Esztergom és Vidéke, 1916

1916-04-23 / 32. szám

nak a háború véres dicsőség és drá­máival, ravaszul összefont diplomá­ciai tervek és tényekkel, melyek mind elterelik figyelmünket a belső szoci­ális világunktól. Ez általános kép, mely azonban a nagy kontúrok alatt mást is rejt és a figyelmes szemlélő csak­hamar ráakad egy-egy nagy gon­dolkozóra, aki már előre szövi ter­veit a háború utánra, hogy helyes birtok politikával erősítse meg a vé­res küzdelemből kikerült magyaror­szágot. Az előhívott birtokpolitikai kép mindenesetre rendkívül értékkel bir, de a földhöz még akaraterő, munkásság, kitartás és józan taka­rékosság is kell, ezt már birtokpo­litikával megvalósítani nem lehet, ehhez nevelés kell. Teljes tudatában vagyok annak, hogy ismét azon téntatartóba már­tottam tollamat, amelyben a keserű izű igazságot szoktam önteni, de hát had szidjanak akik találva érzik ma­gukat, — csak legalább némi cse­kély haszna legyen közleményemnek. Figyelemmel kisérem az emberek % viselkedését és sokszor elcsodálko­zom, hogy ebben a rettenetes drá­gaságban egész osztályok megtud­nak élni. Pedig élnek, és hogyan élnek! Kereskedőink a tanuk, akik ha igazságosak akarnak lenni, be kell vallaniok, hogy a divatcikkek­ben nincs oly drága ár, amit meg ne adnának. Az úgynevezett paraszt divatcikkekben valóságos eldorádó van. A földnépének itthon maradt asszonya, lánya ma legjobb üzletfe­le az ékszerésznek és a falusi sza­tócs nem bir annyi torkosságot ren­delni, amennyi el ne fogyna. Ezen­kép mindenre, csak a takarékosságra nem vall és bizony hiába élt pa­nasszal sok asszony, hogy az ura igy meg úgy, mert most bebizonyí­totta, hogy, hogy ő kelme sem kü­lömb a Deákné vásznánál. Ily dol­gokon segíteni csak nagyon radikális állami intézkedésekkel lehetne, de erre most egyrészt nem is ér rá az állam, másrészt talán nem is akar intézked­ni, nehogy bizonyos keserűséget önt­sön az itthonmaradottak lelkébe. Helyes tehát, ha társadalmi úton iparkodunk ezen viszásságoknak tő­lünk lehetőleg gátat vetni. Az eddig vázoltak mindenesetre csak időszakos tünetek, amelyek ta­lán úgy amint felütöték fejüket, úgy elis fognak múlni, de van egy sok­kal veszedelmesebb tény is, amely a jelenben vert fgyökeret és messze a jövőben kiható gyümölcsöt terem­het. — A 12—17 éves suhanc ma keresetképes, sőt szükségből a gaz­daságot jól, rosszul ellátó családfőt helyettesít. A keresetképesség, bizo nyos fokú önállóság, oly útra ragad­ta különösen földmíves ifjúságunkat, hogy szigorúan kellett a hatóságok­nak intézkedniök a 16 éven aluliak korcsma látogatása ellen. Az apa nincs otthon, a fiú keresete nagy, anyjától nem fél, tehát az államnak kellett gátat vetnie az erkölcsi zül­lésnek. Ámbár az intézkedés nagyon üdvös, de még nem elég. Évek előtt jártam egy nagy gaz­daságban, amely igazán mintaszerű volt és ott azt hallottam, látam, hogy a cselédnek, állandó munkásnak bé­rét soha teljes egészében ki nem fizetik, hanem bizonyos százalékot az ő nevére kiállított betéti könyvre helyezték el, amit távozásakor tetszése szerint használhatott fel. Koldus sze­gényen tehát ebből az uradalomból nem távozhatott a munkás. És most olvasom, hogy Berlinben a főpa­rancsnokság elrendelte, hogy mivel a szülői felügyelet nem elegendő az ifjúság keresetének mikénti fel­használásához, mindkét nembeli if­júság keresetéből nem kaphat töb­bet havonta, mint tizennyolc már­kát, a többit köteles a munkaadó betétül elhelyezni. A háború tartama alatt csak az előjáróság engedélyé­vel veheti fel a pénzt az ifjú mun­kás. És most be kell vallanom, hogy az említett 60—70 ezer holdas uradalomban szintén német tisztek voltak. Első pillanatra bizonyos fokú sza­badság sérelemnek látszik az ily intézkedés, de olyan óriási kihatású amelynek pedig fény oldaláért ily lát­szólagos árnyat szivesenkell eltűrnünk Ha igy fogjuk kezelni ifjúságunkat akár a család, akár a törvény útján, akkor megfog nemzetünk erősödni és akkor a földhöz való juttatás elve igazán méltó lesz a hirdető nagysá­gához. Vitái István. A divat keletkezéséréi. (Elmefuttatás.) 1 A divat világuralmát egyelőre meg­bénította a világháború förgetege. Pe­dig rendkívüli nemzetgazdasági érté­ket jelentett. Párizsban orosz motívumok keve­redtek a választékos francia divatba Anglia divatirányítása szintén csőd­be került. Németországon kizáróan német divatot szerettek volna teremteni. De a kelmegyárosok és az összes nőszabók kijelentették, hogy képte­lenség a világdivat uralmát kiirtani, mert egyes ország divatja csakis helyiérdekű lehet. Az érdektelen nagy­közönség azonban csak azért is ere­deti német divatot akar, mivel a né­met nemzeti divatot egyesegyedül német művészek és szabóiparosok képesek megteremteni. Divat múzeumot alapítanak elő­ször Berlinben. Ez lesz nemsokára a német divat arzenálisa. De míg ez az új szervezet megvalósul, addig elmélkedjünk kissé a divat keletke­zésének tanulságos kérdéséről. El­mefuttásunk Meyer báró, az ameri­kai Vogue c. folyóiratban megje­lent szellemes tanulmányból merít. * * * Köztudomású, hogy a valódi szép akkor legszebb, ha nem szorul sem­miféle szépítésre. Ez a valódi szép­ség azonban valódi, unikum. Ne­künk pedig a mindennapi élet javá­1 Die Dame berlini folyóirat 1916. I, füze­téből. ra a mindennapi szépségnek köte­lességünk szolgálnunk. Vájjon hódit e ma az a klasszi­kus szépségű nő, aki egyszerű mus­selin ruhát és hajában mindössze egyetlen rózsadíszt visel akár a va­súton, akár a vendéglőben, akár a közéletben ? Valóban az öltözködés művészete napjainkban a legválasztékosabb mű­vészetté nemesült, melyben a deko­rativ művészetek" stílusa és egyéni­sége érvényesül. De nem ám a ruhák, kalapok, ékszerek és egyéb kellékek ízléses kiválogatása az első tényező az ele­gancia érvényesítésére, hanem a díszleteknek idő- és alkalom szerű­sége. A mi nem illik rá valakinek ter­metére, azt még nem szabad Ízlés­telennek tartanunk! Ez inkább bi­zonyos fogyatékossága az Ízlésnek. Igen sok. nő fényűzéssel akarja föltüntetni szépségét. Pedig aki ilyen föltünésre pályázik, az már elesett a szépség divatjától. Mindenekfölött a diszkrét válogatás és a szolid meg­tartóztatás az elegancia egyik ténye­zője. Mindenki érzi, hogy a mai ver­sengő fényűzés, milyen határtalanul felszöktette az elegáns megjelenés árát. A régi jó világban, nagyanyá­ink korában, összehasonlíthatatlanul szerényebbek voltak az igények. Né­hány méternyi tárlatán elegendő ha­tást gyakorolt báliruhára. Napjaink divatját még a mult század fejedelemnői állapították meg. Napoleon francia császár felesé­ge, Eugénia, Ötven esztendő előtt sohasem vett föl magára egy új öl­tözéket egyszernél többször. Ez a di­vat királynő avatta azután világhí­ressé és milliomossá Worth urat, a legelső párizsi nőszabóművészt. Ab­ban a szertelenül fényűző korban a báliruha szintén szédületes összege­ket követelt. A francia udvari szo­kás szerint ugyanis a párizsi legelső szépségek többször váltottak új tánc ruhát és erre a különleges célra kü­lön öltöző szalonokat rendeztek be a bálterem szomszédságában. Az újjá teremtő helyről azután az ünne­pelt hölgyek folytonosan frissebb, vadonat új báli toalettben tértek visz­sza hódító hadjáratukra. A drágalá­tos szokást az akkori Ízléstelen kri­nolin rémuralma parancsolta. A mi feledhetetlen emlékű, meg­dicsőült Erzsébet királynénkról tud­juk, hogy fehértüll esti öltözékét ka­mélia girlandokkal díszítette és azo­kat folyton fölfrissítette, hogy báli­dísze űde maradjon. A divatáruhásak. A mult század hatvanas éveiben Párizs legelső divatművésze, Worth mellett kitűnt még Lafercibre és Felix bravúros művészete is. Madame Vird, a divatáruház ki­rálynő aranykorszaka pedig szintén Napoleon és a bájos Eugenia ele­gáns udvarától ragyogott. Abban az időben Párizs valóban a világdivat középpontja volt. A le­tűnt császárságból sok ilyen ünne­pelt divatáruház maradt a köztársa­ságra. De jóval több egészen új cég is keletkezett. Hangadó nők. A rői ruhát rendesen női kéz te­remti. Mert nem is lehet nőies az, ami férfikéz alól került ki. Sok élőkelő állású és jó ízlésű úrnő szokta a nagy divatáruházakat irányítani. Az elsőrendű párizsi divat­áruházak jó hírnevét és forgalmát természetesen a legfinomabb izlésű úrnők teremtették meg. Ilyen hang­adó tekintélyek voltak, többek kö­zött Lydig Fülöp urnő s a minta­szerű Madame Leíallier. Az elegáns olasz szépségek közül Marchesa Chasati, Marchesa Dora di Rudini és Donna Franca Florio. Ezeknek az előkelő izlésű és hangadó höl­gyeknek befolyása teremtette az ural­kodó divatot Párizsbein. Hasonló szervezetek működnek ma már min­den világvárosban. Tehát ezerint a divat nem egészen a szabó ötlete, hanem az elite höl­gyeké, akik rangjuk, jómódúk, szép­ségük, ízlésük és befolyásuk révén mindenütt uralkodnak. Érdekes, hogy az amerikai női cipő-divat ma elsőrangú az egész világon. Mert keskenyebb és formá­sabb lábuk csak aspanyol nőknek van. Lábbeli művessel. Párizsban működik a híres Pan­torny műcipő-művész, aki ezer dol­láron alul nem fogad el rendelést. Ez a dúsgazdag műiparos a hábo­rús világban megkettőzte a rendelés összegét is, mert fényes műtermei még zsúfoltabbak, mint a békés időkben. Az egész világ közvéleménye már, hogy habár Pantomy úr műcsarnoka -a Vendöme-téren ugyan legdrágább, de szebb, jobb és kényelmesebb női cipőt seholsem lehet kapni. Jellemző, hogy ez a fölkapott párizsi lábbeli-művész különben olasz eredetű és elragadóan humoros úr aki mosolyogva mondja: azért fogad el csak ezer dolláros rendelést, hogy megszabaduljon a szerényebb üzlet­felek ostromától. — Mert prego, — szokta mon­dani komolyan, — amelyik cipő az én műtermemet elhagyja, az tökéle­tes művészeti becsű. Inkább elhaji­gálok sok pár kész cipőt, semmint jó hírnevemet kockáztassam. * * # Ime, ilyen sok tanulságos és disz­krét divattitkot árul el Mayer báró úr. De már az sem titok, hogy Német­országban, Ausztriában és Magyar­országon elsőrendű divatáruházak virulnak; éppen azért teljesen fölös­leges hölgyeinknek Párizs, London vagy Amerika felé kacsintgatni és Svájcon át becsempészni a holmikat. Mert mennél több pénzünk marad itthon, annál önálóbb ás erőteljesebb lesz a mi saját nemzeti magyar di­vatunk a jövőben. Szabadon átdolgozta : Kőrösy Julia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom