Esztergom és Vidéke, 1919

1919-05-04 / 31. szám

Esztergom, 1919. XLI. évfolyam 31. szám. Vasárnap, május 4. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLF.TŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFI­ZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DÍJAK A KIADÓHIVATALBA KÜLDENDŐK. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE 16 K FÉL ÉVRE . 8 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. A magyar nép mentése. A majd ötödféléves háború anyagilag a tönk szélére jutta­tott, szellemileg legalább egy évtizeddel visszavetett s erköl­csileg züllésbe sodort bennün­ket. Mi jártuk meg legjobban a küzdelemben részt vett ösz- szes népek közül. Az igaz, hogy magunk voltunk okai is, hogy a ránk mért balszerencsét esztelen bőrünkbenemféréssel végletig növeltük. Hogy mikor fogunk kilábolni: csak a jó Is­ten tudja. Annyi bizonyos, hogy nagyon-nagyon sötét perspek­tíva áll előttünk legközelebbi jövőnkre nézve. Anyagilag talán egy kis okos­sággal, egy kis munkával s egy kis szerencsével majd csak rendbe jövünk valahogy rövi- debb időn belül. De szellemi és erkölcsi káraink helyreho­zása kétségkívül hosszú időt kí­ván. Még akkor is, ha sietve és megfeszített erőkkel fogunk hozzája. Téved, aki azt hiszi, hogy új iskolatörvényekkel s az is­kolák gyors szaporításával — ha ugyan lesz miből — átsik­lunk a főnehézségen. Koránt­sem. Ezek minden bizonnyal használni fognak, de a bajt gyö­keresen nem szüntethetik meg. Emberekre van itt szükség, azaz helyesebben embercsapa­tokra, melyek készek minden öníeláldozásra, hogy népünk tá­tongó szellemi s erkölcsi sebeit beheggesszék. Nagy tudású és nagyszivű tanítók, papok és jegyzők kellenek nekünk, kik a népmentés gyönyörű hivatá­sát tökéletesen átérzik s fárad­hatatlan odaadással hajtják végre. A vezéreknek és példaadó közkatonáknak első sorban s nagyobb részben a nép tanítói és tanítónői közül kell kikerül­niük. Nem azért, mintha a há­ború előtt is nem ők tevékeny­kedtek volna legfőkép népünk kulturális haladásának előbbre- vitelében, hanem mivel éppep eddigi dicséretes működésük a legjobb biztosíték reá, hogy a háború okozta népdurvulás meg­szüntetésében is ugyancsak ők képesek legszámottevőbb ered­ményt elérni. A háború alatt és óta ez eb­beli vezetés tagadhatatlanul ki­esett kezeik közül; és igen sok helyen illetéktelen s felelőtlen eleinek kaparintották magukhoz az irányító gyeplőt. De ez az állapot nem maradhat állandó. Különösen nem akkor, ha a tanítóság lelkesedéssel párosult tapintattal fog régebbi tisztes pozíciója visszaszerzéséhez s egyszersmind kiszélesítéséhez. Világos, hogy ez a pozíció nem szorítkozhatik magára az iskolai nevelő munkára, nem is érhet véget ezzel, hanem — és ez a dolog nehezebb, de egy­úttal eredménnyel kecsegtetőbb része — folytatódnia kell az iskolát kijártak továbbnevelésé­vel az ifjúsági és olvasó kö­rökben. Az államhatalomnak pedig, ha még olyan súlyos anyagi helyzetben van is, első gondja kell hogy legyen olyan meg­élhetést biztosítania néptaní­tóinknak, mely lehetővé teszi, hogy minden egzisztenciális gondtól menten foghassanak bele népmentő nehéz hivatásuk teljesítésébe. Morc. Vége a panamavilágnak. Ha figyelemmel kisérjük a napi eseményeket, szembeötlően látjuk, hogy a forradalmi tör­vényszék mily szigorúan bün­teti azokat, akik vétenek a for­radalmi rend ellen. Szigorúak az ítéletek, de purifikáló célza­tukat semmi jobban nem bizo­nyítja, minthogy kétszeres szi­gorral sújtanak le azokra is, kik a rendeletek hivatására van­nak hivatva, azonban hűtlenül összejátszanak a bűnösökkel. Ez a meglepő a régi bírói joggyakorlathoz, a tizkoronás hamis tanukkal humorosított igazságméréshez szokott publi­kum előtt. Innen van, hogy a forradalmi törvényszékek egy- egy Ítélete szinte dermesztő ha­„Esztergom és Vidéke“ tárcája. Egy virághoz. (Du bist wie eine Blume.. . Heine.) Virágnak nézlek nyájas, tiszta lány, Virágnak nézlek, szépnek és fehérnek : Virágnak nézlek s épp ezért szemem Remegve néz rád és aggódom érted. Szeretném áldón tenni rád kezem 5 örök tavasszá válni vágyva-vágyom, Hogy őriznélek mindig ily fehérnek, Nyájasnak, szépnek — gyönge kis virágom! H. I. A műértő. (Nápolyi intermezzo.) Ha a világ legfönségesebb tájképe a csodálatos nápolyi tengeröböl, ak­kor a legélénkebb olasz nagyváros páratlan koronája Pozilippó. A remek tengerpartról emelkedő festői trónu­son nyilik a világ leghatalmasabb kilátása. ' A hírneves magaslatra pompás kocsiút vezet. Valamennyi nápolyi utazó a nevezetes hegyre igyekezett. Tömérdek egy vagy két lovas fogat vadászott a világ minden tájáról ide özönlött vendégekre. Viszhangzott az arisztokratikus Po- zilippón a Szanta Lúcsia városrész demokratikus zsibbongása és az azúr­tenger titokzatos moraja. Hűvös szellő szárnyán szálldogált utánunk a kék hullámok hűvös mosolya, a görög eredetű város eredeti látoga­tóira. A gondtalan gyalogosok lenge és világos öltözékben özönlöttek fölfelé. A szomjas nápolyi bérkocsisok eleinte mind a tiz fekete ujukat mu­togatták a Vergilius sírja felé zarán­dokló kirándulóknak, akik már meg­szokták a nápolyi inzultusokat. A következő percben csak balkezük öt sötét ujjával jelezték áraikat. Sehol a kerek világon nincsen ki- kerekítebb kalmárkodás és furcsább alkudozás, mint a festői és zajos Nápolyban. Tiz líra helyett öt. Mikor ez az ajánlat sem sikerült, rácsat- tantott kopott ostorával megviselt öszvére ösztövér bordáira és due líra I (két koronás) tarifát zsarolt. A Pozilippóra készülődő gyalogos túristák már sok változatos nápolyi intermezzóval ismerkedtek meg, épen azért nem lehetett őket becsapni. Az ötven fokú szög lejtőjét fasorok ár­nyékolták. Minden száz lépésnyire valami különleges függő kertű If Pacadizó vagyis olcsó utszéli vendéglő kínált citromos vagy narancsos hűsí­tőt, külön adva dolcsé-t (édesvizet), hideg kecsketejet, vagy vezúvi szőlőt. Még szédítőbb magaslaton mérték a Lakrima Kriszti, a tűzhegyividék igazán tüzes vörösbor lángját. Az élelmes lazzarónik, a nápolyi naplo- pók tízezréből, néhány briganti főtt tengerirákot olajban sült tengerihalat, nápolyi gyümölcsöt, datolyát, fügét, dinnyét, narancsot, szőlőt sőt még főtt tengericsőveket hirdetett harsány hangon. A vásott rikkancsok egymást kiabálták túl mikor nápolyi napilapo­kat, viaszgyújtót vagy képes levelező­lapot hoztak veszedelmes forgalomba. Néhány óriási aranypereces fülű, sö­tétkékhajú, vakító fehér fogú és lán­goló szemű nápolyi leányzó pedig virágkosarakkal ostromolta a Pozilip­pó ostromlóit. Még az uccai vándor­énekesek sem hiányozhattak a moz­galmas körmenetből. A hegygerinc jobbján, az antik vizemlékek közt egészen modern vil­lák kacérkodtak reánk. Itt üdülhettek a világ nábobjai. A sűrű processzióba keveredett ekkor az egyik mesés tündérlakból kirepült urileány. Kalap és napernyő nélkül. De vakító fehér ruhában. Káp­rázatos drága gyöngyök tündököltek deli hattyúnyakán. Az egyik gyé­mántgyűrűs kezében egy kis kosár fekete füge, a másikban egész új piros könyv. Előkelő arcán a világ­unalom árnya sötétlett, mig a vég­telen tenger tündérpanorámájára nem pillantott. Hagyományos szokás szerint jobb­ról párosán haladtunk egymásután a jó öreg Vergilius költő sírjához. Mert balról kígyózott lefelé a látvá­nyosságoktól jóllakott közönség. Az új jövevény épen előttünk he­lyezkedett el. Szédítő bábeli nyelv­zavar hömpölygőit mindenfelé. A cél felé haladó áradat azonban hol a folyton mélyebb tengerbe, hol a folyton változatosabb kéjlakokra merengett. Az előttünk lebegő hölgy már meg­kezdte utitársa, a legújabb angol re­gény olvasását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom