Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 50. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. július 8. csak a megélhetés, hanem régi és jogosan megérdemelt társadalmi hely­zetük szempontjából is elbírálandó. Ennek, a nemzeti életben elsőran­gú tevékenységet kifejtő, mondhatni nemzeti géniuszként működő és szinte a nemzetet fenntartó legműveltebb, osztálynak, nem szabad a háború után a társadalmi közfelfogásban és új elhelyezkedésben mai helyét felad­nia és hátrább szorulnia, mert ez nemcsak hálátlanság volna ennek az osztálynak elévülhetetlen államfenn­tartó és a nemzeti becsületet védő érdemeivel szemben, hanem azon- fölül meggyöngítése lenne azoknak az oszlopoknak, amelyeken egy or­szág jövendőjének biztonsága és bol­dogsága nyugszik. Valahányszor rágondolok arra, hogy e háborús időkben kik ? és há­nyán ? és hogyan ? gazdagodnak meg és olvasom a lapokban a tisztviselők­nek a mai megélhetési viszonyokkal való- küzdelmeit és kérelmeiket fize­tésük javításáért, mindig ezek és ezekhez hasonló gondolatok jutnak eszembe. Igen! Az egé*z nemzet érdeke, hogy a háború után a tisztviselői osztályt legalább oly anyagi helyzet­be hozza, amely számára biztosítja régi pozicióját a társadalmi elhelye- ződésben. r. 1. Az uj főispán. Őfelsége a király bátorkeszi Kobek Kornél földbirtokost, a köbölkúti kerü­let országgyűlési képviselőjét, Esztergom vármegye főispánjá­vá nevezte ki. Az erről szóló legfelsőbb kézirat a hivatalos lap vasárnapi számában jelent meg. Az uj kormány kinevezé­sének1* már első napjaiban fel­hangzott vármegyénk főispánsá- gával kapcsolatban Kobek Kor­nél neve, de ezt nemcsak egyes fővárosi lapok, hanem eszter­gomi illetékes helyek is több Ízben cáfolgatták. A kinevezés mégis megtörtént és mi legna­gyobb örömmel vesszük azt tu­domásul. Kobek neve országo­san ismert országgyűlési sze­replése révén, Esztergom vár­megye pedig nemcsak egyik legtekintélyesebb polgárát és jelenleg az egyetlen. hiva­tásos politikusát tisztelte ben­ne, hanem a vármegyei köz­élet egyik vezéremberét is, aki veleszületett vezetői talentumá­nál fogva hivatott lesz e nagy, történelmi időkben vármegyénk népét a korszakalkotó reformok alapján megszülető uj Magyar- ország értékes tagjaivá tenni. Politikai múltjának következe­tessége, ismert agilitása és ro­konszenves egyénisége egyaránt szeretetünkbe ajánlják őt. Vár­megyénk, amely már egymás­után több cikluson ál más tör­vényhatóságok polgárai közül nyert főispánokat, most olyan polgárát üdvözli e magas mél­tóságban, aki már családi tra­dícióinál fogva is tevékeny sze­replésre hivatott s aki Kobek- családnak ősi jelmondatához hí­ven : Numquam otiosus! Főispáni installációrakészülEsz­tergom vármegye törvényhatósága. Mindig lelkes, emelkedett hangulatban folyt le eme ősi aktus és csakis a világháború lehet majd az oka, ha a régi főispáni installációk fénye ez alkalommal halványabbá válik. An­nál őszintébb azonban a belső öröm és a vármegye sorsát szivü­kön viselők megelégedése. Ha a ki­nevezést hivatalosan tudató belügyi miniszteri leirat leérkezik a várme­gyére, Palkovics László h. alispán kitűzheti az installáció napját. Hir szerint f. hó 19.-éré tervezik a be­iktató közgyűlést, hacsak előre nem látható okok közbejötté miatt azt későbbre nem kell halasztani. A köbölkúti mandátum. Kobek Kornélnak a köbölkúti kerület or­szággyűlési képviselőjének Esztergom vármegye főispánjává történt kine­vezésével a köbölkúti mandátum megüresedett. A kerület polgársága elhatározta, hogy a megüresedett mandátumra ifj. Luczenbaher Pál kis- muzslai nagybirtokost jelöli, akinek megválasztása minden valószínűség szerint egyhangú lesz. A közigazgatási bizottság ülése. Esztergom várrmegye közigazgatási bizottsága szerdán d. e. 10 órakor tartotta havi rendes ülését, amelyen Palkovics László h. alispán elnökölt. Az ülés elején meleg szavakkal mél­tatta a távozó Meszleny Pál főispán érdemeit, majd indítványozta, hogy Kobek Kornél uj főispánt a közig, bizottságból kifolyólag táviratban üd­vözöljék. Dr. Szilárd Béla a rendes havi jelentés kapcsán beszámolt a vármegye területén ezidén korábban megkezdődött aratásról, amelyen ha­difoglyok, sőt egy helyütt volhyniai polgári munkások is segédkeztek. A júniusban lefolyt rekvirálás a várme­gye egész területén 14 vaggon lisztet és 73 q. gabonát eredményezett, amely­nek alapján a legnehezebb idők vár­megyénkben minden baj nélkül fog­nak elfolyni. A hatóság már most előkészül a jövő évi gabona szük­séglet zavartalan biztosítására, amit a bizottság megelégedéssel vett tudo­másul. Némethy József kir. műszaki tanácsos jelentéséből örömmel érte­sültünk arról is, hogy az esztergomi vasúti hozzájáró út helyrehozatalához már a jövő héten nekifognak. Színház. Pénteken az Éviké víg­játék, szombaton a szenzációs Góléin operett, vasárnap d. u. az Egy ma­gyar nabob, este a Három a kislány van a műsoron. A kerti ünnepély. Mióta a hábo­rú tart, sőt a háború előtti időkre visszatekintve sem emlékezünk, hogy oly hatalmas sikerű jóté­kony ünnepély lett volna városunk­ban, mint a vasárnapi, amely a szi­geti Prímáskertben folyt le. A lisztes­boltok, trafikok előtti vad tolongás csak árnyéka volt annak a harcnak, amely a kerti ünnepély jegyeiért folyt a Prímáskert bejáratánál. A kertbe nagynehezen bejutva, lépten-nyomon uj- és uj meglepetések várták a kö­zönséget. Már maga a nagyszámú közönség megjelenése is meglepetés­számba ment. Mindjárt a bejáratnál egy ügyes kis bányavasút mulattatta a kicsinyeket és nagyokat, valódi lóval, de imitált kalauznői szigorral, amely elvezetett a kisértetek és tün­dérek barlangjához. Mellette egy va­lódi körhinta forgott a Mária Terézia uccából. Távolabb egy cukrászda kö­rül volt nagyarányú tolongás, ahol a sütemények kifogytával pattogatott kukoricát ropogtattak nagy vidám­sággal. Nem utolsó meglepetés volt a tombola sem, amely sok és válto­zatos ajándékban részesítette a sze­rencse fiait. Mellette céllövészet, ka­rikadobás, majd trafik csupa szép hölgy közreműködésével. A kert köz­pontja a kioszk mellett felállított, ha­talmas fekete-sárga lobogókkal dí­szített pódium volt, ahol a színtár­sulat tagjai szórakoztatták a közön­séget. A derűs hangulatot itt csak a díszletek zavarták, amelyek közép­pontján egy hatalmas kétfejűsas disz- telenkedett. Lehet azonban, hogy ez is vicc volt, amelyen nevetni kellett volna. A kioszkban sört és kevertet adtak jegyek ellenében. Legnagyobb érdeklődés mellett a szépségverseny folyt le, amely a jótékonycélra is szépen jövedelmezett. Ezen a leg­több szavazatot Krasznay Irmi, Ku- szenda Médi és Kapisztóry Mici nyer­ték. A tarka ünnepély a sötétség be­álltával csak azért ért véget, mert minden elfogyott, ami a közönség zsebeiből még pénzt húzott volna ki a jótékonyság oltárára. A rendező­ség, élén De Pott századossal derék és eredményes munkát végezett, amit fényesen igazol az, hogy a tiszta jö­vedelem 5864 K 93 fillért tett ki, mely egyenlő arányban oszlik meg a Vöröskereszt egylet, a gyöngyösi tűzkárosultak és a helybeli napközi otthon között. A közreműködő höl­gyeknek úgy, mint az áldozatkész közönségnek ez úton is köszönetét mond a rendezőség. A mészárosok sztrájkja. A la­punk múlt számában közölt új ha­tósági húsárak miatt az esztergomi mé­szárosok szombaton sztrájkba léptek. Erre Unger Hugó rendőrkapitány készletüket lefoglaltatta és a Diamaní- féle üzletben hatóságilag a megálla­pított áron kiárusíttatta az olcsóbb húst már régóta nem élvezett esz­tergomi közönségnek s egyben a renitens mészárosok ellen kihágási eljárást indított. Bár az erélyes eljá­rásnak meg lett a foganatja, mert a mészárosok azonnal jelentkeztek új­ból árusításra s most már versenyez­nek ár tekintetében is a hirtelen fel­állított hatósági mészárszékkel, a ha­tósági mészárszék mégis fennmarad mindaddig, míg a hatóság teljes meg­nyugvást nem szerez arról, hogy a közönség újabb húsuzsorának kitéve nem lesz. Unger rendőrkapitány fel­adatának magaslatán állott, amikor erélyes cselekedetével, reméljük, so­káig emlékezetben maradó példát állított a háborús konjunktúrákkal visszaélők ellenében. Repülőgép a felhők között. Szer­dán reggel 7 órakor kelet-nyugati irányban egy hadirepülőgép berregett el városunk felett, oly magasan hogy a fenn úszkáló felhők nem egyszer láthatatlanná tették. Szederlekvár. Kevesen tudják, hogy a közönséges szederből (eperfa gyümölcse) kitűnő lekvárt lehet ké­szíteni, amelyhez még cukor sem kell, csupán kevés szekfűszeg és fahéj. Ajánljuk gazdasszonyáink fi­gyelmébe. Egy kis leány balesete. Lapunk legutóbbi számában „Kórházi hírek“ cim alatt egy felvett hivatalos jegy­zőkönyv alapján hirt adtunk le ar­ról, hogy Schmid Ilona 8 éves isko­lásleány ujjait a cséplőgéppel meg­sértette. Illetékes helyről nyert figyel­meztetés alapján utánajártunk a do­lognak és magát a kis leányt kér­deztük meg a „Kolos“-kórházban, aki elmondotta, hogy nem kismuzs- lai, hanem muzslai születésű és a baleset Köbölkúton történt vele, ahol egy kisebb cséplőgép fogas kerekei közé dugta az ujját, mely éppen megindulván, okozta a szerencsétlen­ségét. Egyébként nagyobb baja már nin­csen és vígan tölti az időt a többi gyerekek között a kórház nagy ud­varán. FÜRDŐVENDÉGLŐ bérbe adó 1918 január 1.-től. Bőveb­bet a tulajdonosnál. Cím a kiadóhivatalban. 549/917 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca 18—20. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom