Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 20. szám
4 ÉSZT E3GOM és VIDÉKE. 1914 március 8. dositása van napirendre kitűzve* egy kis jóakarattal mégis lehet erről tanácskozni, ha a jelenlevő képviselők mindannyia helyesli a szóban forgó tárgynak megvitatását és az arról való határozathozatalt. A főügyész beszédét minden oldalról jövő lelkes taps és éljen honorálta. Igaz, hogy szavai ismét az „ellenzék“ malmára hajtották a vizet, de mindenkinek meg kellett hajolnia a törvény igazsága előtt, melyet ez esetben épen az egyik „érdekelt“ mutatott be a maga tisztaságában. De mint az éji villám egy pillanatra megvilágítja a tájat s utána újra vak sötétség borul a világra, úgy borult be ismét a közgyűlés ege sötét fellegekkel, a kapkodás, tanácstalanság, fifika záporától követve. Mindenki látta, hogy egyetlen érv van csak hátra, hogy a tanács javaslata megmenthető legyen s ez az elő- lépésre váró fiatal tisztviselők személyének előtérbe helyezése. Draxler Alajos vetette fel azt a gondolatot, hogyha a tanácsjegyzői állást nem lehet eltörülni, a p. ü. tanácsosnak pedig lesz utóda a műszaki tanácsos személyében, mi lesz akkor a fiatal tisztviselőkkel, kik eddig teljesített munkásságuk révén joggal számíthattak az előléptetésre ? Dr. Gróh József közvetítő indítványt tesz. Próbáljuk ki, úgymond, van-e szükség az uj tisztviselőkre munka szempontjából ? Az állások betöltését most ^hagyjuk függőben és ha csakugyan szükség van a tul- halmozott munka miatt a tisztviselői létszám emelésére, töltsük be azokat félév, vagy egy év múlva. A zivataros hangulatra való tekintettel kétségkívül ez lett volna egyelőre a dolog legjobb megoldása, de a túlfűtött kedélyeknek késő volt már ily nyugodt hangon beszélni. Az „aludjunk egyet rája“ elv hangoztatása késő volt ott, ahol már az indulatok ébredeztek. Dr. Áldori Viktor a történeti szükségszerűség elvénél fogva ajánlotta, hogy térjen vissza a tárgyalás a tanács javaslatára, melyet teljes egészében fenntartani kíván. A bomba. A jobbról-balról röpködő indítványok cháosszában állandóan hallatszott, mint valami esőcsapkodás a „Szavazzunk, szavazzunk !“ De felharsant ismét Brutsy éles, izgatottságtól rekedtes hangja : „Igen, szavazzunk, de mondjuk ki előbb azt is, hogy a városi tisztviselő nem vállalhat pénzintézeteknél igazgatói tagságot. Mert vagy van sok dolga és akkor nem tölthet évenkint a bankban 10—16 napot mint napibiztos, vagy nincs — és akkor nem kell tisztviselői létszámemelés sem.“ „Ez nem tartozik a tárgyhoz! Eláll! Üljünk le! Szavazzunk!“ hangzott erre ismét a vihar. Irtóz- tató zűrzavar az egész teremben. A képviselők helyeiket elhagyva ide- oda futkosnak, kapacitálnak, izgatott eszmecseréket folytatnak s a polgármester hasztalan rázza a csengőt, a lármás zűrzavarnak alig szakad vége. Hát szavazzunk! Hosszú idő telt el, mig a zaj annyira lecsillapult, hogy a polgár- mester hangját érteni lehetett. Ekkor hamar megragadta az alkalmat és kihirdette, hogy elrendeli a szavazást. Brutsy János most ismét szót kért a kérdések feltevéséhez s mint már a közgyűlés elején is hangoztatta, minden kérdésre külön névszerinti szavazást kívánt. A polgármester több apróbb felszólalás után kijelentette, hogy a tanács tagjaival megbeszélést tartott s azt az előterjesztést teszi, hogy a számtiszti állas betöltésének kikapcsolásával az egész tanácsi javaslatra egyszerre szavazzanak s ha a szavazás netán kedvezőtlen volna a javaslatra, akkor szavazzanak pontok szerint a képviselők. Osváth Andor főjegyző kijelenti, hogy ő a tanáccsal nem szolidáris a számtiszti állás betöltését illetőleg. Ezen felszólalás ismét csak fel- zavárta a némileg már megnyugodott kedélyeket. Maga a polgármester is megütközéssel vette tudomásul a főjegyző eme állásfoglalását. A .zaj megnövekedett. Most már igen sokan nem tudták, mire is kell hát tulajdonképen szavazni ? Azonban a szavazás megkezdődött. Akik a tanácsi javaslat mellett szavaztak, „igen“-nel, az ellene szavazók „nem“- mel jelentkeztek. Az „ellenzék“ lelkesedéssel éljen- zett, a hányszor egy-egy .tekintélyes közéleti emberünk „nem“-mel nyilvánította elégedetlenségét a tervezett átszervezési akcióval szemben. Dr. Roszival István prael. kanonok, Magos Sándor kúriai biró, Hajdú István hercegprimási jószágigazgató és még igen sokan „nem“-mel szavaztak. A szavazatok összeolvasása után kitűnt, hogy 43 „igen“ szavazattal szemben 55 „nem“ hangzott el. A tanács javaslata tehát 12 szótöbbséggel teljes egészében megbukott. Vége a komolyságnak. Ami ezután történt, arról jobb nem is beszélni. Úgysem volt érvényes már semmi, ami ezután következett. Részletenkint kellett volna szavazni az egyes pontokra vonatkozólag. Legelőször az erdők állami kezelését hallottuk emlegetni a nagy zaj ban . . . Majd a pénzügyi tanácsosi és a számtiszti állás megszüntetését . . . Azután a főmérnöknek műszaki tanácsossá — — — — — — — Itt megakadt azután minden. Egyszerre csak azt láttuk, hogy a polgármester fölemelkedik a körülötte hullámzó embergomolyban és elhagyja a termet. Egy csomó képviselő a főjegyzőt szidalmazta, egy másik a polgármester ellen kelt ki, számosán Brutsy Jánost és az „ellenzéket“ okolták mindenért. A képviselők folytonos szóáradat közben mentek felöltőikért, esernyőikért és este pont 8 órakor már semmi sem jelezte a teremben a nagy vihar el- vonultát, csak egy-egy gazdátlan man- zsettagomb és egy ottfelejtett esernyő. Riporter. Főegyházmegyénk tükre. Minden túlzás nélkül valóban azzá vált az évről-évre gyarapodó és a kor színvonalára emelkedő idei Schematismus, mely testes kötetben nemrégiben jelent meg. Tudományos értékű. Autentikus csoportosításban első helyen bemutatja az összes 258 pápa uralkodása éveit. A biborno- kok kollégiumában ez időszerint, Va- szary Kolozs volt hercegprímás és Báró Hornig Károly veszprémi püspök neve fordul elő hazánkból. A Szentszék római hivatalai és a bécsi apostoli nunciatura ismertetése szintén nélkülözhetetlen. Az esztergomi érsekek 1001-től kezdődő sorozatában a hetvennegye- dik Dr. Csernoch János. A prímás hatáskörébe tartozó szuffragens püspökségek : a veszprémi, váci, nyit- rai, fejérvári, pécsi, győri, szombat- helyi, munkácsi, hajdudoroghi és eperjesi szintén részletezve vannak. Főegyházmegyénk hatalmas szervei : az esztergomi főkáptalan, a pozsonyi és nagyszombati káptalan. Rendkívül tanulságosak az apátságok és prépostságok történeti vonatkozásai. A szentszék, a primási iroda, a különféle konzílium és ko- misszió mind egyházunk eleven életébe vág. A Szent Adalbert intézményét tekintélyes névsor méltatja. Tekintélyes számuk van azonban az érseki biztosoknak és tanfelügyelőknek is az óriási területen. A főszékesegyház érdemes plébánosa Brühl József. Az esztergom- dorogi espereskerület esperese Pe- hatsek András dorogi pl. helyettese Perger Lajos szentgyörgymezei pl. A Víziváros kiváló plébánosa Ke- ményfy K. Dániel, a Kath. Gyermekvédelem lelkes agitátora, a ki káplánjával Szenttamást is ellátja; 3372 hive van. A belvárosi plébánia népszerű plébánosa, Mátéffy Viktor, a ki két káplánnál 11,000 lelket gondoz. Ide tartozik a Szent Anna templom nemes hatáskörű lelkésze, Szá- mord Ignác, pápai káplán, az országos érdemű paedagógus. Szent- györgymezőn 2200 katholikus van. Megyénk plébánosai a dorogi kerületben: Csév, Pl. Garay István, 1672 1. Dorog 1897 1. Káplánnal, Tát 1225 1. Tokod, Takács Marcell István pl. 3024 1. Dömös, pl. Bliesz Ádám 1378 1. Kesztölc Srobár József pl. 2068 1. Kisoroszi Prágay József pl. 672 1. Leányvár : Fertői Richárd pl. 957 1. Nyergesujfalu Hajts János s. lelkésszel, 2362 1. fiókja Lábatlan 1209 1. Piszke 1647 1. Pusztamarót 125, gyár 179 1. Pilismarót: Kuchta János B. pl. Basa harccal 1636 1. P. Szentlélek: Toni- sa Ambróziusz, ferencrendi 415 1. Süttő: Cenner Lajos 2133 1. Viseg- rád: Monsberger Ferenc adminisztrátor 2010 1. A bajóti kerület esperese Herman József bajnai pl. városunk derék fia. Helyettese Kemenczi Mihály héregi pl. Bajna két káplánnal 2234 1. Epöl fiók 209 1. Nagysáp 540 1. Pusztagyarmat 236 1. külsőség 285 1. Bajót: Foltin János pl. 1440 1 Mogyorós 555, Szarkás és Péli-Szt.- Kereszt 28 1.* Csolnok: Zahradka Ignác pl. 2101 1. Dág: Imrei János pl. 964, Héreg 953 1. Kirva: Prei- ninger Emil adminisztrátor 720. Sárisáp : Erdössy Ferenc tb. kanonok pl. 2704 1. Szomor: Wildfeuer Károly pl. filiálékkal 1879 1. Tardos: Szabó Kristóf pl. 1910 1. Tarján: Pálmai János pl. 1707 1. Uny : Kas- say Pál pl. 310 1. A párkányi kerület esperese Zlattnyánszky Ernő barti pl. helyettese Te véli és Görcsönyi Dr. Warg- ha Dezső a kiváló képességű kőhid- gyarmati pl. Bart 1688 1. Bátorke- szi: Erdössy István pl. filiáléval 2555 1. Dunamocs: Zibrinyi Gyula pl. 2109 1. a fiókokkal Ebed: Fehér Ferenc pl. 1612 1. Farnad: Dr. Kún István 1256 1. Kémend: Pelczer Li- pót pl. káplánnal 3493 1. Köbölkút: Székesváry Imre pl. fiókkal 2783 1. Kőhidgyarmat a külsőséggel és káplánnál 2573 1. Muzsla: Zlattnyánszky János pl, fiókokkal 3731 1. káplánnal. Nagyölved: Kudora János pl. a Ferenc József-rend lovagja, káplánnal 2212 1. Párkány: Majer Imre pl. a buzgó pápai kamarás, Nána- val 3914, s. lelkész. Szőgyén : Zizs- kay Imre pl. 3967 1. káplánnal. A nógrádi esperességnek három, a hontinak hat, a barsinak négy, a komárominak öt, a vágujhelyinek tizenegy, a nyitrainak öt, a sasvarinak hét, a pozsonyinak pedig tizenkét kerülete van. A budapesti körzetben huszonegy előkelő plébános működik, tömérdek káplánnál. A budapesti rendes hittanárok száma majdnem száz, rendkívüli huszonegy. Nyugdíjas ezidőszerint ötven. Különféle egyházi erdekü foglalkozású harminc tag. Az esztergomi papnevelő intézetben hét tanár működik theologiai, bibliai, philosophiai, egyhaztörténeti, jogi és retorikai katedrakon. IV. éves theologus 28, III. 21. II. 22. I. 33. — Főgimn. VIII. o. 17. VII. 12. VI. 23. V. 19. — Rómában, Bécshen és másutt készül hat papnövendék. A budapesti központi szemináriumban 86 papnövendék, a Pazma- neumban 50, Nagyszombatban 40; ugyanitt a főgimnáziumban 16 tanár működik; az érseki konviktusnak 61 tagja van. A budapesti, oszlop-uccai uj érseki főgimnáziumban a kiváló tehetségű Dr. Sebők Imre igazgatása alatt tizennyolc jeles egyházi tanár oktat. A hatalmas schematizmus a főegyházmegye területén foglalatoskodó összes szerzetes tanárokat és apácákat is méltányosan fölemlíti. Érdekes, hogy az esztergomi főkáptalan huszonegy templom pátro- nusa. A közalapitvany ötvennégy egyház kegyúra. A Pálffy-család ötvenegy templomot gondoz. A hercegprímás negyvenhét templomnak és az uralkodóház tizenöt egyház- pátronusa. Összegezve az uralkodó részleteket, főegyházmegyénkben négyszáznyolcvan plébánián tiszta magyar, százhetvenhét tiszta tót, százhetven a többi kevert: magyar, német, tót. A főegyházmegye híveinek elhelyezkedése is erdekes. Az összes lakosságból 1.580,877 róm. kath. 163,156 ágostai, 163,154 helvét, 2429 görög keleti, 257,975 zsidó és 10,989 vegyes. A főegyházmegyei összes iskolák száma hétszáznyolcvannégy. A Schematismus indekszei és tartalomjegyzékei is mintaszerűek. *. A szaléziak már meghonosultak Péli- Szentkereszten és így Mogyorós is hozzájuk tartozik. A Szerk.