Esztergom és Vidéke, 1916

1916-06-11 / 45. szám

6

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1916. június 11.

nélkül, a pedagógusnak munkája is tüzesebb és értékesebb lesz a társadalom nagylelkű támogatásával és hozzájárulásával.

A mi kiállításunknak is voltak akadályai, nehézségei, de kitartásra és munkára buzdítottak bennünket a magas köröknek biztató szavai, megszorult háborús helyzetünkben a helyiség gondjait megszüntette nemes vármegyénknek nemeslelkű alispánja, s megtaláltuk buzgó munkatársainkat az iskolák vezetőiben, tanszemélyzetében, és ifjúságunk lelkesedésében.

Csak egyre kérem az irántunk jóaka- ratú közönséget: hogy kiállításunk megítélésénél vegye figyelembe, hagy itt nem a tanulók irányított, hanem önkéntelenül megnyilatkozó munkáival áll szemben, hogy egyetlen iskola sem kénysze- rítette egyetlen tanítványát sem munkálkodásra, hogy mi nem látványosságra, hanem pedagógiai tanulságokra törekszünk, s hogy ilyformán a kiállítás csak az anyagot mutatja, melyet mi ezután fogunk feldolgozni, hogy éppen az a statisztika lesz a mi irányítónk, mely megmutatja, hány tanuló dolgozott, s hogy mit igyekezett leikéből megvalósítani, s legfőképpen, hogy a kiállítás természetszerűleg éppen oly időbe esett, mikor legjobban túlhalmozott tanár és tanuló, t. i. az iskola év végére.

De hiszem, hogy legalább halvány képben meg tudjuk mutatni, hogy iskoláink nem zárkóznak el a fejlődés elől, hogy együtt éreznek és dolgoznak az egész nemzettel, hogy a nagy események hatásait magukba fölfogják és az erkölcsnek és hazafiságnak szűrőjén megnemesítve erőteljesen váltják ki magukból a jövő Magyarország számára szükséges értékeket. Mert az a mi vágyunknak és epedésünknek tárgya, hogy diadalmasan megküzdve romlott lelkületű és anyagi hasznok után rablással törő ellenségeink erejével, a béke idejét felhasználhassuk az erkölcsnek, kultúrának és emberszeretetnek áldásthozó művelésére és terjesztésére.

Áldja meg az Isten azokat, kik munkánkban résztvettek, árassza kegyelmeit méltóságos védnökeinkre és nagyságos társelnökeinkre, de mindenekföiött leg- féltetebb kincsünkre, ifjúságunkra, hogy munkánk rájuk nézve gyümölcsöző legyen, s reményeink bennük megvalósulhassanak.

☆ xiAz iskola és a háború.

Irta Dr. Walter Gyula.

(Felolvastatott a háborús kiállítás főreáliskolai hangversenyén f. évi június 3.-án-)

Azon tényezők változatos sorozatában, amelyek a jelenleg oly féktelenül dúló és kegyetlenül pusztító háború folyamán többé-kevésbbé jelentékeny szerepet játszottak, a legelőkelőbb helyek egyikét érdemli az a hatás és befolyás, amelyet a nemzedékekre az iskola, az oktatás, a nevelés gyakorol.

Félreismerhetlen tanúságai, elvitáz- hatlan bizonyítékai e befolyásnak azok a figyelmet keltő, meglepő jelenségek, amelyek az emberfeletti mérkőzések véres szinterein a küzdők magatartásában, tetteiben lépnek szemeink elé.

Az a tüzes lelkesedés és lángoló hazaszeretet, amelyek kitörő érzelmei a vitéz harcosokat és dicső seregeket jellemzik, azoknak a komoly erkölcsi tanoknak a gyümölcsei, amelyeket az iskolák falai az élet magasabb értékeiről hangoztatnak. Annak az erős meggyőződésnek az eredményei, amelyet az alattvalói kötelmekre nézve a fogékony lelkekben meggyökereztetni iigye- keznek.

Az önfeledett lemondás és törhetlen kitartás, amely a hős apákat, bátor férjeket, harcias testvéreket minden

nehézség leküzdésére, minden akadály elhárítására, minden szenvedés elviselésére képesíti, annak a fegyelemnek az érdeme, amellyel az iskola az akaratot irányítja, a hajlamokat mérsékli, a vágyakat korlátozza, a szenvedélyeket fékezi.

Az az ügyesség, mozgékonyság, leleményesség, amely számtalan egyszerű harcos büszkén dagadó mellére kitüntetéseket, rendjeleket varázsol, egyedül az iskola azon ügyekezetéből és törekvéséből magyarázható, amely- lyel a szellem csíráinak kibontakozását előmozdítani, a tehetségek kialakulására módot nyújtani, a képességek erejének kifejlődését és szilárdulását lehetővé tenni iparkodik.

Az a gyorsaság, amellyel a harcterek vitézei az ágyúk, mozsarak és különféle fegyverek kezelését elsajátítják; a tanulékonyság, amelyet a legsúlyosabb és legkényesebb szolgálatok végzése körül tanúsítanak; az a könnyedség, amellyel a nem is tanult kézi ipar foglalkozásai körül szorgoskodnak: azt a kézimunka-oktatást dicséri, amely eléggé alig becsülhető eredményekkel dicsekszik.

Az a bátorság, elszánt akarat és győzelmi vágy, amely a támadás és védelem eszközeit értelmesen alkalmazza, lelkesen használja, a vezetőség eszméit és terveit dicső fegyvertényekké varázsolja, annak a figyelemnek, érdekkeltésnek és megértetésnek a folyománya, amely nélkül az iskola munkáját sem szakavatottnak, sem céltudatosnak, sem eredményesnek nem nevezhetnek.

Ha nem akarunk szemet húnnyni oroszlánok gyanánt küzdő honfiaink harctéri magatartása előtt; ha meg akarjuk látni és észre akarjuk venni a hazaszeretet és Király iránt táplált tántoríthatlan hűség azon megnyilvánulásait, amelyekről oly megragadó tanúságot szolgáltatnak: akkor el kell ismernünk, hogy az ágyúk és mozsarak mellett az iskolaházak is szórták lövegeiket, a szuronyok és kardok között a tanszerek is sebeztek és sújtottak.

Ha igaz a régi görög bölcs szava, hogy a háború megtanít mindenre, akkor kétségtelen, hogy nagy mértékben fogja az iskola e háborúnak azt a becsülését, méltánylását, tiszteletét köszönhetni, amelynek hiányáról nem ritkán, főleg oly esetekben volt oka panaszkodni, midőn bel-, vagy küléle- tének feltételei némi áldozatokat kívántak.

Bebizonyította a háború, hogy az iskola a szellemfejlesztés, a jellemképzés, az erkölcsnemesítés gyúpontja. Kert, amelyben tervszerűleg hintik el, ápolják és termékenyítik a testi, lelki és erkölcsi erők magvait. Üvegház, ahol az egész életre kiható fejlődés folyamata kezdetét veszi. Liget, amelynek tiszta légkörében az a testileg és szellemileg fejlett, erős, egészséges, munkás, okos, körültekintő és előrelátó nemzedék serdül fel, amelyre a nemzet és a haza várakozik.

A nemzet, hogy szellemi és közgazdasági, ipari és kereskedelmi életének ezernemű ágazata azon munkaerők fe- lettrendelkezhessék, amelyeka különböző pályák, hivatások, foglalkozások hatáskörének betöltéséhez, ügyeinek elintézéséhez, feladatainak megoldásához megkívántainak.

A haza, hogy a béke napjainak áldásait élvezve, a biztonság megnyugtató érzetével gondolhasson azokra az eshetőségekre, amidőn ellenséges támadások fenyegethetnék.

Bebizonyította a háború, hogy a törvényes rend és szabadság, a jog és igazság mellett a népművelés egyike azon oszlopoknak, amelyeken a nemzeti hagyományok és intézmények tisztelete, a trón és oltár tekintélye, a társadalom békéje és jóléte a legbiztosabban nyugszik.

Egyik legfontosabb alkotórésze ily módon az iskola minden művelt nemzet szellemi berendezkedésének. Egyik legkevésbé nélkülözhető tényezője annak az óriási műteremnek, amelyben a nemzet magasabb igényeinek kielégítése, nemesebb törekvéseinek megvalósítása, közérdekű feladatainak megoldása körül fáradoznak.

Győzelmét, diadalát hirdeti minden eredmény és siker, amellyel a tudomány dicsekedhetik. Pálmája és babér- koszorúja minden alkotás és remek, amelyet a művészet teremt. Dicsősége, koronája minden vívmány és haladás, amelyet az ész és akarat létesít.

A háború azonban nemcsak azt a fontosságot helyezte éles megvilágításba, amellyel az iskola bir. Nemcsak fényoldalait ragyogtatta. Nemcsak érdemeit tündököltette.

Szemeink elé tárta hiányait is. Felfedte gyöngéit. Leleplezte fogyatékosságait. Alkalmul szolgált, hogy megismerjük az árnyoldalakat is, amelyeket az iskola sem nélkülöz. Az a komoly lecke, amely az iskolára nézve a háborús tapasztalatokban lappang, méltó arra, hogy megfontolás, tanulmány tárgyává tegyük. Kell, feltétlenül szükséges, hogy okuljunk rajtok. Kell, hogy változtatásokat eszközöljünk az iskolai életben. Módosításokat foganatosítsunk. Intézkedéseket tegyünk oly természetű újítások életbe léptetése iránt, amelyek alapos reményt és teljes biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy a jövő iskola a lehető legtökéletesebben fog azon várakozásoknak megfelelni, amelyek munkájához fűződnek.

Az athéniek egykor a perzsák közeledtére lerombolták erősségeiket, hogy a háború után annál szilárdabban és díszesebben építsék fel azokat. Romboljuk le mi is lélekben a régi fogyatékos iskolákat és emeljünk helyettük minél tökéletesebbeket a béke áldásokat osztó napjaiban.

A reformok egyik főfeladata, irányeszméje, vezető gondolata a nagy szellemű Goltz pasa ajkairól lebbent el kevéssel elhalálozása előtt. Nyomatékosan hangsúlyozza e végrendeletszerű kijelentésében, hogy a jövő iskolájának féltékeny gondosságot kell a testi nevelés, az edzés és ügyesítés körül kifejtenie.1

Szem előtt kell továbbá azt a régi szót lebegtetni, amelyet a főváros egyik legújabb kereskedelmi tanintézetének kevésbé vonzó és tetszetős homlokzatán olvasunk, de már jól ismerünk: Non scholae, séd vitae discimus. Közelebb kell tehát hozni az iskolát az élet viszonyaihoz, igényeihez, követelményeihez.

Nem az ismeretek körét kell széles- bitem. Nem a tantárgyak számát növelni. Nem a tudás határait tágítani.

A gondolkozást kell fejleszteni. A felfogást élesíteni. A figyelmet növelni. Az érdeklődést fokozni. Az érzelmeket mélyíteni. Az akaratot edzeni. A tetterőt acélozni. A szívet nemesíteni. A jellemet szilárdítani.

Éberen kell őrködni afelett, hogy a lelkek tisztaságát ne homályosítsák el a felületesség, a könnyelműség, a léhaság gyarlóságai, kinövései. Oda kell hatni, hogy nemesen cselekvő, eszményekért lelkesülni tudó legyen a nemzedék. Ne riadjon vissza a nehézségektől, amelyek a kötelesség és becsület göröngyös útjain zsákmányokra leselkednek.

Gondoskodni kell, hogy az önfentar- tási harcok nem könnyű tusáiban és a sors esélyeinek mostohaságaival szemben a vallás örök igazságaiban, a honszeretet tettekre hevítő érzelmében, a

1 Zeitschrift für Schgesundheitspflege. 1915. 296. lap.

munka örömeiben — erősítőjük, védőjük, támaszuk, bátorítójuk legyen azoknak a rokonszenves, vidám csapatoknak, amelyek gondtalanul vonulnak az: élet küzdelmeinek szinterére.

Gondoskodni kell, hogy az igazi vallásosság, a lángoló hazaszeretet, a nemesítő munka szellemei kisérjék őket a földi vándorlás szövevényes ösvényein.

Aggályos gonddal kell mindenelőtt a benső vallásosság és megveszteget- hetlen erkölcs magvait az ifjúság fogékony lelkületébe ültetni. Hiszen tudjuk, kogy nem a tudományos ismeretek, nem a művészi készségek, nem a kincses szekrények, hanem azok az erényes tulajdonok tartották fenn évezredeken keresztül az egymást követő nemzedékeket, amelyeket a kereszténység az élet szabályozóivá, irányítóivá magasztosított.

Ápolni, éleszteni, fokozni kell keblében állandóan a hazaszeretet magasztos érzelmét és azon kötelmek tudatát, amelyek adójával a hazának tartozunk. Élesztgetni kell azt szent tűzet, amelynek lángjai olthatlan vágyat gyúlaszta- nak a kebelben, hogy a hazáért munkálkodni, fáradni, áldozni legfőbb kötelességünknek ismerjük. Lankadatlan éberséggel őrködjünk afelett, hogy uralomra ne juthasson a lelkekben valamely végzetes hatalom, amely képes lenne széttépni a ragaszkodás és hűség azt az erős kötelékét, amely szegényt és gazdagot, tudóst és tudatlant, férfit és nőt a szülőföld „szép határához“, hőn szeretett, pótolhatlan talajához láncol.

A gondok és aggódások azon hullámai, amelyek a lét tengerét állandó mozgásban tartják, csapkodják, alig voltak hevesebbek és nyugtalanítóbbak valaha, mint ma, midőn az önfentartáa terhei csaknem elviselhetlen súllyal nehezednek a halandók vállaira. Különösen fontos tehát ma, hogy a munkásság szelleme hassa át az ifjúság kebelét. Legyen meggyőződve arról, hogy a munka életszükséglet, tisztesség és a boldogulás alapja. „Boldog az — mondja sz. Ágoston — aki életét nemes céloknak szentelte és jól megfontolt terveit bölcsen megvalósítja.“

A régi család nevek : Asztalos, Bognár, Halász, Kollár, Kovács, Lakatos, Mészáros, Molnár, Pintér, Szabó, Szűcs, Varga és hasonlók elvítázhatlan bizonyítékai a becsülésnek, amelyben jó őseink a munkát, létfentartó foglalkozásukat részesítettek.

El kell követni mindent, hogy az ifjúság most is szeresse, becsülje a munkát és örömmel, kitartóan, buzgalommal végezze. Véssük azért mélyen emlékezetébe a költő szép szavait:

„Munkásság az élet sója,

Á romlástól mely megóvja- És csak az, ki nem hevert,

. Várhat áldást és sikert."

A szó szorosabb értelmében vett iskolán kívül vannak más oly szellemi bányatelepek is, amelyek a tudás kincseivel kedveskednek.

A népkönyvtárak, a népakadémiák, a munkásgimnáziumok, a szabad líceumok, a tudományos színházak (Uránia), a felolvasások, a néphangversenyek, a múzeumok, kiállítások főleg azon intézmények, amelyek a műveltség javait és értékeit mindenki számára közvetíthetik.

Buzgó felkarolásuk, nagylelkű támogatásuk, minél több helyen történő felállításuk, szakszerű vezetésük és szorgalmas kiaknázásuk nemcsak a szerzett ismeretek megrögzítését, mélyíté- tését, gazdagítását mozdíthatja elő, hanem pótolhatja a tanítást, vagy iskola- látogatást esetleg oly érettebb korúaknái is, akik a kedvezőtlen viszonyok, a mostoha körülmények, vagy más akadályok folytán kénytelenek voltak annak idején jótéteményeiről és áldásaitól lemondani.