Esztergom és Vidéke, 1922
1922 / 97. szám
1922. augusztus 27. 3 ESZTERGOM és VIDÉKE. zottság“ meglepetésszerűen csap le a hiénákra s hatalmában áll a legradikálisabb megtorló eszközök alkal mazása is. A bizottság az aránytalanul magas árakat kérő elárusítót nemcsak megbírságolja, becsukatja, hanem joga van az illetőt hosszabb tartózkodásra internálni is. Figyelmeztetjük a közönséget, különösen az árusokat, hagyjanak fel már embertársaik telhetetlen kizsarolásával. Ha pedig' a vásárló azt veszi észre, hogy a megállapított árnál többet követelnek, forduljon azonnal ezen bizottsághoz, vagy a legközelebbi rendőrőrszemhez. Ugyancsak fel kell jelenteni azt is, akinek bár áruja van, de a megszabott árért „nem eladó“ a portékája. Saját érdeke a közönségnek, hogy az áruuzsorát úgy a piacon mint az üzletekben letörjék, kötelessége mindenkinek az uzsorásokat feljelenteni. Hogyha pedig a piaci árusok rejtegetni mernének, a repülő bizottság fel fogja kutatni az áruraktárakat, pincéket és vermeket s igy hozza elő az elrejtett árut mig a tesauzálót internálással fogja eltávolítani. ^Értesítés. Kultur Mozgo szombat és vasárnapi műsorában változás történt, mert szállítási zavarok miatt a plakátokon hirdetett „Ördög zóna“ c. film nem érkezhetett meg. Jegyezzünk üzletrészeket az Esztergomi Fogyrsztási és Értékesítő Szövetkezetnél. Egy üzletrész 100 korona. Jó szüretre van kilátás. A szőllők állás a környéken kielégítő. Jó közepes termésre van kilátás az idén, ami annál is inkább kedvezővé teszi az ez évi szüretet, mert már augusztus vége felé járunk s nem kell félni sem a peronoszpórától sem a lisztharmattól. Az előző hónapokban szerencsére minimális volt az említett szőlőbetegségek pusztítása, úgy hogy a szüretig csak az esetleges jégesők okozhatnak tetemes károkat. Féláru vizűm a cseh fürdővendégeknek. A cseh hatóságok felhatalmazást kaptak arra, hogy fele illeték fejében állítsák ki a vízumot olyan idegeneknek, akik orvosi bizonyítvánnyal igazolják, hogy a cseh köztársaságba fürdőzés céljából akar nak utazni. ^Uj vasúti arcképes igazolványt kapnak a vasutasok. A Máv. igaz gatóságának rendelete értelmében a vasutasok, valamint hozzátartozóik ez évben uj arcképes igazolványt kapnak. Azelőtt egy-egy arcképes igazolvány 10 évig volt érvényes és azt évről-évre megújították. Most minden esetben uj igazolványokat adnak ki. Értesülésünk szerint a vasutasok kék, hozzátartozóik szürke igazolványt kapnak. Értesítés. Értesítjük t. tagjainkat, hogy a f. évi aug. hó 13 án megtartott közgyűlés határozata értelmében az üzletrészek után a°/o kamat és az igazolt vásárlás után 5% visszafizetés jár az 1921. évre, mely kamat és visszatéiités az üzleti pénztáraknál vagy a központi irodában felvehető. Korlátozták a fővárosi lapok oldalterjedelmét. A kormány az idegen áruk fölösleges beözönlésének megakadályozására hivatkozva rendeletet adott ki az ujságpapirbehozatal korlátozásáról. A rendelet egyben megszabja a napilapok redukált oldal terjedelmét. A 10 koronás lapok hétköznaponként legföljebb 8, vasárnap és ünnepnap 12 oldalt adhatnak. Áz 5 koronás újságok hétköznap 4, vasár- és ünnepnap 6 oldalon jelenhetnek, Az oldalszámot nem emelhetik a lapok akkor sem, ha magasabb eladási árat állapítanak meg. Kultur Mozgó augusztus hó 26— 27-én az amerikai Goldwyn attrakciók egyik legjobb filmjét „A szerencse fiai“ c. alaskai történetet játsza 7 felvonásban. Gyönyörű kiállítású és lebilincselő érdekességü film, mely budapesti megjelenése előtt kerül először Észtergomban bemutatásra. Kedden, aug. 29-én a párisi Pathe filmgyár remeke Zé-Zé Gigolette regénye után irta Pierre Decourcelle két részben 16 felvonásban kerül bemutatásra. Páris legnagyobb szenzációja, ez a relizmustól duzzadó filmalkotás, mely két leányról szól, akik Páris külvárosában nevelkednek és a leg- külömbözőbb karriereket érik el. Párisi erkölcsök legmélyére bevilágító, megrázóan realisziikus színmű Zé-Zé. színtiszta irodalom, uj irány a kinematográfia művészetében. Zé-Zé-t a nagy párisi atrakciót leirhatattan tetszései fogadta a világ fővárosának publikuma, mely tetszés mellett nézte a fővárosnak közönsége is három héten keresztül az Omnia és Helikon mozgószinházakban, hol oly freneti- tikos hatást keltett, hogy minden ember Budapesten is a Zé-Zé-ről beszélt. I. része kedden augusztus 29-én, a Il-ik rész szeptember hó 1 én pénteken kerül bemutatásra. Ezen filmet csak 16-éven felüliek nézhetik meg. Legközelebbi megjelenések lesznek „Amit nem lehet jóvá tenni“ egy anya és fiának története, szintén Pathe film és a kis Szécsy Ferkó személyes fellébtével a „Kis lord“ c. mozi szkecs. Szabásra, varrásra, hímzett ruhák, blúzok készítésére, kabát és. blúz kötésre s különféle más kézimunkára tanít intelligens hölgyeket Tónay Tivadarné, Ferenc József-ut 57. Szeptemberben kezdődő tanfolyamra jelentkezhetni mindennap délelőtt 11 —12 óra közt. Hány kilósok a színészek? Pontos kimutatást közöl e héten a Színházi Élet, Incze Sándor népszerű hetilapja arról, mennyit híztak, illetve fogytak a pesti színészek, vagy színésznők a nyári szünet alatt. Csupa^ kedves ötlet e héten a Színházi Élet, rengeteg kép, cikk, gazdag mellékletek tarkítják. Egy szám ára 30 korona. Negyedévi előfizetés 250 korona. Kiadóhivatal: Budapest Erzsébet-körut 29. sz. Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma. Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged Pallavicini-u. 3. felelőséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzék-bérleti Rekapituláció! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. Szép és ízléses női kalapokat készít Frank Sándorné, Széchenyi- tér 7. szám alatt. Tsxniilnnglr egy ió házból való fiú feivé- I allUl‘Jlián tetik Schweiczer Vilmos férfiszabó műhelyében Kossuth Lajos-ucca{InntlnL víztartásra, vagy permetezéshez IIUI UUK ismét kaphatók, használt hordókat és alkatrészeket magas árban veszek. Mayer kádár, Kolos-kórházzal szembenis alkalmas 1—3 szobás helyiséget — bútorozott is lehet — azonnalra vagy elsejére keresek- Kossuth- uccai előnyben. Cim a kiadóbanTatlllirinfllf ió házból való fiú és egy há- I ullUiUIItlA ziszolga azonnal felvétetik Schultheisz Adolf fűszer- és lisztkereskedésében Kossuth-uccaMindpnpe felvétetik azonnal 1000 kor. IfllllUulluu fizetéssel és eljátással Erzsébet királvné-ucca 11- számSpffl hntnmat ny>lván tévedésből egyik OGia UUlUlllíU üzletben elvitte egy sötét ruhás szalmakalapos ur. Kérem adja le a ___________szerkesztőségben-___________ FflPf tfilfáH békebeli horganyból készült, I Ul UUIVuli jókarban lévő, eladó 8z- György ucca >0- sz. alatt. 26 kereszt zabszalma pelyvával. Cim : Leányvár, kántortanitóZongoratanitástvállal okl-tanitónSCim a kiadóban. Flflfifí darab állványdeszka, kecske- LluUU bakkok, emelőgépek Széchenyi-tér 13. szám alattIrodakisasszony Ä t vélben »Szorgalmas“ jeligére a kiadóhivatalba kéretnek. £ a Sipoló-hegyi dűlőben 1178 négyszögöl terjedelmű szőlőföld. Cim a kiadóhivatalbanDohányos ládák ■£**;{ dohánynagyárudában eladókdl/PnO C7plfPP n^£y darab használt el- Unl Uo O&uUGi adó az esztergomi tábor bán Csere József címenPjnfjÁ Szentgyörgymezőn Templom-tér 6- vJaUJ számú ház, mely áll négy szoba, négy konyha, présház, két kamra, nagy kert és kútból- Tudakozódni lehet Kál- vária-u. 15- Ugyanott egy egylovas köny- nyű kocsi is eladó. Egyedül álló, középkorú nő teaeiS elvégzéséért, magános úri nőnél állandó otthonra találna- Cim a kiadóhivatalban. NilPPflIfit szentgyörgymezei határban, bá- IljtU (HŰI nomi, krisztusi vagy döbönkúti dűlőkben szőlővel, gyümölcsössel megvételre keresek- Cim Oltősy Győző Szent- györgymezőPluppf 300 hektó boros edény befogadá- I Hiúul sára, egy másikat 40 hektó bor befogadására bérbe veszek. Cim Oltósy Győző SzentgyörgymezőQ7pifnf herét nagyobb mennyiségben ve- UZOIIal szek. Cim Oltósy Győző Szentgyörgymezőíinrjn egy darab magas, dupla-szárnyas kluUU üvegbetétes ajtó tokkal és ugyan ilyen tok nélkül. Cim a kiadóbanablakrácsok, cse lédágy, bútordesz kák jutányos áron megvehetők. Cim a ki adóhivatalban. ij az Aranyhegyen 440 0-öles szőlő u gyümölcsössel, igen közel; házhelynek is alkalmas, 160,000 K-ért- — Cim : Német-ucca 43Örökbe fogadni egy 8 éves és egy 2 éves leánygyermeket ? Az ajánlattevők jelentkezzenek a telepfelügyelőnőnél, Jókai-ucca 7. számEladó ^ egy nagy tükör- Cim a kiadóhivatalbanP!ÍP37Í«i|t irodai berendezéseket keresek lUtlOfcldll megvételre Cim a kiadóban5300—1922, számv. szám. Felhívás a felemelt házbérek bejelentése tárgyában. A budapestvidéki m. kír. pénzügyigazgatóság 129467 számú körrendeleté alapján minden háztulajdonos tartozik 3 nap alatt bevallást adni minden olyan béremelésről, amely bér az 1917. évi lakbérnek 4-szeres összegét (az 1922. évi augusztusi emelés után) meghaladja. Ha a lakbéremelés az 1917. évi lakbérnek csak 4-szerese vagy ennél kisebb, uj bevallást adni nem kell. Minthogy csekély számú bevallási ív érkezett, azokat nem áll módunkban kiosztani, ellenben felhívjuk a háztulajdonosokat, hogy azok átvétele végett a városi adóhivatalban jelentkezzenek. Esztergom, 1922. aug. 25. Városi számvevőség adóosztálya. Azonnal eladók a Diósvölgyben egy szőlőföld gyümölcsfákkal, pincével, egy fűszerüz- leii berendezés pultokkal és fiókos állványokkal, boroshordók és ráckád Pifkó Ignác vendéglősnél Esztergom, Simor János-ucca. Önkéntes árverés. Özv. Nagy Jenőné és Nagy Miklós tulajdonát képező Esztergom-Tá- bor mellett lévő szép ház a hozzátartozó kerttel és földekkel f. évi szeptember 3 án d. e. 10 órakor dr. Zwiilinger Ferenc ügyvéd irodájában eladatik. VÍ7?fl37ntt fíitn ál,andó munkára azon- m&ytUUll illiU na!i belépéssel felvétetik az Egyesült Kékfestő és Fehérítő R.-T- nál Esztergom, Arok-ucca 46- szám. Zongora eladó ÄÄÄ hülyített sarkú, barnára fényezett, teljesen jókarban lévő Káptalan-tér 6- sz- alatt. r jókarban lévő I. IV. V. VI. és VII. osztályú gimnáziumi tankönyvek Rudnai-tér 10- szám alattIrnrlktanri k! az irodai teendőkben és IIUUIOIIUIU a gépírásban jártas, felvétetikCim a kiadóhivatalbanI slfríst ifPPPQ három, esetleg két szobá- wmaai ÍIGIGO sat mellékhelyiségekkel a főreáliskola igazgatósága az ujonan megválasztott főreáliskolai tanár részéreügyes leány fényképészeti üzletemben felvétetik- Klomann Nándor Széchenyi-tér 6. Száraz szilvafát törzset és vastag főágat, kicsinyben és nagyban megvételre keres OLTÖSV PÁL és HU sétabotgyár, Esztergom Szentgyörgymező, Sz. Vendel-út 1. szám. Lakás: Dobozy Mihály - ucca 5. szám. Szolgát esetleg szolganőt keres az Esztergomi Kaszinó. írásbeli ajánlatok a Kaszinó háznagyához Esztergom, Deák Ferenc-u. 54. szám alá küldendők. Használt üveget a legmagasabb árban veszek. Kívánságra a legkisebb meny- nyiségért is házhoz jövök, asar Lakáscím bejelenthető: Frommer Géza csemege-üzletében Esztergom, Kossuth Lajos ucca 16. szám alatt. Frommer Gyula.