Esztergom és Vidéke, 1915

1915-07-15 / 55.szám

kat angol, az érdeklődő németeket nemet, a kíváncsi franciákat francia. A külön utazó kisebb csoportokat pedig az olaszok különleges jóléti céhének jómódú tagjai, a lódító csicserónék fejték meg alaposan. Az olasz könyves boltokban és műkereskedésekben öt-hat nyelven sütötték el cikkeiket az élelmes taliánok. A világvendéglős olaszok jól értettek a vendégfogás művészetéhez, mert majd minden nagy nemzet tagjai saját nyelvű otthont és saját izű konyhát élvezhettek. A sajátszerű olasz konyha ugyanis a makarónin és a sajton kivül leginkább kecskepecsenyével vagy báránysülttel kedveskedett és azt is olajban sütötték. A borjú vagy marhahúst azonban csakis vendégeik tiszteletére hozatták külföldről. A könnyű és olcsó lugasborok osztériáin kívül német Gambrinusz-sörcsarnokok is virágoztak Itáliában. A rettentő erős olasz szivar és a maró benszüiött-cigaretta üzleteiben európai specialitásokat tartottak. De az eredeti olasz viaszgyujtót Itália szabadalmazott apacsai erőszakolták reánk uton-utfélen. Köztudomású, hogy a cukrot és a lisztet az olaszok jórészt Magyarországból szerezték. A tehéntej ismeretien fohogy „rendes tanuló mielőtt iskolába jő, ellátja magát a szükséges tanszerekkei.'* De csak kellett volna. Az áspis diák azonban ésszel élt. Egyszer az év elején leirta, aztán ha arra került a dolog, csak előmutatta. Igy volt az úgynevezett ebédcédulákkal is. Volt abból minden diáknál bőven. Egyik fiú segített a másikon, mindig a jobb irásu gyerek gyártotta holmi vajaskenyér fizetség mellett. Áldott jó szive volt a jó 4

kezitcsókolomnak. Sose náspángolt el erősen egyet se. Pedig bizony sokszor meg is érdemeltük volna. Ha már nagyon kihoztuk csintalanságunkkal a sodrából, csak a fülünket r

csimbálta meg, vagy gyengéden arcon legyintett. Az pedig igazán csak szellő simogatásba ment nálunk. Ha hibája voit, ez csak a jó, gyengéden őrző, hamar megszánó szivében rejlett. Nem tudott olyan erélyes lenni. Még ha az ő rovására is ment a diák csintalanságunk. Egyik-másik fiu per vicebői kavicsot vitt az iskolába. — Jaj kezitcsókolom, miféle ásván az ? A jó öreg szeme nagyot villant ilyenkor, az örömtől. Szerette, ha tanítványai érdeklődnek a tantárgya iránt. Idegesen levette szemüvegét, piros, csikós, kék munkás zsebkendejével megtörölte az üvegjét, hogy galom volt. Az olasz varosokban kora reggel ezzel a hangos kiabálással ébresztették föl a jövevényeket: — Latté! latté ! Ekkor egész kecskefalkát terelt be a nagykalapos falusi paraszt az utcába és a rendelők edényébe fejte a tejet. Sertéshúst kivételesen csakis egy-két szórványos magyar osztériában íödöztek föl honfitársaink. Sehol a világon nem fajult el annyira a borravaló zsarolás, mint Olaszországban. Aki felakart menni a dsenovai világítótoronyba, a pizai ferde-toronyba vagy a velencei kanpaniléra, annak először egy iiras jegyet kellett váltania a vasrács előtt, azután a torony fülkéjében a másodikat, végre a látványosság kalauza mind a két kezet kinyújtotta nem kérő, hanem követelő módban. A magángyűjtemények szemlélőit tiz liras arannyal sarcolta meg az előkelő kusztadé ur, aki leereszkedéssel zarta föl a termeket. Tengernyi rikkancs élősködött rikkordók árusításából és sok ezer íakkinó hordárcsaládot tápialt a vendégek kifogyhatatlan pénztárcája. A napilapokat szintén ordítozó rikkancsok kényszerítették reánk. Jellemezte az olasz sajtót, hogy nem előfizetői, hanem az utcák tartják fön. Ezt a hangos útszéli sajtót pénzelte azután nemcsak az angol, a francia, hanem az orosz állam is. Ilyen erkölcstelen szubvenció mételyezte meg tehát az olasz közvéleményt és kergette háborúba. Zajosabb utcát, lármásabb népet hangosabb életet seholsem lehet másutt találni a világon, mint Itáliában. A nápolyi zaj felülmúlja még a kairóit is. Minden olasz dallamosan, de harsányan társalog, folytonosan gesztikulál, mimikáz és szaval, mintha valamennyi vérbeli komédiás lenne. Tekintély ismeretlen Olaszországon. Ha a gyerek termetű III. Viktor Emánuel király kikocsikazott két fejjel magasabb szép Helénájával, neki kellett előbb szalutálnia, hogy alattvaló kalapot emeljenek. Legtöbb tekintélye volt még a hadseregben a zenekarnak, mert azt vidáman végig kísérte a nép az utcákon és belenótázott az induioba. Föltűnő specialitás volt még az olasz vérmérséklet, mely jóval túlszárnyalta a francia temperamentumot, mert lobbanékonyaob, indulatosabb, sót szenvedélyesebb. Haragja azonban sohasem inponalt, mert nem volt férfias. Az a régi harcias szellem, nagy Garibaldi vitézeit lelkesítette, mar regota megszűnt. Olaszország évtizedek óta égbekiáltó bűnöket követett el. Megfosztotta a római pápát minden világi hatalomtól. Pedig az a hatalom nevelte Rafaelt, Michel Angenlot és Lionardo da Vinci művészetét. Az olasz rinasci mentőt szintén a Maecenas pápák készítették elő. A régi római emlékeket művelő pápák ásatták és gyűjtötték a legelső római muzeumokba. Az egyesült uj Olaszország azonban alivj teremtett még valami monumentális műalkotást. I. Viktor Emanuel bombasztikus emiéke évtizedek óta készülhetett el nagynehezen. Az uj állami közepületek pedig sehogy sem illenek az örökváros klaszszikus keretébe. Az olasz állam anyagi gyöngeségét bizonyítja, hogy szorult pénzviszonyai miatt alig volt .képes lépést tartani a haladással. Róma villamos vasutjának legtöbb részvényét XIII. Leo pápa vette meg. A Vatikan pedig többet áldozott évenkint műemlékei íöntartására, mint az állam a tudományos ásatásokra. Az olasz kereskedést idegen tőke emelte. A legtöbb olaszországi gyár tulajdonosa külföldi pénzes szakférfiú. Olaszország tehát nem tartozott a vagyonos államok sorába. Első jövedelme a hátaikor az igazgató s mondta a beszédet. Jől tudtuk, hogy a fenkölt lelkű öreg ur rajongó hive volt hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak régtől fogva. Amikor belefogott a beszédbe, ugyancsak megcsuklott a hangja, jóságos szemeibe csillogó könnyek gyűltek. — Azt fogják erre a nagy, világ híres emberre, bitang szolga lelkek, hogy a mikor kibujdosott a magyar hazából, milliókat érő aranykészletet vitt magával. Pedig ez alávaló, gyalázatos rágalom. S pár percig megakadt beszédében a nagy felindultságtól. Melle zihált, hangja rekedtté vált. Itt is kitört bensejéből az alkuvást nem tűrő, nemesen érző lelkét teljesen átható igazságérzete. S íme most a nagy sziv megszűnt dobogni. Szelid jóságos szemeire az örök álom nehezült. Nyugodj hát drága jó tanár úr, szeretett kezitcsókolom a te csendes birodalmadban.. Hiszen ott is, a természet ölében megtalálod a te kedveseidet, virág suttogás, bogárzumrnögés voit eddig is kedvenc éned. Messzi, távol idegenből, mint régi szerető, jó tanítványaid egyike hálás és rajongó emlékezés szelid virágát küldöm a drága poraidat takaró hantok fölibe. Fülöp Ferenc, jobban iasson. Hosszas vizsgálózás után leverten mond.a aztán: — A te himpeliér, hisz te közönséges kavicsot holtai ide ? gyere csak ide te gézengúz ! S akaratlanul is csak enyhény rázogatta meg a retinenskedő füleit. A másik .cserebogarat, a harmadik fűleveli békát vitt az öreghez. S mindezekért se tudott haragudni igazán. Gyertyadarabkát tettek a forró vaskályhára, ami persze füstölt is kellemetlen illatot okozott a teremben. — Jaj kezitcsókolom, gázrobbanás lesz. S ilyenkor abban maradt a tanítás, amig a szoba ki nem szellőzött. Pattogós gyufafejeket szórtak el a padlón. Amikor végig sétált a termen, az a cipője alatt pattogni kezdett. Haragja ilyenkor is csak enyhe volt. — Ki volt az a bitang? Persze senki se jelentkezett. Még annyi sok huncutságot miveitek a pajkos gyerekek a szegény jólelkű, csendes öreg ur boszantására, hogy egész kötetet lehetne irni erről. És ő még se tudott haragudni tanítványaira. Annyira szerette őket, hogy csendesen eltűrt mindent tőlük. Egy gyengéje volt a jólelkű tanárnak. Szívesen vette, ha tanítványai kezet csókoltak neki. Ha a folyosón végig ment, minden diák szaladt hozzá kezet csókolni. Sokszor ezen az ürügy alatt egymást lökdöstek, taszigáltak a nebulók. A jó öreg pedig atyai jóakarattal osztott igazságot az ő kedvenc fiai közt. A külsősegekre semmit se adott. Éveken át egyazon ruhában járt. Viseltes sötétzöldes kabátot, ormótlan, fényesre csiszolt nadrágot hordott. Kravatlit ki nem állhatta. Mindig tarka, puha nyakú inget viselt. Kalapja regi divatú voit. Reg meghalhatott már a készítője. Sárgára vedlett nikkel óráját fekete szallagon hordta a nyakába vetve. Semmi újdonságot nem szeretett. Ugy élt ebben a modernek csúfolt korban, mint hatvan evvel ezelőtt. Lakása is ósdi volt. A szük udvarán kedvenc állatjai futkostak. Hataimas kakasai bámulni jártunk hozzá. Énekes madár gyűjteménye sokat ert. Egész kis áliatseregietet képezett a háza. A jó öreg igazi remete életet folytatott, főleg az utolsó időben teljesen szakított a külvilággal. Az ő egyenes, nemes szive nem vágyott semmi hóbort után. Rangot, kitüntetést nem hajszolt. Ugy tudom nem is kapott. Pedig sok üres ember helyett ő érdemelt volna igazán ilyesfélét. Igazi puritán jellem volt teljes egészében. Egyszer sirni is láttam az öreget. Valami Kossuth emlékező ünnepet tartott az iskola, ő volt ak-