Esztergom és Vidéke, 1919
1919-10-26 / 92.szám
nyugalmat és rendet biztosítani fogja. Remélik, hogy amég fennálló ellentéteket el lehet simítani s a munkásság összeforradása nem fog soká késni. Azt a reményüket fejezték ki, hogy a tárgyalások most megkezdett fonalát tovább fogják fűzni s a harcot nem fogják felvenni s azt másoknak hagyják. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a fontosságát a lépésnek, mellyel a becsületes munkásság nyíltan tanúsított, s tett a nemzeti gondolathoz való közeledésről. Az osztályharc hangsúlyozása helyett végre a béke és szeretet jelszavával igyekeznek ők is a magyar haza szolgálatába állani. Reméljük, hogy jó, nemes elhatározásukat tett is fogja követni s közös jó akarat és megelégedés megtermi gyümölcsét. (B-tt) S Telelőn. • Távirat. W\ Nemzetközi szénbizottság Bécsben. Bécs. okt. 25. A szövetségesek legfelsőbb tanácsa jegyzékben érte. sitette Ausztria meghatalmazottját, hogy a szénkérdés szabályozása céljából nemzetközi szénbizottságot szervez Bécsben. Zürichben vásárolják a koronát. Bécs, okt. 25. Zürichben nagy mennyiségben vásárolják a koronát. A dolgot azzal magyarázzák, hogy az ántánt a legközelebbi napokban a korona támogatására akciót indít. Amerika nem vesz részt Törökország megszállásában. Paris, okt. 25. Lansing Amerika külügyeinek vezetője kijelentette, hogy Amerika nem kíván részt venni Törökország megszállásában és az európai bonyodalmakkal szemben az Egyesült Államok Splendid isblátiónját hangsúlyozta. Bécsi magyar kommunisták megakartak szökni. Bécs, okt. 25. A Bécsben fogva levő magyar kommunisták november elsejére szökést terveztek ugy, hogy az őrséget lefegyverzik. Ha a szökés nem sikerült volna, a kommunisták éhségsztrájkot rendeztek volna. Az olasz lira értéke csökkent. Bécs, okt. 25. Innsbruckban a líra kurzusa felére zuhant. Ezzel ellentétben az osztrák korona nem hivatalos jegyzése lényegesen javult, a mit egy közellevő francia kölcsönnel magyaráznak. Jugoszlávia nem éhezik. Belgrád, okt. 25. Jugoszláviában a népelelmezési minisztérium 50,000 darab sertés kivitelére adott engedélyt. Jugoszlávia annyira gazdag élelmiszerekben, hogy rövidesen 50,000 waggon élelmiszert szállít a külföldre. A békekonferencia és Magyarország. Bécs, okt. 25. Aulaire bukaresti francia követ, ki átutazóban Bécsben töltött pár napot, a semleges diplomaták és újságírók előtt azt a szenzációs nyilatkozatot tette, hogy a párisi politikai körökben igen kiábrándultak a szociáldemokratákból. Ennek a kiábrándulásnak a következménye különösen a Magyarországgal szemben követendő politikában lesz érezhető. Az ántánt nagy megnyugvással látja, hogy Magyarország a bolsevizmus bukása után örvendetesen halad a boldogulás útján. Az olaszok kiüritik Gattarót. Fiume, okt. 25. Olasz csapatok megkezdték Cattaró kiürítését, mely a jövőben Jugoszlávia flottabázisa lesz. Vilmos császár feljelentése. Berlin, okt. 25. Vilmos császár büntető feljelentést tett Bonn Ferdinánd színész ellen, hogy az általa szerkesztett császárfilmmel megsértette személyét és a filmelőadások betiltását kérte. A betiltás Berlinben meg is történt. Leviennek kiadatása. Bécs, okt. 25. A bajor kormány Ausztriától Leviennek feltétlen kiadását követelik. Hivatalosan erre azt a jelentést tették közzé, hogy a kiadatásról a bíróságok fognak dönteni, de jogállamban a feltétlen kiszolgáltatást még csak mérlegelés tárgyává sem lehet tenni. m Hivatalos rész. m Esztergom várm. katonai parancsnokságától. Rendelet, Folyó hó 17-ről 18-ra virradó éjjel a primási gépgyár irányából egy ed dig ismeretlen tettes néhány puska lövést adott le szemközt megszállott területen működő cseh fényszóróra, mely körülmény a cseh-szlovák partőrséget arra késztette, hogy a lövéseket fegyverből sőt később gépfegyverből is viszonozza. Eltekintve mindkét város megzavart nyugalma tói, csak véletlenségen mult, hogy a lövöldözés következtében emberélet ben kár nem esett. Hasonló esetek meggátlására el rendelem, hogy az egész vármegye területén partőrségek portyázzanak s megparancsoltam, hogy lövöldöző s igy közveszélyes egyéneket katona, csendőr, rendőr, vagy polgárjárőrök tettenérés esetén a helyszínen azonnal koncoljanak fel. Waldvogel alezredes. Esztergom vármegye alispánjától. 3336/1919. kg. szám. Tárgy: Azoknak az anyakönyvi bejegyzéseknek törlése amelyekkel házasságon kivül született gyermek atyjának nevét a gyermek születési anyakönyvébe a tanácskormány uralma alatt bevezették. Rendelet. Valamennyi állami anyakönyvvezetőnek és az anyakönyvi közvetlen felügyelő hatóságoknak. A magyar belügyminiszter urnák fenti tárgyban 74 595/1919. B. M. sz. alatt kiadott és a Belügyi Köz löny folyó évi 47 számában közölt körrendeletére tudomásulvétel, pontos végrehajtás, széleskörű közhirrététel és ellenőrzés végett. Különös figyel műket nyomatékosan ezúttal is fel hívom. Esztergom, 1919. október hó 23. • Alispán helyett: Dr. Szilárd s. k. vm. főjegyző, Esztergom vármegye alispánja. 3337/1919. szám. Tárgy: Útlevelek kiállítása. Rendelet. Esztergom vármegye rendőrkapitányának, az esztergomi járás főszolgabírójának és az összes községi elöljáróságoknak. A magyar Belügyminiszter ur által az útlevelek kiállítása tárgyában 76798/1919. B. M. sz. alatt kiadott s a belügyi Közlöny 620 sorsz. a. megjelent rendeletében foglaltak szigorú betartására és közhirrétételére Címeteket külön is felhívom. Esztergom, 1919. évi október 23. Alispán h. Dr. Szilárd s. k. vm. főjegyző. ^| KÖZELLÁTÁS. |l Hirdetmény. Felhivatik a város közönsége, hogy akinek gabona vagy liszt készlete van, azt a közélelmezési hivatalnak (Káptalan-haz) szóval vagy írásban (egy levelező-lapon) jelentse be. Készletét bejelenteni tartozik a termelőn kivül mindenki, aki akár vásárlás, akár más címen annak birtokába jutott. Aki ezen felhívásnak 8 nap alatt eleget nem tesz, kihágást követ el, s ellene a megtorló intézkedés fog folyamatba tétetni. Továbbá felhivatik a város közönsége, hogy tekintettel a nehéz élelmezési hiányokra, tartsa mindenki kötelességének bejelenteni a közélelmezési hivatalnak szóval és Írásban, aláírás vagy alairas nélkül azt, akiről tudva van, hogy gabonája vagy lisztje van, vagy vasárolt, cséplő vagy aratórész cimén jutott ahhoz és az illető msgis hordja a hatósági lisztet. Ezen bejelentésre annál is inkább szükség van, hogy ezáltal a valóban rászoruló ellátatlanok részére a rendes liszt adag kiadható legyen. A feljelentésben -megírandó az illető teljes neve, ucca, házszám, valamint a családtagok száma. Egyben értesíttetnek a Részlettel rendelkezők, hogy az ellenőrzés karhatalommal fog eszközöltetni, s ha valakinél a karhatalom a készletet megtalálja s az a közélelmezési hivatalban bejelentve nem volt, a készlet el fog koboztatni. Esztergom, 1919. okt. 25. Közélelmezési hivatal. A pápa a hercegprímáshoz. A magyar püspöki kar megbízásából közvetlenül a diktatúra bukása után Rómába ment Rott Nándor dr. veszprémi püspök, az új váci püs pöknek Hanauer István dr.-nak kíséretében, hogy a pápának jelentést tegyen a bolsevizmusnak a magyar katolikus egyház intézményeit ért pusztításáról és arról a lehetetlen helyzetről, amelybe a magyar katolikus egyházat a proletárok diktatúrája juttatta. A pápa a két magyar püspökkel levelet küldött Csernoch János dr. bíboros hercegprímásnak, amely levelet a Magyar Kurír után egész terjedelmében itt közlünk "Kedves Fiunknak, Csernoch János bíborosnak, esztergomi érseknek, XV. Benedek pápa. Kedvelt Fiunk, üdvöt és apostoli áldást! Mig magyar hazátokat az elmúlt hónapokban a váratlan forradalom erőszaka tépte, az iszonyú szerencsétlenség miatt a legkínzóbb lelkifájdalmat szenvedtük s atyailag aggódtunk érted, Kedvelt Fiunk, és püspöktársaidért az ellenséges hatalom kegyetlenkedése miatt. Minap, mikor tisztelendő testvéreinket, a veszprémi és váci püspököket fogadtuk, részletesen és alaposan értesültünk a súlyos csapásokról, melyek titeket értek. Annyira kifosztottak az egyház szent örökségéből, hogy a mindennapi kenyér alig maradt meg; megakadályoztak a lelkipásztori hivatás szabad gyakorlatában s minden lépésért szörnyű zaklatásokban volt részetek; mindent elviseltetek és megszenvedtetek, amit a fékeveszett és az egyház gyűlöletétől fűtött emberek ártalmatokra csak kigondolhattak. A szomorú tények hosszú sorozata mellett mégis sokat hallottunk, ami igaz örömünkre szolgál. Megtudtuk, hogy méltóságtokon nem esett folt, sem csorba, sőt hősi bátorsággal viseltétek a megpróbáltatást s a papságnak és á népnek az erények ragyogó példáit nyújtották. Tudjátok meg, hogy gyötrelmeiteket atyai szeretettel értékeljük és álhatatosságtokat különösen dicsérjük. Midőn a papságot és a híveket említjük, szivünk sugallata indít rá, hogy nyíltan magasztaljuk a papságot, amelynek oroszlánrésze a főpásztorok példáját követve hűnek bizonyult és a magyar katolikusokat, akiknek erős hite és lelki nagysága megmentette a papságot a nagyobb és méltatlanabb szenvedésektől. Tekintve az állam kényurainak azt a vakmerő törekvését, hogy a régi társadalmi renddel együtt az egyház jogait és őseitek hitét is kiirtsák, világosan kitűnt, mily mélyen gyökerezik a a népben a katolikus hit, amelyből Szent István dicső népe egykor egész kultúráját meritette s melyben most jövő boldogulásának biztosítékát látja. Azért a papság dolgozzék megfeszített erővel, hogy az ősi hit, a népben meg ne fogyatkozzék, hanem inkább megnövekedjék: amit a papság könnyen elér, ha a néppel szorosan összeforr s annak szeretetét kiérdemli. Ami minket illet, semmit el nem mulasztunk, amivel bármily módon használhatunk a magyar nemzetnek, amelynek az egyház körül kiváló érdemei vannak. Vigasztalásul a mult és jelen szenvedéseiért s atyai jóindulatunk jeléül neked, Kedvelt Fiunk, püspöktársaidnak, a magyar papságnak és a híveknek szívből küldjük apostoli áldásunkat. Kelt Rómában Szent Péternél, 1919. szeptember 11-én, pápaságunk 6. évében. XV. Benedek pápa s. k. A törvényhatósági bizottsági üléshez. Tegnapi lapszámunkban közölt tudósításunkba egy sajnálatos hiba csúszott be. A Friedrich-kormány üdvözletét ugyanis nem dr. Lépőid Antal prelátus-kanonok, hanem Gróh József dr. indítványozta. Ezen helyreigazítással megragadjuk ez alkalmat is bővebben ismertetjük dr. Lepold Antal prelátus-kanonok beszédjét a következőkben: „Az osztrák politikusok és államférfiak nyilatkozataira hivatkozik és ezek alapján is kívánja & magyar királyság visszaállítását,