Esztergom és Vidéke, 1919
1919-05-04 / 31. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1919. május 4. tással van a polgári szivekre, mert a régi rendben senki sem volt hozzászokva, hogy a bírák betűszerint alkalmazzák a törvényeket. Nem kell messzire mennünk a múltban, hogy a sikkasztások és panamák szenzációiból a kalendárium minden dátumára hatalmas bokrétát köthettünk. A sajtó, a meddő és naplopó politika mellett egyébbel sem volt tele, mint visszaélésekkel s a milliós befektetésekkel indult lapvállalatok a közélet mocsarában keresték és találták meg létalapjukat. Mint a lápvirág szivógyökereivel, úgy kapaszkodott a sajtó a közállapotok iszapjába. A kapitalista béke és az imperialista háború egyforma bőségben termelte a nyomort és a botrányt; s ha a dolgozók nagy tömege jogot és kenyeret nem is kapott, a romlott társadalom zsiros szennyét naponkint feltálalták sovány reggelijéhez. És azt is megfigyelhettük a múltban, hogy a háborús keresetek határtalan megnövekedésével a panamák méretei arányosan lépést tartottak. Ez csak természetes volt, mert a panamázás, a régi társadalomban bár nem törvényesen, de lényegében általánosan és foglalkozásszerűen űzött iparág volt; s ugyan ki panamázott volna ott kis mértékben, ahol az állam nagyban űzte ugyanezt a mesterséget a törvényesség szankciójának őrve alatt. Az egyes osztályérdekeket védő és hátsó ajtókat nyitó törvények maguk teremték meg a korrupció diszvirágait. Buján termelték, mint az eső a gombát. A minisztertől a falusi kis- biróig az egész közigazgatás; a kisüstöt ellenőrző finánclegénytől az állambank vezérigazgatójáig mindenki többé-keNemsokára az egyik remek kertű, harzazai villából valami szokatlanul rút gavallér törtetett egyenesen a magánzó nő fele. Fehér cilinder, fehér frakk, fehér mellény, fehér nadrág, fehércipő fényiéit a fekete ábrázatán és még feketébb mancsóin. Valami milliárdos kedvelt csimpánza lőhetett. Nyájasan pislantott reánk, de furfangosan az olvasó misszre. Rögtön melléje furakodott. Udvaria san megemelte gyerek cilinderét és megcsillogtatta összes fogait, olyan széles mosollyal hódolt, Azután a gyönyörű gyöngyökre pislogott műértő szemmel. Majd olyan mozdulatot tett, mintha kezet akart volna csókolni a szép leánynak, pedig megátalkodottan elkobozta a kis kosár fügét és azzal vihogva az első öreg olajfára menekült. A szép kisasszony csúnyán meg- botránkozott. A harag lángja lobbant ki szemepárjából és indulatosan ezt kiáltotta messzire csengő szopránon: — Maladetti tedeszki 1 (Átkozott németek 1) Es plasszikus öklével fenyegetőzött a hófehértorta villára, f honnan épen akkor lélekszakadva ' három inas rohant a szökevény csimvésbbé panamázott, vagy ha ezt nem tette, úgy egész biztosan protekciót gyakorolt, mi ugyancsak egy neme a panamának, mert a protekció sohasem a közérdek javáért, hanem az egyén hasznáért érvényesül. Az országházban „kérlek kegyelmes uram“, a községházán „ugyan édes komám uram“ bevezetéssel indultak a susku- sok. Az egyik helyen milliókról, a másikon talán csak az őrlési tanúsítvány meghamisításáról volt szó; de bizonyos, hogy végig az egész vonalon senki sem tudott belenyugodni abba, hogy a törvény és rendelet neki is azonmód szól, mint más közönséges halandónak. Nincs törvény kivétel nélkül, a kivétel erősíti a szabályt; és más efajta álokoskodással bizonyítgatta a letűnt hazug kor embere a maga érdekigazságait. És ha még ezeknek sem dűlt be a kis „illetékes“, akkor jött a döntő érv: „az én esetem egészen speciális és erre jogsérelem nélkül nem lehet a törvényt alkalmazni“. No ez aztán megejtette a kérlelhetetlent, vagy ha egészen gáncs nélküli lovagja akart maradni az igazságnak s egy jottányit sem engedett a „szentesített“ törvényből, akkor csináltak új törvényt, mely biztosan kedvezett a jóbarát speciális igazságának. Mindent lehetett, mert „a kéz kezeit mos“-ott. Ez a világ a múlté. A forradalmi törvényszék minden visz- szaélést, minden panamát egyforma szigorral büntet. Akár magános, akár hivatalos minőségben követte el a szabálytalanságot, mindenkép vétett az a forradalom rendje ellen s egyformán börtönben a helye. Éz az út, melyen eljutunk a tiszta és igazságos közélethez, melypánz után. A szabadságát élvező lator azonban gúnyosan meghajigálta az olajfára bámészkodó lakótársai simára borotvált arcképeit. Végre sok könyörgés után, sikerült szaltó mórtáléval jó ismerősei közé cigánykerezett és karonfogvást diadalmasan haza indult. A missz rövid cerclet tartott és olaszul ezt szavalta : — A Rotschild-villa egyetlen mű értője elorozta fügéimet, mert fügét mutattam tegnap az egyik ifjú bankárnak. Utálom a németeket! Mintha csak arra oktatnák ki ekzotikus lakótársaikat a csimpánzokat vagy gorillákat, hogy mint műértők, szemtelen utonállásaikkal minket, az amerikaiakat, azután az angolokat, a franciákat és az oroszokat bosszantsák. Azok a parvenűk nem valók a Pozilippóra! Ábasszó I Tedeszki, ma- ledeíti! Az amerikai szép Veziso kitörése után minden hallgató összemosoly- gott és az intermezzóval zavartalanul tovább zarándokolt Vergilius kiasz- szikus siremleke felé. Esztergomi. ben nem lesznek megvesztegetett tisztviselők, nem lesznek futó tolvajok és nem lesz elkeseredés sem az igazságosztás tekintetéből. Az egyformán igazságos törvénykezés biztosítja a hatalom végrehajtóinak pontosság és lelkiismeretességét, ha egyébként nem volna meg bennük az új rend feltétele: a becsületesség, az elvhűség. A pa- namázó tisztviselő vagy megbízott sokkal nagyobb ellensége embertársainak, mint legmeg- rögzöttebb ellenforadalmár, mert alkalmat ad a rendet biztosító törvények kijátszására s ekként a jóhiszeműek előtt is hatálytalanná teszik az intézkedéseket. A panamák ideje tehát lejárt. Mindenkinek legőszintébb szándékkal és a legnagyobb becsülettel kell szolgálni. Aki ezt nem teszi, áruló; s az árulót, akár a közönség körében, akár a hatalom árnyékában van, ártalmatlanná kell tenni, mielőtt még nagyobb kárt tehetne és kompromittálhatná a dolgozók érdekeben gyakorolt hatalmat. Ezentúl csak becsületesen lehet élni: szól ez a vidéki malmot őrző egyénre épúgy, mint mint a népbiztosra, ki rendeletéivel az ország rendjét alapozza. Ez kell mindenkinek megértenie, mert a becsületes munka korszakában senkinek sem lehel más érdeke, mint a rend, melyet a múltban legtöbbször azok veszélyeztettek, kik annak őrizetére lettek vón hivatva. Az igazi élet. Minden forradalmat remegések előztek meg és remegések kisértek egész addig, mig leül a láz, elül az úgynevezett forradalom és helyét a munka váltja fel. Az egész élet pedig nem egyébb, mint egy ösme- retlen költő, vagy mondjuk az emberiség művészkedése. Meg vannak a forró lázas pillanatai, amikor mint a művesz megalkotandó művének homályos tudatára, valami izgató sejtelemre ébred, ez a forradalom. Részletek, aprólékos kidolgozás nélkül él még benne, de ezek a pillanatok a legérdekesebbek a részére. Azután lassacskán alakulnak ki a továbbiak. Ezt igy, azt úgy. Az idegei lecsillapszanak. A művész közönséges emberré lesz; az élet pedig az egyformaság, a mesterségszerűség, az emésztés korszakába sülyed. Ha művész az intuíció első pillanatában tollat, vagy ecsetet, vagy vésőt kap a kezéhez, ami a legritkább esetben történik igy, akkor élete díszét alkotja meg. Ha az élet forradalmi pillanatában egyszerre belekaphat az alkotásba; ha hatalmas lendületét nem sekélye- sítik el hosszas huzavonák: megalkotja magának a paradicsomot, vagy megtestesíti álmai netovábbját: a messiási korszakot, a megváltást. S ma egy messiási megváltás elején vagyunk, ma az élet egy ilyen hatalmas alkotását látjuk bontakozni a homályból, a ködből az emberiség remegéséből. A világ új megteremtését látjuk. Megszűnnek a régi érdekek, a piszkok, az alattomosságok, az egymás bőrére játszás : azt mondják meg kell változnunk ; és nem csak mondják. Mi, a márvány, ez a hideg, hatalmas kődarab, érezzük be- lénkvágódni a vésőt és átvéve a művész remegését (hogyne, hisz mi egy darab vagyunk belőle), látjuk magunkat átformálódni, megtisztulni, mássá lenni, közelebb jutni valamihez, amit csak remegve sejtettünk eddig: közeledünk a messiási korhoz. Hogy lehet ? — kérdezzük hogy lehet, hogy a novemberi forradalom után nem éreztük ennyire a magunk létezését, a magunk ennyire újraszületé- sét ? És a válasz: mert akkor nem mertünk így a testünkbe vágni. Fájdalmak árán bár, de a lelkünk mélyére tekinteni. Most neki dobtuk magunkat az alkotásnak. Most dolgozunk. Pénz, zseb, kenyér: igen néhánynak fáj, hogy nekirontanak, de az elvakultsága, a személyes fájdalma mellett, még az a néhány is érzi a tavaszi bim- bófakadást; éreznie kell, hogy ez a lelkek forradalmát egy helyre helyezi a gyomor forradalmával. Megcsinálja, hogy mig eddig azé vált a szépség, azé volt a kultúra, akinél a pénz volt, addig most megtölti a lelket művészettel, új iskolával, új szépségekkel, mindenkiét és egyformán. A művész most önmagára talált. Az élet most megalkotja önmagát: az igazi életet. hírek \m\ Hájas 1-án. Kissé hűvös, de különben derűs időben folyt le az ünnepély május 1-én. Az összes tanintézetek, szak- szervezetek és a katonaság zárt sorokban vonultak fel az ünnepélyre. Több helyen szószékek és erkélyekről beszédeket tartottak, ezek elhangzása után az Internacionálé- és a munkás Marseillest dalolva indult meg a menet a Széchenyi-térről Ferenc József út, Primás-tér, Úriutca, Molnár sor, Major-utca, Kovács-
