Esztergom és Vidéke, 1915

1915-03-11 / 20.szám

hogy az határozatképes és üdvözölvén a megjelent részvényeseket, a következő beszédet mondotta. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Világtörténeti nevezetességű év az, amelynek üzleti eredményéről az intézet vezetősége kötelességszerűen számot adni, a m. t. Közgyűlés pedig az alapszabályokban biztosított jogai szerint Ítéletet mondani készül. Midőn intézetünk megalakult és tevékenységét megkezdte, még érezhető volt az a puskapor illat, mely a nyugati áramlatok szárnyain hatolt hazánk határai közé. Utolsó hullámai simultak el épen annak a nagy mozgalmakat keltett hadjáratnak, melyben a hatalmas I. Vilmos császár vitéz seregei III. Napoleon csapatai ellen indultak. A háború akkor hazánkat közvetlenül nem érintette. Javára szolgált azonban a béke, amely a hadjárat befejezése után négy évtizeden keresztül uralkodott. Előmozdította a tudomány a művészet fejlődését. Megnyitotta a nép széles* rétegei számára a közművelődés csarnokait. Fellendítette a mezőgazdaságot, az ipart és kereskedelmet. Az évtizedeken keresztül szívósan folytatott munka jutalmául . pedig tekintélyt, súlyt, közgazdasági izmosodást és jólétet biztosított a hazának. Az áldásokat árasztó békét kíméletlenül száműzte az a kegyetlen háború, amelynek borzalmas vérengzései és siralmas pusztításai 8 hónap óta tartják immár kinos izgatottságban Európa, sőt mondhatni az egész földteke népeit, anélkül, hogy végfejleményeit csak a legtávolabbról is sejteni lehetne. Gyilkoló tőr gyanánt járja át a sziveket az a fájdalomkeltő tudat^ Jöttek, mi birokra mentünk velük. S akkor hátulról egy orosz a fejemre csapott apuskatussal. Elkábultam és leestem. Másra nem emlékszem . . . Nem tudom meddig voltam így, de mikor föleszméltem, láttam, hogy az én hős 26-saim úgy harcolnak, mint a félistenek ! Feltápászkodtam s megtapogattam a fehérrózsát ... ott volt . . . Bíztam újra I . . . s közéjük mentem! De me . . . akkor nem tudom mi volt velem. Öt hónap óta 24 ütközetben voltam, s mindig szerencsém volt I Miért kellett éppen most -bajnak lenni ? Alig, hogy oda keveredtem, a muszkák közre fogtak s igazán már hiába való lett volna a lövöldözés, ha egy hős katonám nem jön segíteni. Az ütött közéjük közbe a puskatussal. Igen ! az mindig közbe ütött, s ha megkérdeztem tőle, hogy miért, azt felelte: „Hát amíg én szúrnék, addig a másik engem szúrna le, de ha közbevágok, megközelíthetetlen vagyok !" — Persze ezt is csak olyan bikaerejü ember teheti meg, mint az volt! — Jött segítség, de későn ! — A baltenyeremet keresztül lőtték s amikor vissza indultam áttlötték a jobblábamat. — hogy áldozatainak seregeiben a haza díszeit és reményeit; anyagi veszteségeiben a munka és szorgalom fáradságosan szerzett, felbecsülhetetlen értékeit siratjuk. Az óriási zavarok, amelyek a háborús állapot nyomaiban fakadtak, igen érzékeny következményekkel sújtották a közgazdasági tevékenység azon tényezőit és szerveit, amelyek az ország anyagi érdekeinek fontos szolgálatában fáradoznak. A közéleti munka élénksége csak nem az egész vonalon bénult. Sok helyütt teljesen szünetelt. A forgalom ennélfogva intézetünkben is a legszűkebb korlátok között mozgott. A moratorium jelentékenyen csökkentette a bevételeket. Az értékpapírok roppant árhanyatlása tetemes vesztességet okozott. A változott viszonyok, a háború által előidézett félelem és az 1170 millióra emelkedett hadikölcsön jegyzése következtében leolvadt betétállomány, míg a kamatösszegek nem csekély mértékben növekedtek. Mindezen körülmények könnyen felfoghatóvá teszik, hogy a lefolyt üzleti év. eredmén e nem kelhet versenyre az előző évek sikereivel. Az intézet ennélfogva nem elégítheti ki oly módon a t. részvényesek várakozásait, mint óhajtaná. Rendkívüli viszonyok leküzdhetlen hatalma előtt azonban meg kell hajolni és megnyugvást keresni a reményben, hogy a várva-várt béke után konszolidálódnak ismét a viszonyok, felpezsdül a közgazdasági élet és vívmányaival feledtetni fogja a jelen vesztességeit. A jövő fátyolát azonban fellebbentem nem lehet. A 15 milliárd, a melyre a háború anyagi áldozatait a szakférfiak számítják, óriási összeg. Most kórházban vagyok, a nagy gyöngeségtől nem bírok többet irni! Azt tudom/ hogy nagy véráldozat árán, de a szikla mienk maradt! Áldás reád fehérrózsa! Március 10. Fehérrózsa! Megyek haza, Hozzád ! Eddig is minden gondolatom a Tiéd volt I Most haza megyek ! Nem bánom, akárhogyan is nézel rám azokkal a nagy barna szemeiddel, de a karjaimba veszlek mint egy gyermeket, és sírva, zokogva foglak csókolni Te édes szerelmem ! Fehérrózsa ! Ép drága menyasszonyom! Én édes mindenségem ! Megfojtalak a csókjaimmal! Fehérózsa ! Tudom, Te imádkoztál értem, a Te sóhajod volt az, ami lázas, kínos álmaimban megcirógatta féltőn, annyi szeretettel a homlokomat! A Te könnyed, a Te sápadt fehér arcod, a Te jóságos ártatlan lelked forró imádsága adott vissza az életnek . . . s a Tőled kapott fehérrózsa babonás ereje visz, röpít a prüszkölő vonattal I — Haza ! — Hozzád I — Neked! — Fehérrózsa! Én édes fehérrózsám ! N. A. Oly teher, amelynek elviselése rettentő igényeket fog a nemzet pénzerejével és vagyoni helyzetével szemben támasztani. A józan ész, az okos előrelátás és minden érdek azt sugalja ennélfogva, hogy. valamint az élet szükségleteinek minden ágában, úgy a pénzintézetek működésében is a legmesszebb menő takarékosság, a legagályosabb óvatosság elveit ügyekezünk érvényre juttatni és megvalósítani. Megnyugtató e tekintetben a szellem, mely a m. t. Igazgató úr gondolkozását áthatja, elhatározásait irányítja, törekvéseit sugalja. Ösvényein haladnak, vele karöltve buzgólkodnak a t. utalványozó szék az igazgatóság, felügyelő bizottság és tisztviselői kar tagjai, akik szeretettel függnek az intézeten, hűen szolgálják érdekeit és őszinte köszönet adójára kötelező fáradozásokat fejtenek ki. Biztosítékot nyút ez eljárásuk arra, hogy odaadó munkával és éber vigyázattal mindent el fognak követni, hogy az intézet a mai viszonyok szokatlanul heves és veszedelmes hullámai dacára szerencsésen kikerülhesse a bajok és nehézségek szirtjeit örvényeit, zátonyait. Sok erőt, kitartást és áldást kívánván e nem könnyű gondokkal összekapcsolt feladat sikeres megoldásához, szivem egész melegével üdvözlöm a m. t. urakat és a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítom. Az élénk éljenzés elhangzása után, amely a beszédet kisérte, felemelkedett Ivanics Gyula és indítványozta, hogy az elnöki ' megnyitó beszéd egész terjedelmében vétessék fel a jegyzőkönyvbe. A jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Majer Imre és Ivanics Gyula kéretvén fel, letárgyaltatott a tárgysorozat. A közgyűlés tudomásul vette az összes jelentéseket, amelyek szerint szelvényenként 40 korona osztalék lőn előirányozva. Az üresedésben lévő igazgatósági tagsági helyeket Fekete Árpád, Szatzlauer Gyula, Schrank Béla és Haár Mór részvényesekkel töltötte be. Póttagul a felügyelő bizottságba Nagy Istvánt választotta. A tárgysorozat kimerittetvén Grósz Ferenc igazgató meleg szavakkal mondott köszönetet fáradozásáért az elnöknek, aki viszont megköszönte a részvényesek megjelenését, érdeklődését és a gyűlést bezárta. Az oltáregyesület első felolvasása. A katonai kórházakban ápolt hős katonáink kórházi szükségleteinek céljaira az esztergomi oltáregyesület által e hó 7-én a városháza nagytermében rendezett első felolvasás minden várakozást felülmúló módon sikerült. Esztergom város áldozatra kész közönsége, mely a világháborúval kapcsolatos és folytonos hazafias áldozatok terén a legdicsőségesebb módon állotta meg helyét és az immár sok tízezer koronás összegeket zúgolódás nélkül helyezte a haza oltárára, ismét oly nemeslelküségről tett tanúságot, mely a legnagyobb elismerést érdemli meg. A nagyterem zsúfolásig telt meg díszes közönséggel, mely méltó keretet nyújtott a legkegyelmesebb főpásztor jelenlétének, aki a székesfőkáptalan számos tagja között foglalt helyet. Pontban 6 órakor lépett az emelvényre világhírű székesegyházunknak messze földön csodált énekkara,melyben a tanítóképző széphangu énekesnövendékei is részt vettek, — és nemzetünk fenséges imáját, a hymnust oly szivekbe markoló erővel adta elő, hogy sok szemből csordult ki a legdrágább gyöngy, a hazafias lelkesedés könnycseppje. A műsor dr. Walter Gyula püspök úr magas szárnyalású felolvasásával folytatódott. Ritkán hangzottak el városunkban ily igaz és minden betűjökben fenséges szavak, melyeket a közönség lélekzetét visszafojtva hallgatott és amelyekben saját érdemeinek is oly méltatása foglaltatott, mely legszebb dicséretét foglalja magában városunk nemeslelkű nőinek, akik vállvetett buzgalommal teljesítik hazafias kötelességeiket. A felolvasó püspök úr pálmát helyezett a magyar nők lábai elé, felsorolván mindazon áldozatokat, amelyeket a fiát csatákba küidő anyától és férjét ott tudó hitvestől kezdve a hős sebesülteket ápoló nőig a magyar nő hozott és még hozni fog, — és szavai a legmaradandóbb benyomást keltették, úgy hogy bizonyosra vehetjük, hogy városunk nőinek ezen hazafias munkálkodására mindvégig számithatunk. Városunk csalogányát Táky Gyuláné úrnőt mindenki ismeri, s így felesleges is elmondanunk, hogy kristálytiszta hangjával és tökéletes művészetével a legnagyobb hatást keltve, tapsorkánnal jutalmazva énekelte Abt és ifj. Büchner Antal egy-egy remekművét. Alig csillapodott le a tetszésnek véget hosszat nem érő lelkes nyilvánulása, midőn már is elhelyezkedett á bazilika nagyszerű énekkara, melyhez azonban városunk legérdemesebb zeneművészei is járultak és csakhamar felhangzott száz év előtti idők zenei nagyságának, a halhatatlan emlékű Mária Luigi Gherubininek csodalatos Reuqiményje. A fenséges mű csaknem 100 évig feküdt elfeledve székesegyházunk irattárában, ahonnan ifj. Büchner Antal úr zenei talentuma emelte ki és juttatta az azt megillető új és dicsőséges élethez. A mű szépségei egyenesen megragadok és városunk közönsége a páratlan vezetés mellett élvezhette annak megható és lebilincselő varázsát. A gordonkák mélabús zokogását, a hegedűk csodás zengését,