Esztergom és Vidéke, 1916

1916-04-23 / 32. szám

A magyar paraszt és a közösség A háború ebben a tekintetben is rácáfolt azokra, akik a magyar parasztnak a köz iránt való érzékét kétségbe vonták, vagy éppen tagadták. Az a lelkes készség, amellyel a magyar paraszt hadba vonult és harcolt, elvitázhatatlan hazaszeretetéről tanúskodik. Nem pusztán a kényszer és a katonai fegyelem állította csatasorba, hanem ment a maga jószántából is, ment hazáját, a közösséget védeni. De ha ezt a készségét a kétkedők azzal próbálnák is magyarázni, hogy a természetében rejlő szilajság, a verekedő és bicskázó hajlandóság vitte a harcias lelkesedésre és a halált megvető hőstettekre, a közösség iránt való érzékét mégsem tagadhatják meg az itthon maradtak eléggé egyöntetű munkásságától. Talán kicsiség, de mégis nagyjelentőségű tünetnek látszik, hogy az itthon maradt földmivelő önként és szívesen segített falubelijének földjét megművelni, holott ezelőtt nem ritkán a kátyúba akadt szekér kimozdításáért könyörgőket is káromkodással utasította vissza. A földmunka általában nemcsakhogy nem akadt meg, hanem a lassúsággal vádolt magyar egymaga kettő-három helyett dolgozott, és elvégezte mindazt, amit el lehetett végezni! És nyilván nem önérdekből, nem a haszon szeretetéből, hanem a közösség jóvoltáért. A háború kitörésekor, a háború egész folyamán, a sebesültek megérkezésekor, a sebesültek támogatásában, a harctéren küzdő katonák helyzetének könnyítésében nem lángolt-e föl a magyar paraszt felebaráti szeretete, a mely a köz szeretetének legbiztossabb alapja ? Amit eddig alig-alig tett meg, most nem tornyon valóban megtalálta a különös héber-órát, melyen a mutatók jobbról balra jártak. A XII után következett XI, tehát megfordítva, keletiesen csoportosultak a számok. Ez a visszájárul működő fura szerkezet valóban mulatságosnak tűnt fel Bokros Pali előtt; de azért komolyan lefotografálta. Azután a rozoga zsinagóga gondnokát, a vén rabbit látogatta meg, aki elragadtatással értesült, hogy még Magyarország is érdeklődik az unikum iránt. Dr. Bokros Pál azonban nem árulta el, hogy egy budapesti zsidó nábob érdeklődik a hírhedt toronyóra után. Csak a zsinagóga történetének alapító okleveleit óhajtaná látni. A vén salabakter a megvasalt ósdi ládából kegyelettel kiásta a pergamentekercseket és óvatosan átadta a kutatónak. A fiatal tudós a középkori német nyelvű akták közül lemásolta az alapítólevelet, a többiekből . pedig jegyzeteket irogatott. Mikor a derék tudós sikeresen kiderítette a prágai zsinagóga ősi toronyórájának históriáját, örömmel utazott vissza hazájába. Az ügyvéd tárt karokkal fogadta. Az irodavezető jelentését természetesen a főnök a maga javára könyvelte el. A lipótvárosi bankár nem sajnált tízezer korona honoráriumot átadni a világ legügyesebb ügyvédjének. Erről azonban a gesztenyét kikaparó fiatalembernek sejtelme sem volt. Sőt szinte röstelte, mikor a principálisa külön kétszáz koronával jutalmazta meg prágai kirándulását. Ez a fényes siker természetesen még több lipótvárosi kliensét vonzott a híres irodába. A nagyszabású üzletadakozott-e jótékony célokra pénzt és élelemneműt ? Nem segített-e csuklóvédőket, téli ruhafélét stb. készíteni ? De a magyar paraszt, aki a pénzforgatáshoz eddig egyáltalán nem értett, most olyan dologba is belement, amit senkisem mert tőle várni. A hadikölcsönjegyzésbe tudniillik. Nem az a csodálatos, hogy az aránylag szegény Magyarországon a takarékpénztárak, bankárok, főurak és főpapok miliókat hordtak össze; de csodálatos és igen meglepő, hogy a magyar paraszt, aki semmitől sem irtózik annyira, mint az adófizetéstől, és aki minden állami pénzműveletben huncutságott látott, most némi tűnődés után rászánta magát a hadikölcsönre. Apró falvak néhány száz főből álló lakossága százezreket jegyzett, s bármily kis összegek ezek a miliók között, mégis értékesebbek, mert nagy önmegtagadásról és áldozatkészségről tanuskodók. Tisztelet a papoknak, tanítóknak, jegyzőknek, akik ennek a nevezetes ténynek útját egyengették, s kétszeres tisztelet és hála nekik, ha a békében is egyengetni fogják a köz iránt való szeretet teljes meghonosodásának útját. Mert, hogy lehet, ime bizonyság a hadikölcsön. De bizonyság ez arra is, hogy a magyar parasztságnak az állammal szemben eddig mutatott bizalmatlansága megszűnt, vagy legalább is szünetel a háború alatt; bizonyság, hogy a jövőben számítani lehet és kell is a magyar földművelőre, aki pénzét okosabban is, gyümölcsözőbben is tudja majd forgatni és értékesíteni. S arra szintén lehet számítani, hogy kellő kioktatás után a jövőben gyermekeit nemcsak az ekeszarva mellé állítja, hanem egyiket másikat rákapatja az iparos és kereskedői foglalkozásra is. És hogy a köz iránt való érzék a ember azonban még inkább le akarta kötelezni nagyszerű erejét, mert az irodaigazgatót meghívta családi ebédre. Ekkor találkozott dr. Bokros Pali az ügyvéd fölfuvalkodott nejével és fenhéjázó leányával először. De már akkor is észrevette, milyen iszonyú kínai fal választja el őt tőlük. És odahaza, gondtalan garzonszobájában, ekkor ébredt föl Bokros Pali rég szendergő önérzete. Most érezte először rabszolgasága szégyenletes bilincseit. De hogyan szabadulhatna meg? Másnap dr. Bokros Pál bejelentette főnökének, hogy szeretne már szülővárosában megtelepedni. Az élelmes lélekkúfár azonban kétszeres honoráriumot ajánlott föl, hogy annál tovább magához bilincselhesse a fiatal tehetséget. Nagylelkűséget is szimulált az ügyvéd, mikor irodavezetőjének három napi szabadságot utalványozott ki szülőföldje viszontlátására. Két évi rabság után végre meglátogatta szegény szüleit. Az öreg iparos csak most is olyan buzgón dolgozgatott, mint azelőtt, mikor még hollófejjel Paliért is dolgozott. Az édesanyja szintolyan szorgalmasan vezette a szerény háztartást, mint évtizedek óta. A rég látott fiúból azóta remek férfiú fejlődött. Büszke örömmel ölelgették az örvendező szülők. Tündérmesének tétszett, mikor az ő egyetlen fiuk megvásárolta azt a házat, melyben már huszonnégy esztendő óta éldegéltek. A kertje minden gyümölcsfáját maga a családfő ültette. Több esztendei szerzeményét takamagyar parasztból végképpen eddig sem hiányzott, bizonyítják azok az áldozatok, amelyeket egyesek — bár szórványosan — templomi, vallásos célokra hoztak és hoznak. Nyilvánvaló, hogy a magyar földmivelő nem zárkózik el ridegen attól a gondolattól, amely a közösség istápolását illeti; ellenkezőleg kész az áldozatra, ha ennek szükségéről és helyességéről vezetői értelmes beszéddel, főleg példával meggyőzik, A közösség igazi szeretete a műveltség járuléka szokott lenni, s anyagi áldozatot a közért csak a jobb módúak hozhatnak; midazáltal a kevésbbé művelteknek is lehet valamelyes egészséges érzéke a köz iránt, s a nem éppen jómódú is adhat néhány fillért közcélokra, amint ad - például piperére és egyéb haszontalanságokra. De erre nevelni kell az embereket, s olyképen nevelni, hogy ne csupán nemzeti veszedelmek idején szólaljon meg a lelkiismeret, hanem a csendes béke napjaiban is. Nevelni kell az embereket az igazi demokráciával, a társadalmi osztályokat elválasztó falak lerombolásával. A kabátos embert és a parasztot ma még nagy ellentétek választják el egymástól. Nem értik egymást. A magyar paraszt majdnem minden úrban ellenséget lát, s az úrféle a parasztot nem kezeli elegendő szeretettel és önzetlenséggel. Nem ide tartozik az ellentét okainak részletezése, de hogy megvan az ellentét, az egészen bizonyos. Az ellentétnek azonban meg kell szűnnie, mert enélkül a közösség iránt való érzék sem fejiődhetik ki úgy, ahogy kellene. A háború ezen a téren ís bizonyára sok üdvös tapasztalatra tanította mind az egyeseket, mind az egész társadalmi osztályokat és sok ellentétet elsimított. Az iskolák pedig majd elvégzik a kiegyenlítés munkáját. rította meg a jó fiú, hogy szülőházát megvásárolhassa. Mikor arról kezdtek tárgyalni a szülők, hogy Pali már megtelepedhetnék szülővárosában, a fiatalember szintén helyeselte ezt a régi szép tervet. Hiszen még önkéntesi szolgálata korszakában megígérte már szíve választottjának, hogy szülővárosában lesz a fészke. Ez a gyerekkori barátnője a szomszéd házban lakott. Atyja szerény városi hivatalnok volt. De Palotai Erzsike azért évről-évre jobban megszerette a kiváló ifjút. Nem csoda tehát, ha a fiatal pár a jövő húrjait megpengette. Pali „és Erzsike tehát éppen olyan forrón vágyakoztak a régi szép terv megvalósítására, mint a jóságos szülők. Csakhogy szegény Palit még három évi szerződés kötötte főnökéhez. Azóta szép fizetése, sőt lakbére is van, de nincs kilátása szabadulásra. Mindamellett mindenkit megvigasztalt azzal az örömmel, hogy a két család körében megtartotta eljegyzé sét és diadalmas aranykarikával tért vissza Budapestre. Ez a jeggyűrű azonban szörnyen meglepte a haszonleső ügyvédet, aki titokban azzal a tervvel foglalkozott, hogy leánya kezével előbb-utóbb örökre megkaparítja ezt a fenomenális aranybányát. Az élelmes ügyvéd tehát egyelőre várakozó állásba helyezkedett, mert éppen ekkor akarta nyélbeütni saját eszméjét: hatalmas részvénytársaságot teremteni modern budapesti játékkaszinó alapítására. Erkölcstelen terve azonban országos botránnyal hiúsult meg. A bukás örvényébe zuhant az De a kezdésnek felülről kell jönnie, ha olyan alakban jön is, mint a miniszterelnök ama nyilatkozata, amelyben védelmére kelt a magyar parasztnak, mert ez a nyilatkozat messzire hallatszott, s nem igen fogják elfeledni sem az egyik, sem a másik részen. Csakhogy minden művelt embernekjettel kellene megmutatni, hogy a parasztság érdekeit őszintén szivén viseli, s minden eszközt föl kellene használni, hogy a parasztságot a közösség eszméjéhez édesgesse. Széchenyi ama mondásának .szelleme, hogy : csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szivében, csak a műveltek révén terjedhet el a magyar parasztság legszélessebb rétegeiben. Haugh Béla. Szeretetadományokat a frontra szállít a Hadsegélyző Hivatal Átvételi különítménye, IV* Váci" mca 38. szám. Gazdasági megerősödésünk. A véres és diplomáciai események oly gyorsan peregnek le napjainkban, hogy alig vagyunk képesek azokat figyelemmel kisérni. Oly izgalmas időt élünk, hogy mindent, még a nyomorúságot is feledni tudunk egy-egy rövid időre, mert egész lényünket lebilincselve tartja egy-egy újabb esemény és tekintetünk, Istennek hála, már messze határainkon túl kalandoz. Újságjaink, könyveink mind tele vanügyvéd tekintélye is. Bokros Pali nem lépte át többé a telhetetlen ügyvéd irodája küszöbét. De ezt a néhány aláiratlan sort küldte el a becstelen firmának: — Minthogy ügyvéd úr becsülete csődbe került, megszűnt szerződésem jogi alapja, tehát ezentúl nem leszek tovább kifacsart citroma senkinek. Dr. Bokros Pál akkor azonnal áthurcolkodott szülővárosába és megnyitotta ügyvédi irodáját. A bukott ügyvéd elmenekült a fővárosból. Gyanús ügyiratai azonban tökéletesen leleplezték a lelketlen kufár gálád üzelmeit és dr. Bokros Pál, a kifacsart citrom, bokros ázsiója rohamosan emelkedett. Pali azonban sokkal boldogabb volt odahaza, mint a népszerűség berkeiben. * * * Néhány év múlva a világháború hullámai vetették föl ismét az elpusztult principálist, aki véletlenül ugyanabba az ezredbe került, ahol Pali szolgált. Csakhogy akkor már a híres ügyvéd volt a kifacsart citrom, mert nagyszerű felesége és leánya egyszerűen cserben hagyta. Szerencsétlen üzelmeiért tehát a háború tisztítótüzébe vágódott. Egyszerű népfölkelő lett. Kapitánya az egykori gyakornoka. Dr. Bokros Pál azonban csak most is olyan nagylelkűen bánt a hajótöröttel, mint diákkorában fuldokló cimborájával. Mert azt vallotta, hogy az eltékozolt jótétemények még mindig kedvesebbek az Isten Ítélőszéke előtt, mint az eltékozolt kalandok. Dr. Kőrösy László.