Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 103. szám
ESZTü^GOM és VIDÉKE. 1914. dscember 25. i 4 A karácsonyfáról. Irta: Dr. Körösy László. I. Hajdan. A karácsonyfa, az ő természetrajza szerint, akkor szokott legtere- bélyesebb lenni, mikor gyermekeink legkisebbek. Eleinte valóban felnyúlt égészen a mennyezetig. Dúsan megrakott mindenféle tündöklő csillaggal, arany almával, arany dióval, mosolygó csemegével, szóval minden kigondolható karácsonyi ragyogó ötlettel. Gyermekeink hajdan szent áhítattal közeledtek a kis Jézuska legszebb ajándéka elé. Túlvilági pompája valóban menyországi gyönyöröket szerzett. Az összekulcsolt kezek, az imára váló ajkak és szemek a boldogság glóriáját fejezték ki. Az ártatlan gyermeki szív égi öröme természetesen a szülőkre is kiáradt a szent karácsony estén. Mikor azonban a gyermekek már akkorára nőttek, mint az első karácsonyfák, akkor azután ezek nem mertek már versenyezni velük és, kisebbedni kezdtek. Hanem azért még mindig bőven termett rajuk a sok édes illúzió. Hajdan ezek a tündéri illúziók élvezhető cukros vagy csokoládés gondolatok voltak. A Stollwerk-gyár évről-évre leleményesebb égi mannákat eszelt ki a honi karácsonyfák terméseire. Egyszerre csak megjelent a karácsonyfa alatt a Noé-bárkája is valóságos kis állatsereglettel. A jámbor Noé bácsi és családtagjai azonban rettentő zavarban voltak, mikor a vizözönhöz szokott szemük a karácsonyfa özönét észrevették. Következtek azután a valódi gyapjúruhás barikák és a nagyszerűen hamiskodó, életnagyságú és élethű cicák korszakai Végre felbukkantak a praktikusabb ötletek: a számológépek, sőt a szépreményű ruhaszövet vagy egyéb hasznos öröm tárgyai. Ekkor már kiderült, hogy a kis Jézuska többet gondol a karácsonyfa asztalának gyarapításával, mint az ágak termésével. Évről-évre más és más változatosságban gyönyörködtek a gyermekek. Az első ajándékkönyvek végre egészen átalakították a gyermekiélek érdekes illúzióit. Hanem azért mindig némi részvéttel tekintettünk az olyan karácsonyfára, melyet gyermektelen család eszelt ki, a maga vigasztalására. Mert azok tulajdonosai szívesebben vették volna, ha karácsonyfájuk valódi tulajdonosai saját gyermekei ujjongnának karácsonyestéjén. A gyermektelen karácsonyfa hajdan is csak rideg kirakati tárgy maradt. II. Ma. Csonka lett az 1914-es karácsonyi est. Majd mindenütt hiányzik valaki. Hajdan ő volt az ünnep hőse. Ma pedig már csak gyásza vagy szomorúsága. Sokkal szerényebb azután az idei karácsonyfa, mint a hajdani. Ami csillog-villog rajta, az csak a harctéren küzdő vitézeinkre emlékeztet. A csokoládé ágyúk és lövegek ma teljesen stilszerűvé avatják az idei háborús karácsonyt. Az ezüstszál az ágyúk kavargó füstjére emlékeztet. Az aranyszál a ragyogó diadalra. A tömérdek tövis a sok katonaszenvedésre. Egy-egy kialvó gyertya valamelyik hősünk halálát sejteti. És mégis biztatóan mosolyog ránk a karácsonyfa nyájas őrangyala. Mintha csak ez súgná: — Ma született a Megváltó, aki meg fog váltani titeket is minden fájdalomtól vagy csapástól. Odakint szomorú gyermekek leskelődnek olyan szobába, ahol karácsonyfa világít. Az apjuk valahol a harctéren gondolhat vissza búsan elhagyatott csemetéire. Sok hajadon és fiatal asszony merengő szeme az ég csillagai közt keresi az ő élete csillagát karácsony estéjén. Legtöbb családi körben a karácsonyfát az eltávozott apa tiszteletére állítják föl az idén. Ami termés van rajta, azt majd elküldik neki a hálás gyerekek. Ezt gondolják ki a mai karácsonyon. A kietlen uccán bundás atyafiak cammognak egymás mellett szótala- nul. Ezek az öregapák is csak azon búsulnak, hogy már nem mehetnek a harctérré. A meleg szobában azután még is csak elolvad a gond meg a bánat. Az iithonmaradtak az eltávozottakat emlegetik. A harcterekről pedig ezer és ezer mérföldnyiről is hazaszall ma' a jó apa lelke, akárcsak a téli napsugár, a végtelen távolságból. A szepegő gyerekeket pedig megvigasztalja a kis Jézuska ajándéka, a kedves kis karácsonyfa. Mosolyogva ül a nagyobbik gyerek abba a székbe, ahol tavaly az édes apja pipázott, karácsonyestéjén. És olyan boldogan üldögélt azon az elhagyott helyen, mintha csak az édes apja ölében ringana. Óh édes karácsonyi illúziók. Mégis csak ti maradtatok ma is a családi kör csillagai. Ragyogjatok csak reánk, hogy eltűnjék arcunkról a szomorúság borúja 1 Jövő esztendőre bizonnyára jobb karácsonyi világot érünk 1 Szivart, cigarettát, dohányt, újságot, könyvet a sebesülteknek ! Karácsonyi álom a harctéren... (K. L. V.) . . . „No Laci fiam, — szólított meg édes apám, mikor elsős elemista voltam s épen az is kólából jöttem haza, — tudod-e, hogy hányadika van ma ? I“ „Nem tudom én, édes apám“ — feleltem egész zavartam, mert még mindig azon járt az eszem, hogyan is kell leírni a „z“ betűt, melyet ma délután oly nehezen tudtunk a táblára leírni. „December 15.-e van, — válaszolt édes apám, — 10 nap múlva Karácsony, itt az idő tehát, hogy a kis Jézusnak írjunk, hogy miféle szép és kedves ajándékokat hozzon a jó gyermekeknek ; mert csak a jóknak ad ám minden jót és szépet a kis Jézuska“ . . . Ekkor én odasimultam édes apámhoz és suttogva ezt súgtam fülébe : „Ugy-e, édes apám, én jó vagyok ?!“ „Mivel látom, Laci fiam, hogy te engedelmes fiú és szorgalmas tanuló vagy, azért most én is írni akarok a kis Jézusnak, hogy hozzon neked sok olyat, aminek te majd nagyon, de nagyon örülni fogsz. Hozzon nagy, magas, erős karácsonyfát, mely olyan magas legyen, hogy teteje a szobánk mennyezetét érje, jelezve azt a hitet, mely mély gyökeret verve kicsi szívedben az ég felé irányítsa mindenha tekintetedet, gondolkozásodat, hogy ne kösse le, ne akadályozza meg lelkedet magasba lendülésében a földi szenny, piszok ; hogy ne ho- mályosítsa el látásodat a földet körülgyűrűző köd, hanem te mindig beláthass az égbe a hit szemével nézve. Rakja tele a fát arany almával és aranydióval, hogy a szived aranyos legyen, mely sohasem takaródzik az önimádó önzés világgyűlölő gyász- palástjaba, hanem kiárasztja fényét a szűkölködőkre, a szegényekre, elhagyottakra és föl- és kiemeli őket a fájdalom-folyó mélyberántó sodrából, mely folyó a kétségbeesés tengerébe ömlik és megmutatja az embereknek a göröngyös, bojtorjántermő föld ölén azt a hidat, mely — miként a hold aranyhídja a Balatonon csendes nyári éjjel a zalai és somogyi partot, a földet az éggel összeköti.. . Akasszon rá sok-sok finom, mézédes cukorkát, hogy érintkezésed az emberekkel mindig finom, vidámsággal teljes legyen úgy, hogy sohase keserítsd te meg senki életét, ső ellenkezőleg bátorítani tudjad mindig a már-már csüggedőket; az ilyen derült lelkűiét tudja egybefűzni az előbb még egymást félreértett, elszakadt lelkeket s tud lelkesíteni tettre, nemes elhatározásra tétován akaró embereket, testületeket . . . Gyújtson majd gyertyácskákat a te karácsonyfádon, még pedig mentül többet, hogy annál inkább megjegyezd egész életedre, hogy nem tenmagadért születtél, hanem fontos kötelességeid vannak a jó Isten és felebarátaid s ezek közül kivált szeretett hazád fiai irányában. Életedet tehát, ha kell, kész örömest föl kell áldoznod Istenért és a hazáért, mint a gyertya is fogyasztja önmagát, hogy világánál mások lássanak . . . Hintsen rá végül az egész fára arany és ezüst szálakból font hálózatot, mely arra intsen téged, hogy életed minden szakát, minden percét szőjjék, öleljék át szálai annak a szeretetnek, melynek melegenélkül fagyos a levegő, mint Grönland levegője; annak a szeretetnek, mely nélkül olyan az élet, mint a gyönyürű virág illat nélkül, a tengermélye kagylószülte drágagyöngy nélkül, vagy mint az év volna tavasz és nyár nélkül, vagy a nyári reggel üde harmat nélkül, földünk a nap nélkül. Öltözzél tehát, kedves Laci fiam, a szeretet melegen ragyogó palástjába, melyről tompult éllel pattanjanak vissza mindenkor a gúnyolódás, leszólás, rágalmazás kicsinyes nyilai; legyen még tün- döklőbb, tisztább a szeretetpalástod, akárcsak az a vas. melyet a kovács kohóból kivéve kalapácsütésével edz színtiszta acéllá . . . „Szeretnél-e még valamit, jó Laci fiam,“ — kérdezte még édes apám. „Igen, édes apám, — válaszo- lám, — nagyon szeretném, ha a kis Jézuska ezenkívül még hozna katonaruhát, kardot, puskát és katona- sapkat. írja meg a kis Jézuskának, hogy ezeket is hozzon, ha megjön Karácsony estére.“ „Jól van, fiam, de azután hű, bátor katonája légy édes, jó hazánknak1 “ „ígérem, édes apám, hogy az leszek.“ Dolgozzatok, míg a mécsetek ki nem alszik. Tépést csináljon minden honleány! találkozás. A tekinteteddel Nyári napnak fénye szállott Az én ködös éjszakámba . . . Emlékeim holló szárnya A ragyogó fényt meg se várta! Riadtan rebbent el. A vad, sötét átok ; A nagy, fekete, bús madár! A szivemre vért színi jár. De szemeddel elűzted már S a télben felvirult a nyár . . . Színes álmot látok. Futó mosolyodra Szállt a fényes ezüstpára, Mint a csillagok sugára . . . Mint szenvedés glóriája, Szelíd derűt szórt a tájra S borús homlokomra . . . Hallottam hangodat. Mesék varázshárfája volt, Mit tán egy tündér elrabolt S szavára újra él a holt . . . Megejtett, lágyan rámhajolt Az édes hangulat. Újra vidám lettem . Gyermek, a napsütött réten. Tüzet szemembe naptól kértem S kacagó, víg hitben éltem, Hogy kezemmel már elértem . . . A szíved kerestem 1 Bűvös kéz ringatott, Ezüst harangok csendültek, Szivem dalai zendültek S lelkemben előkerültek Az álmok! — mik összedültek, Míg ajkad hallgatott . . . Aztán 1 — válnunk kellett már... A kezedet megragadtam, Hogy ne menj tőlem haraggal; Álmaim ne vidd magaddal 1 De véres szívvel maradtam. S jött — a nagy, bús madár . . . Imre, Régi magyar halottas táncok. Irta: dr. Réthei Prikkel Marián. Őseink a tisztességes temetés méltó befejezésének tartották mindenkor a halotti lakomának : a tornak megülését. Családi régiségeink szines képeket rajzolnak e lakomák ünnepségeiről. Úr és paraszt egyaránt becsületbeli kötelességének tartotta, hogy temetés után hozzátartozójának tiszteletére a tort megülje. A gazdagok nagy pompával, a szegények tehetségükhöz mérten tartották meg a halotti vendégséget. Sőt nemcsak közvetlenül a temetés után, hanem utóbb a halálozás évforduló napján is megülték egyesek a kedvelt halott torát. Az ősi hagyomány olyan erős volt, hogy hallatlanra vették az egyháznak még oly maró gúnnyal teljes kárhoztató szavát is, aminő teszem Alvinczi Péter nagynevű prédikátor uramé volt, hogy „a holt emberekért esztendőnként való tor csinálás ördögi találmány“. Az „ördögi“ jelző senkit se tartott vissza, hogy tovább ne csinálja a tort.
