Esztergom és Vidéke, 1915
1915-03-11 / 20.szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21„ rIOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK. TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. POLlTlhíRfés TRRSRDRLM/LRR FŐMUNKATÁRSAK: D R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KÓRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA fflankára fel! Közeledik a tavasz, a mezőgazdasági munkálkodás megkezdésének az ideje. Talán korábban köszönt be, mint máskor, de bizonyosan sokkal fontosabb feladatokat hoz magával, mint rendesen. A világháború pusztításait gazdasági téren fokozottabb termeléssel kell ellensúlyozni s a több munkára kevesebb erő áll rendelkezésre, mert hiszen a munkás kezek javarésze fegyvert forgat a haza védelmében. Ebből az következik, hogy az itthon maradt lakosságnak a legnagyobb buzgalommal kell hozzálátnia a föld megműveléséhez, a miden irányban való gazdasági tevékenységhez. És ha már ezt minden épkézláb polgártól megkívánhatja a haza, különös mértékben követelheti meg azoktól, akik állami segélyben részesülnek azon a cimen, hogy családfentartójuk „Esztergom és íidéke" tárcája, Dalolj csak tovább is! , (Gyóni Gézának ajánlva.) Mint midőn madárka Kalitkába zárva, Nem ül néma ajkkal, fianem énekel; S minél többször nyílik Kicsi szive dalra, Annál szebben zengő, S igazabb a hangja: így dalolsz te nekünk, Przemysl hegedőse !. Védő seregünknek Daliája, hőse! fia te ott énekelsz, Nincsen bú, sem bánat; Lelkesedés edzi Minden katonánkat... Minden szavad harmat, Mely nyomán a lélek, ff a már-már csügedett, Új életre éled ... Minden szavad balzsam, Melynek édes cseppje Haza-hazajáró hadbavonult. A törvény tudvalevően bőkezűen gondoskodik az ilyenekről, sot nem ritka eset, hogy a hadbavonultak itthon maradt családtagja az állami gondoskodás íolytán kedvezőbb anyagi helyzetben van, mint volt azelőtt. Ámde a törvénynek egyáltalában nem célja előmozdítani a munkakerülést, a dologtalan életmódot. Éppen ezért a törvény gondoskodik is róla, az 1914. évi XLV. törvénycikk, hogy a hatósági segélyt elveszti a hadbavonultak olyan családtagja, kiről megállapítható, hogy megélhetését megfelelő munka vállalásával biztosithatná. Ugy s tudjuk, hogy a kormány a tavaszi munkaidő közeledtével rendeletileg hivja föl a főispánok figyelmét erre a törvényes intézkedésre. A rendelet, valamint a törvény, nem azt akarja elérni, hogy az élvezett közsegélyt egészben vagy részben elveszítsék azok, akik készségesen állanak munkába ; Sziveket hegeszt be... Dalolj csak tovább ís Przemysl hegedőse! Igaz, szent ügyünknek Nagy-nagy jótevője ! Arra kér a haza: Le ne tedd a lantod, fíanemfolyton-folyvást Csendüljön a hangod !... Mivel énekeltél, — Hálásan köszönjük — Nem tud erőt venni A tenger-ellenfél Przemysl váron ... A jó Isten áldjon!.. Vince Naplójegyzetek. Egy 26. gy. e. zászlós elbeszélése után. Január 12. Tompa, kábult álomból riasztott fel egyik tiszttársam. Ugy 2—3 óra lehetett reggel . . , Egy parancsot hozott, azt, hogy a tőiünk pár száz lépésre levő sziklát, amennyire csak az ilyenek továbbra is részesíthetők a segélyben, minthogy a kereseti alkalom ilyenkor még nagyon hullámzik és szerfölött bizonytalan. Aki tehát alkalmilag olyan munkát kap, melyből szükségleteit többé-kevésbbé fedezheti, azt még nem fosztják meg a hadbavonultak családtagjainak járó állami segélyöszszegtől. De igenis megfosztják azt, aki visszautasítja a kínálkozó alkalmat, parlagon hagyja munkaerejét, s ölbetett kezekkel várja, hogy hereként eltartsák, Ez az intézkedés, a közsegélynek a dologkerülőktől való megvonása, erkölcsileg is jogos, az igazság szempontjából is kifogástalan, a nemzeti érdek tekintetében pedig szükségszerű. Olyan időket élünk, amikor a a haza minden fiától súlyos áldozatokat követel, sokaktól életüket is; lehetetlen, azaz teljességgel megengedhetetlen tehát, hogy legyenek állampolgárok, akik a nemzet általános lehet foglaljam el . . . Nehéz munkának ígérkezett. De bíztam Istenben és a fehérrózsában, ami ott volt a tárcámban a szivem felett. Kétszer, háromszor mentünk rohamra. Rettenetes volt! Három gépfegyver állott a sziklán s pár száz orosz katona. Az embereim hullottak s én mármár kétségbe vontam a fehérrózsa erejét . . . S akkor, a legválságossabb pillanatban, mintha az égből hallatszott volna, megcsendült a segítségünkre küldött 48 dik gyalogezred kürtjele ... A lehető legjobkor jöttek és a szikla megkerülésével hátba támadták őket. Mienk lett a szikla s azután megpihent erővel vártuk az újból reánk törő ellenséget. Tudtuk, hogy ezt a győzelmünket nem tudják megbocsátani. Ugy 400 - 500 an lehettünk mi 26-osok mindössze. Lövészárkot nem kellett már ásni, ástak már előbb szívességből az oroszok. Gondolták talán, hogy mi úgy is elleszünk fáradva — s pihenni hagytak! Nem kellett sokáig várnunk! — Egyszer jön ám vagy két század j nagy erőfeszítését mintegy páholyból nézik, s lábukat lógatva tartatják ki magukat az állammal. Hisszük, hogy ilyenek nem is lesznek ? a munkaszerető magyar nemzet kebelében. Mindenki megérti, akinek ép a teste és a lelke, különös nagy jelentőségét annak a szózatnak, hogy munkára fel ! A rendelet tehát, a munkás társadalom tagjait fogja megnyugtatni az iránt, hogy amig ők önként verejtékeznek, az alatt más sem, senkisem heverhet az állam elnézéséből ingyenélőként. A párkányi tak-pénztár közgyűlése. Folyó 6-án d. u. 4 órakor tartotta a párkányi tak-pénztár ez évi rendes közgyűlését, amely nagy érdeklődés mellett folyt le. A kitűzött órában megnyitotta dr. Walter Gyula vál. püspök, elnök az ülést. Tudatta, orosz gyalogság . . . Egész tisztán emlékszem . . . egy mély út volt az, s azon át jöttek lassan . . . lassan . . . már-már odaértek hozzánk. A katonáim lőni akartak, de szigorúan megtiltottam nekik . . . Pillanatok kérdése volt már, ha ők hamarabb lőnek, mint mi; elvesztünk. A legénység lassan lázongani kezdett s halkan, hallottam a szót: árulás, el akar veszíteni minket!" Láttam, amint a kadett asp. rám emelte revolverét. — Azalatt az oroszok egészen odaértek, s egyszer csak kirepül az orosztiszt kardja a hüvelyéből s egyszerre kiáltottuk el magunkat; tüzelj! — s mire a két hang elveszett, elterült az orosz tiszt is mint egy sugár jegenye, ha kitépi a vihar . . Az előbbi kinos bizalmatlanságban megfeszült idegek, olyanok lettek mint az acélhurok- s a meglepett oroszokra egy rettenetes sortűz adatot! A szikla a miénk maradt! De később újra jött egy orosz csapat . . . Ezek már többen voltak! . . . Nem tudtuk a rohamukat megállítani.
