Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 24. szám
XXXIX. évfolyam 24. szám Vasárnap, április 1 Esztergom, 1917 I " ^ u M ,, M r, ,, n !, I I II II ■■■ — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAr SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KŐZLÉMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FÖMUNKATÁRS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. FELELŐS SZaRKESZTÓ : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. KIADÓTULAJDONOSOK: LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Legnagyobb ellenségünk. Hajdan, minden háborúnk után, legnagyobb ellenségünk volt a pestis rettenetes pusztító járványa. Tömérdek fogadalmi szentháromság szoboremlékünk hirdeti ezt épen úgy Budavárában, mint nálunk a magyar Sión várában és egész hazánkban. Méltán aggódhattunk tehát, háborúnk kitörésekor a megszaporodott járványok rémuralma miatt. Féltve-féltettük derék vitézeinket, de városunk és fal- vaink lakosságát is legnagyobb ellenségünktől. A harmadik háborús év küszöbén már nyugodtabban néztünk farkasszemet legnagyobb ellenségünkkel, melynek fegyverei a szabad szemmel nem is látható bacilussok. Az orvosi tudomány szérum-terapiája fényes diadalt aratott. Igaz, hogy hadseregünkben régóta rendszeresen beoltották katonáinkat a himlő ellen. De már a népfelkelők nem voltak ilyen kedvező helyzetben. Falvaikban is meg van papíroson a kötelező himlőoltás, hanem sok helyütt nem törődtek ezzel az Írott malaszttal. Ezt bizonyítja az a különös adat, hogy a statisztika szerint hazánkban kétszer annyi himlőoltásról számolt be, mint a mennyi oltóanyagot termelt Magyaroszág. A háború első őszén, a galíciai hadjáratban, már tömegesen behurcolták az orosz seregek a himlőt, a kolerát, a vér- hast és a tifuszt. Ekkor igen sok orvosunk is elpusztult tömérdek katonánkkal. Ebben a veszedelmes időben kezdődött a legalaposabb védekezés legnagyobb ellenségünk ellen. A németországi szérumtermelő intézetek ugyanis hektoliter számra szállították a védelmet főképen a kolera, a vérhas és a tetanusz ellen. Más azonban a szérum és egészen más az oltóanyag. A szérum csak baktérium írtó védőanyaggal telített vérsavó. Maga a baktérium szolgál oltóanyagul, mely konyhasó keverékkel kerül a testbe. Oltás után természetesen az elűzendő betegség enyhe tüneteit lehetett észrevenni. A végső eredmény mégis csak az, hogy a szérum a beoltottathosszabb időre megótal- mazza legnagyobbb ellenségétől. A szakférfiak sok millió oltásról számoltak be. Kezdetben tömérdek áldozatunkba került a szérumok és oltóanyagok bevásárlása. Nemsokára azonban hadvezetőségünk megteremtette a termelő intézeteket nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországon is. Első sorban természetesen a meglevő intézményt kellett kibővíteni. Ilyen formán az első legnagyobb magyar egyetemi baktérriológia-intézetünk termelt legtöbbet. Versenyzett vele a belügyminisztérium középponti vizsgáló állomása is, mely rengeteg sok himlőoltó anyagot szállított. Németországon tizonnyolc ilyen intézet működik. A járványok ellen még barakk-táborok is keletkeztek, hol a harctérről érkezőket hosszabb ideig elszigetelték. Egy-két ilyen szűrő-állomásunk tisztán tüdőbajosokat kezel. Legnagyobb ellenségünkét tehát eddig a következő fegyverekkel győztük le: kötelező oltás, himlő, kolera, vérhas és hastífusz ellen. Már a nehezen megfékezhető kiütéses tifuszt is, melyet férgek idéznek elő, kifogástalan tisztasággal vertük meg. Figyelő. „Esztergom és Síidéke“ teája. Jázminos, ibolyás... (Az „01ga-dalok“-ból.) Jázminos, ibolyás, — virágos szép tavasz Nem lesz soha már ? • .. Fekete rózsákat, véres violákat Terem a határVérbeborult minden ezen a tavaszon, Ritkán szól a dal, Hervadó életen, fekete mezőkön Jár a diadalDe én úgy érzem, ha őszi szellők szárnyán Elszáll a madár, A Halál angyala itt a földön ismét Néha, néha jár! S a mi lelkünk, Édes — ha e zord időknek Csak emléke fáj, Jázminos, ibolyás szép tavaszon újra Egymásra talál- Somogyi Imre. Megismerkedés. (Mutatvány Sebők Zsigmond irodalmi hagyatékából) Peterdy Feri igen gazdag fővárosi szülők gyermeke volt. Egy nagy ház első emeletén laktak, tiz szobás nagy lakásban, melyhez három erkély is tartozott. Minden szoba pompásan volt bebútorozva, a falakon selyemkárpit, az ablakokon drága függöny, a padlón perzsa és szmirna szőnyeg. Mindenki azt hinné, hogy az ilyen lakásban csak boldog emberek élhetnek, pedig ennek a lakóit inkább szomorúnak lehet mondani, mert az egyetlen fiú mindig betegeskedett. Evek óta gyöngélkedett Feri, hol rosszabul volt, hol jobban ; de körülbelül félesztendeje már nem tudott a maga erejéből talpra állani s ha el is hagyta a szobát szép verőfényes napon, karon vitték az automobilba, mely kiment vele a ligetbe vagy a budai hegyek közé. A zord téli hónapokat édesanyjával a tenger partján töltötte, tavaszra azonban hazajöttek, mert a fiú nagyon vágyódott budapesti játszótársai után. A játékban ugyan alig vett részt, mert oly gyenge volt, hogy nem tudott járni; a divánon vagy az ágyban feküdt és onnan nézte, amint pajtásai elrendezték játékait, például a várostromot, vagy a vasútat. A játékai gyönyörűek voltak. A várostromhoz ezérnél több ólomkatonát tudott mozgósítani és a vár maga olyan hatalmas építmény volt, hogy nem kevesebb, mint tiz nagy skatulyában voltak, az egyes részei. A bástyái, kapui, fölvonó hidjai, épületei és tornyai egészen olyanok voltak, mint a valóságban. A paloták ablakai piros és zöld szaruhártyából készültek, úgy, hogy mikor a nap rájuk sütött, úgy ragyogtak, mint a rubint és a gyémánt és ha egy csavart megforgattak, az őrtoronyban megjelent egy trombitás és belefújt a kürtjébe, mire a bástyákat kis önmozgó kerekeken járó katonák foglalták el. Még nagyobb csoda volt a vasút. Ez igazán olyan volt, mint a valódi. A gépet egy kis villamos motor hajtotta és mikor a kis vonat ment, az utasok fölkeltek a helyükről és kinéztek az ablakon, mert az utasok is gépezettel voltak ellátva, meg a kalauz is, aki végigjárt a kocsikon és a jegyeket likasztgatta, a mint az ablakon át tisztán látni lehetett. A vonat alagútakon, hidakon robogott át, sőt egy hegyre is fölmászott és a sínek mentén városok és falvak voltak elhelyezve. Feri gyönyörködve nézte az ostromlott várat, melynek falairól kis ágyuk dörögtek a fölnyomuló ellenségre és a vonatot, mely épen úgy csengett, zörgött, mozgott, mint a valódi. Nézte, amint pajtársai összeállítják és igazgatják a gépezetet; hallgatta lármájukat, újjongásukat és beteg szemei ragyogtak az örömtől. Ilyenkor jobban érezte magát, mint mikor a tengerpartján a fekvőszékén kellett pihennie, vagy ha csúf idő volt vagy erős láz rohanta meg — a szanatórium ablakából nézte a tengert. Mikor azonban pajtásai iskolában voltak, vagy más okból nem kereshették föl, bizony unatkozott a szegény fiú. Édes anyja és a házbeliek ugyan mindig vele voltak, de a nagyokkal való játék nem elégítette ki az ő fáradt, szomorú lelkét. Ha nem voltak jelen a fiúk, a vár csak egy szürke, unalmas papírmasé- és léctákolmány volt szemében, a vonat mintha valahol a messzeségben kattogna és zörögne. Volt egy szép bo-
