Esztergom és Vidéke, 1925

1925-11-08 / 89.szám

XLV1I. évfolyam 89. szám. KERESZTÉNY MAGYAR SAJTÓ. Vasárnap, 1925. november 8. BMBBBBBBfck . onr ITIITAI ÉS TAPS AD ALMI I AP m m POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IEBIELEHIK 1IIDEI VASÁBIAP ÉS CSÜTÖBT0KÖR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptnla]donos és szerkesztésért felelős LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára: egy hóra 15.000 korona. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkésztőség nem ad vissza. IPHBwaiifBHfflBa^^ iyppii8iiiB||[y Tanító-ünnep lelkes örömzajától visszhangosak ma Esztergom város falai. A kultúra három érdemes, becsületes munkását ünnepli ma a város apraja-nagyja s ez az ünneplés jelentőségében meszsze felülhaladja a szokásos, sablonos ünnepségek szintjét, mert a lelkek benső hálájának közvetlensége nyilatkozik meg a mai nap örömhangjaiban. Ez a közvetlenség s ez a szeretetteljes ragaszkodás, mellyel városunk közönsége a három érdemes tanférfiút ünnepli, amennyire természetes, annyira lebilincselő is, hiszen az ifjúkor, mondjuk igy: a gyermekkor gondtalan, boldog éveinek színes, meleg impressiói a szülő, jobban mondva: az anya tiszteletreméltó' személye mellett a tanító, a jó tanító alakjához, személyéhez, egyéniségéhez fűződnek. A jó tanító személyéhez ... igy mondottam, pedig mondhattam volna más díszítő jelzőkkel is. Tarkíthatnám írásomat cifra szóvirágokkal, ünnepi frázisokkal, de érzem, hogy ezzel rontanám a mai ünnep tiszta, szent hangulatát. Azért is, mikor a mai napon ünnepeit tanítókat említem, a jó tanítót aposztrofálom Írásomban. Azokat a jó tanítókat, kik a nehéz tanítói sors megszámlálhatatlan nehézségei közt egy város lakosságának két-két generációját vezették oda szelid, apai kézzel, az emberi es társadalmi értékek, a szellemi és lelki örömök, a polgári s egyéni erkölcsök mély vizű kútjaihoz, hogy merítvén számukra abból, a reájuk bizott emberpalánták lelkét, a józan tudás cseppjeivel öntözzék. A mai tanító-ünnep azért is felemelő, mert osztatlan ünnepe a város minden társadalmi osztályának. Jó tanítóját egyformán ünnepli ma a város minden társadalmi rétege, hisz a jó tanító egyformán tanítója minden apró gyereknek, akár magas társadalmi polcra, akár az egyszerűbb emberi küldetés teljesítésére rendelte őt jövendő végzete. S ebben rejlik éppen a tanítói név tisztes nimbusa. A tanító nélkülözhetetlen minden emberi társadalomnak addig, mig a társadalom fennállásának magvát a család képezi. A tanító az apa és az anya mellett tagja a családnak, mert ő a család gyermekeinek nemcsak tanítója, de nevelője is. Segítőtársa, tanácsadója, jó barátja, sokszor vezetője s irányítója a szülőnek s a családnak. 0 nevel a gyermekekből apákat s a kisdedekből polgárokat, tisztviselőket, munkásokat, tudósokat és katonákat. Ő neveli a társadalom számára az embert. Ez a szó: az embert, — ez magyarázza meg nekünk a mai nap jelentőségét s a tanítói állás fontosságát. Ahhoz, hogy valaki embert nevelhessen, magának is bírnia kell a legszebb, legnemesebb emberi tulajdonokkal. Hát Esztergom város ma ünnepelt tanítói — s ebben szerencsés ez a város, — csakugyan fel voltak ruházva a legszebb emberi tulajdonokkal, melyeket a tékozló gondatlanságával szórtak szét negyven-negyvenöt esztendőkön keresztül a város iskoláiban, egyesületeiben, köreiben. A tudásnak, az ismereteknek, a jó tanácsnak, a tisztes példaadásnak csodás-nagy mennyiségét adták oda önlelkükből kiszakítva e város közművelődésének oltárára. Ezt érzi és tudja mindenki, azért ünnepel ma* osztatlan örömmel, egyhangú lelkesedéssel nemcsak az ünnepelt tanférfiak, de a tanítói név tiszteletére, megbecsülésére, elismerésére ... A mai tanító-ünnep családias, meleg, rokonszenves jellegét ez az osztatlan megbecsülés, ez az egyértelmű tisztelet s elismerés adja meg. A közvéleményt képviselő sajtó hasábjaiban mi is az őszinte tisztelet és bensőséges megbecsülés kifejező szavait kiáltjuk bele a mai tanítóünnep lelkes örömzajába, elismeréséül a becsületes, tisztes, hosszú és érdemekben dús tanítói munkának! Halastó.*) Egy édes gyermekmese jut róla eszembe, mikor a fiatal anya eisőszüíöttje megbetegszik, a szigorú doktorbácsi nagyon keserű orvosságot rendel, amit a kis pubi nem akar természetesen bevenni. A mama látja, a papa érzi, hogy a pubi ettől meggyógyulna, de egyik sem akarja erőszakkal bevetetni a kicsikével, mert félnek, hogy elsőszülött drágaságuk megharagszik reájuk és nem fogja őket szeierni. Végűi is dada láíja, hogy a kis aranyos belepusztulhat betegségébe és magára veszi a pillanatnyi, de annál öntudatlanabb haragját a kicsikének, beadja a keserűnek véit orvosságot és mikor a kicsike meggyógyul, az eszecskéje is megjön és a dadát jobban szereti, mint a szülőket, mert megmentette a pubika életét, pedig az orvosság nem is volt olyan keserű. A városi halastó visszaállítását a Belügyminisztérium, mint vagyonfelügyeleti hatóság, 1286—1925. IV. számú határozatával elrendelte s ezzel ugyhiszem a gyászos forradalom esztergomi utolsó vivmanyára is fátyolt borított. Most már csak az a kérdés, hogy ami eszecskénk is megjött-e? Félek, hogy még mindig akadnak kicsinyhitűek, még mindig lesznek, kik félnek és inkább elejtik a közjót mintsem, hogy Jánoska, Józsika, Andriska haragját magukra vonjak és ebbe a városi adófizető Pubi belehal. Minden városi polgár jól tudja, hogy a halastó városi közvagyon, tehát egy értékes vagyontárgy, melyet gyümölcsöztetni kell az összpölgárság javára. Minden gazdapolgár érzi, hogy a legelő, mely szintén városi köztulajdon, ha a mai állapotban marad, nem legelő, de éheztető terület lesz, mert hiába áll már egy kosár dió a gazdasági hivatalban, *) Tekintettel városi közérdekre, minden életrevaló tárgyilagos eszmének szívesen adunk helyet. SzÖlgyémy Gyula, a Deák Ferenc-utcai elemi fiúiskola igazgatója, ki Esztergomban eltöltött 45 évi buzgó tanítói működés után most nyugalomba vonul.