Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 51. szám

Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 51. szám Vasárnap, július 15. és POUTIHRf és TRR5FIDRLMILf)R SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KŐZLÉMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FÖMUVKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Középosztályunk. Uj átalakulás vár nemzetünk összes tényezőire a háború után. Elmélkedjünk ez alkalommal a mi középosztályunkról, melyről klasszikusan igy nyilatkozott egyik nagy írónk: — Mindenki küldené már a halálba ezt ami szegény közép- osztályunkat, mely századokig védte az országot vérével, azért a darab papirosért, a mely az ő armálisa volt s melyet rög­tön széttépett, mihelyt inkom- medálni kezdte a többit; — mert azt akkor széttépni virtus vala. A virtus volt az osztály jel­szava. S ha csakugyan meghal a nemesség, meghal vele a vir­tus is. Pusztul, vész tagadhatatla­nul. Oda a címeres mezők örök­re. Dér megcsípett mindent. Fák sárguló levelei ha ráhullanak a pázsitra, elfödik azt örökösen. Hiába gereblyéznék föl onnan a harasztot, nem az a gyep már, nem az, nem az. A mai nem dsentri, nem a régi nemesség többé, de lega­lább abból való. Föl kell tar­tani a mig lehet; gyámolítani kell, mint a kialudni készülő tü­zet. Mi lesz velünk, minél me­legszünk meg ezután, ha nagy hideg lesz? Hiszen voltak hibái, nagy hibái, de hibákban is menyi fény, mennyi kedvesség! Az ereje tette gyöngévé, a gyöngesége tette szeretetreméltóvá s a sze- retetreméltósága tette sírba. Nem azokat sajnálom, a kik ebben a jelmondatban haltak meg: „Färbliben nincs rossz kártya!“ Ezek vakmerőén men­tek neki minden esélynek. El kellett esniök. Mert igenis, van rósz kártya a färbliben ! A másik részét még kevé- iyebb sírkő illeti. írjátok föl neki: „Sohasem halunk meg!“ Meghaltak, mert azt tartották, hogy nem halhatnak meg, mert győzni akartak az idők fölött és nem ismerték a hadi takti­kát: hogy a ki le akarja győz­ni az időt — adja meg ma­gát neki! Hanem azok, a kik keresz­tülvergődtek, a kik megmarad­tak és itt vannak, azok már életrevalók, azoknak élniök kell s visszanézniük a múltba, az apához, hogy milyen betegség­ben pusztultak el.*) Mikszáth Kálmán ez a ki­válságos szellemű irómű vészünk tehát bölcsen megjelölte a kö­zéposztály útját a boldogulás felé. Mert legalaposabban ismer­te honfitársai erényeit és hibáit. Megjósolta ennélfogva, hogy a kik az uj időkön győzni akar- nok, azoknak természetesen al- kalmazkodniok kell az uj hadi­taktikához, hogy a ki le akarja győzni az időt, — adja meg magát neki. Okuljunk immár a múlt ta­nulságaiból, hogyan boldogul­junk mi, a középosztály tagjai az uj korszakban. Ennél vigasz­talóbb és üdvösebb tanácsot sen- kisern hagyott reánk örökségül a magyar nemzeti irodalomtör­ténetből a magyar középosztály megmentésére. Dr. Kőrösy László, *) Mikszáth Kálmán: Nemzetis uraimék. Budapest, 1908. Révai Testvérek, 132—133. 1. Ne feledkezzünk meg azokról, akik a haza védel= i méhen nyomorékká lettek! Béke és kenyér. Az idei július emlékezetes marad az országos könyörgéséről. Dr. Prohdszka Ottokár székesfe­hérvári megyéspüspök Péter és Pál ünnepére szintén pásztori levelet irt és fölhívta összes hiveit, hogy valamennyi teplomban külön- áj tatos­ságon az áldásos békéért és a sze­rencsés aratásért egyszerre imádkoz­zanak. — Kérni akarunk békét és kenye­ret — irta az ihletett tollú főpap — kérni akarjuk e nagy javat, mert így tapasztaljuk, hogy az ember rontani és harcolni tud, de' teremteni nem tud ; tapasztaljuk, hogy gőgjé­ben és önzésében föl tudja borítani, de nem tudja visszaállítani a békét, hogy tud önteni ólomgolyókat és vérpatakokat is tud fakasztani, de nem tud előteremteni egyetlen arany buzaszemet, egyetlenegy kalászt sem, hanem ezeket a nagy jókat mástól, Istentől kell vennie. Dolgozó karokra és imádkozó szi­vekre van tehát- szükségünk ! E nél­kül sem királyok, sem gyűlések és tanácskozások, sem hadseregek nem adják meg nekünk a békét, még ke- vésbbé adnak kenyeret. Ismerjük ezt be és legyünk alázatosak > S ugyan van-e az alázatnak — mond­juk — az ember s az egész embe­riség megalázásának olyan iskolája, mint ez a világháború ?! Mily gyöngének és törékenynek bizonyult most minden, akár szu­rony, akár kard, akár trón, akár ál­lam legyen az ? Es mily megbízha­tatlannak s alapjában hitványnak mu­tatkozott be ember és jog, nemzet közi egyezmény és szövetkezés s mily hazugnak a sok szép szó a frázis s mily szappanbuboréknak minden emberi eszmény ? Hát mire legyünk most már büsz­kék s mitől legyünk önteltek, ha nem saját nyomorúságunk és hitvány­ságunk érzetétől? A világot nem az ember alakítja, a hogy nem az em­ber teremtette ; hanem a világ ala­kul s az ember ez alakulásban csak napszámos, ki a nagy világalakító­nak a tervét vagy megértette s jól szolgálta, vagy mint legtöbbször, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MY1LTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA gőgjében s képzelt minden [tudásá­ban, föl nem értette s következőkép ügyetlenül kontárkodik bele. E rossz inaskodásnak mindannyiszor meg is ad­ja az árát. Mert az Isten nem ver bot­tal, hanem sorssal, a mint hogy a világot sem építi ki máról-holnapra, hanem végtelen pórázra eresztett fejlődéssel s az irás szerint hagyja nőni a gazt s a búzát egymás mel­lett, de úgy, hogy napról-napra szem­betűnőbb lesz, hogy a gaz rossz s a búza jó s hogy a gazság nyomo­rultakká teszi a népeket, az igazság pedig fölemeli s boldogítja azokat. Ezek a világháború legfontosabb tanulságai. Azért nem is csoda, hogy végre is kifakadt e szenvedés hevé­ben lelkünk az az igénye, hogy magunkban ne bizakodjunk, hanem a minket bajainkból kiemelő s em­beri méltó sorsra fölsegítő Istenhez ragaszkodjunk ! Ezek az apostoli igék ma vé- gighangzanak Szent István orszá­gának visszangos hegyein és bánatos siralomvölgyein. Figyelő. HÍREK 4 ► Az aratás ma mindennél fontosabb a világon. Kenyér nélkül az emberanyag 'olyan, mint a gyógyszer hatás nélkül, mint az ígéret betartás nélkül. Kenyérről folyik ma a legtöbb szóbeszéd a vi­lágon. A kenyér problémája ma a leg­nagyobb fejtörésünk, gondunk. Min­den figyelmünk ma a szántóföldek felé fordul. Minden reményünk az ara­tásban. Minden szeretetünkkel rajta csüngünk. Imádságunkba foglaljuk. Amily lélegzetvisszafojtva figyelünk a határokon toborzódó harci zajra ép oly áhítatos figyelemmel tekintünk a szántóföldek felé. Nyilvánvalóvá lett mindenek felett, hogy a nemze­tek sorsáért folyó küzdelmet nem az utolsó ezüstgolyó, nem az utolsó fegyvergolyó, nem a pénz, vagy emberanyag dönti el, hanem a ke­nyér irányítja ezt az élethalálharcot a győzelem vagy a bukás felé. Drága magyar földünk, bevetve

Next

/
Oldalképek
Tartalom