Esztergom és Vidéke, 1919

1919-10-26 / 92.szám

Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSÓ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K., félévre . 36 K. negyedévre 18 K. t egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 fii. - Hirdetések árszabály szerint. ­Kéziratot nem adunk vissza. Nemzeti hadsereg. Mátyás fekete vitézei, Bocs­kay katonái, Rákóczi kurucai, Kossuth vörössapkás honvédjei mind-mind nemzeti alapon álló, nemzeti katonák voltak. Magyar szellem hatotta át őket, ma­gyar eszméért harcoltak és mi­kor kihullott, vagy kicsavarták kezükből a fegyvert — elbu­kott a nemzet ügye. A világosi í egy veri etétel után szomorú évek teltek el elnyo­matásban és a kiegyezés sem hozta meg a nemzeti hadsere­get s csak évek múlva engedte meg a bécsi politika, hogy az úgynevezett közös hadseregnek kiegészítő :része gyanánt hon­védséget állíthassunk fel. Amint kavarodott Ausztriában a nem­zetiségi zűrzavar, ismét kap­tunk némi kedvezményt és ez meghozta nekünk a honvédtü­zérséget s igy kaptunk, illetve állíthattunk fel nemzeti haderőt, amely azonban nem volt telje­sen mentes az idegen befolyás­tól. A világháborúban senkinek sem jutott eszébe nem nem­zeti hadseregnek tekinteni ma­gyar ezredeinket itthon, hisz minden tisztán látó ember tudta, hogy országunk szétdarabolása a cél, tehát katonáink nemzeti eszméért véreztek az orosz mo­csarak, galíciai homok, Albá­nia hegyei és Doberdó sziklái között. Ámde a belső bomlá­sunk csavarta ki vitéz katonáink kezéből országunkat védő fegy­vert és elbuktunk. Mélyre, nagyon szégyenletes mélységbe sülyedtünk saját hi­bánkból, de a feltámadás haj­nala derengeni kezd és hogy teljes legyen feltámadásunk, ahhoz erős, fegyelmezett, ma­gyarságtól áthatott hadsereg­re van szükségünk. Hála Horthynak, a kezdet nehéz munkáján túlvagyunk. A nem­zetietlen, átkos vörös uralom ismét kezünkbe adta a fegyvert és azt most meg is kell tarta­nunk, ha elbukni végleg nem akarunk és ne akarjunk ! Em­berünk van, csak felszerelés kell. Katonáinkban van nem­zeti lelkesedés, csak áldozat­kész polgárság kell. Ha állam­kincstárunk szomorúan üres is, de van vagyonos polgárságunk és ennek kell most áldoznia. Vagy nem volnánk utódai a 48-as apáinknak, akik családi ékszereiket áldozták a haza ol­tárára ? Polgárok elő a pénzzel! Ha tudtátok fogcsikorgatva vé­deni vagyonotokat a diktatúra alatt, akkor adjatok most abból önmagatoknak, a Nemzeti Had­seregnek. Nem vész el a pén­zetek, mert amit a Hazának adunk áz csak egy nemes köl­csön, melynek kamatait a meg­tartott, újra épített Magyaror­szág bőven fizeti meg. Es ha méltatlan utódai lennénk őse­inknek, ha hazánk elbukik, ha hadseregünk a szegénységében mégegyszer szétzüllik, akkor hazátlanul vájjon mit ér pén­zetek ? Tudnia kell minden ma­gyar embernek a most felállí­tandó Nemzeti Hadsereg célját. Ezerszer pingálhatnak Parisban megcsonkított Magyarországot, tjiába csattogtatja fogát az oláh martalóc és hiába a cseh uralom, ha nemzeti hadseregünk van, mert akkor Kárpátok északnyu­gati bérceitől a megszentelt szé­kely földig ismét Magyarország lesz. Nos, akadhat magyar pol­gár aki ezt nem akarná? Nem, ez nem lehet — mert annak a neve hazaáruló. Némó. Szocialisták küldöttsége Horthynál. Horthy fővezér okt. 20-án fogadta a budapesti szociáldemokrata mun­kásság 3 tagu küldöttségét. A kül­döttség kérdést intézett a fővezérhez a nemzeti hadsereg szelleméről és céljairól, mert Budapestre való bevo­nulás küszöbén szükségesnek látják, hogy erről munkás testvéreiket tájé­koztassák és a rossz akaratú híresz­telésekkel szemben megnyugtassák. A fővezér válaszában megköszönte nekik, hogy ide fáradtak, hogy igy a kölcsönös megbeszélés utján a megértés és együttműködést lehetsé gessé tegyék. Nem pogromokat esi nálni, rémuralmat teremteni megyünk fel Budapestre, hanem a fő, sőt egyedüli cél: rendet az egész vona­lon helyreállítani. A magyar mun kást úgymond — a magyar fajhoz tartozónak tekintem, ki az én ma gyar fajommal egy test és egy vér bői származik, — tárt karokkal és testvéri szeretettel ölelem magamhoz. Elkövetünk mindent, hogy az élei mezest elősegítsük. Itt már gyűjtőt tünk is számukra. A tönkre ment Magyarországot talpra kell állítani. Az elhagyott gyá­rakat újból üzembe fogjuk helyezni, hogy munka lehetőséget adva a ter­melés mielőbb megindulhasson. A munkás kell, hogy becsületes kenye­rét tisztességesen megkereshesse. Egészséges emberek számára mun­kanélküli segélyt adni erkölcstelen dolognak tartom, ilyesmi csak aggo­kat és betegeket illethet. A munkás­ság lássa be, hogy egyedül ő, he­lyesebben a vezetői a hibásak, hogy a régi nemzetrontó ténykedéseknek vége. Ha a vörös uralom asak gon­dolatban is felmerné a fejét ütni, kegyetlenül vérbe fogom fojtani. Telve vagyok szociális érzéssel, de hazámat vissza dobni a sir fenekére nem hagyom; ha pedig a hadsereg fegyelme ellen csak rejtett célzások­kal vagy burkoltan izgatások történ­nének, ugy a bujtogatókat ott a helyszínén a kaszárnyák előtt fogom felakasztatni és addig fognak ott el­rettentő például lógni, mig le nem szakadnak a kötélről. A hadsereg fegyelme kitűnő; azok­ból a paraszt fiukból áll, kiknek az apját az önök vezérei akasztatták fel. A falu népe azonban — meg fogja bocsájtani önöknek, ha önök ismét testvérei óhajtanak lenni, de isten és Haza fogalma nélkül ez nem lehetséges. Igy aztán lassan elmúlik az az ellenségeskedés, mely most a falu és város között fenn áll. Mondják meg tehát munkástest­véreiknek, hogy a nemzeti hadsereg­től azoknak a tisztességes embereknek félni okuk nincsen; a gazembereket pedig meg kell büntetni. Nem én de megbünteti az igazság szolgáltatás, mely előtt mindenki egyforma. Ve­gyenek példát a külföld hazafias munkásságától és ha testvériesen együtt működünk, akkor Magyaror­szágra szép jövő vár, hol mindenki boldog megélhetést fog találni. A küldöttség egyik tagja azt a kérdést intézte a fővezérhez, hogy hallomása szerint a sajtó szabadsá­got kiölik. A fővezér reflektálva" a kérdésre kijelentette, hogy minden intelligens ember híve a gondolat és sajtó szabadságnak, de egyes lapok' oly nagy mérvű kutmérgezést foly­tattak, hogy ezt tovább tűrni nem lehet. A becsületes, hazafias, nemzeti és faji érzéstől telitett sajtó szaba­don megírhatja amit .akar. A fajom megrontását azonban a sajtó által nem fogom megengedni. Végül meg­nyugtatta őket, hogy a tisztességes Magyarország idáig jutott mi már a sir széléről rántottuk vissza. Legye­nek arról meggyőződve, hogy a ma­gyar nemzeti hadsereg nem fog a munkássággal szembeszállni, ellensé­ges indulattal viseltetni, mig a haza­fias nemzeti iránytól el nem térnek. A kormánnyal egyetértően mindent megtesz, hogy ezt a borzasztó telet kitudjuk tartani, csak aztán a mun­kásság meg ne zavarja a rendet. Erre egy munkás azt kérdezte a fővezértől, igaz-e, hogy a szakszer­vezeteket feloszlatják és a pénzt el­veszik. A fővezér válaszában kifej­tette, hogy a szakszervezetek úgy­mint minden országban, úgy itt is megmaradhatnak, ha a hazafiatlan, nemzetközi, destruktív irányt követő zsidó vezetőket elcsapják, mert el kell csapniok. A vagyonukat csak népjóléti intézményekre fordíthatják. Az önök vezetői Kúnfi, Garami, Sza­muelli, Kun Béla (Kohnok) soha a kezükbe nem vették volna a kala­pácsot. Válasszanak tehát oly vezé­reket, kik nem milliókat harácsolnak az önök verejtékéből, hanem önök testvére származásban és munkában egyaránt; ezekkel megértik maguk is egymást és mi is megértjük ma­gukat, mert a magyar a magyart mindig megértette és csak lelketlen uszitók vonták közéjük korlátokat. Ezek a lelketlen uszítók találták ki a munkás elnevezést. Mindnyájan polgárai vagyunk a hazának; önök éppen olyan polgárai, mint amilyen munkása én vagyok, ki nem napi 8 órát, hanem sokszor napi 24 órát is dolgozom. Csak hogy dolgozzon min­denki a maga módja szerint. Aki írni tud az irjon, aki ásni tud az ásson és ne megfordítva, mint azt áz önök zsidó vezetői hangoztatták. A gyülekezési jog megadása teljesen az önök viselkedésétől függ. Mint saját fajunkon, minden elképzelhető módon akarunk és fogunk e nehéz időben sorsukon enyhíteni, azonban egyet elvárok önöktől, mondják meg a többi magyar munkásoknak, hogy a nemzeti hadseregtől nincs mit tartaniok. A munkások teljesen megelége­detten hagyták el Horthy fogadószo­báját ; a kapott válaszok kielégítették őket és kijelentették, hogy legfőbb törekvésük lesz a rémhírek megcá folása s társaik megnyugtatása. Horthy egyénisége megnyerte őket s benne tartják azt az embert aki a

Next

/
Oldalképek
Tartalom