Esztergom és Vidéke, 1915

1915-02-18 / 14.szám

POUTIHRIés TRRSRDRLMILRP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.' FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PR1KKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA m jm .a & — OMÉ Őstermelőink elégtétele. Magyarország, amióta csak létezik, mindig őstermelő állam volt, amely életerejét és boldogulását a földből kapja. A természet oly bőven termő területtel áldott meg bennünket, mely mindenkorra könnyűvé tette megélhetésünket s ezzel mintegy visszatartott attól, hogy az ipar terén keressük létfeltételeinket. 'A százados tapasztalás azt mutatja, hogy az ipar külömböző ágai főleg a gyengébb termőföldű országokban fejlődtek ki: Nálunk természetesen nem, mert szerencsés elhelyezkedésüknél fogva nem szorultunk reá, hogy ilyetén eszközökkel teremtsük elő életszükségleteinket. Magyarországon egész a legújabb időkig csupán kisipar volt, az is olyan gyenge, hogy nem bírt eleget „Esztergom és íidéke" tárcája. A Limanovai temetés. Négy sanitéc hordja-hordja egyre A hősöket fel a nyírfás hegyre . .. Ott ássák a sírt az erdő szélen A kilences huszároknak szépen. Az ezredest külön kettő hozza .. . Hű szolgája könnyezve gondozza, Elkészíti szépen úgy, mint máskor . .. Legyen rendben a nagy számadáskor. Ráadja a legszebbik ruháját, Kipucolja sarkantyús csizmáját, Csapzott haját fésüli meg végre ... Huszárosán lépjen be az égbe! Igy fekszik a sírban a középen, A többiek körülötte szépen, S mintha most is oltalmaznák, védnek, A sok muszkát fojtogatnák, tépnék. Ajbajtársak némán, szótlan állnak . .. Fájdalmaik forró könnyé válnak. S míg a pappal csendes imát kezdnek, A sír mellett szépen letérdelnek. Végzi a pap, gurul a hant halkan . . . — Agyú szól a túlsó hegyoldalban — S mire a nap száll az esti pírban, Már pihennek ők a közös sírban.. Sipista. tenni a belső fogyasztásnak. Gyári üzemekről szó sem lehetett. Ezen a téren teljesen a külföld hűbéresei voltunk, ki'k a silány gyári termékeket drága pénzekkel fizettük. A mult század 70-es éveiben beállott kulturális fellendülés nagy változást idézett elő gazdasági életünkben. Jelszóvá lett a honi nagyipar megteremtése és nyugati-méretű fejlesztése. A szomszédos iparállamok folyton emelkedő jóléte utánzásra csábított bennünket. Az a hit vert szivünkben gyökeret, hogy mi is csak akkor lehetünk gazdagok, és hatalmasok, ha őstermelő országból iparállammá válunk. Iparfejlesztés állami segítséggel ! — volt az újságok leggyakoribb vezércikk tárgya s a honboldogitó gyülekezések álAz igazi babér. Irta: Dr. Kőrösy László. III. Júniustól július végéig húzódott a hadi gyakorlat, ahol Bence főhadnagyi rangban végezte dolgát. Ekkor váratlanul megharsant a háború hadikürje és Bence a tartalékosokkal egyenesen a harctérre került. Csak az vigasztalta, hogy az o századában szolgált Tornyai Béla, mint zászlós. Az augusztusi háborús gondok pedig teljesen elfoglalták Bence nyugtalan lelkét. Élet és halál között telt el minden órája. De elszántan küzdött. Mintha életével sem lett volna érdemes törődnie. Szeptemberben még gyakrabban szembe nézett a halállal. A halál azonban nem állja soká a bátor tekintetet, tehát ismét elfordította kísérteties szemét Bencéről. Októbertől karácsonyig már kapitányi rangot és elsőrendű kitüntetést kapott. Újesztendő után még nagyobb sikereket aratott. A limanovi csatában német vaskeresztet landó beszédtémája. No és e mellett szokásba jött az eddigi „egyeduralmú és túlhajtott" agrárizmus ócsárlása, szidása. Akadtak szóvivő egyének, akik egyenesen szerencsétlenségünknek hirdették „az időjárás szeszélyeitől függő" őstermelői voltunkat. Élclapjainknak tipikus alakjává lett a korlátolt eszű „bőrkabátos" agrárius. Valljuk meg, hogy ez az ősi nemzeti foglalkozásunk ellen mesterségesen s oktalanul ébresztett ellenszenv egész a legújabb időkig erősödőben volt a magyar közvéleményben. Mintha hályog fogta volna el a szemeket: nem tudták átlátni, hogy merő üres káprázat az, ami után kapnak, hogy kockára vetik biztos egzisztenciájukat a megvalósíthatatlan, nagyzó ábrándokért. érdemelt. Rendkívüli hőstetteit pedig szárnyrakapta a hír. Elvitte Budapestre épen olyan gyorsan, mint Tornyára. A budapesti háziasszony ekkor ezt sürgönyözte a táborba: — Küldje el legújabb arcképét, hogy jelen legyen a maga dicsőségére rendezendő bankettemen. Nóra. Harmath Bence darabokra tépte azt a sürgönyt és szélnek bocsátotta a foszlányokat. Pedig Tornyai Béla adta át neki. És ebben a válságos percben merült bele a mi hősünk háborgó lelke a kietlen orosz harctéren a titokzatos jövőbe és mintha látta volna Erzsikét szomorúan és Nórát gőgösen. Ekkor keletketkezett lelkében ez a vigasztaló gondolat: — Inkább szeretem azt, a kit el nem vehetek, hogysem elvegyem azt, a kit nem szeretek. Még azon nap történt, hogy a derék Tornyai Béla zászlós megsebesült. Harmath Bence pedig akkor A legutóbbi idők eseményei, főleg a kiéheztetés fenyegető veszedelme, ugy hisszük, lehütő s kijózanító hatással voltak ferde irányba tévedt nemzeti közvéleményünkre. Kezdik mind jobban átlátni az emberek, hogy őstermelő foglalkozásunk még sem kerékkötője haladásunknak, sőt a mostani válságos Időkben valóságos isteni áldás, biztos menedék számunkra: megvéd a kiéhezéstől, mely nálunk jóval hatalmasabb, nemzeteket rémit. Nekünk legkevésbbé kell aggódnunk azon, hogy nem marad kenyerünk, mert istenadta földünk nemcsak bennünket bír eltartani, hanem még felesleget is termett, amelyből másoknak is juttathatunk. Hihető, hogy a jelen kézzelfogható tapasztalat rövidesen teljesen vissza fogja változtatni érezte, hogy legkedvesebb barátját vesztette el. Megindulással magához vette a fiatal hős holmiját és elkísérte a vonatig, mely a kórházba szállította. — Tudósíts minden héten, Béla. — Te is Bence. — Ennyit beszéltek mindössze. Az orosz cudartél azonban ami javunkra enyhülni kezdett és a súrdeánban egyelőre megszűnt minden nagyobb szabású hadiművelet. Harmath Bence tehát ráért Béla hagyatékát rendezni. A[táskája teli volt gondosan összekötött levekkel. Valamennyit Erzsike írta. Majd mindennap küldhetett bátyjának ilyen rózsaszínű tábori lapot. Bence ekkor valami különös melegséget kezdett érezni, mintha az ellenséggel szállana harcba. Mert ezek a tudósítások derítették ki, hogy Nóra elég jellemtelen völt az ártatlan Erzsike tiszta lelkét megkörnyékezni. A féltékeny démon bosszút állott. És megbizonyosodott a jó leányka, hogy Bence soha egy szót sem írt