Esztergom és Vidéke, 1915

1915-07-15 / 55.szám

.SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RESZET ILLETŐ köZLEMENYCK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KÓRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. 6 K ELÖFIZETÉSIjÁRAKj: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA A külön békéről. Mindennapi külön fohásza sok millió magyar asszonynak és sok ezer mennyasszonynak száll az égbe a békéről. Erről a titokzatos kérdésről nyilatkozik Andrássy Gyula gróí a Revue de Hongrie legújabb füzetében. Ez a francia ^nyelven megjelenő tudományos magyar szemle ugyan az egész külföldnek szol, hanem a kiváló magyar államférfiú cikke „a tartós béke biztosításáról" minden jó magyart érdekel. Az illusztris publicista azért veti föl a külön béke eszméjét, mert a mi küzdelmünk defenzív vagyis védekező háború, mely csak akkor éri el célját, ha elűztük ellenségünket es széttörtük azt a gyürüt, melyet körülöttünk alkotott. „Esztergom és íidéke" ttícája. Á jó Kezitcsókolom. (Emlékezés.) Hideg eső verdesi az ablakokat. A néptelen utcán süvöltve száguld a féktelenkedő északi szél. Július van s mégis legjobb a szobában. Pár hetes újságokat hoz áz idegen posta. Magyar újságokat. Böngészem a nagy lapokat, a városi újságokat. Mindegyik tele van halottak neveivel. Az egyik hősi halált halt a véres csaták mezejen. Ifjan, szebb reményekkel biztatva. A másik az élet nagy küzdőterét végig verekedve, nagy időket élve, még nagyobb csalódásokat napról-napra szenvedve dölt ki az élők sorából. Azért élünk tehát, hogy meghaljunk. A fekete betűsorok közül élesen kiválik, egy név. Kedves, szeretetreméltó, köztiszteletben álló név, Nemcsák János. Tehát ő is! Az a nyájas, öreg bácsi, akit tanítványai csak „kezitcsókolom" né— „Erre az üdvös célra tehát legkívánatosabb volna ellenfeleink egyikével vagy másikával kibékülnünk és ügyünk javára megnyernünk, — irja a nemes gróf. Ilyen természetű béke azt a kedvező előnyt nyújtaná, hogy megadná az emberiségnek azt a lehetőséget, hogy ennek a nagy háborúnak borzalmai után biztosságban szentelhesse magát a civilizáció és közgazdaság müvelésének. Ez a külön béke némely hatalommal legbiztosabb garancia lenne a nemzetközi politika áldásosabb megváltozásának." Meggyőző eszmetársitásai révén azután azt fejtegeti, hogy háborúnk ugyan nem hódito természetű, hanem azért egyes határkiegészitések mégis elkerülhetetlenül szükségesek. Mert bizonyos kompenzációkra jővén hívtak, ^már megtért volna a nyugodalmas anyaíöldbe? Tehát ő is! Csendben nesztelenül osontott ki a vérrel áztatott, puskaporos árnyékvilágból; Oda ment, ahová annyira vágyott. A virágos, napsugaras természetbe. Ahol nem vinak élethalál harcot gyarló emberek a mindennapi megélhetésért. Hisz ő egészen természet imádó volt. Rajongott mindenért, amit a természet alkotott. Virágokat, madarakat, fákat, bogarakat, mindent, mindent. Csak az embereket kerülte. Nem .vágyott közéjük. Igazi természet rajongó ..volt, testestül, lelkestül. Még most is látom jóságos, szelíd arcát. Nagy bozontos szakállát, kékes szürke szemeit. Fenül az ócska agyonrepedezett katedrán, nyikorgó széken, tintával telerajzolt asztal mellett. Előtte kedvenc könyve, a természetrajz. Olyan rajongással, lelkesültséggel magyaráz, hogy még a legrakoncátlankodóbb, nebuló figyelmét is leköti. Olyan egyszerű kis virágról mesél, pedig a mocsári gólyahír. Annyi szépet mond róla, mintha gunk van és ilyen irányban ellenfeleink sem kímélnének minket győzelmünk után. Az a bizonyos nemzetiségi elv, melyet az angolok olyan perfidül hirdetnek, sehogysem lehet már irányadó. Hiszen maga Anglia olyan sok millió idegen alattvalóval rendelkezik, a hány ezer nemzetiségi lakik Magyarországon. Ha pedig győzünk, akkor legelső érdekünk a mienk. Első feladatunk lenne tehát biztosítani magunkat minden ujabb támadás ellen. Azonban a szemünk sohasem legyen éhesebb, mint a gyomrunk. Ugyanezt várjuk derék szövetségesüntől, Németországtól is. Még legnevezetesebb vívmányunk lehetne Lengyelország föltámasztása. A Balkánon nem óhajtunk nem is holmi virágról magyarázna, hanem oknyomozó történlem valamelyik hires paazsusát fejtegetné. Minden virágról, fáról, .madárról tud valami érdekeset mondani. Aztán a földrajz. Az is egyik kedvenc tantárgya. Nem egészen a könyv után megy, jobb szereti, ha a diákja az ő magyarázatát tudja. A nagy falimappa minden zugát ugy ismeri, mint a tenyerét. Folyók, városok, hegyek nevei kisujjában vannak. A harmadik kedvenc tantárgya a francia. Ebben is mester volt. A nyelvtanti ragozást, verseket, a francia történelmet betéve tudta. S nem is csoda. Amint ő mesélte, francia egyetemen tanulta. Ha valamelyik fiú rossz hangsúlyozással mondott ki valamely francia szót, a jólelkű öreg nem gyulladt rögtön haragra. Megmondta ötször-hatszor. Amig az a szittya magyar nyelv helyesen ki nena ejtette. Ilyenkor aztán szelíd mosoly ömlött végig az arcán s barátságos barackot nyomva a nebuló fejebúbjára, azt szokta mondta: nagyobb hódit mányt a nélkülözhetetlen határigazitáson kivül. Végül Olaszország inkább hadisarccal kárpótoljon minket, mert csak kormánya vétkezett a gálád hitszegés miatt és nem az egész olasz nemzet. A nemes gróf lovagias eszméi kétségkívül jótékony hatást fognak gyakorolni lelkivilágunk megnyugtatására. Dr. Kőrösy László. Olaszországról. (Reminiszcenciák.) Irta: Dr. Kőrösy László. (Folyt, és vége.) A Cook-Társaság szervezte kora tavasszal és ősszel a világ minden tájékáról jelentkezett karavánokat és szállította saját vendéglőibe városról-városra. Az önálló amerikaiakat azonban amerikai szakférfiú kalauzolta, az eredeti angolo— No ugye, hogy tudod? Hogy a kis kutya ugasson meg téged? Sose beszélt ékezetes magánhangzóval. Az „é

tf helyett hosszú „e"-t, az „á" helyett B

a"-t mondott. Ebben állott az ő sajátságos kiejtése. Az ő óráján aztán igy beszélt összes diákja is. Amikor az egyik fiú nem tudott a kérdésére válaszolni, a másik már két ujját a levegőben mozgatva, rikoltozta az öreg felé: — Jaj kezitcsókolom, en tudom. A tanár úr jóakaratúlag bólintgatott érdekes nagy fejével. — No mondd meg. Amelyik aztán nem tudta a leckét, büntetése igy hangzott: — Ah, te nem tanultál ? No jól van. Ma nem fogsz ebédelni, ket napi hazi aristo m. Hozasz az apádtol ebedcedulat. Ha valaki valamit otthon felejtett, arra a következő büntetést szabta: — A, te otthon felejtetted? No majd leirod a „a rendes tanulót" ötvenszer. A fiuk már tudták, hogy mit jelent ez. Ötvenszer kellett leirni,