Esztergom és Vidéke, 1925

1925-11-22 / 93.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. lEGIELBIIK HIDES TASABHáP É8 CSÜTÖBTÖKÖS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-atca 18—20., kova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. A város dilemmája. (—OS ) Mikor ennekelőtte pár hét­tel szóvá tettük a Halastó ügyét, jól tudtuk, hogy egy olyan kérdést boly­gatunk meg, melynek feszegetése mint addig, akkor is nagy emóciót vált ki a kedélyekből. De tettük ezt azért, hogy a plénum elé kerülő ügy mégegyszer megvitatás alá essék, s annyi huzavona után egyszer már megoldást nyerjen. A lezajlott hírlapi vitákból megalkothatta ki ki érdekelt a véleményét. Aki a Halastó érde­kében „Agrárius" névvel sikraszállt, tekintélyes gazda, egy kis mese pirulájába téve érveit, hasonlatosan akarta beadni a „keserű orvosságot", a nélkülözhetetlen Halastavat Esz­tergom beteg gyomrába. A beteg be is vette volna már az orvosságot, mikor megjelent egy másik orvos, aki bár nem vonta kétségbe a bea­dandó szer hasznát, de jobbat ajánit, pontról-pontra jobbat és hatásosab­bat, mint az előbbi. Mármost ha a jót jobbal lehet helyettesíteni, a jó­zan ész kapva kap azon. E lap mult heti számának hasáb­jain ölveczky mérnök kétségbevon­hatatlan bizonyossággal döntötte meg „Agrárius" érveit és kimutatta, hogy a súlyos adatok, melyek arra leltek volna jók, hogy a Szántóföld-párt tagjait elnémulásra rémítsék, nem egyebek jól imitált vaktöltéseknél, melyek pukkantak ugyan, de görög­tűzzel. Igenis azt a talajt, melyet vizzel akarunk borítani, kitűnő földdé lehet javítani és pedig aránylag igen kevés költséggel és nagyobb jöve­delmi forrást nyerve ezzel, mintha ott halastó lenne. Tehát aki a város érdekeit viseli szivén, hogy mentől többet ezért a „beteg" városért, az e tekintélyes szakvélemény elhang­zása után csak azon lehet, hogy az a terület szántófölddé tétessék. E terület szántófölddé tevésének van egy nagy akadálya: az a bizonyos belügyminiszteri parancs. Itt azt kell leszögeznünk, hogy a minisztériumot igen egyoldalulag informálták és le­het, hogy egyénileg éppen az, aki megtelebbezte az egész dolgot, bizva előbbi összeköttetéseinek felhasználá­sában. Nem vonjuk kétségbe a jóin­dulatot, de állítani se igen merjük. Ez a bizonyos be ügyminiszteri hatá­rozat egyébként megmásítható. Miután nyilvánvaló, hogy a város­nak eminensebb érdeke a lecsapolás és a földnek mezőgazdasági kihasz­nálása, reméljük, hogy mindenki azon lesz, miszerint egy szakbizottság vizsgálja felül a dolgokat, megálla­pítva véglegesen a föld milyenségé­nek értékét és fekvési magasságát. Ha ez a hivatalos bizottság, — me­lyet esetleg a belügyminisztérium is leküldhet, — megerősíti Ölveczky .Esztergom és Vidéke" tárcája. Gróf Széchenyi István. Az akadémia centenárus ünnepe ünnepe az egész országnak, ünnepe minden magyar embernek. „A leg­nagyobb magyar" gróf Széchenyi István midőn felajánlotta egy évi jövedelmét, 60.000 forintot az Aka­démia megalapítására akkor Magyar­ország mostani fejlett kultúrájának alapkövét tette le Széchenyi életéről, tetteiről, eszméiről az utolsó évtizedek alatt egy könyvtárra való irodalom keletkezett, de sajna, sem akkor, sem azután, sem a közelmúltban soha nem értették meg őt, legalább is gyakorlati életbe nem plántálták át annyira eszméit, mint azok értékük­nél fogva megérdemelnék. Széchenyi nagy nevét levett kalap­pal kell említenünk, emlékeinek lel­künkben ünnepi húrokat kell meg­zengetniök. Ez a hatalmas szellem, aki a tespedt magyar világ őserde­jében utat kezdett vágni a haladás­nak, aki az öntudatlan, tunya ma­gyar fajba lelket akart önteni, ma­gára akarta eszméltetni, figyelmez­tetni arra, hogy feje felől elviszi a szalmatetőt a modern haladás orká­na, ha nem cserepezi be és épiti újjá roskadozó házát, hazáját, az„ a hatalmas szellem ma láthatatlanul je­len van minden gondolkodni és faj­tája sorsán aggódni tudó emberben. Csakhogy sajnos, igen kevésben. Mit is akart Széchenyi ? Lehetet lenséget 1 Ellenmondás ez»? Megfelelt rá már 100 év I De mit is akart te­hát ? Azt a laza törzsszerkezetet, melyet Magyarország néven ismert a világ hol igen kevés dicsőséggel, mindenek előtt ezt akarta egy egy­séges egésszé, fajilag erőssé és gaz­daggá összekovácsolni. Bejárván a kül­földet, mint méh a mézet, ugy szed­te össze külföldön a gyakorlati ta­pasztalatokat, hogy idehaza érvénye­sítse. Oldott kéve volt nemzetünk, ezt akarta társadalmilag összeszervez­ni azután gazdaggá, végül politikailag is függetlenné, éretté. Nagy ellenfele, Kossuth, ezt megfordítva akarta. Lángelméje minden lázas törekvé­sével sem volt az a forradalmi szel­lem, mint aminő Kossuth. Ha a nemzet Széchenyi nyomdo­kait követi, ha az Ősiségi törvényt, a jobbágy felszabadítást abban a tempóban hajtja végre, ahogy Szé­chenyi akarta, ma egy gazdaságilag erős középosztály lenne. Amikor a nemzet Kossuthoz szegődött, kimond Ferenc mérési adatait és a föld használhatóságának kimutatott érté­két, úgy a m. kir. belügyminiszté­rium visszavonja előbbi intézkedé­sét és szabad folyást enged a vá­ros akaratának, hogy legyen ott szántóföld. Ez a megoldhatatlan dilemmának látszó kérdés nem függhet Mohamed koporsójaként két tábor között to­vábbra is anélkül, hogy a városnak további súlyos vesztesége ne legyen. A városnak ellensége az, aki ujabb akadályokat gördít megoldása elé. A megoldás pedig csak egy lehet: szántóföld. Ennek érdekében hatá­rozott és gerinces állásfoglalásra van szükség, mert aurea mediocritás nincs. Tovább vitatkozni sem lehet a dolgon, mert — mint nyilvánvaló lett — eddig is, ezután is csak sú­lyos paralogizmus hibájába esik az, aki a Halastó előnyét vitatja. Es ezenfelül azt a látszatot is kelthetné magával szemben, hogy bizonyos meJlókcéloktól vezettetve teszi. Min­ket soha nem vezetett önös cél, mert mindig és mindenekfelett a város érdekeit szolgáljuk; ez vezet most is, hogy a szántóföld előnyös abb voltát, a Halastóval szemben védjük. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország menyország. ta halálos ítéletét. De ezen töpren­geni most már késő, s Kossuth csak gyenge gazdasági politikus volt. Ma­gyarországnak pedig abban az időben mint soha jobban, egy Széchenyire volt szüksége. Megvetette tehát az Akadémia alap­ját 1825. nov. 3-án Széchenyi Ist­ván gróf. Ezzel a magyar nyelv, a tudomány bástyáját akarta mindenek előtt az elnémetesedett, ellatinosodott nemzet felé. És vágta tovább a bo­zótot. Szóval és tettel emberfeletti munkát fejt ki. Megjelenik a „Hitel", „Világ", a „Stádium", melyekbe le­fektetett igéi ma is oly irányadók, mint voltak akkor. Korbácsot vett a kezébe és azzal serkentette az alvó, henye magyarságot, öatépő fájdal­mában, az ország többségét bárgyú birka seregnek, majd bőszült elefánt­nak nevezi, s a nemességre lázító vádakat szór. Az akkori politikusok­ról és publicistákról azt mondja: „szemtelen kutyái a hazának, akik csak marni és ugatni tudnak", éret­len, érdemetlen hígvelejű emberek. S véres könnyeket sírt lelkében, hogy így kell nemzetét tettre felkorbácsol­ni. S csak részben sikerül az. Meg­alkotja a Lánchidat, a dunai gőzha­józást. A Vaskapu- és a Tisza-sza­bályozás megkezdése az ő törekvé­Fizetésrendezés? A magyar tisztviselőség mindenkor megértéssel volt az ország anyagi helyzetével szemben. Kis fizetés mel­lett is lelkiismeretes munkát végzett. Éz áll és bizonyításra nem szorul. Belátó és munkás volt az ország anyagi helyzetével szemben, akkor is, amikor nagy urak ezreket gon­doláztak el Velencében az. ország pénzéből, ami akkortájban nagyon nagy érték volt. Nem lázongott akkor sem, amikor milliók teltek a nem­zetiségi vidékek választásaira, csak a tisztviselőknek nem jutott javítás. Csendesen dolgoztak akkor is, ami­kor tömegesen futkároztak az állami autók, amikor milliárdos vagyonok harácsolóotak össze, csak a magyar tisztviselő rongyolóeott, kopott, ment tönkre. Békességgel tűrte sorsát, ten­gődött a segélyek címén dobott kon­cokon, közbe eladogatta értékesebb holmiját, mert úgy volt meggyőződve, hogy az állam szegény, nem adhat többet Ami a fényes pazarlást, mil­liókat elnyelő ünnepségeket, vagyo­nok illetéktelen felhalmozódását illeti, puritán, országjaváért dolgozó lelkét nem érintették, dolgozott, kopott to­vább. Megmaradt annak, aminek lennie a magyar középosztálynak kell. Most ezen az osztályon vágtak végig durva korbáccsal, melynek nyoma a véres esiknál is fájóbb se­seinek gyümölcse. Fajtájának senki­nél nem tapasztalt szeretete teremti meg a lótenyésztésre az első lóver­senyeket, a társadalmi élet élénkíté­sére a Nemzeti Kaszinót, a kisebb egzisztenciák erősítésére a selyem te­nyésztést ós apróbb kereseti forrá­sokat. Látta azt a hatalmas anyagi és erkölcsi tőkét, ami ebbe a nemzetbe el van rejtve, ezt akarta napfényre bányászni és az életbe bekapcsolva a külföld relációival összeköttetésbe hozni. A fanatikusok lángleikével hitt és reménykedett minden pesszimiz­muson keresztül, nem állította meg a maradiak bunkós botos hada sem. Elérte, hogy mindenki rátekintett, munkája a legszebb kilátásokkal in­dult. Csak indult, mert megállt. A körülmények és Kossuth eltérítették tőle a szalmaláng természetű nemze­tet és forradalmi vágányra állították be a nemzet vonatát. Széchenyi látta előre a katasztrófát, a karambolt, aminek vége egy nemzet bukása. Nagy lelke elborult; megőrült. Ebben az emberben egy nemzet élte önma­gát. A haldokló szellem, a földhöz sújtott óriás azonban mégegyszer -magához tér és a gyászos Bach­rezsimet „Blick" című munkájával megismerteti és kinevetteti az egész NÉZZE MEG Ätfi KÉSZ GYERUEKBUfláKAT Diáksapkák 65.000 koronáért kaphatók. es vonni fog, mert 1 sg­jatanvosabbaa kapja a SZÉCIENY! ÁRUHÁZBANi (Volt Hangya flxtst.) Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptalajdonos és szerkesztésért felelős LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára ; egy hóra 15.G00 korona. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom