Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 19. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. március 15. gok a bérbeadók köréből : Dr. Be- rényi Zoltán, Bleszl Ferenc, Gerenday József, Grósz Ferenc, Mattyasóvszky Béla, Meszéna Kálmán, Pelczmann László, Porgesz Béla, Schalkház Fe­renc, dr. Wiplinger Ödön. A lakás­bérlők részéről Bartalos Vince, Bér- czy Endre, Bors Kálmán. Frank Sán­dor, dr. Krasznay Gábor, Kuti Sán­dor, Meizler János, Tamás Sándor, Vajda Ármin, Willy József. Szabadsághősök emléke. Az esztergomi polgári egyesület folyó évi március 15.-én — a nemzet ke­gyeleti ünnepén — testületileg vesz részt a város kegyúri templomában d. e. 9 órakor tartandó istentisztele­ten és utánna koszorút helyez a szabadságharc feledhetlen hőseinek síremlékére ; este 8 órakor pedig a saját helyiségében (Magyar Király szálloda) ünnepélyes gyűlést tart, melyen a nap jelentősége s a hő­sök emléke lesz kegyelettel méltatva. Az elnökség ezúton kéri a tagokat, hogy úgy a sz. misén, mint az esti gyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. A szövetkezet közgyűlése. Az Esztergomi Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet vasárnap d. e. 11 órakor tartotta meg második évi ren­des közgyűlését a városház nagyter­mében, amely ez alkalommal szűk­nek bizonyult a nagyszámú érdek­lődő befogadására. Még vidékről is számosán jelentek meg a szövetke­zet tagjai közül, akik között a fe­hérnép is jelentékeny számban volt képviselve. A közgyűlést Erős Rezső főkáptalani jószágkormányzó, a szö­vetkezet elnöke nyitotta meg. Meg­nyitójában rámutatott ama nehézsé­gekre, amelyekkel a szövetkezetnek iß meg kellett küzdenie e háborús viszonyok között. A vezetőség gon­dossága és önzetlen fáradozása azon­ban nemcsak, hogy átsegítette e fon­tos intézményt a megpróbáltatáso­kon, hanem még elért sikerekre is tekinthet vissza. A megnyitó után Mátéffy Viktor pápai kamarás, plé­bános, a szövetkezet ügyvezető-igaz- tója tartotta meg évi jelentését. A szövetkezet szabad működését óri­ási mértékben akadályozták a külön­féle központok és az elképzelhetet­len szállítási nehézségek. Ennek da­cara az esztergomi szövetkezet a „Hangya“ kötelekében álló szövet­kezetek között a legerősebb és veze­tése a legmintaszerűbb, mint azt a központi vezetőség is beismerte. A bajok, panaszok, amelyek még ma fenállanak, a háború elmúltával ön- maguktól megszűnnek. A szövetke­zet működését legjobban a számok jellemzik. Míg 1915-ben a vett áruk értéke 700 ezer K volt, addig 1916- ban 2 millió 500 ezer K értékű árut szerzett be a szövetkezet. Pénztári forgalma 8 millió 100 ezer K volt. Tagok száma alakuláskor 280 volt, ma 1824. Az elmúlt évben 26.725 K tiszta felesleg mutatkozott, amely­ből vásárlási visszatérítésekre 15 ezer K, tartaléktőkére 11 ezer K, jóté­konycélra 1500 K és üzletrészek szelvényeire 5%-al 7000 K fordíttatik a közgyűlés jóváhagyása mellett. A jelentést a közgyűlés nagy éljenzés­sel fogadta. Einczinger' Ferenc felü­gyelő-bizottsági tag a felügyelő-bi­zottság jelentését olvasta fel ezután. Fekete Árpád a tagok köszönetének adott kifejezést és a vezetőséget to­vábbra is lelkes buzgósággal folyta­tandó munkálkodásra kérte. Bártfay Géza a hírlapokban közzétett mérleg és üzleteredmény néhány adatara nézve kért és kapott felvilágosítást, azonkívül a burgonyaügyben inter­pellált. Körmendy Karoly a vásárlási visszatérítéseket kifogásolta és kérte az erre előirányzott 15 ezer koroná­nak, amennyiben lehetséges, a tar­taléktőkéhez való csatolását. Az el­nök a közgyűlés határozataként az eredeti javaslatot jelentve ki elfoga­dottnak, egyéb tárgy híján a köz­gyűlést bezárta. Ctlkor-ügy. E héten ismét meg­érkezett a városba a várva-várt cu­kor, amelynek kiosztása most mar az eddig szerzett tapasztalatok fel- használásával, a legnagyobb gondos­sággal fog történni. A cukorjegyeket a középiskolák növendékei kézbesítik. Aki a jegyeket péntekig meg nem kapja, szombaton tegyen jelentést a város közélelmezési hivatalánál, hogy az esetleges tévedés még idejében orvosolható legyen. Meghívó. Az Esztergom-szent- tamási és vízivárosi kath. olvasókör ma a szabadságharc emléknapján ünnepélyes szinielőadást tart a kö­vetkező műsorral: 1. Himnusz: Ének li a közönség. 2. Imádság. Szép Er­nőtől. Szavalja: *** 3. Mozgóképek. 4. „Talpra magyar!“ színdarab 3 felvonásban. 5. Karének, előadja, az érseki tanítóképző énekkara. Be­lépti díjak : I. hely 90 f. — II. hely 60 f. — és III. hely 40 fillér. Kéz dete pontban 1U 8 órakor. Szives megjelenést kér a rendező bizottság. Betöltendő katonai alapítványi helyek, melyekre háború következ­tében rokkant katonatisztek és le­génység, valamint háborúban elesett katoni személyek özvegyei és árvái pályázhatnak: Gróf Strozzi Péter al­tábornagy alapítványa Lovag Ippen Simon Péter alapítványa, treumuthi Polák Antal és Johanna alapítványa, Frigyes Főherceg „Custoza“-alapít- ványa, Mannesmann-csőtelep r. t. alapítványa, hohenbergi Zsófia her­cegnő, Mária és Ernő hercegek ala­pítványa Trigler Ludovika szül. Schmelkes alapítványa, Seriellerer Terézia bárónő, kapitány özvegye alapítványa, Croce Izabella grófnő szül. del Finoni alapítványa, nemes Schellenburg Jakab II. alapítványa, Hübler Ferenc, főhadbiztos alapítvá­nya, dr. Heiszfeld Jakab törzsorvos alapítványa. Érdeklődőknek felvilá­gosítást nyújt a komáromi Vár­parancsnokság naponta d. u. 3—4 óra között. Esztergomban a katonai állomásparancsnokság ad felvilágo­sítást. Apja megöléséért — két és fél­évi fegyház. Szenzációs ítéletet ho­zott hétfőn az Esztergomba kiszállt komáromi cs. és kir. hadosztálybíró­ság a kir. járásbíróság épületében. Egy apagyilkossággal vádolt eszter­gomi katonát mindössze két és fél­évi fegyházra ítélt, holott a katonai büntető-törvénykönyv szerint gyil­kosságért kötél általi halál, ember­ölésért pedig legkevesebb 10 évi fegyház jár a katonának. Az eset még múlt év szeptemberében tör­tént. Dejcző Mihály 53 éves eszter­gomi földmíves, aki megrögzött iszá­kos és házsártos ember volt, szep­tember 17.-én este V48 óra tájban ismét részeg állapotban ment haza, ahol felesége és Lajos nevű 19 éves katonafia őt vacsorával várták. A részeg ember szokás szerint szidta az asszonyt, majd egy nagy szőlő­karóval az asztalra vágott úgy, hogy arról az étel, az evőeszközök és az égő lámpa lefordultak. A nagy zajra és kiabálásra a szomszéd lakásról előjött a házaspár 32 éves, nős Mi­hály nevű fia is, aki csak pár nap­pal előbb jött haza másfélévi harc­téri szolgalat után 6 heti gazdasági szabadságra. A két fiú kilökte az apát a konyhából és a lámpától meggyúlt konyhanemű oltásához Iá tott. A részeg apa ismét karóval akart bemenni, miközben a legválo- gatottabb szidalmakkal illette felesé­gét és gyermekeit. Lajos fia erre dü­hében kikapta apja hadonászó kezé­ből a husángot és felemelt karjára akart ütni, de a fejét találta, mire az öreg megtántorodva leesett. Fiai ekkor látva, hogy részeg is, véres is, bevitték a szobába, ahol lemos­ták róla a vért és sebére, mely nem látszott nagynak, borogatást raktak. Dejcző azonban még az éj folyamán meghalt. Reggel Novák István szom­szédjuk segélyével rendbehozták a halott küisejét és a rendőrségen is jelentették az esetet, ahol azonban gyanúsnak találták a halálozást. Dr. Áldori Mór kir. tanácsos, tanácsor­vos a hulla megvizsgálása után két­ségtelennek mondotta, hogy a halál az ütéstől eredt, mire a rendőrség ér­tesítette a komaromi kir. ügyészsé­get. A fiúkat még aznap letartóztat­ták, majd átadták a komáromi had­osztálybíróságnak. A magukat ártat­lanoknak valló fiúk dr. Áldori Vik­tor ügyvédet kérték fel védőül. A hétfői főtárgyaláson a hadosztálybí­róság Mihályt az emberölés vádja alól teljesen felmentette, Lajost pe­dig az enyhítő szakaszok figyelem- bevételével, nevezetesen pedig, hogy tettét közönséges emberi érzésből származó felindulás következtében követte el, 2 és fél évre Ítélte el, ebből 3 hónapot a vizsgálati fogság­gal kitöltöttnek számít. Az Ítéletben úgy a katonai ügyész, mint a felek megnyugodtak. Tanítók mint állatorvosok. A földmivelésügyi miniszter nevében Ottlyk Iván államtitkár rendeletet küldött a törvényhatóságoknak, amely­ben az állatorvosok létszámában mu­tatkozó hiányra való tekintettel, megengedi, hogy a húsvizsgálati te­endőket a községi jegyzők és elöl­járók, elsősorban pedig a községi néptanítók végezhessék. Kényszer- vágások esetén csakis képesített ál­latorvosok járhatnak el. Kérelem a közönséghez. A pé­csi m. kir. homéd hadapródiskola parancsnoka a növendékekkel meg­ismertetni óhajtván hazánk külön­féle részeit, fényképeket kér, hogy azokkal az intézet épületet feldíszít­hesse. Felkérjük a közönséget, hogy amennyiben a város nevezetességeit feltüntető ilynemű és lehetőleg 18/a4 cm. vagy nagyobb méretű fényké­pek volnának tulajdonában, úgy azo­kat a hadapród iskolának leendő ajándékozás végett a polgármesteri hivatalhoz beküldeni szíveskedjék. Szeszes italok ármaximálása. A budapestvidéki kir. pénzügyigaz­gatóság 26740 sz. rendeletével a szeszes italok arait Esztergommegye területére az alábbiak szerint álla­pította meg : Nagybani eladás ese­tére ; a szesz s az abból készült kö­zönséges pálinka 6 K. A hideg úton előállított szeszes italok (szesz és essentia) pd. likőrök, rum stb. 8 K, a lepárlás utján előállított gyümölcs- pálinkák (törköly, szilvórium, cognac stb) 12 K hektoliterfokonként. Ki- csinybeni eladás esetére pedig a fen­tebbi csoportok szerint 7 K 50 f, i0 K 50 f., illetve 15 K 50 f. Ab­ban az esetben, ha a kérdéses sze­szesital után városi pótadó is fizet­tetett, a fentebbi árak hektóliterfo- konkint 10 fillérrel magasabb ösz- szegben állapíttattak meg. A felmentett gazdák kötelesek más földjét is megmunkálni. A földmivelésügyi miniszter leiratot in­tézet a közigazgatási hatóságokhoz, amelyben felhívja azokat, a tavaszi és nyári munkák elvégzésének biz­tosítása érdekében minden szüksé­ges intézkedést idejekorán tervsze­rűen tegyenek meg. Elsősorban a legrészletesebben tájékozást kell sze­rezni arról, hogy a gazdasági mun­kálatok minden egyes községben hogyan lesznek elvégezhetők. Tudni kell, milyen terület vár ott megmi- velésre és mennyi erő áll rendelke­zésre. A személyes szolgáltatások igényelése tekinteteben felhívja a fi­gyelmet azokra, akik a katonai szol­galat alól felmentést kaptak, mert ezektől méltán meg lehet követelni, hogy sajat gazdásági teendőik gyor­sabban való elvégzése után erejü­ket a hatósági felhívásnak megfe­lelve sokszoros buzgalommal fordít­sák az ország jóvoltára. IRODALOM. 1 A „Vasárnapi Újság“ március 11-iki száma József főhercegnek új és kiválóan érdekes képét közli, a mint a Tatárszoros hágóján áll. A többi képek különféle harctereink jeleneteit és színhelyeit mutatják be. Egy sorozata a képeknek Üszküb- ből és Prizrendből mutat be részle­teket. Szépirodalmi olvasmányok : Pékár Gyula regénye, Lenkei Hen­rik verse, Szederkényi Anna novel­lája, Szőllősi Zsigmond tárcája, Braun Lily regenye. — Egyéb közlemé­nyek : — cikk és kepek a front­mögötti katonai gőzmosó-imézetekről s a rendes heti rovatok: — A há­ború napjai. — Irodalom és mű­vészet. Halálozás. A „Vasárnapi Új­ság“ előfizetési ára negyed év­re öt korona, — „Világkroniká“-val együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalá­ban (Budapest, IV., Egyetem-ucca 4.). Ugyanitt megrendelhető a „Ké­pes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 kor. 40 fillér. Esztergom szab, kir. váró« polgármestere. 2853/1917 pm. sz. Hirdetmény. Értesíti a város polgármestere a gazdaközönséget, hogy'' mindazok akik a tavaszi mezőgazdasági mun­kálatokhoz hadifogoly-munkaerőt kí­vánnak igénybe venni, annak beje­lentése végett 8 napon belül a ren­dőrkapitányi hivatalban naponként d. u. 3—5 óráig jelentkezzenek. Ily munkaerőt azonban csak azok kaphatnak, kiknek arra a tavaszi munkálatok biztosítása végett elke­rülhetetlenül szükségük van. Esztergom, 1917 március hó 14. Antóny Béla s. k., polgármester. Képviselők kerestetnek, lehetnek hölgyek is, a törvé­nyesen védett velour katona­képek mindenütt való ajánlá­sára, nagy és biztos kereseti kilá­tással. Ajánlatok német nyelven a következő címre kéretnek: Erste Brünner Porträts Vergrösserungs- Anstalt Brünn, gr. Platz 6. 253/917 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca 18—30. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom