Esztergom és Vidéke, 1927

1927-11-06 / 86.szám

Valódi keleti perzsaszőnyegek nagy választékban VIRÁG és SZÁNTÓNÁL! békedelegátusok szabadíttassanak ki, a románok pedig vonuljanak vissza a meghatározandó katonai vonalra. Clemenceau válasza az volt, hogy a Legfőbb Tanács nem tartja magát illetékesnek ilyen ügyekben eljárásra és megismétli felhívását, hogy a kormány a békeküldötteket most már a legrövidebb idő alatt küldje Parisba. 1920 január 5-én elindult a magyar békedelegáció, gróf Apponyi Alberttel az élén. 7-én érkeztek meg a Gare de l'Est re. Azt hitték, tárgyalásra mennek. A pályaudvaron avval fogadta őket Henry alezredes, hogy közölte azon rendszabályokat, amelyeknek a francia kormány a magyar békeküldöttséget alávetette. Egyedüli szabadságuk az Vblt, hogy a Bois-ban és Neuillyben szabadon sétálhattak, de már Parisba nem volt szabad kisérő nélkül bemenniök. Látogatókat egyáltalában nem fogadhattak, levélbelileg senkivel nem érintkezhettek, csak az összekötő tisztek előzetes engedélyével, amit ezek a legtöbbször minden indokolás nélkül mereven megtagadtak. Apponyi minden követ megmozgatott, hogy még a békefeltételek átadása előtt személyes érintkezés utján felvilágosítsa a legfőbb tanácstagjait Magyarország kétségbeejtő helyzetéről, az égbekiáltó igazságtalanságról, amelyet a kiszivárgó hirek szerint a békekötéssel Magyarországon elkövetni akarnak. Minden igyekvése hiábavaló volt. Január 14 én kézbesítették a magyar békeküldöttségnek a meghí-' vást, hogy 15-én délután jelenjék meg a Quai d'Orsay-n a békefeltételek átvétele végett. Ekkor Apponyi még egy utolsó kísérlethez folyamodott. A magyar békeküldöttség a feltételek átvételére két-három napi halasztást kért azzal, hogy ezen időre szüksége van a békekonferencia összeülésének alakiságai elintézésére Apponyi magántermészetű levelekben fordult Clémeceau, Lloyd George, Nitti miniszterelnökökhöz, az amerikai, japán nagykövetekhez, a személyes érintkezés lehetővé tételére kérve őket. A legfőbb tanács válasza még az nap megérkezett: meglepetéssel vette a magyar békeküldöttség halasztási előterjesztését, ilyen ürüggyel a Legfőbb Tanács a feltételek elhalasztását nem engedélyezi. Felhívja a küldöttség figyelmét arra, hogy különben is nem tárgyalásról, hanem csak a békefeltételek átvételéről van szó, egyébként pedig a Legfőbb Tanács véleménye az, hogy amennyiben a magyar békeküldötlség január 15-én meg nem jelennék, a magyar békeküldöttségnek nem volna többé oka arra, hogy továbbra Parisban maradjon I A megaláztatásoknak ezzel még nem volt vége. Megjelent a magyar békedelegáció. Clemenceau rövid üdvözlés után átnyújtotta a békefeltételeket s közölte Apponyiva', hogy a Legfőbb Tanács elfogadta azon előterjesztését, hogy Magyarország helyzetéről előadást tarthasson (Apponyi tárgyalást, nem pedig előadást kért) s kérdést intézett Apponyihoz, hogy nem voina-e hajlandó előadása megtartása végett másnap a Legfőbb Tanács előtt megjelenni? Ekkor 1920 január 16-án tartotta Apponyi életének legszebb beszédét. „Érzem a felelősség roppant súlyát —• mondotta Apponyi — mely rám nehezedik abban a pillanatban, amikor a békefeltételeket illetőleg Magyarország részéről az első szót kimondom." Nemzetének ezer éves dicső múltjából fakadt öntudata azonban áttöri lelke lehangoltságát: „Nem tétovázom azonban és kimondom, hogy a békefeltételek, amelyeket önök nekünk átnyújtani szivesek voltak, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok Tisztán látom a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak, most azonban Magyarországnak arra kell válaszolnia, hogy helyese öngyilkosnak lennie, nehogy meghaljon ?" Egész életében az igazságosság, a szabadság elvét kereste ; ez csillámlik át beszéde ezen részén: „nem tudtam megtalálni a nemzetközi igazságosság, a nemzetiség és népek szabadság elvének oly alkalmazását, mely a nekünk átnyújtott bókefeltételek indoklását kellően megvilágította volna." Hivatkozott Wilson 14 hires békepontjára, amely a béke alapjául a nemzetek önrendelkezési jogát hirdette. Magyarország kész erre az alapra helyezkedni, belenyugszik a nemzetiségek népszavazás utján megnyilatkozó Ítéletébe, hogy velünk akarnak-e maradni, vagy eJakarnak tőlünk szakadni ? Csak kellő garanciát kér, hogy a nemzetiségek akarata szabadon megnyilatkozhassék. Önérzetesen cáfolta azt a vádat, hogy Magyarországot a háború felidézésében bűn terhelné. Hiába tárta ki lelke egész nagyságát, hiába ragyogtatta fenséges szónoki erejét! Csak az alkotmányosság hazájában felnőtt Lloyd Georgeban ütődik fel egy pillanatra a lelkiismeret, szót kér, Apponyit megkérdezi, hogy vannak-e tárgyi bizonyítékai azon állítására, hogy 4 millió magyart szakitanának el a békefeltételek Magyarország testétől, Magyarország néprajzi térképe iránt érdeklődik A győzelmi mámor Lloyd Georgeban is elnyomta a lelkiismeret szavát. Békedelegátusaink haza jöttek. Február 12-én küldöttükei Írásbeli válaszunkat a bókefeltételekre. Soha még Magyarország néprajzi, földrajzi, po, litikai, gazdasági, kulturális helyzetét olyan alapossággal, ily egységbe foglalva nem fejtették ki. A békeküldöttség minden tagját, minden szakértőjét, muntársát Magyarország megmentésének gondolata, a tények hatalmába vetett hite vezérelte. A háború felelőssége kérdésében is megdönthetetlen bizonyítékokat tártunk fel: gróf Tisza István 1914 jul. 1-én előterjesztést tesz Ő Felségéhez, melyben azt mondja, hogy végzetes hibának tartaná a Szerbiával való leszámolást és a felelősséget semmikép sem vállalná el érte. A július 7-én tartott közös minisztertanácson lemondással fenyegetődzik, ha álláspontját nem fogadnák el. Juüus 8-án ujabb felterjesztést intéz a királyhoz, melyben azt mond ja, hogy a háborút valószínűleg igen kedvezőtlen feltételek mellett kellene végigküzdenünk s ha a po'itikai szempontok mellett az állam pénz ügyi és közgazdasági helyzetét is mérlegeli, amely a hadviselést óriási mértékben megnehezítené es a hábo ruval járó áldozatokat és szenvedéseket a társadalomra nézve szinte elviselhetetlenekké tenné, a leglelkiismeretesebb megfontolás után Szerbia katonai megtámadását célzó ja vaslatért a felelősséget a maga részéről nem vállalhatja. Julius 19 én volt az utolsó közös minisztertanács. Németország a mind fenyegetőbb magatartást tanúsító Franciaország miatt már ideges volt, Franciaországot az 1870-es ,megrohanással akarta leteperni; katonailag a háború már elkerülhetetlen volt. Gróf Tisza István ekkor még egy kísérlethez folyamodolt: követelte, hogy Szerbia megtámadásával nem céloz területi hódításokat és a katonailag szükséges határkiigazitáson felül egy talpalattnyi földet sem fog elvenni Szerbiától. Kívánta, hogy ez a határozat az idegen hatalmakkal azonnal közöltessék. Tisza álláspontját elfogadták, Berohtold azonban mégis azt táviratozta a szentpétervári nagykövetünknek, hogy a monarchia területi désinteressementjáról ne tegyen említést az orosz kormánynak. íme a bizonyítékok, amelyek feltétlenül megdöntik azt a vádat, hogy a háború felidézésében Magyarországot bűnösség terhelte! Megdőlnek tehát a ránk rótt ítélet indokai, evvel együtt pedig meg kell dőlnie magának az ítéletnek is ! A Szövetséges és Társult Hatalmak válaszoltak a békefeltételekre tett észrevételeikre. Minden előterjesztésünket elutasítottak. Csak egy engedményt tettek a kísérőlevélben, mely szerint ha a megvont határok valahol igazságtalanok, az igazságtalanság közérdekből orvoslása megtörténhetik. A határvizsgálóbizottságok mükö désüket befejezték, 2 község vissza csatolása az eredmény ! Ha nem volna oly végtelenül szomorú, mosolyognunk kellene felette! Hét év mult el már a békekötés óta. Lloyd Geogeban hét évig küzdött a lelkiismeret, mig végre Viscount Rothermere nemes, bennünket mély hálára kötelező igazsághirdetése Lloyd Georgeból is kiváltja a lelkiismeret megnyilatkozását, hogy a trianoni határok nem megváltozhatlanok! Magyarországnak Ausztriával volt állam kapcsolata elfojtotta a magyar nép külpolititikai iskolázottságát. Ezért nem csodálkozhatunk afelett, ha a magyar nép széles rétegei Rothermere szavában egy bűnös hangot vélnek hallani, melynek nyomán egy szép napon önmaguktól megnyílnak előttünk, kitolódnak a trianoni határok. Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság! A Millerand kísérőlevél ha okosan élünk vele, még erős fegyver lehet a kezünkben! Ezt a fegyvert Lord Rothermere megfényesítheti, talán meg is élesit heti, ezzel a karddal a küzdelmet azonban nekünk kell megvívnunk! Külpolitikai iskolázatlanságunk egy másik hibája, nem a kormányt értem, hogy nem tartjuk eléggé szem előtt, hogy a külpolitikai hangulat idegességét válthatja ki, ha kifelé sokat beszélünk. A külpolitikában nagyon keveset volna szabad beszélnünk és még igen sokan kell küzdenünk! Magyarország egét még sötét fellegek borítják. De mintha már bomladozni kezdenének a felhők. Vigyázzunk, dolgozzunk, hogy ha egyszer mégis kisüt a nap felettünk, itt életet találjon, amiből a feltárna dás virága fakadhat 1 Dorog hármas finnepe. Mindenszentek ünnepén meghatóan szép hármas ünnepély folyt le szomszédságunkban fekvő Dorog nagyközségben. A világháború innét is elvitte áldozatait. Huszonnyolc dorogi férfi nyugossza örök álmát különböző csataterek temetőiben. Ezeknek a németajkú, de magyarul érző, hazájuk védelmében elesett hős katonáknak a község a templom előtti téren Csiszár János szobrászművész által emeltetett emléket. Ezt a pompás kivitelű szobrot leplezték le, szentelték fel az új községházát és disz-' közgyűlés keretében nyújtották át József főhercegnek a díszpolgári oklevelet, József főherceg vitéz Fábry Dániel alezredes, szárnysegéd kíséretében érkezett Dorogra, hol dr. Huszár Aladár főispán és Palkovics László alispán, a község elöljárósága és a bányatisztikar Schmidt Sándor m. kir. bányaügyi főtanácsos, bányaigazgatóval az élén, üdvözölték a fenséges vendéget. Az ünnepélyes szentmise után a közönség a templom előtti térre vonult, hol József főherceg nagyhatású leleplező beszédet mondott. „Ne keressük egymás hibáit — hangoztatta a főherceg — hanem egymásban bizva, egymást szeretve dolgozzunk hazánkért; akkor el fog jönni az idő, amikor ismét olyan erős lesz Magyarország, hogy ösz szeomlanak az őt körülfogó falak. Mert ne higyjék azt, hogy a csonka országoan mi boldogulni tudunk! Bármit teszünk is, bárhogy is igyekszünk, ez a csonka ország minket eltartani nem tud. Ezért kell dolgoznunk hazánk felépítésen egyesült erővel. Ez nem frázis-szólam részemről, hanem szivem melyéből fakadó szeretetteljes intelem." A lelkes éljenzéssel fogadott beszeg után dr. /Trinkl Kálmán plébános megáldotta az emlékművet, majd pedig a különféle küldöttségek helyezték ei koszorúikat. A közönség ezután az új községházába vonult, melynek ünnepélyes megáldása után díszközgyűlés keretében átnyújtották József főhercegnek a díszpolgári oklevelet, melyet a kir. fenség a következő szavakban köszönt meg: „Nem találok szavakat arra, hogy hálámnak méltó kifejezést tudjak adni. Szónokuk arra kért, hogy most mint Dorog díszpolgára, forrjak Öszsze Dorog népével. Én azt hiszem, hogy ez az összeforrás már megtörtént a vérzivatarban, ahol láttam Dorog fiait is, ahol láttam, hogy még tudnak egy szent eszméért halni. Már akkor úgy éreztem, hogy mindannyian eggyé váltunk. Most, hogy díszoklevéllel távozom innét, biztosithatom önöket, hogy ez az összeforrás ezentúl még tökéletesebb lesz. Mint Dorog új pogára, a legforróbb szeretettel üdvözlöm polgártársaimat és ígérem, hogy Dorog sorsát tehetségem szerint mindig szivemen fogom viselni." A díszközgyűlés után a főherceg megtekintette a bányatelepet, hol Chorin Ferenc elnökigazgató üdvözölte, majd pedig résztvett a bányakaszinóban rendezett diszebéden, amelyen dr. Huszár Aladár főispán a kormányzóra és Palkovics László alispán József főhercegre mondott felköszöntőt. I HÍREK, j Csendben, ahogy a szorgalmas hangyák dolgoznak, gyönyörű kis ajándékot készítettek ennek ami sokat kritizált, szeretett városunknak. Jó ízlés, komoly, megfontolt munka és a szépnek a meghatottságig átérzett szeretete egy régi háznak visszaadta az időtől megtépázott régi szépségét, sőt, amit az eszközök szűkessége az akkori létesítők részére nem engedett meg, — nagyobb költséget jelentő, az épület stílusához illő, az egész épületet egységesen betöltő díszítést, — azt a legválasztékosabb ízlésű tulajdonos oda kívánta és létre is hozatta.