Esztergom és Vidéke, 1919
1919-10-03 / 72.szám
pezsgőbbé tenni és ezzel a fenyegető végveszedelmet elhárítani lennének hivatva. Fáj leírnom, hogy ez a bizalmatlanság az iskolát, a nép tanítóit illeti 1 . . . . Nem azért jöttem, hogy vádat emeljek jövő munkatársaim ellen, bár megvallom, hogy egyedüli mentségünket abban találom, hanem késünk közéletünk bajai, okának feltárásával s ezen súlyos okokból min denki magára vesz annyit, amennyi őt terheli. Erkölcsi világnézetünk régóta elhomályosult, életeszményeinket ellepte a föld pora, amig föl nem emelkedünk újra oda, ahonnan messzebb elláthatunk, amig újra nem egyesülünk a nemzeti eszmében és föl nem vértezzük magunkat a vallásos erkölcs áttörhetetlen páncéléval, önös érdekeink, a gyomorért való küzdelem tovább is sorvaszt, kiszárít, tönkretesz egyenkint és közösen mindnyájunkat. Én nem mondtam le soha eszményeimről sem a legvadabb harctéri, sem a legőrültebb társadalmi rombolások idején. Engedjék meg új körömben is reményeim gyökérverését, fogadják becsületes munkában megedzett akaratomat népnevelő feladataik irányításához. Isten segíts I... Mi pedig dolgozzunk telve hittel, reménnyel és szeretettel. Esztergom. 1919. szept. 25. Padányi Andor. tanfelügyelő. Értesítés. Az esztergomi állampénztár értesíti a helybeli és vidéki közalkalmazottakat, hogy f. hó 1.-én a várakozók tömege miatt képtelen volt a szükséges ellátmányhoz az osztrák Magyar Banknál hozzájutnia. Immár azonban az Cheque birtokában lévén 3.-án vagy 4.-én az ellátmány elhozását ismét megkísérli, úgy hogy f. hó 6.-án azaz hétfőn a fizetéseket valószínűleg már teljesítheti, és igy addig is szíves türelmüket kéri. Esztergom, 1919. okt. 2. Az esztergomi Állampénztár. Alispáni körűt. Palkovics László alispán a megye több községében járt a mult napokban és közvetlenül in formáltatta magát a községi viszonyok felől. A tanfelügyelői hivatal a Ferenc József útról a mai nap átköltözködött a Kossuth Lajos uccai elemi fiúiskola épületébe. A műegyetem tanéve. A vallásos közoktatásügyi miniszter azt a rendeletét, amellyel a folyó évi nagy szünidőben a műegyetemen tartott pótszemeszterre, valamint a jelenleg uralkodó rendkívüli viszonyokra tekintettel elrendelte, hogy a műegyetemen az 1919/20. tanév I. felére a beiratkozások kivételesen folyó évi október hó 1. és 11-ike között tartassanak, az előadások pedig 13-án kezdődjenek meg, a fennforgó rendkívüli helyzetre, különösen pedig arra figyelemmel, hogy a műegyetem szénkészletekkel nem rendelkezik és a szénszállítás a közel jövőben alig indulhat meg s igy az október 13-ával kezdődő új tanév emiatt november hó közepén túl nem lenne folytatható, hatályon kivül helyezte s a jövő tanév megkezdése iránt majd akkor intézkedik, há annak akadálytalanul folytatását a fűtőanyag hiánya már nem veszélyezteti. Minthogy viszont fennállónak látszik a lehetőség, hogy a műegyetemen a folyó évi nagy szünidőben kezdett pótszemeszter, mely a politikai viszonyok következtében aug. 6-án félbeszakittatott, a fűtőidény beállta előtt befejeztessék s ezáltal a résztvevőknek tanulmányi idejébe beszámittathassék: egyúttal elrendelte, hogy a műegyetemen a megszakított nyári pótszemeszter folyó évi október hó 1-től ismét megkezdessék és legkésőbb november hó közepéig befejeztessék. — A pótszemeszter folytatólagos hallgatására mindazok a hallgatók jogosultak, akik erre annak idején beiratkoztak. A tisztviselői karhatalmi század készültségi szolgálatot Kornhaber alezredes, katonai állomás parancsnok ideiglenesen beszüntette. A Nemzeti Kaszinó törülte Károlyit tagjai sorából. A Nemzeti Kaszinó gróf Teleky Pál elnöklete alatt tartott választmányi ülésén Károlyi Mihályt hazaárulás miatt egyhangúlag törülte tagjai sorából. A cipészek és csizmadiák szakosztályának elnöksége felhívja az összes önálló csizmadia és cipész iparosokat, hogy új árszabály alkotása céljából folyó hó 4-én (szombaton) d. u. 5 órakor az ipartestület helyiségében okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Hock János nem vágyik még haza. Hock János az országos nemzeti tanácsnak volt elnöke, ki a proletárdiktatúra kikiáltásakor Pozsonyba menekült s ott nyolc hétig cseh fogságban volt, levelet irt a Pesti Naplónak, hogy csak 1920. után fog visszatérni hazájába. Beiratások. A gazdasági ismétlőiskolákban e hó 5. és 12-én tartatnak a beiratások. Beiratkozni tartoznak mindazon fiuk, akik folyó évi augusztus 31-ig töltötték be 12-ik életévüket, és 15 évesek még nem multak el és más iskolába nem járnak. A szülők figyelmét fel kell hívnunk arra is, hogy a hatóság szigorúan fogja a be nem iratkozottakat büntetni. Visszavont elfogatási parancs. Az államügyészség nemrégiben a többek között elfogatási parancsot adott ki Major József, a miniszterelnökség vidéki sajtóosztályának vezetője ellen is. Mivel azonban őt még a Károlyi kormány nevezte ki s ettől az állásától a proletárdiktatúra kikiáltása után megvált, az elfogatási parancsot visszavonta. Az esztergomi építő iparos munkások f. hó 5.-én, vasárnap d. e. 9 órakor a Szenttamás Vízivárosi Kath. Polgári Kör helyiségében fontos értekezletet tartanak, melyre a tagokat ezúton hivja meg a vezetőség és kéri a pontos megjelentést. Új katonai rangjelzések. A hadügyminiszter rendeletet adott ki a katonai rangjelzésekre vonatkozólag. A rendelet szerint: a sokféle parolin eltűnnek. A gyalogságé sötétzöld, a lovasságé világoskék, a tüzérségé piros, a repülőké fehér, a szekerészeké sárga lesz. Az alakjuk is megváltozik, nem négyszögű lesz, hanem hátrafelé háromszög alakú csúcsban végződik és az egészet vékony zsinór zat veszi körül. A zsinórzat a közkatonáknál a ruha színének megfelelő egyszerű körülfutó zsinór, a háromszögű csúcsoknál kis körökkel. Az altiszteknél ugyanilyen a zsinór s megmarad a csont-, vagy kaucsuk csillag. A magasabb altiszti fokozatnál a körülfutó zsinór alakja olyan, mint az altiszti, de ezüstös szinű. A sárga és ezüstsáv eltűnik, helyette az őrmesternek egy, törzsőrmesternek kettő, tiszthelyettesnek három ezüst csillagja van. Az alhadnagyi jelzés aranyzsinórzatu, mint a többi tiszti jelzés, egy ezüst csillaggal. A tiszti rendfokozat jelzésén megmarad az új parolin, de arany lesz a csillag mindenütt. A körülfutó zsinór is arany, a háromszög alak alapjánál egyszerű kis körrel, a csúcsnál két kis körrel, köztük egy hátrafelé nyúló nagyobb elipszis alakkal. A törzstiszteké ugyanilyen, a parolint arany sáv takarja el s csak a háromszögű végződés marad szabadon. A csillag mindenütt ezüst. Levelezés a hadifoglyokkal. A jugoszláv követség értesítése szerint újabban megengedtetett, hogy Szerbiába a hadifoglyoknak levelet küldhessenek. Ezek a levelek kisebb csomagokban a Nisben székelő szerb hadifogolyparancsnoksághoz beküldendők. Legcélszerűbb, ha a közönség ezen leveleket továbbítás végett a Magyar Vörös-kereszt Hadifogoly Gyámolitó és Tudósító Hivatalának (Budapest, V., Nagykorona-utca 13.) beküldi. Halom üzembehelyezés. Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet (Steiner József féle) malma f. hó 6-án (hétfőn) megkezdi az őrlést. Gőzmosóda megnyitás! Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy a háború alatt (Ferenc József út 11. sz. alatt) beszüntetett gőzmosodámat újből megnyitottam. Gallér, kézelő, ing, puha ruha, felső női ruha és függöny mosását és tisztítását elfogadom. Vendéglői és szállodai ruhák kilóra. Kérem a mélyen tisztelt közönség szives pártfogását. Tisztelettel Hrella János tulajdonos. Tokod község elején 64 • méter telken egy kisebb ház kis kerttel eladó. Bővebb felvilágosítás nyerhető a Kossuth Lajos ucca 19. szám alatti fodrász üzletben. Értesítés! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy lakásomat Deák Ferenc u. 39. sz. alól Árok-ucca 46. szám alá, Kálmán-féle házba helyeztem át. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását kiváló tisztelettel Borz Kálmán halász-mester. A s z é m o n i dűlőben 2000 •-öl 3 éves szőlő más vállalat miatt sürgősen eladó. A szőlő tavasszal volt szénkénegezve. Cim: Árok-ucca 7. sz. Teljesen jó karban lévő katonai tiszti honvéd-attila és volt közös waffenrock (békebeli anyagból) méltányos áron eladó. — Bővebbet a kiadóhivatalban. Mindennemű fehérnemű- és gallértisztitást elvállalói Német-ucca 36. szám alatt, a református-templom mögött. Valódi ecet-esszenc és denaturált szesz jegy nélkül kapható Székely Vilmosnál Rudnai Sándor tér 12. alatt. Öreg férfi- és gyermekruhát, cipőt és gyermekkocsit megvételre keresek Szenttamás, Attila-u. 23. Schveiczer János kárpitos és diszitő Esztergom, Kossuth Lajos-n. 20. (Ipar udvar.) Elvállal minden e szakmába vágó munkákat, továbbá használt borbntorok át festését felelősség mellett. Ozletmegnyitás! Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy önálló szabó üzletet nyitottunk. Elvállalunk szakmánkban minden igényeknek megfelelő munkát, valamint javítást és vasalást. Szives pártfogásukat kérjük tisztelettel Petiik és Gyarmaty polgár! és egyenruha szabó. Ferenc József-űt 4. sz. Egy nagyobb fiú kéményseprő tanulónak felvétetik Német-ucca 18. alatt. A legjobb minőségű női- és gyermekid- cipők ~m nagy választékban és jutányosán kaphatók a Csákó-cégnél Vörösmarty-ucca3. sz. a rendőrkapitányság mellett. Rokkantszövetség. Értesítés. Értesíttetnek a rokkantak szövetségének tagjai, hogy a f. év" szept. 28.-ára hirdetett közgyűlés f. évi október 5.-én d. u. 3 órakor fog a vármegyeház nagytermében megtartatni. Az elnökség.