Esztergom és Vidéke, 1916
1916-02-06 / 10. szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCC A 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMŰN A TÁRSAK : D R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KÖRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Városszépítés. A Szépítő Egyesület mult vasárnap tartotta közgyűlését, melyen a vezetőség beszámolt a tavalyi alkotásokról s megjelelte legközelebbi terveit és teendőit. Szívesen elismerjük, hogy az Egyesület városunk szépítésére csekély anyagi erejéhez képest elég sokat tett ; de persze ez az „elég sok" még igen kevés ahhoz, amit tehetne és tennie kellene, ha a hivatalos város a lakossággal egyetemben vállvetve támogatná. Sajnos, mind a hivatalos város, mind a lakosság részéről a múltban oly csekély volt a támogatás, hogy a Szépítő Egyesület nagyobb szabású terveket nem hajthatott végre uccáink, utaink s tereink szépítésében. Pedig tagadhatatlan tény, hogy Esztergomnak nagy érdekei fűjEszfeBFgom és Vidéke" feaja Pántlikát a . . . Pántlikát a katonasapkára: Piros, fehér, zöld legyen a szine, Ez hirdesse szerte a világba Milyen nagy a magyarnak a hire. Ez hirdesse a föld kerekségén Mindenkinek, aki ellenségünk, Hogy mi minden búval, bajjal, vésszel, Férfiasan, bátran szembenézüuk Ez hirdesse ragyogással, fénnyel, Hogy a magyar soha nem volt gyáva; Ez hirdesse jogos büszkeséggel, Hogy e népnek sehol nincsen párjaEz hirdesse örök dicsőségünk S szent egységünk melyben összeforrva, Megmutattak, hogy a magyar néven Nem eshetik szenny, folt,hiba, csorba— Pántlikát a katonasapkára: Piros, fehér, zöld legyen a szine; — Hadd lássák meg, hogy a szittya fajnak Égig szárnyal dicsősége, hire - . • Fikó Sándor. ződnek hozzá, hogy külső formája minél vonzóbb legyen az évről-évre nagyobb számban ide tóduló idegenek előtt. Az Esztergom és Vidéke nem először hangoztatja ezt az eszmét. Több alkalommal kifejtettük már, hogy városunknak jövője csakis a két kézzel kínálkozó idegen forgalom biztosítása és emelése révén lehet. Ámde ennek a legelső feltétele, hogy a város belseje, külseje és környezete észrevehetően gondozott szint nyerjen. Természetesen ilyesmi csak tervszerű s összefogó több évi munkával lehetséges. Nálunk azonban eddig se tervszerűség, se összefogás nincs, csupán kezdő törekvések vannak, melyek a hivatalos város és a lakosság, részvétlensége folytán rövidesen megakadnak. Szolgálhatunk szembeszökő bizonyító példával is. Ott van Manczy főhadnagy úr. (Folytatás.) — Csak folytassa. —. Folytatom is Az angolbajszos, monoklis úrfiak egyenruhát cserélnek. Császár mumdér helyett kimonót kapnak, meg tollas kalapot a katona sapka helyett. Szép kis hecc lesz. A nők pedig csinos csukaszürkét. Napernyő helyett manlichert. — Ejnye de jó világ lesz akkor. No ilyen esetben szívesen megyek a harctérre. í— Igazán ? Nem üzentek még mást ? — O igen. Puccernak jelentkezem valami szép katona dámánál. Ójjé, de pompás dolog lesz az. Manczyka indulatosan toppantott lábaival. — Elég legyen az izetlenségből. Kérem ez nem vicc, de szomorú valóság. A férfi elpuhultság torzszülötte. Amikor az erős férfikar csenevész limlommá aljasodik s gyengének véa kisdunaparti Csernoch Jánosút, amely arra volna hivatva, hogy mint a városnak egyik szép sétáló s üdülő helye állandó vonzó hatással legyen helyiekre s idegenekre egyaránt. A Szépítő Egyesület e célt helyesen felfogva, mindkét oldalán nem csekély költséggel véges-végig befásította és nyáridőre még padokkal is ellátta az utat. Ám ez csak egyharmad munka volt, melyet a hivatalos városnak, meg a kisdunaparti háztulajdonosoknak kellett volna egésszé tenniük. Az előbbinek megfelelő jókarba kellett volna hozatnia a parti utat s állandóan gondoztatnia és tisztán tartatnia. Az utóbbiaknak pedig legalább is anynyit illett volna tenni, hogy a partra néző házak s kerítésük falát tűrhetően bevakoltatják és meszeltetik. De hogyan fest a város és leményezett női nem száll sikra az igazság mellett. — Micsoda szónoki tehetség! — Hallgasson! Ajánlom, fogja be azt az angolbajzos csuszalesőjét. — Hallgatni fogok. A leány huncutkásan elmosolygott — Ajánlom is. Aztán megint hivatalos komoly arcot vágott. — Igen, édes katona uram. Ez nem tréfa. Ez komoly valóság. A férfiak helyett nők fognak verekedni ezerféle bajjal. Valakinek csak kell védeni a megtámadott igazat. A fiatal ember kacagni kezdett. — Nagyszerű dolog. Az aranyos hölgyek harcra készen. Pompás ! Őnagysága kadett, kisasszony zászlós, méltóságos asszony őrnagy. Remek. — Hiába kacag. — S megérem még, hogy az én aranyos kis Manczykámat ha véle találkozom, eképen kell szólítanom — főhadnagy úr, alázatosan kérek ötven puszit. az ott lakók hozzájárulása a valóságban ? A lehehető legszánalmasabban. A város a kocsi út-testet mai napig a legteljesebb gondviseletlenségben tartja. Egy szekér kavics nem sok, de még annyira sem méltatta eddig. Esős időben akkora sár van rajta, különösen a felsőbb részén, hogy a kocsik igazán tengelyig járják s alig bírnak végig vergődni benne. De a tisztaságra sincs több gond. Erre nézve elég annyit említenünk, hogy a parti beton-kerítés melléke sűrűn látogatott nyilt, szabad illemhelye a természet kevésbbé válogatós gyermekeinek. Erről bárki bármikor meggyőződhetik egyszeri végigmenéssel (ha gyengébb szeme volna, a szagló érzékével is). És az ottani háztulajdonosok egy része sem akar külömb — No csak lessé ! Majd ilyen csenevész fiatalságra fogom vesztegetni csókjaimat. Óhó! Csak lessé. — Igenis lesem s fogom is lesni bájos Manczyka főhadnagy úr ! A fiú szépen haptákba vágta magát. Manczyka aranyosan nevetett. No el is várom ezt a haptákot. Igenis főhadnagy úr leszek. — Hahaha! Manczy főhadnagy úr. II. Másnap estefelé Manczyka halványan, megtörve, sírástól megkínzott szemekkel várta már az ő anyámasszony katonáját. A fiatal ember rögtön meglátta a változást. — Az Istenért! Édes kicsikém I Mi baja ? Manczyka röstelkedve sütötte le szemeit, s nem felelt. — Nos beszéljen 1 Mondja csak szaporán, mi történt magával. Olyan halott szine van. Talán beteg? Sze-