Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 41. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. június 10. A múzeum tulajdonába került fent érintett tárgyak szintén, formáit ítél­ve az empire remineszcenciát tükrö­zik vissza. A tervező még ugyanis alapjában a császárság idejéből szár­mazó formák embere volt, a lelke még hódolt a múlt művészi elveinek, de a szükségszerű kényszer, a kö­zönség uralkodó Ízlése a díszítő fes­tőnek már az uj irányt jelelte meg és igy e tárgyak formái és díszei is nélkülözik a szerves stílusbeli kap­csolatot. De a biedermeier művésze­tét, épen a benne rejlő naiv báj és a használhatósági szempont szigorú érvényre jutása folytán — szigorú bí­rálat tárgyává nem tehetjük. * Ennyit ezekből. Szolgáljon ez írás a múzeum híveinek némi buzdításul arra, hogy a boldogabb jövőben vá­rosunkban emelendő „Kulturház“-ban végleges tanyáját felütő múzeumunk, történelmi emlékekben gazdag váro­sunknak egyik nevezetességevé fej­lődhessen. Einczlnger Ferenc. Városi közgyűlés. Esztergom sz. kir. város képviselő­testülete pénteken délután 4 órakor rendes közgyűlést tartott a város­háza nagytermében dr. Antóny Béla polgármester elnöklete alatt. Napirend előtt. A közgyűlés napirendje előtt Farkas Elek egy fegyelmi ügyben interpellált, amelyre megnyugtató választ kapott, majd Brutsy János tette szóvá a városi legelők ügyét, amelyekre a kö­zönség egy része legeltetési díj lefi­zetése nélkül hajtja ki marháit. Te­kintettel a mai .szénadrágaságra- és arra a horribilis haszonra, amelyet ma a marhatartó gazdák szerezhet­nek, a legeltetési díjak szigorúbb behajtását követeli. Dr. Gróh József indítványozza, hogy kérje fel a vá­ros a magyar Folyam és Tenger- hajózási Részvénytársaságot egy új kikötő létesítésére a Kovácspatakkal szemben levő oldalon, ami által a szentgyörgymezői határnak tájszép­ségekben bővelkedő azon része nagy­ban fellendülne és alapja lehetne egy újabb nyaralótelepnek, ahol terjesz­kedésre is nagyobb alkalom nyílik, mint Kovácspatakon. A meggondo­lásra érdemes tervvel a városi köz­gyűlés érdemben ez alkalommal még nem foglalkozott. A közélet halottal. Közéletünk számos jelese hunyt el a legutóbbi közgyűlés óta, akiknek emlékét a képviselőtestület kegyelet­tel örökítette meg jegyzőkönyvében. Maszlaghy Ferenc c. püspök, prel. kanonok 21 év óta volt tagja a kép­viselőtestületnek. Elhunyta alkalmá­ból a város részvétiratot intézett a főkáptalanhoz. — Meleg kegyelet hangján parentálták el Pongrác Káz- mér vm, főjegyző alispánhelyettest is, akinek hirtelen halála mindenkit megdöbbentett. Rokonszenves egyé­nisége, páratlan szorgalma és köte­lességtudása követésreméltó példa gyanánt áll mindnyájunk előtt. — Etter Gyula, bár évek óta nem volt már tagja a képviselőtestületnek, a város háláját és kegyeletes emléke­zetét érdemelte ki a vármegyei bi­zottságok kötelékében kifejtett érté­kes működésért, amely alkalommal szülővárosa érdekeit mindenkor szem előtt tartotta és felvirágzásán fárado­zott. Halálát a képviselőtestület rész­véttel vette tudomásul. — Hagara Antal volt szentgyörgymezői kántor és ny. tanító elhunytánakbejelentése is kegyeletes érzést fakasztott a je­lenlevőkben. 46 évi működés után, a háborús idők bekövetkezésével nyugdíjaztatása dacára önként aján­lotta fel szolgálatait a város tanü­gyének, mint képviselőtestületi tag pedig a közügyek iránt való meleg érdeklődéséről tett mindenkor tanú­bizonyságot. — Lőrinczy József ka­tonai nyilvántartót, mint a város hivatalnoki karának szorgalmas tag­ját parentálta el a város főjegy­zője, szintúgy Hübler Antal nyug. városi hegymestert, akinek haláláról sokan csak e bejelentésből értesültek. A napirend előtt még kiküldötte a közgyűlés a dunamenti városok Wienben tartan­dó kétnapos kongresszusára dr. An­tóny Béla polgármestert és Tiefenthal Gyula városi főmérnököt. Ezután került napirendre a rendes tárgyso­rozat. A város közönsége mindenek­előtt hódolattal vette tudomásul, hogy Ő császári és királyi felsége megen­gedte a kis Dunán építendő hídnak az ő nevéről való elnevezését. Tu­domásul vették a belügyminiszter leiratát a jéggyár létesítéséhez szük­ségelt 50,000 K. kölcsön ügyében. A miniszter ez alkalommal figyel­mezteti a képviselőtestületet, hogy birtokon kívüli föllebbezhetés felté­telével a jövőben határozatokat ne hozzon. Egy kérdésre a városi fő­mérnök kijelentette, hogy a jéggyár e hónap végén már üzembe lesz helyezhető. A villamos távvezeték néhány függőben levő ügyének elintézése után a közgyűlés névszerinti szava­zással, egyhangúlag úgy határozott hogy a város a főszámvevő által kijelölt alapokból 50,000 K. hadi- kölcsönkötvényt jegyez. A városi alkalmazottak részére való ruházatbeszerzési segélyek elő­legezésének ügyében szintén névsze­rinti szavazás döntött. Ez alkalom­mal' Mátéffy Viktor plébános sür­gette a tanácsot a városi karnagy­nak a városi tisztviselői státusba való beosztása ügyében, mert ily alka­lommal is, mint a ruhabeszerzési előleg, a város pénztára az ő személyére nézve elesik az állam­segélytől. Jótékony adományok A város képviselőtestülete hálás köszönettel vette tudomásul az esz­tergomi főkáptalannak a városi ha­diárvák javára felajánlott 1000 K-ás adományát. Lollok Lénárd és dr. Kiinda Teofil prelátus-kanonokok ugyancsak" 1000—1000 Koronát ado­mányoztak a városnak, előbbi a kórházból távozó szegény betegek, utóbbi a napközi gyermekotthon ré­szére. Mindkettőjüknek hálás köszö­netét fejezte ki a város közönsége. A háziezred üdvözlése. Esztergom város háziezrede, a cs. és kir. 26-ik gyal ,gezred a múlt hó­napban ünnepelte fennállásának 200 éves évfordulóját. A képviselőtestület ez alkalommal jegyzőkönyvében is­merte el a háziezred mindenkori hő­sies magatartását és mind a harctéri ezred-, mind az itteni pótzászlóalj- parancsnoksághoz üdvözlő iratot intézett. A város bérlete és ingatlanai. A Szent-Ferenc-rend tartományi főnöksége az esztergomi rendházban noviciátust óhajtván létesíteni, a reál­iskolai célokra bérelt helyiségek bér­letét felmondotta a városnak. A kép­viselőtestület a felmondást nem fo­gadta el, hanem a bérleti szerződést 1919. évi június 30.-ig terjedő ideig meghosszabbította és egyúttal fenn­tartotta a jogát ahhoz, hogy a bér­letet a vonatkozó miniszteri rendelet alapján esetleg további időre is meg­hosszabbíthassa. A Takarékpénztár ajánlatot tett a városnak a Deák Ferenc utcai Lieb-féle ház városi célokra való megvásárlása iránt. A közgyűlés Varsányi Ignác, Brutsy János, dr. Gróh József, dr. Berényi Zoltán, Körmendy Károly és dr. Antóny Béla felszóla­lása után felállással szavazott a ház­vétel elvben való elfogadása mellett és a házVételi ajánlat közvetítéséré" felkérte a polgármestert. A felszóla­lások legtöbbje erős kritikát gyako­rolt a városi tervszerűtlen ingatlan- beszerzések felett, bár elismerték, hogy a szóbanforgó ház sokkal jobban megérdemli a város részére való megszerzést, mint a város kü­lönböző részein szétszórva lévő vá­rosi házak és telkek, amelyek közül néhánynak eladása ellen kevés kifo­gás merülne fel. Egyéb ügyek. A közegészségügyi és közélelme­zési célokra szükséges jég termelése és hasznosítása érdekében alkotott szabályrendelet-tervezetet a közgyű­lés elfogadta, azonkívül több segély- és nyugdíjügyet intézett el. Végül az' egyes városi kezelésben levő alapok 1909 —1915. évi zárószámadásait tárgyalta le megcsappant érdeklődés mellett a közgyűlés. ☆ A hercegprímás hazaérkezése. Dr. Csernoch János bi boros-herceg­prímás Budapestről, ahol az úrnapi körmenetet vezette és Őfelsége ott­léte alkalmából tartózkodott, szom­baton délután hazaérkezett Esz­tergomba. Áthelyezés. A pannonhalmi fő­apát Kurbély Vincét a pápai főgim­náziumhoz helyezte át. A szimpati­kus fiatal bencés tanárnak távozá­sát nem csupán a tanulók és szülők sajnálják, hanem különösen fájlaljuk mi, kik benne hivatott poéta-munka­társunkat és ünnepi vezércikkírónkat vesztjük el ; reméljük, nem teljesen. Számos hangulatos szép verse jelent meg lapunkban, melyek kétségtelenül nem csekély gyönyörűséget szereztek olvasó közönségünknek. Ünnepi színes vezércikkei pedig, melyek iga­zán lélekből fakadtak, mindig lelke­ket emeltek. Kívánjuk, hogy új állomáshelyén a legjobban érezze magát. Legyen róla megyőződve, hogy, szerkesztőségünk s olvasóink szeretete kiséri új otthonába. Abban az erős reményben mondunk neki Istenhozzádot, hogy a szellemi ka­pocs a jövőben is fenn fog maradni közöttünk: időnként be-be fog kö­szönteni hozzánk. Magas vendég Esztergomban. Pflanzer-Baltin vezérezredes, had­seregfőfelügyelő hivatalos ügyben múlt vasárnap Esztergomban tar­tózkodott. Primicia. Hiitter Lajos ujmisés szombaton d. e. fél 10 órakor mon­dotta első szentmiséjét a vízivárosi zárdatemplomban. Manuduktora űr. Halmos Ignác prelátus-kanonok szemi­náriumi kormányzó volt. Úrnapja. Csütörtökön a szokott ünnepélyességgel tartották meg a fö- székesegyházban az úrnapi szertar­tásokat. A körmeneten dr. Kohl Me- dárd felszentelt püspök, prelátus­kanonok vitte az Oltáriszentséget a hívek ezreitől környezve. A hatósá­gok fejei díszmagyarban, a katonai tisztikar pedig az előírásos tábori öltözetben vettek részt a körmene­ten, amelyet a „Te Deum“ követett. Etter Ödön takarékpénztári fő­könyvelő 25 éves szolgálati ju­bileuma. Azon alkalomból, hogy Etter Ödön az Esztergomi Takarék- pénztár főkönyvelője, e hó 8-án ne­gyedszázados hivatali működését betöltötte, az intézet igazgatótanácsa és tisztikara meglepetésszerűen me­leg családias ünnepeltetésben része­sítette az érdemes vezető tisztviselőt. .A külön e végből összehívott tanács­ülésben az igazgatóság elnöke, Bleszl Ferenc kir. tanácsos, igazgató üdvö­zölte a jubilánst és kiemelve Etter Ödön főkönyvelő rátermettségét, szak­értelmét és ügybuzgalmát, örömmel konstatálta hasznos és eredményes munkálkodását, egyben azon óhajá­nak és kívánságának adott kifejezést, hogy a java korában, fiatalos erőben levő jubiláns főtisztviselő még sokáig folytathassa hasznos működését az intézet javára és szép családja, ba­rátai és tisztelői örömére. Sport hír, A múlt vasárnapi futbal-mérkőzés alkalmából amely 4:4 arányban folyt le, 115 K 80 f. tiszta jövedelem jutott a gyöngyösi tűzkárosultak javára. Vízvezeték Dorogon. Dorogról írják: A község képviselőtestülete legutóbbi közgyűlésén egyhangúlag elhatározta, hogy a község lakossá­gának jó ivóvízzel való ellátására vízvezetéket állíttat fel. Az új víz­vezeték költségelőirányzata egyelőre 7000 K-ban van megállapítva. Megfult a vánkosok között. Csévenj történt, hogy f. hó 6.-án Valovits Mihály 2 éves fiúcskát édes­anyja vánkosok közé takarta, hogy a szőlőben nyugodtan kapálhasson. A kis fiú a vánkosok között meg­fulladt. Az esetről az elöljáróság jelentést tett az illetékes hatóságoknak. A „Vasárnapi Újság“ június 3-iki száma gyönyörű kepeket kö­zöl a királyi pár gyöngyösi utazá*- sáról, az Isonzó-hadsereg harcairól, az aszódi repülőversenyről stb. Egy cikk és több szép kép nagynevű zeneművészünket Hubay Jenőt mu­tatja b. otthonában. Szépirodalmi olvasmányok: Pékár Gyula regénye, Krúdy Gyula novellája, Jászay-Hor- váth Elemér verse, Szőllősi Zsigmond tárcacikke, Braun Lily regényed Egyéb közlemények : Herman Lipót művészi rajza s a rendes heti rova­tok: A háború napjai. Irodalom és mű­vészet. Halálozás. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed év­re öt korona, — „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalá­ban (Budapest, IV., Egyetem-ucca 4.). Ugyanitt megrendelhető a „Ké­pes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 kor. 40 fillér. A gyors békének a hadi- kölcsön sikere ad szár­nyat. — Tőlünk függ, hogy mentül gyorsab­bak legyenek ezek a szárnyak. 480/917 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucoa 18—20. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom