidesen fogja éreztetni hatását a tavaszi árvizveszedelmek képében. Az a hatóságot nem hozta zavarba, ha igénylők jelentkeztek és vettetlen terület már nem állott rendelkezésre, mert természetes, hogy földjeinket iparkodtunk elvetni. Kényszerbérletre osztották ki az elvetett földeket. Velem esett meg, hogy egyik gazdaságunk területéből bérletbe akartak áprilisban kiosztani 65 hold árpa vetést. Ugyancsak iparkodnom kellett azon, hogy az egész termést mi és ne az igénylők arassák le. Az is velem esett meg, hogy közvetlen a dohányültetés előtt jól elkészített 100 holdat egyik gazdaságunkban ki akartak osztani. Áldozatba került, hogy ezt megakadályozhattam. Az, hogy 30 dohánykertész megélhetése forgott kockán, az nem számított, hiszen ezek magyarok voltak! Az agrárreform végrehajtása körül számtalanok voltak az alkalmazottak és ezek mindegyike arra törekedett, hogy befolyásósabbnak, hatalmasabbnak tűnjék fel, mint a többiek. Jogokat gyakoroltak, jó pénzért ítéleteket, döntéseket változtattak meg és ezekből viszás helyzetek állottak elő. Megesett, hogy már az odaítélt, birtokbavett kényszerbérleti területeket az egyik község igényjogosultjaitól egy más községbe'i igényjogosultaknak újból odaítélték, megsemmisítvén az első döntést, sőt még az sem volt bizonyos, hogy a második csoporttól nem veszik e el az odaítélt területet egy harmadik csoportbeli igényjogosultak kedvéért. Én esetet tudok, hogy egyugyannazon terület háromszor ítéltetett oda és a három község igényjogosult csoportja valóságos közelharcot vívott egymással, kiverték egymást a földből és az maradt a birtok ura, amely csoport nagyobb felkészültséggel vonult ki a döntő ütközetre. A vesztesek mehetnek panaszra, ahová akartak. Esetet tudok, hogy a kényszerbérletre lefoglalt birtokrész nem is lett kiosztva, hanem az eljáró oláh urak maguknak tartották meg, magyar birtokosokkal szántották-vettették el és csak próbálták volna meg a szives megmunkálásra felkért birtokosok megtagadni az ilyen barátságos segédkezést 1 Igy váltak a magyarok az oláhok .obbágyaivá. (Folyt. köv. Vármegyénk tiltakozása Trianon ellen, Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék törvény halósági bizottsága október 29-én tartott őszi közgyűlésén dr. Mike Lajos ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag a következő tiltakozó beszédet mondotta a trianoni béke ellen : Méltóságos Főispán Úr! Tekintetes Th. Közgyűlés! Amikor szólásra emelkedem, hogy a trianoni béke óta ujabb év elmultával viszhangját adjam a két ősi vármegye hazafiúi bánatának, a megsemmisüléssel dacoló erejének, feltámadásba vetett reményének, kérem a tekintetes Törvényhatóságot, tekintsen el erőim gyengeségétől, adjon nekem bátorítást felszólalásomhoz az a tudat, hogy bármennyire is meg volnék áldva a szó hatalmával, akkor sem volnék képes szavakban kifejezést adni a győzők embertelen békéje folytán lelkünket tépő elkeseredésünknek. Emlékezzünk! 1919 december 2-án vette a magyar kormány a Szövetséges ós Társult Hatalmak felhívását, hogy a magyar békeküldötteket a béke tárgyalásra a legrövidebb idő alatt küldje Neuillybe. Huszár Károly, akkori miniszterelnök úgyszólván a megalázkodás hangján válaszolt, melyben a magyar kormány készségét kifejezte, egyben azonban felhívta a Legfőbb Tanács figyelmét arra, hogy a Magyarország részéről kiszemelt delegátusok közül többen a románok által fogságba hurcoltattak, a románok még az ország szivében vannak, ami mig egyrészről rendkívül megnehezíti, ha egyáltalában nem testi lehetetlenné a magyar kormány helyzetét súlyos feladatai teljesítésében, másrészről a magyar kormány a legnagyobb súlyt helyezi arra, hogy a mikor az ország létéről van szó, akkor lehetőleg az egész ország lakosságát szabadon képviselje, ezért felkéri a Legfőbb Tanácsot arra, hogy a románok fogságában sínylődő magyar •a- SAIÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, töröl- rj I I , i r , I Esztergom, Széchenyi-ier , . köző, konyha- és kenyérruha, WPlf*7ÍTia 1111 I 3Q7líííl?l! 16. sz. (Saját ház.) TeieLl., C7AlfHH abrosz (nagyban és kicsinyben) • VlUfclIiailll l_Cld£JU I iái fonszám 135. 'Házi kenIldLáCl WfcUVUll legjutányosabban beszerezhető M der szövésre elfogadtatik