Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 98. szám
Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 98. szám. Vasárm FOUTim és TRRSFlDFlLMILFlP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMŰNKATARSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. í ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Ideálizmus a mostani világháborúban. Vannak sokan, — főleg a modern államtudósok és politikusok között — kik az idealizmus szerepét s lehetőségét teljesen kirekesztik a háborúkból. Ezek szerint a népek harcait pusztán a zseb és a hatalom kérdései támasztják s irányítják; a háborúk nem egyebek, mint a vagyonért és hatalomért való sivár tülekedések, melyekben egyetlen durva elv érvényesül: aki bírja, marja. Akadnak természetesen engedékenyebb materialistak is, kik annyit elismernek, hogy bizonyos nemzeti fellángolások is szerepelhetnek a háborúk előidézői gyanánt, de — teszik hozzá — ezek háta mögött többnyire ott settenkedik az „Esztergom és Vidéke“ tárcája, Valaki elment. . . Fehér függönyös, kis leányszobában Valaki úgy sir, úgy zokog- Valaki elment, messze, nagyon messze S azóta a posta levelet nem hozott. A falról — előtte halvány kicsi mécses, Szeliáen tekint le a Megváltó képe. S a leány mély áhítattal telve Kezét összetéve ott téráel előtte: „Uram, tuáom, hogy sok szomorú női ajkról Száll most fel hozzáá buzgó hő ima; Sok női szemből hull a bánat könnye Azokért, kik kűzáenek a messze távolba. Uram, hallgasá meg az én imám is, Hogy gyilkos golyó ne oltsa életét S hogy nemsokára újra lássam Az ő hűséges, barna két szemét. És ha talán neki is veszni kell : Oh akkor csak azt engeáá, Istenem, Hogy annak, kihez köt éáes szent igézet; Utolsó szava majd az én nevem legyen /“ Valaki, aki elment messze, nagyon messze, Egy kórházban meghalt egy ködös őszi este. S hogy hűséges szemét örökre lezárta, A leány neve volt utolsó fohásza . . . Farkasné Siposs Erzsi. ellenfél irgalmatlan letiprásának és kifosztásának sötét árnyéka. Szó sincs róla: a kapzsiság és a hatalomvágy mindig belejátszott a háborúkba; de csakis ezekből származtatni a népek leszámolásait s ezeket tünteti fel végső célnak minden fegyverhez nyúló nemzetnél : legalább is merev, egyoldalú, elfogult álláspontra vall. A világtörténelemnek egész sereg háborújára hivatkozhat- nám, melyben nem földhöztapadt ösztönök, hanem magasabb eszmék hevitették a küzdőket. De minek a múltba visszamennem? Hiszen előttem van a jelen szembeszökő, kézzelfogható példáival! Igenis, én meggyőződéssel állítom és vitatom, hogy a küzdő nemzetek legtöbbje a mostani világháborúba is inkább méltánylásra érdemes idealizmusból, mint nemtelen önzésViszontlátás. Irta : Fikó Sándor. ... A mozgósítás híre felzavarta a kis vidéki városka társadalmának belső nyugalmát. Mindenki izgatottan tárgyalta a törtenendőket, mindenki tudott valami előre nem látható eseményről beszélni, mindenkinek meg volt a maga véleménye, amelyet nagy hangon igyekezett érvényre juttatni embertársai között. Az egész varos talpon volt, mindenütt lázas érdeklődés; egyik hír a másikát érte, egyik esemeny a másikat követte, s par óra alatt annyi különféle vélemény, nézet és bírálat alakult ki, hogy senki sem tudott eligazodni az óriási hirlabirintusban. A békés nyugalomhoz és normális társadalmi élethez szokott városka lakosságán, nagy nyugtalanság volt észlelhető, amely csak még inkább fokozta azt az izgatottságot, amelynek nyomán a gazdátlan hírek egész tömege kelt szárnyra . . . Csak Andaházy Imre, az örökké derűs kedélyű és aranyos humorú banktisztviselő, a daliás termetű tartalékos huszárhadnagy volt nyugodt, egyetlen arcizma sem árult el valami különöset, félelem vagy gyávaság bői keveredett. S ezt nem csupán magunkra és szövetségeseinkre, erősítem, hanem tárgyilagosan ellenségeinkre is kiterjesztem. Hogy a németség több oldalról fenyegetett birodalmának köteles megvédése mellett azon természetadta jogáért harcol, mely iparának a szabad versenyt biztosítja : nem szorul bővebb magyarázatra. Ez pedig mindenki szemében csakis ideális cél lehet. Ha a franciát tán bosszú vezeti is Elszászért a németséggel való leszámolásban, de azzal a ténnyel, hogy voltaképpen régebbi birtokát akarja visszaszerezni, kétségtelen nemzeti idealizmusáról tesz tanúbizonyságot. Mikor mi a bennünket állandóan elnyeléssel fenyegető orosz szörnyeteget igyekszünk fegynem tükrözött le alabastrom arcáról, amelyen halvány pír alakjában most is ott csillogott a derű, a humor, a vidám kedély értékes patinája. Egész lényét a nyugalom uralta. — Csomagolt. Amikor útrakészen állott, valami eszébe jutott; Lilla a dúsgazdag bankár leánya, akit rajongással teli szerelemmel, igazi odaadással szeretett, aki azonban ledér pajzánkodással, és semmit mondó kacérkodással utasította vissza a kedves modorú férfi közeledését. — Andaházy elővette Íróasztala fiókjának a kulcsát, kinyitotta, előkereste Lilla arcképét, amelyet féltett kincsként őrzött, hosszan elgondolkozva nézte a „vénuszszerű“ vonásokat, majd leült az íróasztal mellé, papírlapot vett elő s hosszú gondolkodás után csak annyit írt reá „Viszontlátásra.“ A papírlapot bo'rítékba tette, gondosan lezárta s Lillának címezve postára adta, azután csendesen, minden búcsúzás, minden feltűnés nélkül elutazott, hogy ezredénél szol- gálatrételre jelentkezzék . . . ... Az idő gyorsan eljárt. Napok, hetek, hónapok múltak el azóta, hogy Andaházy a harctéren küzdött, hős katoná módjára, sőt S . . . c ostrománál ki is tüntette magát. — Gondolatban azonban mindig odaveres kézzel meggyöngíteni; és amikor a nyugalmunkat folyton háborgató fejedelemgyilkos szerbeket törekszünk megfékezni : vájjon szemünkre vetheti-e bárki is, hogy nem eszményi célokért tesszük kockára létünket ? w Ezt külömben én az oroszoktól se merném megtagadni. Aki egyszer Oroszország térképét jól megnézte és megállapította, hogy ez a rengeteg birodalom a meleg tengerektől majdnem egészen el van zárva: annak tárgyilagosan meg kell annyit engednie, hogy az oroszság igazában szabadabb lélegzésért, életéért küzd, mikor Konstantinápoly birtokbavételéért oly nagy áldozatokat hoz. Ez az orosz törekvés — bárha az eszközei nem nemesek is — nem állítható jogosan nemtelennek. Sőt ha valaki az oroszok haza járt, amit a Lilla címére napnap után érkező rózsaszínű tábori lapok is bizonyítottak, amelyek mindegyikére sem több, sem kevesebb nem volt írva, csak annyi: „Viszontlátásra.“ . . . Lilla, aki közben önkéntes ápolónő lett, és a sebesült hősök lelkiismeretes gondozásában sikerrel buzgólkodott, a hactérről érkező ró- szaszinű lapokat féltő szeretettel őrizte; de bármennyire érezte is, hogy Andaházy személyével kapcsolatosan, mindinkább a szeretet, a tökéletes szeretet és a nemes vonzalom gyújt szikrákat, a régi gyűlölet és kacérkodás helyett szivében; nem találta elég erősnek magát arra, hogy a messze idegenben harcoló, azelőtt lenézett, most pedig titkon szeretett „hősnek“ válaszoljon s e válaszában megvallja szeretetét. — A rózsaszínű lapok egyre érkeztek : „Viszontlátásra.“ Egyszer azután elmaradtak. — Andaházy, akit hősiességéért a harctéren főhadnagyé léptettek elő, s a legfőbb hadúr elismerésének látható jelével, a hadi- díszitményes katonai érdemkereszttel is földíszítettek; — azt a parancsot kapta egy napon, hogy ha az ellenség túlnyomó erővel támad, úgy, hogy a gyalogságnak vissza kell vo-
