Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 103. szám

1914. december 25. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 sa kétséges nem marad, akkor biztosra vehetjük, hogy ez a hazafias akció megtermi gyü­mölcsét. Cseppekből lesz a ten­ger. Az újévi üdvözlések meg­váltási összege nem várt ered­ménnyel fog járni. Én megpró­báltam és saját tapasztalásom sikerére hivatkozom * * * Az újévi köszöntések meg­váltási összegét mindenki a hon­védelmi minisztérium Hadsegé­lyező Hivatala özvegy és árva alapja javára fizeti be. A pos­ta a Hadsegélyező Hivatal cí­mére (Budapest, IV. Váci utca 38.) feladott pénzküldeménye­ket portómentesen szállítja, ha az utalványra fel van jegyezve, hogy katonáknak szánt szere­tet adomány. Adakozzunk a Vöröskereszt Egyesületnek. — Lépjünk be a „Vöröskereszt“ Egyletbe. Karácsony. . . . Sötét borús az égbolt. A csillagok miriádjai nem szi­porkáznak apró fénnyel a föld­re, a sápadt hold álmosan bú­vik meg a íelhőkárpit mögött. Sejtelmes, hangtalan csönd ural­ja a téli tájat. Semmi nesz se­hol . . . . .. Valahol messze, nagyon messze tompa dübörgés töri meg a csendet. Igen. Fegyve­rek zaja, kardok csörgése, ágyúk bömbölése szól bele a néma éjszakába. A keleti ég alján sziporkázó fénnyel száll a magasba egy-egy kartács, va­kító lángja bíborosra íesti az ég peremét . . . Karácsony este van, a Meg­váltó születésének évfordulója, a megtestesült szeretet földre- jövetelének ünnepe. A nagy, mélységes áhítat megszállja az emberiség lelkét, a béke ünne­pi érzése megaranyozza a szi­vek szeretetét. Apró nádfödeles kunyhókban és fényes, rangos palotákban egyaránt kígyóinak a karácsonyfa gyertyái, a sze­retetnek, a szív, a lélek szere­tjének, a megértésnek e beszé­des szimbólumai. Óh ti pici kis lángok, vajha valóra válna az az álom, amely ma a ti ap­ró fényeiteken keresztül látja a jövendő boldogságot és a köl­csönös szeretetet! Mert ma nem világít a beth- lehemi csillag fénye, ma a sze­retet helyett az elvakult düh, a féktelen kapzsiság lett az úr e sáros földiekén. Emberek mii liói rontanak egymásra, öldök lő fegyverek megszámlálhatat lan ezrei ontják magukból a gyilkos golyókat. Vérkönnyektől ázik minden rög a földön, forró, piros me­leg vér termékenyíti a föld min­den rétegét. Nem tevődnek láb­hoz a fegyverek. A szeretet mámoros levegője nem fűti iz­zóvá a szivek, a lelkek kohó­ját, a kölcsönös megbecsülés fogalom csak, az igazi megér­tés helyét, tusakodás, torzsol- kodás foglalja el az emberiség szervezetében. Szomorú változása az idők­nek. Hát azért alkottunk, te­remtettünk a béke, a szeretet napjaiban, azért küzdöttünk, harcoltunk a kultúra idején, hogy azt, amit hangyaszorga­lommal halomra gyűjtöttünk akkor, most vandál kezekkel, ostoba eszközökkel pillanatok alatt megsemmisítsük ? Azért hirdettük úton-útfelen a szere­tet igéjét, hogy most a fékte­len gyűlölet lépjen előtérbe és tepje össze ócska foszlányokká a társadalom rendjét összetar­tó kapcsot; azért haladtunk helyes cél felé a kölcsönös megértés ösvényén, hogy most mellékútra térjünk és halálos örvénybe kerüljünk ? Nem! De hát vájjon miért, mégis miért tértünk el mind­attól, ami szép, jó, üdvös, ne­mes és célirányos volt? Óh er­re a kérdésre nehéz a válasz! Majd ha a béke galambja újra visszatér a reménység pálmá­jával, ha a szeretet újra tanyát üt a szivek mélyén, sokan fog­ják kérdezni önmaguktol: miért? . . . Karácsony este van, a megtestesült szeretet imádandó Mesterének születése napja. Óh emberek akik levetkőztétek ma­gatokról a tökélétes szeretet köntösét, öltsétek fel azt újra mihamarább! A szivek, a lel­kek mélyén gyűlöletté fajult tiszta érzést tegyétek elébe a kisértéseknek, s közeledjetek egymáshoz a szeretet, a meg­értés mesgyéjén . . . Bethlehemi csillag fénye vi­lágíts be e szomorú éjszakába; szeretetnek tökéletes megteste­sítője, Te isteni Mester, jöjj közénk a megpróbáltatás e szo­morú perceiben, hozz vigaszt, békét és nyugalmat megsebb- zett szivünknek, oh jöjj közénk, akit egykor az örök Irgalom hozott a földre, hogy meggyó­gyíts itt minden bajt és min­den bánatot! Óh szárítsd fel a szeretet könnyeit, melyeket azo kért hullatunk, akik ma, a Te születésednek ünnepén valahol messze idegenben, dideregve, fázva néznek szemben a halál­lal, hogy megvédjenek bennün­ket ! Világítsd meg lelki sze meink előtt az utat, amely a helyes cél felé vezet. Légy tűz- oszlopunk, amelynek vakító fé­nyénél ismerjük meg egymást, hogy testvérek, hogy egyenlők vagyunk . . . . . . Karácsony este van, a szeretet ünnepe; tevődjenek lábhoz a fegyverek. Ünnepel­jünk, legyünk eggyek a béke szeretetében . . . Békesség a földön a jóaka- ratú embereknek . . . Fikó Sándor. Használjunk hadisegély póstabélyeget. Honleányi érzelem. Irta : kisjókai Takács Elza. Magyar nőnek születtél 1 . . . Áldd érte sorsodat — Magyar nőnek születni Szép — és nagy — gondolat 1 „A haza minden előtt!“ .... így szóljon minden magyar szív, így kiáltson fel minden magyar ajak — fi honleányok, ti a haza virágai ! Szeressük ezt a hazát, hol őseink vére minden talpalattnyi földet áz­tatott. Nevét, e dicső nevet már ős­apáink tettei is fenyesitették . . . Mennyivel inkább kell szeretnünk most, midőn szent és igazságos há­borút vezetünk, midőn szent és igaz­ságos a cél, melyért küzdünk, me­lyért szeretteink, legdrágábbjaink ál­dozzák fel életüket, pezsgő fiatal vé­rüket. Itthon hagyva szülőt, hitvest, gyermeket, kik oly rajongva csüng­tek rajtuk, — s im nehány óra, ne­hány nap ... és szakítani kell, ki tudja meddig, talán . . . talán . . . de nem, ő visszajön. A magyarnak győzni kell és győzni fog! Mi csak az igazságért küzdünk — s mindaddig, míg e kincs birtokunkban nem lesz! Szeressük hazánkat, áldozzunk érte, mennyit csak minden magyar megtehet, ki e drága földön el, ki e közös anyának gyermeke. Honleányok ! A haza nem kíván tőlünk gyenge nőktől semmi óriási áldozatot, nem, mert hisz mi nem köthetünk kardot oldalunkra, nem harcolhatunk a véres csatatéren, nem húzhatjuk meg magunkat órákig, na­pokig a lövészárkokban, de még csak nem is szónokolhatunk az ország­házban, nem, ez nem a mi hivatásunk ... a mi dolgunk, hogy védjük őket a dermesztő hidegtől, ápoljuk őket enyhítsük lázas szenvedéseiket, ha majd a csatából nehéz sebekkel visz- szatérnek, csak nyájas női kezek gyógyíthatják azokat. Készítsük el az elhagyott otthont ismét meleggé hogy szeretetteljes karok várják majd diadalmas jöttüket! Áldozzunk a haza oltáraira, véd jük, fejlesszük e drága hon érdé keit! Honleányok! Ti lelkes magyar nők ! Istápoljátok a haza érdekeit ami úgy is szent kötelességünk. Ne forduljunk mindjárt mindenért kül földre, holott hazánk is ugyanazt bő ven szolgáltatja, ne dicsekedjünk ide­gen gyártmányokkal, hogy ruhánk párisi, londoni. Ne legyen ez előt­tünk imponáló ! Bojkottáljuk a külföldi cikkeket: a lyoni selymet, a francia pezsgőt, az angol kelméket stb. stb. Ne kényszerítsük már a pici gyer­mek ajkakat idegen nyelvekre, sajá­títsák el először is a hazait, azután a többit. Hisz van-e szebb, csengőbb nyelv a magyar nyelvnél ? Maga a gyönyörű természet tanítja gyerme­két első szavaira ! Vagy hallgassuk a magyar zenét, a magyar nótát. Ott a vadon csalogánya, mesterünk a dalban ! Ha bánatos, ha vig, vele érzünk ... Ha lelkes, magával ra­gad ! Meg ne feledkezzünk a magyar vadregényes, pompás fürdőhelyekről, hol mindenütt csak kényelem és szó­rakozás vár. Lám mennyi ily szép helyet nyújt a hazai föld I Vájjon szükséges-e azonnal külföldre utaz­nunk ? Azután meg ne feledkezzünk hi­res vendégszeretetünkről sem. „Minél több vendég van a házban, annál több az öröm ott!“ mondja a ma­gyar közmondás. Hisz ismerjük, dicsőítjük hős vi­tézeinket, a vörös ördögöket, az oroszlán magyar bakákat, kik oda- künn napról-napra győzelmet arat­nak, kik éjjel-nappal szenvednek ér­tünk. És ezt a hazát — az ilyet, ne szeressük ? ... . Lángolóan, hűen, magyar szívvel ? Becsüljük Testvérek, Honleányok mindenütt és mindenkor a magyar hon érdekeit, a tudományt, az ipart és művészetet, ne feledjük soha szent kötelességünket, ők ott a mesz- sze idegenben, mi itt a haza szivé­ben, mert hisz leányai, gyermekei vagyunk e közös anyának, kiknek kezében van letéve Magyarország, a haza sorsa! Lelkünk várva vár . . . Azon időbe’ merre szertehintett Eziistsugdrú fényt az égi mécs: a hold, A mindenekkivdnta béke, csend honolt.. . Megnyílt az Ég ... A hő reményeinket Betöltni megjelent az Ég és Föld Ura S a föld ölén a harci zaj elnémula ■ • • Az Úr a szeretet parancsát hirdeté. Hiszen testvér e földnek minden embere; Nem ember, ördög küzd csupán csak ellene. Uram, idén hová lehetne szdllanod ? Hol lenne Néked édes békeotthonod, Hová nem érne el a háborúk zaja ? Oly véres harc dühöng, a milyen még soha ■' — Ördögsugallta gyűlöletnek ostora! — Bizton, nyugodtan élni nem tud senkisem­Ah mennyiszív a könnybefúl, ah mennyi szem?! Ah mennyi néma lett, ah mennyi már pihen, Kiket legyűrt a vérreszomjas háború! ■ ■ . Uram, ma Téged csend s a béke hol fogad ? Óh, jöjj el, szállj le lelkünk mélyes-mélyire, Hová nem ért le még a háború hire: Miként a tenger mélye, csendes és nyugodt. Telítsd a lelkünk’ jóval s add malasztodat, Hogy egyetértsenek a földi nemzetek ! Örök vezérük légyen már a: Szeretet! V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom