Esztergom és Vidéke, 1915

1915-04-08 / 28.szám

nemismerő természeténél fogva nem fogja ott a tavaszt megérni. Ugy is történt. Ha valamelyik olvasónk arra talál vetődni, épülve győződhetik meg róla, hogy a drótokat az oszlopokról leszaggatták, a két vasoszlopot pedig nyomamaradt nehéz munka árán, de elemelték. És hány esettel lehetne még a kettőt szaporitani! Például legújabban a Korona-kávéház előtti kisdunai vaskorlát tönkretevésével ! Bizony ilyenek láttára vagy hallatára a felháborodás után csakis az a fájdalmas sajnálkozás törhet ki a műveltebb lelkekből: Uram Istenem, mért is törölték el a derest és a botot! Mert hiába mindig igaz marad a régi közmondás ; „Ahol kutyával van dolgod, bot legyen a kezedben !" Sajnos, nem azt az időt éljük most, mikor ezen elszomorító példákhoz illő tanulságokat fűzhetnénk. Kénytelenek vagyunk a megállapítás rideg lényére szorítkozni! De majd ei fog jönni az idő, amikor ráfogunk mutatni a baj gyökerére és orvos szereire is. Addig csak annyit, hogy az illetékes hatóságnak éberebb gondja lehetne a köz és magán tulajdon épségére. Argus. anyja rendkívüli szépségével hódította meg a bárót és buzgó vallásoságért az előkelő katholikus társadalomban rendkívül szerették. Az egyetlen gyermekükben, a páratlan Heliodórában tehát csodálatosan kereszteződött a kelet és a nyugatszelleme. Kázmér egyiptomi szépséget, hellén profilt, római jellemet, francia szellemességet, angol önállóságot, német önérzetet és magyar hevességet födözött fel különös csillagzatában. A csillag azonban szépen, de mégis csak hidegen ragyogott a lelkes udvarlóra. Verebélyi Kázmér azonban sohasem kutathatta ki Heliodóra érzéseinek tengermélységét. Mert mindenről szivesebben csevegett az ünnepelt, lipótvárosi tünemény, mint az érzésről. Sőt az első szerelmes szó után valami pikáns ötlettel intézte el a merényletet. Bevonulása előtt parádés egyenruhában tisztelgett Heliodórnál. A nyájas bankár játszotta ekkor a verőfényes nap, a bankámé az ábrándos hold a tündér pedig a hideg északsarki csillag szerepét. A bankár igen kegyesen fogadta a hadsereg egyik tagjának tisztelgését. A mama titokzatos mosollyal Az orosz hangalat. Rendkívül nehéz idegen ország hangulatát háborús időben kellően ismertetni, vagy megítélni, midőn a sajtó oly nagy korlátok közt működik. S ezért talán elbizakodottságnak látszik, ha ezt mégis megtesszük. Évtizedek szigorú cenzúrája megtanította az orosz sajtót arra, hogy ügyes kerülő utakon hozza nyilvánosságra azt, amiről írnia nem szabad, az olvasóközönséget pedig arra, hogy hozzászokjanak a sorok között olvasni. E két ténynek tudásával azután mégis bizonyos biztossággal lehet áz ottani hangulatot megismerni. Milyukow Pál, a kadettok vezére s az orosz liberális intelligencia szócsöve mondta, hogy Oroszország közvetlenül a háború kitörése előtt nagy s általános nyugtalanságnak volt a szintere, mely nyugtalanság sok munkászavargásban és zajos demonstrációban nyilvánult s általános foradalomra engedett következtetni. Erre az orosz az egész forradalmi energiát ügyesen a külső ellenségre terelte. Hasonló eszközt többször használt már az orosz államtudomány, hol kisebb, hol nagyobb szerencsével. S ezúttal Nikolajevics Nikoláj nagyherceg s hivei biztosra vették a sikert, mert külömben nem jártak volna el igy a balpártiak hozzá járulása nélkül, noha ez eljárásukat az angolok gyors háborús intézkedése némileg megokolja. tanulmányozta a gavallér lelkiállapotát. A csillag pedig csak hidegen ragyogott a hadnagy csillagaira. Verebélyi Kázmér különben katonásan megállotta ezt a csatateret. Nem érzékenykedett és nem látszott egy csöppet sem bánatosnak. De mikor utoljára szorította meg Heliodóra kezét, a különleges leány szeszemében valami szép különös fény lobogott. Ez a titokzatos fény kisérte azután Kázmért az északi fény szomszédjába, az orosz csatatérre. Nem bánta meg, hogy a. trénhez került. Nem törődött semmiféle bajjal, sőt veszedelemmel sem. Valami különös elszántság foglalt helyet lelkében. Hónapok óta nem tudakozódott Heliodóra után. A szfinkszet lassan feledni kezdte. Az édes atyja havonkint kétszáz, az édes anyja pedig négyszáz koronát utalványozott az egyetlen fiúnak, hogy semmi anyagi gond ne kellemetlenkedjék neki. A feledéshez azonban néhány szilaj áldomásra volt szüksége. Minthogy • gyakran megfordult bevásárlásokra az északi városokban mindenütt talált egy-két sírva vigadó tisztet, akivel azután nagyszerűen mulatott. A gavallérosan költő trénÁ hangulat emelésére a kormány fölidézte a németek ellen való izgatást. Az orosz lapok egymásután vetélykedve izgattak a németek, osztrákok s magyarok ellen s nem tettek különbséget, hogy az illetők mily érzelmekkel vannak Oroszország iránt, s hogy esetleg már évszázadok óta hű s lojális alattvalói, kik vérüket is ontották a szent Oroszországért. Arról az állati üldözésről s ezközeiről, melyekkel az izgatás történt ezúttal, nem szólunk. Nehéz lesz Oroszországnak ez eljárásával fölidézett szellemeket eltüntetni. Megkönnyítették a kormány terveit a pánszláv ösztön, az orosz ipar irigylő versenye, az orosznak nem tetsző német szorgalom s lelkiismeretesség, becsületesség. Mennyire ízléstelen a „Ruskoje Slowo" kifakadása a két szövetséges uralkodó ellen. Ez a kifakadás egymaga fokmérője az orosz kulturánakSem nálunk, sem németország. ban nem volna képes egy lap sem ily hitványságra. De midőn a katonai eredmény nem mutatkozott a várt nagyságban, a Budapestre, Bécsbe, Berlinbe induló diadalmenet alaposan megakadt, a háború tartama mindig hosszabD s az áldozatok száma is napról-napra több lett, az elégedetlenség is jelenkezett. Elgondolhatjuk, mekkora volt ez főleg a fővárosokban, kivált Szt. Pétervárott, ahol majd minden családnak egy-egy tagja a Mazuri tavakban veszett el. — S tiszt tehát szokatlan népszerűséget szerzett a tisztikarban. Karácsonykor a honi csomagok piramisai és a szerelmetes levelek himalájai tornyosultak a harctérre az ország minden részéből. Ekkor Kázmér trénszakaszára is rásóztak a postai gondokból valamit. A postai anyag kezelését a hadnagy az • őrmesterére bízta. Mert neki pezsgős szállítmányait kellett tiszttársaival megosztania. Ez az őrmester valami pestmegyei tót faluból eredt. „Totósán" ejtette ennélfogva a magyar szót. De a trénhadnagy megbízott a jóképű tótban. Egy estén azonban váratlanul beosont a hadnagy abba a helyiségbe, ahol az őrmester a leveleket szortírozta. Annyira belemélyedt ebbe a tanulmányába, hogy észre sem vette a nyilt ajtón bevonuló hadnagyot. Az őrmester épen akkor egy olyan levelet tapogatott mohó kíváncsisággal, melyben valami különös ajándék lappanghatott. Fölvágta tehát egyszerűen bicskájával a kövér borítékot. De ugyanebben a végzetes pillanatban már a hadnagy a rosszban mesterkedő őrmester vállára csap és ezt harsogja: — Gazember vagy ! a várva-várt „nagy győzelem" még mindég késett, helyette jött a mazuri második nagy vereség. Ezt azonban, úgy látszik, még eltitkolhatják s ezért kell megvárniuk még a Galíciából való teljes kiveretésüket, amely majdan nem lesz olyan könynyen eltitkolható, mint az előző vereségek. Oroszország talán elveszíthet még százezreket a Mazuri tavakban s a kárpátokban, de Galíciából való katonai kiveretését már meg nem akadályozhatja. Hogy mennyire müvészOroszország leveretéseinek eltitkolásában, legjobban mutatta az orosz-japán háború. S ez a fődolog. Nem változtat a kormány s a háborút okozó elemek nehéz helyzetén a művészileg inscenált duma-ülés sem. Hisz, ha a beszédeket olvassuk, kételkednünk kell egyes szónouok ép elméjén, akik ugy beszéltek, mintha már csak az elrejtett zsákmányon kellene osztozkodni. E beszédek benyomása naivsággal párosult makacsság. E duma-ülés fogja egykor bizonyítani, hogy Oroszország e régen előkészített háborút a Dardanellák végett kezdte. Az orosz kormány csak jövő intézkedésekkel biztat s pénzt hajhász ,mert amint Mentschiszkow is nemrég mondta, sok folyik illetéktelen zsebbe. Emellett az amúgy is fölsrófolt adóforrások gyöngülnek, a munkaerő hiányzik, úgyhogy már a foglyokat fogják be. Szóval az orosz állapotok nem rózsásak; A tót őrmester megsemmisülve lerogyva előtte és alázatosan könyörög. Verebélyi Kázmér azonban rövidesen kilökte az ajtón a sikkasztót. És ekkor merő kíváncsiságból maga veszi a kezébe a fölvágott borítékot és kicsusztat belőle egy kis farámába helyezett mosolygó csecsemő bájos arcképét. Valami szokatlanul kellemes érzés zsibongott ekkor a szívében a cudar kellemetlenség után. Az alattomos tót őrmester azonban ekkor belopózik lábujjhegyen és vakmerő hangon ezt kérdi: — Ki a gazember ? Hát magának szabad, azt tenni, amit nekem nem szabad, hadnagy úr? — Fogd be szád, bugris! — Adja nekem vissza hadnagy úr, amit eltetszett venni, mert ebben a minutábán följelentem a hadnagy urat az ezredes urnái ! Verebélyi Kázmér ekkor gúnyosan nevetve átadja a tótnak az arcképet. Sanyarú arcot vág a csalódott őrmester, mert más kincsre pályázott. Most rárivall a hadnagy: — Ki a gazember ? Az-e, aki a levélborítékokat föltöri és megrabolja, vagy pedig az, aki ellenőrzi ezt a gazságot ? Tolvaj vagy, gazem-