Esztergom és Vidéke, 1915
1915-03-28 / 25.szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., lOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETÓ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI SS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KÓRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ARAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE S K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Isten áldd meg a tisztes ipart! Igy kéri a magyar régi idők óta Istennek áldását a nemzeti keresetnek erre az ágára, amely megnemesiti, átalakítja és az emberi kultúra szükségleteihez alkalmazza az őstermelés gyümölcseit. A magyar mesternek nevezi az iparost, ezzel is megbecsülésének akarván kifejezést adni, mert magasabb titulus nem képzelhető emberi foglalkozásra. A háborús idők forgataga, ugy látszik, megtépázza az iparnak nálunk századodon keresztül szerzett babérjait, de ebben nem az ipar maga hibás, hanem hibások a büntetlen sáfárok, a kik elragadtatva a könnyen kínálkozó nyereségtől, elvakítva a könnyű szerzés csábításaitól a szerszámból feszítő vasat csi„Esztergom és Vidéke" tárcája, Árva fiú. Egy sápadt fiúcska áll az uccasarkán, Fázik, didereg a rongyokba szegény:— Édes mosolygás helyett bánat van arcán, Harmatos könny ül két égszínkék szeménHiányos ruhája, rongyos cipőcskéje: Kis kezében ibolyák illatoznak, Mint ékesszava hírnökei a béke Segy szebb, egy jobb, egy boldogabb tavasznak. • •• Vegyen egy csokrot katona bácsi, mondja: „Olcsón adom, csak öt krajcár az ára, —" (Elönti szemét könnyek bús patakja) „Oly éhes vagyok, még nem ettem máma." Kinn jártam messze, ott túl a nagy erdőbe Ibolyát szedni a rőt avar alatt; *— Nincs senkim,nekem kell gondolni felőle, Hogy legyen számomra betevő falatNincsen édesanyám, meghalt réges-régen, Édesapám meg a csatában elesett, Nincs aki jó szívvel azt mondaná nékem, Jöjj fiam, adok egy harapás kenyeret. - - Vegyen hát egy csokrot; öt krajcár az ára De, ha kettőt vesz úgy olcsóbban adom, Olyan éhes vagyok, még nem ettem máma Fázom, didergek és reszketek nagyon . . . nálnak és mint belső ellenségek rongálják polgártársaik vagyoni állapotát. Ennek a megfigyelésnek az igazságát bizonyítják a közigazgatási hatóságoknak a fővárosban és a vidéken hozott ítéletei, melyek gyors egymásutánban csukják rá, különösen az élelmiszer-ipar embereire a tömlöc ajtaját. A már tekintélyes számú gyűjteményben szép számmal vannak malomigazgatók, pékek, mészárosok, hentesek, vagyis azoknak az iparosoknak a degenerált képviselői, amellyeknek épségére és becsületére most kellene a legjobban számitanunk. Kiegészítik ezt a nem épen díszes társaságot az üzérek, a kereskedők, a kiknek szintén a fejükbe ment a hirtelen meggazdagodás gőze. A közigazgatás becsülettel teszi kötelességét, mikor a leg— Elfordulok tőle, nehogy még meglássa, Hogy a szivem zokog, fáj és kesereg, — „Nesze kis fiacskám a két csokor ára, Végy magadnak rajta puha kenyeret" . • Fifcó Sándor. A tanítók. Irta: Kocsis László. Együtt beszélgettek, duruzsolgattak egy kis korcsma fehér abroszos asztalánál. Két hónap óta az volt a rendes találkozási helyük minden este. Hogy meddig? Ezt már nem tudtak. Izmos, szép testükön már rajta feszült az új csukaszürke. Holnapután talán indulnak is. Ki tudja? Lehet. Azért mindegyik víg volt, mosolygós, jókedvű. Különösen ma este. Tegnap jö.tek meg a kétnapi szabadságról. Otthon voltak búcsúzkodni . . . már ha egy legényember kistanítónak lehet otthona. Mert bizony annak csak egy kis csendes fehérremeszelt szobája szokott lenni, meg barna, mélyen búgó öreg hegeszigorubb megtorlást alkalmazza az üzleti élet emez élősdieivel szemben. Most igazán olyan időket élünk, mikor nagyon helyén van, ha a büntetőjog alkalmazásában nem csupán a javító elméletet, hanem inkább az elrettentési elméletet alkalmazzuk, mert ma gyorsan kell cselekedni, nincs idő azon gondolkozni, x inegjavult-e az illető; ma védelem kell a közönségnek, amely az egész országnak lakossága. A ki csak hajszálnyira mer eltérni a hatóságoknak amaz intézkedéseitől, melyek a polgárság vagyoni védelmére alkottattak, bűnhődjék meg kérlelhetetlen szigorral, és minden ilyen Ítéletben láthassa a gondolkodó polgárság egy-egy kövét annak a bástyának, a mely védelmet ad itthon a belső ellenséggel szemben. Nagyon kellett már a magyar gazdasági dűje, egy-két intim könyve, aztán a gyerekek, ezek a pufók őszinte falusi lurkók. Éz az otthon. Ettől lehet csak elbúcsúzkodni. Aztán még valakitől. Már kinek-kinek . . . — Hát te, Józsi, miért nem mentél haza ? Nincs búcsúzkodni valód ? Nem hagysz itt senkit? Ezt egyszerre többen is kérdezték az asztal szélén ülő szőke, szemüveges gyerektől, ki eddig félénken hallgatta a mámoros boldog beszédeket. — Nincs senkim . . . szólalt meg csöndesen. A többiek erre elszomorodtak, de azért titkos örömmel nézegették az ujjukon csillogó új arany karikagyűrűket. Szemük ragyogó fénybe borult. Arcukat finom, meleg pir futotta be. Lesugárzott homlokukról, hogy mos készek a halálba is menni, szívesen rohannak ezer veszélybe, mert, ujjukon az a pici csillogó aranygyűrű, amely örökre összekapcsol két forró szivet. S ezért nem szomorúak, levertek, bár tudják, hogy a halálba masíroznak s holnapután talán már életben valami olyan mozzanat, mely a gazdasági túlkapást, a a visszaélést nemcsak egyszerű pénzbüntetéssel sújtja, amit nevetve fizet le a nagytőke, a nagytőkés ipar és kereskedelmi vállat és folytatja ott, ahol elhagyta. A milliós alaptőkével dicsekvő vállalatok felelős vezetői eddig minden személyes kellemetlenségtől mentek voltak, a kihágásárt csak az ült, aki meg nem tudta ennek a kényszerű nyaralásnak a pénzbeli terhét váltani. Most, úgy látszik, elérkezett a jogegyenlőség, mert a malomigazgató ugyanoda jut, ahová eddig a mezőrendőrségi kihágások elkövetőit rakta a \Jöxvény. Ezekkel az üzleti élet harácsolóival végeznie kell a társadalomnak is. A ki közönséges nyerészkedési vágyból elkövetett ilyen kihágás miatt karögös, ismeretlen csontrafagyott galíciai föld borul hideg testükre . . . — Ti boldogok vagytok most, tudom — folytatta Józsi — mert mindegyitekre vár valaki. Ó sejtem mindegyitekért egy fehér szív remeg az apró kis falvakban Egy fehér szív . . . talán az öreg kántorék leányáé, talán a jegyzőéke, talán az ispánéké, talán a plébános húgáé . .. Tudom, így van . . . S ezért vagytok boldogok is, pedig bucsuzkodásról jöttetek meg. Ezért beszéltek ma este annyit az édes örömről, a kedves boldogságról, a messze kék reményről, az eljövendő szép időkről .. . Elhallgatott. Néhány pillanatig a füstös, szürke levegőbe bámult. Aztán felkelt. "Fölvette katonaköpenyét. Előkereste sapkáját s remegő kezét odanyújtotta a többieknek. —- Ha kapok szabadságot, én is elmegyek búcsúzkodni. Mire indultok, visszai A kapitány kissé nyersen fogadta. — Aztán miért akar hazamenni ?
