Esztergom és Vidéke, 1919

1919-11-09 / 103.szám

Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K„ félévre . 36 K. negyedévre 18 K., egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 fii. — Hirdetések árszabály szerint. Kéziratot nem adunk vissza. A kereszténység és a szakszervezet. 1. közlemény. irta: Padányi Andor. Unos-untalan halljuk emlegetni az ipari munkások szakszervezetének előnyeit s ez az előnyhangoztatás arra készteti a társadalom többi rétegeit, hogy kövessék a szervezettség ezen kész példáját. Tagadhatatlan, hogy minden létező dolognak emeli értékét szervezetének, alakulásának a tökéletessége. A természetLdolgoknál azt látjuk, hogy ott minden egyed magában véve tökéletes és ha valami rendellenesség mutatkozik benne, ennek következtében el is pusztul. Ez a teljes célszerűség a természeti egyedek tömegeiben is tapasztalható. — Vizsgálja meg akárki ebből a szempontból a növény vagy állatvilág bármely egészséges egyedének, vagy az iz internáltak. Vannak vagy háromszázan. A nap kicsalta majdnem mindüket a dohos szagú istálóból. Csak kevés maradt benn, ugy öt-hat, akik már annyira betegek, annyira megkinzottak, hogy a napra se kíváncsiak, a napnak se örülnek — pedig három napos esősidő után, mily örömmel köszöntötték máskor a mosolygó sugarakat. De akik kijöttek, azok sem vidámak, vádlón néznek szembe a nappal és sápadtak. Csoportonként leülnek egy körbe az ismerősök, a lancmanok s beszélnek — hallgatnak, ők megértik azt is amit elhallgatnak. Az egyik sug valamit felcsillanó szemmel . . . a többiek rábólintnak ... az őrök . .. csak a szuronyos cseh katonák felelnek rá néha puskatussal. A nap lassan átmelegíti a szegé nyes rongyokat, amit még testükön hagytak. Már alig beszélnek, csak néznek, gondolkodnak, talán ábrándoznak is, hisz oly fiatalok vannak köztük. De hát kik ezek háromszázan? akik nem veszik észre a napot, nem a hátukon koppanó puskatust, s a egyedek természeti tömegének szervezetét és életét, meggyőződhetik róla, hogy jobban, tökéletesebben, azaz céljának megfelelőbben el sem tudná képzelni. A természet rendjéhez való tartozásunk énete súgja, arra ösztönöz bennünket, hogy mi is kövessük úgy egyénenként mint társaságban a célszerűségnek teljen megfelelő berendezkedést. Én úgy érzem hacsak arról lenne szó, hogy természeti mivoltunkban érjük el ezt a célszerű tökéletességet, itt nem állanánk szemben leküzdhetetlen nehézséggel. Ami nehézzé teszi úgy egyénileg, mint társaságban tökéletesedésünket, ez a bennünk rejtőző természetfötötUség. Az a nevelő és az a szociológus, aki figyelmen kivül hagyja emberi lényünkben ezen lényeges elemet, természetíölöttiséget, az sem az egyének, sem a társaságok jólétét, boldogulását soha biztosítani nem fogja. Az ipari munkások szakszervezete — úgy amint van — szitkot, a gunyszót, mintha nem hallanának . . . Halálraítéltek talán, akik már épen semmit, semmit se várhatnak az élettől? Nem a halál előtt senkise dacos közömbös, bármilyen halál legyen az összeroppan az anyaszülte előtt, mert érzi a nagy Biró közelségét. Háromszáz ember között nem találkozna egy se, aki tréfásan, könnyelműen nézne elébe a bajnak, szenvedésnek, a fegyháznak? Hisz nem tart örökké ! Tudják ők is, hogy csak internálva vannak . . . talán már egy hónap múlva szabadon engedik, hisz csak azért tartják fogva őket, hogy az új cseh-állam átalakulásában ne csinálhassanak zavart. Egy sincs aki észrevenné az idővel elkövetkező szabadulást (a szivárványt) s ennek pazar színeiből mesét mondva, enyhítené a rabság keserveit? Senki se akad jó kedvű most. . . senki se tréfáz, mesél . . . hallgat mind s bámuí a levegőbe . . . Érzik, hogy szentségtörés volna, most sikamlós viccekkel enyhíteni a szenvedést — most, mikor a testi szenvedés semmi, mikor még az a 18 éves is azon ábrándozik, amin az idősek ábrándoznak — a hazán. Most osztják, darabolják : s Ők nem segíthetnek . ., Veszélyben a hitves, az apa ... a gyerek . . . Martalóczok járnak a pornem célszerű, *tehát nem jó s igy nem követendő példa!... Nem célszerű, mert nem kiegyenlítésre hanem kiemelésre törekszik; nem az egyének, hanem a tömeg érvényesülésére rendezkedett be: egyéneivel csak annyiban és azért törődik és foglalkozik, hogy a tömegérzés, az osztály öntudatot fokozza bennük... Nem jó, — mert eredményében nem hoz megnyugvást tagjainak... Bizonyítsam állításaimat ?,.. Sajnálom, hogy a szakszervezetek belső életét közvetlen tapasztalataimból nem ismerem s igy onnan nem szedhetem bizonyitékaimat, — attól meg óvakodom, hogy mások — esetleg elfogult kritikáját tegyem okoskodásom alapjává. De nincs olyan erő, amelyre hatásaiból ne következtethetnénk ! Társadalmi, gazdasági és politikai közéletönkben határozottan felismerhetők a szakszervezeti élet hatásai. A nagyobb tán: s ők nem védhetik . , . internálva vannak. Egynek sincs kedve tréfázni . . . Mint egy temető ... De nem! * Mert íme az arcok nem maradnak mindig oly halványak, letörtek, mintha az élet elaludt vón bennük. A lázban elszuny a dt láng egyszerre fölcsap a szemükben . . . szájuk szögletén minden atom reszket . . . szinte hallani lehet, amint foguk összeszorul . . . testük összerándul, mintha fenevadakat pillantottak volna meg elhagyott őserdő sűrűjében: kínzóik jönnek. Kínzóik, akik nem a testüket, de a lelküket teszik próba alá: hazájukat bitangoló céda gunyszavakkal. Megindul a csapat ... be az istálóba; a megszégyenítés elől. . . Már késő! A hóhérok hallatják szavukat: Pocskay Tií Szakra Magyarszky 1". Kiválasztják a jobb ruhájukat. . . seprű és surolókefe a kezükben s már viszik is munkára a városon keresztül. Négyen söprik az istáló előtti tért. Diákoknak látszanak. A seprű egészen beillik már a kezükbe. Zúgolódás nélkül megy a munka. Csak a negyedik marad el. Sápadt magas. üzemű ipari vállalatok, vagy a fejlettebb iparú községek munkásai feltűnő médon kiválnak környező társadalmunkból. A nem iparosokkal való érintkezéseiknél valami visszafojtott — ~— a legenyhébben szólva — ellenszenv érezhető hangjukban, magatartásukban... Igy szokott érintkezni az ember azzal, akiről tudja, vagy hiszi, hogy ellenfele; Igy szokott viselkedni az, akivel környezete igazságtalanul bánik, — aki alkalomra vár, hogy megszabaduljon valami hibáján kivül reászakadt tehertől... A szervezett munkás egyéni sérelmeit nem szokta előhozni; nem az fáj neki, amit egyénileg érez, hanem elvi alapon kesereg mindig ; terhelő vádjait általánosítja, szidja a társadalmi rendet, amelyben — hite szerint — egyedül az • foglalkozási ága a kárvallott. — Egyéni sorsán javítani önerejéből, nem is akar, erre nem is gondol, mert szervezett munkássá neMinden lehajlás után tüdejéből sipító zörej tör elő. Láza is van ... a szeme révedező már... a feje szédül, de kitart. A cseh katonák leginkább rajta kísérleteztek, mert megtudták, hogy tiszt volt s bántotta őket a büszke sápadt arc. Már kezdi is az egyik pribék : Nem jó tiszturl Erősebben fogni. Já muszáj dolgozni. Most már magyar hordozni a drót. Mi vagyunk az url" . . . Nem szól semmit rá, még a feltörő köhögést is elfojtja, csak a keze fogja meg erősebben a seprűt: hogy csikorog a nyele. Nem szól, hisz nem akarja, hogy még azt a kevés ruhát is lerepesszék róla, mint tegnap. S a többi se szól, sápadtan végzik az ocsmányabbnálocsmányabb munkát. A kaszárnya kapujánál ülő ügyeletes suttogva hallatja szavait: Pozor 1 A kaszárnya ajtóban egy magas tiszt tűnik fel. A katonák abba hagyják a gúnyüzést és sorakoztatják a háromszázat. A tiszt megszólal. Magyarul. Ezek ijedten néznek rá, amaz folytatja: Törődjenek bele a megmásithatatlanba. Ép ugy mint a monarchiában megvoltak, ugy a cseh állam is mindenben meg fogja védeni érdekeiket. Most három transzportban el lesz-