Esztergom és Vidéke, 1915

1915-05-20 / 39.szám

vérgyilkosságnál. A nemzetközi háboiú tehát nem gyilkolás, hanem a föláldozás versengése. Van-e fölségesebb eszme, mint hazánkért küzdeni és érette vérünket ontani? Ez a csodálatos önfeláldozás az emberi természet szükséglete ma. Ézt a halhatatlan nemzeti eszmét segítse diadalra a magyarok Istene mielőbb! Az élet drágasága. Soha annyi panasz nem érkezett hozzánk a heti piacról, mint most, amikor az élelmiszerek és gazdasági cikkek ára oly rohamosan felülemelkedett '

y a soha nem álmodott maximális áron. Nagyon csalódik az, aki ezt a rettenetes áremelkedést kizárólag a háború számlájára irja, mivel Magyarország az a föld, amelyet nem lehet soha kiéheztetni, mert nekünk mindent ad a jó Isten ebben az áldott földben, ha azt szorgalmasan miveljük. De az élet drágaságát okozza az, hogy tisztességtelen nyereségre pályázó emberek oda állanak a termelő és fogyasztó köze s mint belső ellenség támadást intézve a kis emberek élete ellen nehézzé teszik a háztartást az által, hogyösszevásárolva mindent s kartelbe alakulva diktálják a piaci árakat. Budapest főváros főkapitánya egy erélyes rendelettel vegét szakította ennek a szégyenletes állapotnak. Az idegenből jött élelmiszeruzsorásokat hamarosan haza toloncoltatta illetőségi helyükre, a helybelieket pedig érzékeny pénzbirsággal, ismétlődés esetén megfelelő elzárással sújtotta. De a vidéken még virul az élelmiszeruzsorások üzlete, mert hát élni csak kell, az a kutya has megköveteli mindennap a maga porcióját és a jó Isten ki is adja hűségesen a mi mindennapi kenyerünket, de azért a mindennapi életért az élelmi és háztartási cikkekkel kereskedők busás vámot szednek. Nem csupán nálunk, de mint a vidéki lapokban olvassuk, másutt is torkig van már a közönség az élelmiszeruzsorával, a lapok egymásután leleplezik s a rendőrhatóság szeme elé tárják az emberiség szégyenfoltjait képező eseteket s erélyes hangon követelik ennek az állapotnak beszüntetését s a bűnösök példás megbüntetését; Felszolaltunk mi is, mert nálunk is már csakugyan hihetetlen mértékben magasra csigázta a kapzsiság az árakat. A közvetítő kereskedelem eddig sem tündöklött nálunk fényes világításban, de most, hogy a szegényebb osztályt egyenesen oda akarják állítani a Magyarországon soha nem tapasztalt nélkülözés elé, ezt a tettét nem lehet eléggé elitélni. Amit ma az élelmiszeruzsorások müveinek, az kárára van a tisztességes kereskedelemnek is, mert annak forgalmát is megbénítják. Most már ezek érdekében is fel kell emelnünk szavunkat, mert a mai időben minden kapzsi nyerészkedés hazaárulás, mert veszélyezteti megélhetésünket, gyöngéti energiánkat. A posztó és bakancscsalókat már leleplezték s rövidesen el is fogják venni méltó büntetésüket, de mikor fogják ezeket a terményekben garázdálkodó, a polgárság gyomrára spekuláló [belső ellenségeket lefülelni, kik előtt a becsület és lelkiismeret csak annyit ér, amennyit haszonnal tömi meg feneketlen tárcájukat. Ezek, amig a nemzet fiai ott küzdenek a harctéren, hogy rettenhetetlen bátorságukkal kiküzdjék számukra a végső diadalt, itthon maradva kétség kívül saját zsebükre hasznos módon töltik be állampolgári hivatásukat. Ezekben nincs semmi erkölcsi érték, ennek dacára ők imponálnak, vagy legalább is inponálni akarnak a kisemberek és a hatóságok előtt. H i rajta csípik, hogy a megállapított maximális árakon felül követelnek, akkor számlákkal igazolják az áremelkedést, hogy kikerüljék a törvény által kiszabott pénz- és börtönbüntetést. Es ahonnan ezek a számlák erednek, a nagykereskedő és nagyiparos vállalatok felé néz összeszorított ököllel a magyarember, mert ezek első sorban okozói a nagy drágaságnak. Hát igen is lehet és kell is védekezni ugy lent, mint a fent az élelmiszeruzsorások ellen és pedig első sorban a már kiadott miniszteri rendeletekre támaszkodva a nagy tőkések ellen, másodsorban a helyi ellenőrzés szigorítása által a kisebb élelmiszeruzsorások ellen. A kormány megtette a maga kötelességét mikor a maximális árakat megállapította s az élelmiszerrel való üzérkedés határát lehetőhg szűkre szabta. Most már a helyi hatóságokon a sor, hogy minden egyes élelmi cikkel szemben annak további áremelkedését meggátolja. Szigorú ellenőrzést kell gyakorolni a pékek, hentesek, mészárosok és az élelmi és háztartási cikkel eladásával foglalkozó kereskedők felett. Minden élelmiszernek meg kell szabni az árat tekintet nélkül a müjajgató-eladók sopánkodására. Be kell tiltani a háborús idő tartalmára, hogy a kereskedő és kofa a piacon egyáltalán élelmiszert vehessen tovább eladás céljára. A piacon szigorúan meg kell szabni a kurrens élelmiszerek, mint pl. tojás, tej, vaj, tejfel, hüvelyes és főzelékes vetemények árát. Nem kell attól félni, hogy nem hozzák be az árukat a falukról, mert közelben ugy sincs más piac és a szomszéd városokkal is érintkezésbe kell lépni, hogy egyöntetű eljárást lehessen követni az árak megállapításánál. Eleinte majd összeröffennek a viszontelárusitók, de a kis hullámverés elsimulása után meg leszünk mentve attól a veszedelemtől, hogy az uzsorások összevásárolhassák az élelmiszer készleteket. És nem csak a lisztet, krumplit, kukoricát kell kimenteni karmaik közül, de mindennemű élelmi szert, melyek közül igen soknak áremelkedése, legaiább oly mértékben, mint a mostani, nem indikolt. A mostani háborús állapotban egymást támogatni kötelességünk, hogy minél könnyebben, minél jobban összetartva viselhessük el annak terheit. Most hárul a kötelesség a hatóságokra, hogy minden élelmiszert megvédelmezzen az uzsora elöl a kis emberek háztartása számára, a mely háztartás csak nem mindenikéből az igazi kenyérkereső erők ott küzdenek a harctéren. á Kárpátokból. (Eredeti tudósítás.) Vége. Óvatosan haladunk előre. Egyszerre csak hatalmas tűzbe kerültünk. Velőtrázó halálkiáltással hullottak elesetteink és sebesültjeink. Fejünk fölött robbantak a lövedékek, fa ágak hullottak reánk. De a jelszó csak ez maradt • Előre ! Mennél közelebb jutottunk az oroszhoz, annál közelebb kerültünk a halálhoz. Egy hatalmas fa mögé bújtam és onnan hangzott a parancs: „Beásni és kitartani!" Ekkor a golyók már belecsaptak az én védő fámba. Előttem omlott össze egy vitézünk. Mellette sebesült meg az egyik baka a dum-dum lövedéktől. Kétségbeesetten ordított szegény, iszonyú kínjában. Épen hozzá akarok sietni, hogy bekötözzem, mikor egy káplárom ugrik oda és gyorsan fölhasítja a sebesült nadrágját és ebben a pillanatban golyó fúrja át fejet. Mikor térdelő helyzetéből gyönge jajszóval hátra hanyatlott, a derék káplár feje épen lábam mellé került. Láttam, amint ujjnyi vastag véráradat ömlik koponyájából; folyton sápadtabb lesz, végre kimúlt. Ennyi a harctéren az emberélet! Pedig nemesszivű vitéz volt. A következő pillanatban észreveszem tizenöt lépésnyire a fa mellett a mi tizenkilenc esztendős kapitányunkat. Újoncnak tetszett ebben az ostromban, mert elővigyázatlan volt. Nem régiben érkezett hozzánk a második hadtest parancsnokságtól, ahol a vezérkarban adjutánskodott. A lángszellemű fiatal kapitány ekkor került először csatába. Elhagyja a fatörzsét és kilépve, parancsokat osztogat. A kegyetlen dum dum golyó azonban nyakába csap, a fiatal kapitány hanyatt esik és vége volt fényes karrierjének. A H . . . . hegyen temettek el külön sirban. Egy másik vitézem tüdejét járja át az orosz golyó. A hóra piros vérpatak ömlik ajkából, amikor összerogyott. Csöndesen sóhajtozik, kezében szorongatja áhítatosan imakönyvet és Olvasóját. Az ilyen megható jelenetek azonban nem hathatják meg sokáig a harcolókat. Erős idegrendszer szükséges az ilyen háborúban. Reánk borult a legkietlenebb éjszaka. A Kárpátok hideg leheletétől borzogunk mindnyájan. Lehetetlen a nyirkos és havas földre ülni. Még lehetetlenebb tüzet rakni. Sohasem szenvedtem annyit még életemben, mint ezen a rettenetes éjszakán. Szerettem volna sírni kínomban . Másnap már jutalom járt végtelen nyomoruságunkért. Mert délben kitűnő tüzérségünk olyan pusztító tűzvészbe borította a hegy kúpját, hogy ott ugyan kő kövön nem maradt. Végzetes srapnell eső zúgott fejünk fölött a pusztuló ellenségre. Éjjel tíz órakor már inogni kezdett az orosz. Ékkor rohammal és Isten segítségével, bevettük a magaslatot. Másfélszáz orosz megadta magát, a többi ott maradt holtan vagy sebesülten, ha már meg nem szökhetett. Találtunk sok gépfegyvert, muníciót, több száz puskát, tömérdek kézi bombát egyében kivül. Sok minden félét tapasztaltam már ugyan hatodfél hónapos hadipraxisomban, de annyi halottat, mint itt, halomban seholsem láttam. A sebesültek az elesettek között mindenféle pozícióban henteregtek a legiszonyatosabb sebekkei. Persze a mi srapneiünk és gránátunk hatalmasan aratta az oroszt. Mienk lett tehát valahára a nevezetes hegy és elértük célunkat. Dicsekvés nélkül merem állítani, hogy ilyen frappáns eredményt kevés ezredünk ért el, mert a 26-osok mindnyájan kitüntetésben részesülnek. Nagyon SZÍVÓS természetem van ugyan, győzöm a viszontagságot, az éhséget, szomjúságot, fáradságot, de ez a nagy súlyos nap még engem is megviselt. A magaslati pozíció bevétele után még huszonnégy óráig kellett vesztegelnem, de azután végre is lejöttem és maródit jelentettem. Olyan lehettem, mint valami züllött tolonc. Tiszta sár a ruhám, kezem sebes, véres. Teljesen kimerülve, átázva átfázva, végre a H . . . . hegyre ver-