Esztergom és Vidéke, 1922

1922 / 97. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1922. auguszus 27. Flórián aknász pár szóval üdvözölte a pénzügyminiszter, a bányakapitány­ság, az igazgatóságot és a tisztikart s a jubilánsok nevében köszönetét fejezte ki a kitüntetésért. Az ünnepeltek közt a pénzügy- miniszter szép kivitelű emléklapja, a MÁK r.-t. emlékirata és az Eszter­gomi Takarékpénztárra szóló betéti könyvecske került kiosztásra. A be­téti könyvecskében 5000, 2500, 2000 koronás összegek voltak. A jutalmak kiosztása után Tiles Ferenc bánya­munkás a jubilánsok nevében a ki­tüntetést megköszönve, a himnusz eléneklésével az ünnepség véget ért. Az ünnepségen az egész tisztviselői kar, valamint az altisztek és a mun­kásság közül igen sokan vettek részt. Hisszük, hogy a fentemlitett szó­nokok beszédei meggyőzték a mun­kásságot, hogy nem azok a jóakaróik, akik a fülükbe suttogva jósolják a boldogító vörös paradicsomot, hanem azok, akik hozzájuk igaz szavakat szólva, meglátják a munkásság szen­vedéseit és méltányolva hosszú év­tizedeken át eszközölt munkájukat, azt megjutalmazzák. w Hivatalos rész. * 4268—1922, szám. Másolat: 506 kb. 198 ül. 1922. szám. Esztergom vármegye közigaz - gatási bizottságától. Tárgy: Estergom vármegye alispánja a várm. közúti alap 1917. és 1918. évi zárszámadá­sát bemutatja. Véghatározat. A vár­megye közigazgatási bizottsága az 1917. és 1918. évi közúti alap zár­számadását felülvizsgálta s annak 1917. évi pénztári eredményét kész­pénzben 311.881 kor. 38 fill. bevé­tel 268.612 kor. 43 fill. kiadás s igy 43.368 kor. 93 fill. készpénz és 287.273 kor. 12 fill. értékpapír maradvánnyal továbbá a számadás vagyonmérlegét cselekvő vagyonban. 410.396 kor. 68 fill. terhelő vagyonban 223.458 kor. 08 fill. s igy 176 938 kor. 60 fill. tiszta gyelekvő vagyonnal helyesnek találta. Az 1918. évi pénztári eredményt pe­dig készpénzben 273.700 kor. 95 fill. bevétel 194.549 kor. 70 fill. kiadás sigy 79.151 kor. 25 fill. készpénz és 301.591 kor. 84 fill. értékpapír marad­vánnyal, továbbá a számadás vagyon­mérlegét cselekvő vagyonban 499 840 kor. 93 fill. terhelő vagyonban 266.991 kor. 58 fill. s igy 242.949 kor. 25 fill. tiszta cselekvő vagyonnal helyes­nek találta. A közigazgatási bizottság ezen véghatározatát a 4 drb. közúti alapszámadással együtt oly felhívással adja ki a vármegye alispánjának, hogy a zárszámadásokat az 1890. évi I. te. 28. §-a értelmében 15 napi közszem­lére tegye ki, ezt a V. H. Lapban hirdesse ki. Kelt Esztergomban a vármegye közigazgatási bizottságának 1922. évi augusztus hó 11-én tartott rendes havi ülésében. Palkovics s. k. alispán h. elnök. HATÁROZAT. A közig, bizottságnak határozatát a várm. hiv. lap utján az érdekeltek­kel azzal közlöm, hogy a számadások 1922. szept. 1-től ugyanezen hó 15-ig bezárólag a kebelbeli kiadóhivatalban megtekinthetők és ellenük ugyanezen idő alatt az észrevételek megtehetők Esztergom, 1922. augusztus 19. PALKOVICS, alispán. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország menyország. Ünnepi nagymise a bazilikában. Ma f. hó 27-én, bazilika felszentelé­sének 66-ik évfordulója alkalmából d. e. 9 órakor ünnnepi nagymise lesz, melyet dr. Walter Gyula c.'püs- pök, nagyprépost fog pontifikálni. Előléptetés. Fehérváry Géza m. kir. honvéd szdos őrnaggyá lépett elő. A szimpatikus kiváló katonát ért kitüntetéshez szívből gratulálunk közönségünk nevében is, ahol ked­ves közvetlen modorával épúgy tisz­teletet vívott ki magának, mint kato­nái és kartársai körében. Gyászhir. Kulich Károlyné szül. Mrella Viktória f. hó 25-én életének 38-ik, házasságának 18 ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Te­metése ma, vasárnap d u. 4 órakor lesz a belvárosi temető kápolnából. — Schwarcz Dezső bérkocsi tulaj­donos felesége szül. Putz Szelma f. hó 23-án 46 éves korában, házas­ságának 16-ik évében rövid, de fáj­dalmas szenvedés után meghalt. — Radikovszky Károlyné szül. Nalezni Hermina életének 57-ik, házasságá­nak 27-ik évében f. hó 24-én el­hunyt. Büchner Antal szerzői sikere. Az opera-zenekar meghivására Büchner karnagy egyik nagyszabású ünnepi nyitányát személyesen vezényelte f. hó 23-án este az állatkertben tartott szimfonikus hangversenyen. Nagy­számú közönség vett részt, közöttük több esztergomi zenekedvelő és így mint kiváló szerzőt s mint tempera­mentumos dirigenst nagy ünneplés ben részesítette. A „Zenelap“ első bemutatásáról a következő kritikát hozta: „A szép est méltán kezdő­dött Büchner Antal nyitányával. Ün­nepi hangulatú, csupa délceg, előkelő vitézi képeket varázsol a hallgatóidé, akár Chopin Polonaise-ei. A jól és szépen ^megalkotott és hangszerelt művet, élvezettel hallgatták és tap­solták.“ É művét még 1908-ban mint zeneakadémíkus componálta és a végzett zeneszerzők hangversenyén előadta az Opera zenekara az Aka­démia nagy hangverseny termében, melyet akkoriban Kerner István az Opera- és a filharmóniai társaság főzeneigazgató karnagya vezényelt. Miniszteri köszönet. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Pelczmann Lászlónak, az Esztergomi Takarékpénztárnak, az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbanknak és az Esztergomi Zeneegyletnek a Hivata­los Közlönyben megjelent rendeleté­vel köszönetét tolmácsolta azért, hogy az esztergomi közs. főreálisko­lának különböző jótékony célokra egyenként 1000—1000 K-t adomá­nyoztak. A miniszteri elismerést ne­vezetteknek Gaál Mózes, a budapest- vidéki tankerület kir. főigazgatója me­leghangú átiratban hozta tudomására. Kinevezés. A m. kir. miniszterelnök a minisztertanács f. évi aug. hó 4-én hozott határozata alapján Voloszyno- vits Zoltán budapestvidéki pénzügy­igazgatósághoz beosztott pénzügyi segédtitkárt a m. kir. közigazgatási bíróság pénzügyi osztályához tanács­jegyzővé osztotta be, illetve nevezte ki. A szimpatikus titkárt városunkban is sokan ismerték, aki a hozzáfordu­lókkal szembeni jó modorával minden­kinek tiszteletét vívta ki. Adományok. Brühl József kano­nok 5000 koronát, egy szives ada­kozó pedig egy puttony szilvát jutta­tott az aggok-házában lévő szegé­nyeknek. Amiért hálás köszönetét mond a főnöknő. Hírek a főreáliskolából. Dr. Ge­deon Endre távozásával megürese­dett francia tanszéket az iskolafenn­tartó város legutóbbi közgyűlése Csura Miklós gyulai r. kath. főgim­náziumi rendes tanárral töltötte be. Csura Miklós tehetséges költő, aki­nek már két önálló verskötete jelent meg, azonkívül gnéhány alapos iro­dalomtörténeti értekezés szerzője s igy megválasztása határozott nyere­sége mind az intézetnek, mind Esz­tergom városának. — Az idei tan­évben a főreáliskola igazgatósága több újítást tervez. Szervezés alatt áll a cserkészet, amelynek vezetését dr. Marcell Árpád főreálisk. tanár vállalta. Ugyancsak bevezetik az idén a műhelymunkát, *mely a gyakorlati életre való nevelésnek lesz egyik eszköze. — Végül az intenzivebb testnevelést szolgálja a vall. és köz- okt. minisztérium által adományo­zott athlétikai felszerelés, amely a szabadtéri sportok művelését teszi lehetővé. Az intézet tornatára a ^szün­idő folyamán részt vett a fővárosban rendezett tornatanári továbbképző tanfolyamon, ahol a testnevelés mo­dern módszereivel megismerkedve, a tornatanítás új irányait fogja meg­honosítani a tanulóifjúság körében. A főreáliskola tehát mozgalmas, mun­kás esztendőre készül. Köszönetnyilvánítás. Néh. Bayer Károly temetése alkalmából koszorú­megváltás címén az „Esztergom“ szerkesztősége utján 400 korona ér­kezett a „Hadröá“ pénztárához a hadiözvegyek és árvák javára. Az adományozóknak hálás köszönetét mond az igazgatóság. Az Esztergomi Kath. Ipari Nő­egylet ma, vasárnap este 7 órakor saját kerthelyiségében családias jel­legű műsoros táncestélyt rendez az alábbi műsorral: 1. Nyitány. 2. Tria­non. Jelenet. 3. Az első férj. Vígjá­ték 1 felvonásban. 4. Az éjjeli zene. 5. A nevető ember. Monológ. 6. Lepjük meg őket. Bohózat 1 felvo­násban. 7. Zene. Az egyesület tá­mogatóit, jóakaróit, barátait és a nagyközönséget ezúton hívja meg az egyesület elnöksége. Beiratás a tanitónőképzőbe. Az esztergomi irgalmas nővérek érseki tanitónőképzőjében (I. és II. osztály) a beiratások szeptember 1. 2. és 4-én eszközöltetnek 10—12 óráig. Behatási dij 200 K. Az évi tandíj 2000 K, mely havi egyenlő részletekben is fizethető. Indokolt szegénység esetén az igazgatóság tandíjkedvezményt ad. Az intézetben internátus is van. Elő­zetes jelentkezéseket már most elfő gad és felvilágosítást készséggel ad az igazgatóság. A Magyar Általános Kőszén­bánya Részvénytársulat igazgató sága a munkásság szivét magához közelebb hozandó, Szent István nap­jának méltó megünneplésére minden nős munkásnak 1 kg. és minden nőtlen részére fél kg. ingyen hús ki­osztását engedélyezte. Földmives értekezlet. Tisztelettel felkérem Esztergom városi Földműves Szövetségének tagjait, hogy f. hó 27-én vasárnap délelőtt 11 órakor a- városház nagytermében értekezletre megjelenni szíveskedjenek. Tisztelet­tel az elnökség. Vizsgálatok és beírások sor­rendje a főreáliskolában. Aug. 28 án, hétfőn d. u. 3 órakor külön­bözeti vizsgák. Aug. 29 én, kedden d. e. 9 órakor az I. osztályra szóló felvételi vizsgálat Írásbeli része; d. e. 10 órakor a vidéki tanulók szóbeli vizsgálata, ugyancsak folytatólag d. u. 3 órakor is. Aug. 30 án, szerdán d. e. 9 órakor a helybeli I. oszt. ta­nulók szóbeli felvételi vizsgálata. D. u. 3 órakor valamennyi ?egy tárgyból bukott s a két tárgyból bukottak egy részének javító vizsgálata. Aug. 31-én, csütörtök d. e. 8 órakor a magán- tánulók írásbeli vizsgálata, folytatólag d. u. is. Szept. 1-én d. u 3 órakor a "magántanulók szóbeli vizsgálata. Szept. 2-án, szombaton d. u. 3 óra­kor a két tárgyból bukottak javitó- vizsgálata. Szept. 4, 5. és 6-án be­írás d. e. 8—12 óráig. Ismétlők csak 6-án jelentkezhetnek. Szept. 8 án Veni Sancte és évnyitás. Szept. 9-én rendes előadás. Boritaladó kedvezmény. Figyel­meztetnek azok a szőlőtulajdonosok, kik sajáttermésű boraikra a borital­adó kedvezményes fizetése céljából az 1892. évi XV. t. c. 3. §-án ala­puló igényüket érvényesíteni akarják, abbeli szándékukat folyó évi szep­tember hó 1-től 15-ig Esztergom vá­ros fogyasztási adóhivatalánál az utca és házszám pon’os bemondása mel­lett bejelenteni annál is inkább el ne mulasszák, mert a későbbi bejelen­tések figyelembe nem vehetők. Sport. A Move sporttelepén ma vasárnap délután fél 3 órakor a Piszkei I. és a MESE I. csapatai között barátságos futtbálmérközés lesz. Jótékonycélú szinielőadás, Az Esztergomi Műkedvelő Ifjúság az EM1Z közreműködésével ma, vasár­nap este 8 órakor a Magyar Király szálloda nagytermében általános köz­kívánatra előadják az „Iglói diákok“ című 4 felvonásos diáktörténetet. Megnyitóul Suppe : „Pajkos diákok“ című zeneművet adja elő és a fel- nás közökben szintén az EMIZ ját­szik. Belépődíj nincs, azonban szives adományokat köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Kitekerte a nyakát — a szom­szédja tyúkjának Varga Istvánná ebszőnyi asszony — s azután vissza­dobta a szemétdombra. Ez a legújabb önbíráskodás módja. Gyakorolnak a csehek. Úgy értesülünk a cseheknél nagygyakor­latokat tartanak, előbb Léva környé­kén, most meg a német határon. Melyik határon lesznek a csehek, ha egyszer a németek el kezdenek „gyakorolni“ ? . . . Mennyi podgyászt lehet a vo­natba bevinni ? Gyakran előfordult a vonatokon, hogy a vasúti jegyvizs­gálók az utasokkal utána fizettetik a nagyobb podgyászok diját. A keresk. miniszter szigorú rendeletet adott ki újabban, melyben az utas ülésére eső podgyásztartón elférő csomagot men­tesíti az után fizetés alól. Megszüntetik a hadigondozot­tak segélyezését. Szeptember 1-én — mint ismeretes — már magasabb járulékot folyósítanak a hadigondo­zottak részére és igy a népjóléti mi­niszter rendelete szerint megszüntetik a hadigondozottak segélyezését. Szep- temper elseje után tehát a hadigondo­zottak részire sem ruhanemüeket, sem pedig vagyonrendezési célt szol­gáló pénzsegélyt nem folyósítanak és ilyen irányú kérelmeket sem vesznek figyelembe szeptember elseje után. Feleslegespénzünket helyezzük el a Hangya Esztergomi Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezetnél I Ezzel nemcsak jó kamatozást bizto­sítunk pénzünknek, hanem hathatósan támogatjuk a szövetkezeti mozgal­mat is és vele mindannyiunk álmát : a keresztény Magyarországot. Piacci razziát tart állandóan az országos árvizsgáló bizottság a hely­beli államrendőrség különítményének bevenásával, hogy a nyílt piacokon és áruüzletekben immár tulmagasra emelt árakat letörje. A „repülő bi­HÍREK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom