Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 14. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. február 25. dig is alig-alig voltak elégsége- sek, hiszen ismeretes, hogy ta- valy pl. a kis Duna adott me­nedéket a vízimalmoknak. Ha pedig . megemlítjük a hajózás várható nagyarányú föllendülé­sét : szükségtelennek éppen nem, hanem ellenkezőleg, az államra nézve is nagyon kívá­natosnak jelezhetjük egy új téli kikötő létesítését, melyhez ál­lami segítség és közreműködés bizonyára bőven remélhető. Van-e azután Esztergomnak olyan fekvése, hogy téli és új kereskédelmi kikötő itt kívána­tos, sőt szükséges ? — Varo­sunk nagyjából — légvonalban is — fele úton van Budapest és Komárom között. Ismeretes már most, hogy mind a ko­máromi, mind az újpesti téli kikötő túlzsúfolt. Márcsak ezek­nek teher-könnyítése végett is szükséges az új téli kikötő. Má­sutt pedig, mint itt létesíteni nem ajánlatos. A városban, a kis Dunán nem, mert itt telje­sen el van zárva a vasúttól. Szentgyörgymező környékén pláne nem, mert meg sem le­hetne közelíteni. S hozzáte­hetjük, hogy a jelenlegi két ki­kötő mindegyikének ép ez a legnagyobb s el nem enyészt­A hol a vajérem terem, Ott ünnepi zúgás is van. E napot most is szeretem A mi kedves naptárunkban; Mert akkor a legédesebb Háziasszony született, A ki zsidók s keresztények Között mégis csillag lett. Hanem egy igen gyászos gyerek­kori emlékem is megmaradt erről a július 18.-i ünnepünkről. Kiszedtem ugyanis megtakarított négy márka perselypénzemet és gyorsan a szom­szédos rakskovi Holmblad nevezetű könyvkereskedőnél csodaszép képet vásároltam, mely az azúrkék ég alatt viruló z: d tengerparti tájképet ábrá­zolt. Büszkén nyújtottam át első ajándékomat anyámnak, korareggel, mikor iskolába készülődtem. Apám azonban szigorúan megpa­rancsolta, hogy adjam vissza azt a képet és szerezzem vissza négy már­kámat. Természetesen engedelmes­kedtem. De mégis ez az út volt éle­tem legkeservesebb útja. Azon a nevezetes ünnepen össze- gyűlekeztek az ismerősök és akkor éjfélig folyt a dáridó és forgott a kártya. Minket azonban már tiz óra­kor hálószobánkba rendeltek, a mit mi égbekiáltó igazságtalanságnak tartottunk. Hiszen épen akkor kez­dődött az igazi tréfálkozás. Pedig anyám csakis az urak tekintélyét óhajtotta előttünk megóvni. Egy ilyen mozgalmas ünnepen be- lémszeretett egy kövér, vidéki föld- birtokos. Épen az irodában rohis- teztek, mikor vacsorára hívták a vendégeket. Míg a fölnőttek jóétvággyal étkez­tek, addig én a kártyázó helyiségbe hető baja. Ott lehet forgalomra j berendezkedni, másutt nem. S hozzátehetjük, hogy a kikötő megépítésével arra a helyre könnyen meg lehetne szerezni valamelyik — akár magyar, akár délnémet-hajótársaság ja­vító műhelyét, illetvegyárát is, hisz oly kedvezők itt a termé­szeti föltételek. De mindez pénzbe kerül ! — Igaz / Pénz, utánjárás kell ide is. De ez a pénz, ez az után­járás búsás kamatokat hoz! Annyival is inkább, mert nem is sok befektetés kell hozzá. De külömben is ne feledjük, hogy áldozat, munka nélkül nincs siker, nincs jövedelem s ölhetett kezekben legfeljebb a pótadó női s védhetetlenül csap le ránk az anyagi romlás pusz­tító szörnyetege ! — ß. — Buvárhajó harc. Conan Doyle angol iró a The Strand Magazine-nak 1914. jú­liusi — tehát közvetlenül a há­ború kitörését megelőzőleg meg­jelent — számában egy nagyon érdekes elbeszélést közölt „Dan­ger!“ (veszedelem) cím alatt. Rámutatott arra, hogy már egy kicsiny, alig nehány tengeralatt­iopóztam, ahol rögtön észrevettem, hogy már kiosztották egymásnak a kártyákat, de a meleg vacsora miatt félbemaradt a játék. Ekkor én az összes ütőkártyákat a nyájas föld- birtokos helyére középpontosítottam. Még ma is visszhangzik emlékem ben az a diadalmas fölkiáltás, me­lyet akkor ellestem. Azt akartam, hogy ő nyerjen. Talán még él. Kjaer Frici a neve. Stemői birtokos, Rads­kov mellett. * * * * Mikor már „költeni“ kezdtem, anyám vélekedett rólam legkedve­zőbben. Mert rendesen fölolvastam neki legújabb költeményeimet. Anyám mindenkor lelkesen meg­dicsért és azt mondta, ne törődjem azzal, mit szólnak fivéreim, mivel azok úgysem értenek semmit a bí­rálathoz. Más alkalommal pedig azzal vi­gasztalt meg anyám, hogy azzal se törődjem sohasem, a mit az embe­rek szólnak költészetemről. Elég az, ha mi ketten megértjük és jónak ta­láljuk a verseket. Később, hogy ne zavarhassanak az avatatlanok, elkísértem anyámat kertünk legvégére, hogy zavartala­nul fölolvashassam legújabb alkotá­saimat. Sőt gyakorta kisétáltunk a bran- derúevi temetőbe, ahol egy nagy kőre telepedtünk. Mikor két ev múlva hazavetődtem, ugyanazon a nagy sírkővön elmél­kedtem azon, hogy még mindig semmi sem lett belőlem. Ez pedig a legkellemetlenebb emberi érzés szo­kott lenni. Fordította.- Dr. Körösy László. járóval bíró állam is milyen könnyen térdre kényszeríthetné a világuralmi gőgjében elva­kult, de az elsőrendű élelmi- szükégletek tekintetében kol­dus és nagy bevitelre szoruló Angliát. Ez az elbeszélés a szigetor­szágban óriási port vert fel s a tengerészet legjobbjai, közöt­tük Lord Charles Beresford ve­zetésével hét admirális, akiket a nagy angol lapok a kedélyek lecsillapítása céljából megszó­laltattak, sem tartva a dolgot egészen valószínűtlennek, nagy élelmiszer készletek (legalább három hónapra?) felhalmozását ajánlották hatásos ellenszerül. A hadviselő feleknek egy­mással szemben elfoglalt hely­zete veszedelmesen kezd a Co­nan Doyle történetére hasonlí­tani. Remélhetőleg mi is nemso­kára elégtétellel állapíthatjuk meg, mint a „Danger“-ben Si­rius kapitány, aki kormánya megbízásából Anglia kiéhezte- tesét keresztülvitte, hogy a lon­doni börzén és piacon a gabo­na és más élelmiszerarak a pon­tosan célbataláló torpedóknak már néhány napi szorgalmas munkája után minő rohamos emelkedést mutatnak. A „Danger“-ben Amerika is szerepet játszik. Egy amerikai hajó kapitányának, aki a meg- tamadtatás ellen meglehetős durva hangon tiltakozik, azt feleli Sirius : Sajnálom, kapitány nincs időm a vitatkozásra. Mi is ezt feleljük Ameriká­nak. Sajnáljuk, nem veszteget­hetünk több szót. Itt a sors­döntő óra. Győzünk, vagy el­veszünk. De nem viseljük to­vább a ránk erőszakolt háború­nak békés hajlandóságaink el­lenére önkényüleg meghosszab­bított nyomorúságait. Becsületes jobbunk, amelyet békés kézfogásra nyújtottunk odfl, tud ám ütni is, még p dig nagyot ütni. Ha Wilson ú ból, amikor a békével házalt, csakugyan a humanizmus szel­leme szólott, ne iparkodjék megragadni azt a halálos csa­pásra emelt joobot. Ne ház újon most ugyan­azon cég alatt háborúval. Ne emlegessen annak, ^kit torkon ragadva fojtogatnak,, párbajsza­bályokat, udvariasságot az en­tente iránti bűnös szerelemtől elvakulva, elfogultan * magyará­zott nemzetközi jogelveket. Már egyszer tavaly, amikor hajlot­tunk kétszínű szavara, megfogta kezünket. De most: Sajnáljuk, nincs időnk a vitatkozásra. Dr. B. Gy. Ha boldog" akarsz lenni — végy cipőt egyhadiárvána k! Mennyi hasznot hajtanak a madarak. A hasznos állatokat, miként isme­retes, az emberek sok helyütt még most sem részesítik abban a kímé­letben, amilyent hasznosságuk miatt megérdemelnének. Egy külföldi tu­dós mostanában alapos kutatás tár­gyává tette azt a kérdést, hogy pénzösszegben kifejezve mennyit tesz ki az a haszon, amelyet a hasz­nos állatok egyedenkint hoznak az emberiségnek. A számítás alapja az a szempont volt, hogy mennyi kárt okoznak az emberi kultúrmunkának a kertekben, mezőkön, erdőkben azok a férgek, bogarak és élősdiek, amelyeket a hasznos állatok egy év alatt a sajag létfentartásukra szüksé­ges eleiem gyanánt megemésztenek. A megejtett vizsgálat szerint az álla­tok évente a következő hasznot hoz­zak : fecske és denevér 150 korona, bagoly 80 korona, fülesbagoly és sundisznó 60 korona, gyík és va- rangyos béka 45 korona, cinke 40 korona, barázdabillegető 25 korona, vörösbegy 20 korona. A vakondok es a rigó körülbelül annyi hasznot ceinal, mint amennyi kárt. A felsorolt hasznos madaiak kö­zül a szőlősgazdát a cinke érdekli legjobban, mert azok pusztítanak el legtöbb kártékony rovart, petét és hernyót a gyümölcsfákon. Ilyenkor télén végeznek azok igen értékes munkát és ahol ezek a hasznos madárkák nagyobb számmal ta­nyaznak, ott a hernyók vajmi kevés kért fognak okozni, mert a cinkék a hernyófészkekben (felkötött száraz levelekben) tanyázó apró hernyócská- kat felkutatják és megeszik. Sokan nem tudjak azt, hogy a parányi her­nyó már július augusztusban kikel és a kikelt fészekben, tojások, pe­ték abban nincsenek. Üröm azt hall­gatni, hogy a cinke csapat milyen hemzsegést csap azzal, hogy a fá­kon serényen bontogatják a hernyó fészkeket. Etetésüket illetőleg oda- csalogatásukat egyszerűen úgy vé- J gezzük, hogy a falc vastag ágai kö­zé a törzs felett elhelyezett minden­fele ócska edénybe (kanna, fazék, vödör) melyek oldalt fordittattak, hogy a hó bele ne essen, továbbá kisladikákba egy-egy marék tök, napraforgó vagy kendermagot szó­runk. A kis vendégek ez hamarosan észreveszik, ahoz a környékhez ra­gaszkodnak és a kis kosztolásért szorgalmas kutatásukkal bőségesen megfizetnek. Ezt a kis faradságot sajat érdekeben minden jobb érzésű gazda megteheti kivált most ebben a roppant havas koplaltató időben. Petrorits István. »Aki a hazafiságot komolyan veszi, az ha feleslege van, azt a haza oltárára teszi le .. . — Aki él vezetet akar szerezni azon, amire a hazáért szenvedőknek szükségük van, az a mai viszo­nyok közt kétszeresen vétkeznék a hasa eile,,.“ DrCsemoch J(feos> bíboros hercegprímás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom