Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 96. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1914. november 29.

A királynő szoknyája.

— Az orosz hadseregben az eltompultság és a gondolkozás nélkül való vakfegyelem van meg. A mi csapatainkban a fegyelem : lélek és erkölcs.

Hires muszkaverő Hinden- burg, ez a fiatalos tüzű és akaraterejű nagy öregember igy nyilatkozott az osztrák-magyar s a német haderőről. Jól esik ez a nyilatkozat minden magyar ember szivének. Nem azért, mert hízeleg, hanem azért, mert igazat mond. A német erkölcsre többször rámutattam már e helyütt a háborús sikerek mérlegelése közben. A német erkölcs olyan ép, érintetlen, egészséges es szilárd, mint amilyen kemény és határozott egy menetelő pomerániai gránátos lépteinek dobbanása.

Hát a magyar erkölcs ? Ha a romlatlan keresztény magyar nép lelkére s annak erkölcsére gondolok, Ursus alakja jelenik meg előttem a „Quo Vadis“-ból, ezé a rettenetes izomerejű óriásé, akinek csodálatosan tiszta ra- gyogású, gyermeteg kék szemei vannak. Csupa szelídség és jóság, de ha felbőszítik, egymaga romba tud dönteni egy kiélt, elkorhadt hivalkodó világot.

A magyar nép is ilyen, a magyar katona is ilyen, mert a magyar fajnak ez a természete, a magyar nemzetnek ez

— Fiam, most még inkább nem értem. Hiszen itt azt Írja, hogy jól van s győznek,

— Mit, mit ír?

— Hát te nem olvastad el?

— Jaj, én nem. Elég volt nekem az a kép.

— No hát olvasd.

Kétszer, háromszor átolvassa.

— Nem értem.

— Én se fiam, s tégedet sem értelek.

— Bátyám lelkem, jaj nem lehet igaz, amit ir. Csak azért irta, hogy a postán ne hogy elvegyék a lapját. A kép ... A kép . . .

— Fiam, de hátha kicserélte a gyermekeket, vagy te nem emlékszel jól.

— Tessék.

— S az biztos is, mert elég világosan megírja : „bárcsaka fiút sohse kellene lerajzolnom.“

— Tényleg.

— Aztán a városból mindenki kiköltözött ?

— Én nem láttam senkit.

— Hallottad az ágyúzást ?

— Azt hiszem, nem hallottam.

— Látod, látod, milyen dolgot csináltál.

Lárma, tusakodás, sirás hallatszik be az udvarról.

A házi úr kimegy.

Két csendőrrel találkozik.

— Kérem, ide menekült egy vásárhelyi asszony ?

— Igen I Tessék bejönni.

— Asszonyom I Ön a falu lakosságát egészen felizgatta. Alig tudtuk őket a határon összeszedni. Az ál- hirek terjesztőit a törvény szigorúan

bünteti.

0

az ezeréves hagyománya. Hoztak ide jött-ment idegenek külföldi maszlagot: istentagadást, vallástalanságot, szociáldemokráciát; látszólag sikerült is itt- ott konkolyhintésük, de hogy gyökerük csak futóhomokba helyezkedett el s nem tudott leereszkedni a lélek termőföldjébe, az most látszik meg, amikor fölkerekedett a háború forgószele s elfújta ezeket a káros, mérges idegen palántákat, mint az ördögszekereket a tarlott őszi mezőkön.

A magyar nemzet ma vallásos, hőslelkű, egységes : a hazának, a keresztény magyar királyságnak, Szent István trónusának és jogarának szereteté- ben s vérét ontja érette, hogy megvedje, megmentse új ezer esztendő számára. És amikor most figyeljük golyózáporban s szuronyerdőben e nemes magyar nemzetet, akkor vesszük észre, hogy nem parancsszóra, vakfegyelemből halad halálmegvetéssel előre, hanem lelkes szívvel s úgy, hogy az ő lelkének roppant ereje közepette is meglátszik e léleknek gyermeteg, tisztafényű szeme.

Az egész világnak meg kell most tudni, hogy soha el ne felejtse, amit odafönt Bécsben régóta tudnak, de sokszor elfelejtenek : mennyire becsületes, hűséges, önfeláldozó s bátor nép a magyar . . .

A kipusztíthatlan őserőnek

Az asszony bámul. Kifehéredik elsápadt, Szégyenli is magát, alig dadog valamit.

— De... kérem... a lap... Irénke...

A két csendőr kimegy, elkergeti a falu népét, az asszony fogatát minden cók-mókjával ismét előállítja.

Azután udvariasan felszólítják, hogy két gyermekével üljön csak oda vissza, ahol ült, mert viszik vissza a városba.

Nem volt mit tenni, mint csendőri fedezet alatt hazautazni.

Egy hét is eltelt, míg szobáit ismét rendbehozta.

(Jós.)

Tövisek és virágok.

(Rólunk és ellenünk.)

Nem az adakozik, akinek van, hanem aki akar.

*

Kölcsönkért ruha olyan, mint a kölcsönkért gondolat. Nem melegít.

*

Annál nehezebb a koldusbot, mennél többen szorulnak reá egyszerre.

*

Konkolyt hinteni a tiszta búza közé nem olyan nagy bűn, mint megrontani erkölcstelen beszéddel az ártatlanok lelkét.

*

Aki a korcsmát megszerette, az már elfeledte a templomot.

Dt, Kőrösy László.

s emellett a gyermeki odaadásnak és gyöngédségnek olyan jelenetei játszódnak le ma, a mikor a katonaapák szép, fiatal életüket a csatatéren hagyják, az anyák dedig itthon a Vilmos császár nevére keresz- tehetik újszülött fiukat, amilye- lyenek lejátszódtak a hires pozsonyi gyűlésen, holottan egy könnyes szemű, szépséges királyi asszonynak oltalmára repültek ki hüvelyükből a magyar kardok szent esküvéssel, hogy életünket és vérünket — vitám et sangvinem! . . .

Nekünk, mostani idők embereinek is volt egy gyönyörű szép királynéasszonyunk, aki szomorú napokban lelkének galambszárnyán hozott békét király és nemzet közé. S ez a nemzet, amely végigharcolta a negyvennyolcat, amikor megsimogatták a lelkét jó szóval s puha asszonykézzel, elíelejtet'te az elnyomatás szenvedéseit, gyöngéd és szerető és megbocsátó lett újra.

Olvasom, hogy mint császári férje, a német császárné is virágot küldözget a sebesülteknek a kórházba. Olvasom és nekem most, november végén eszembe jutnak Szent Erzsébet kötényének legendás rózsái és úgy érzem, hogy ez a mi második magyarországi Erzsébetünk, aki nem a Wartburg! várban, hanem a becsi burgban trónol s aki a magyarokat az ő fájdalmas szivével szerette, elszáll a mi táborállásaink felett, hogy tele hintse őket a bizalom, kitartás és reménység virágaival . . .

Es olvasom hogy kisorsolják a sebesültek s a katonák családjai javára azt a két paplant, amelyik Mária Terézia selyemszóknyáiból készült.

. . . Alszik a tábor. Lent a föld alatt, dohos szalmán, nyirkos vackokban s mégis édes- deden. Marcona legények, har- csabajuszú öreg csontok ajkán mosoly játszik. Almukban otthon járnak. Kődarab, vagy fa- tuskó a fejük alja, mégis pompás alvás esik rajta. S bár zi- mankós, hideg az éjszaka, valami csodálatos melegség járja át a szivüket, mert betakarja őket a királynő szoknyája, a királynő paplana.

S a lovagias és gyöngéd magyar katona az életét nem félti, de erre a suhogó selyem takaróra vigyáz. Hiszen oly föl- séges álmokat lát alatta győzelemről, békéről, boldog hazatérésről . . .

Dr. Helvey Lajos.

Használjunk

hadisegély

póstabélyeget.

Leányainkról.

I.

Leányainkról bajos dolog tárgyilagosan írni, mert elfogódott lesz szavunk s félünk, eléggé finom lesz-e toliunk ? Természetszerűleg szívesebben változnánk költővé, s hogyha új hasonlatot nem tudnánk kitalálni, legalább a régieket igyekeznénk át- meg ^átérezve újra föltálalni. De ily módon odajutnánk, ahova a lyri- kus, mikor verse sóhajba foszlik, szava elakadván, mert a lány előtte már csak lehelletté, saját gondolata pedig érzéssé válik. És nehéz is a költészetet elválasztani a leánytól, mert a természetnek sok szép tüneménye közt mégis csak ő a legszebb s igy legjobban ihlet bennünket. S ha mi tárgyilagos írásról beszélünk, nem is akarjuk a varázst megszüntetni, a délibábot goromba zivatarral elűzni, de egy-két igaz szóval hozzá akarunk járulni, hogy leányaink valóban élő költészetté legyenek s ha nem is égi, de a földre szállott angyalokká nevelődjenek.

Mert igaz, hogy a természetet, tehát a lelkületet, a modort stb. nagyrészt örököljük ; s vannak szerencsés lények, kiknek jó örökség jutott osztályrészül. De a gyémántot csiszolni s az aranyat is kell fényesíteni, sőt tovább mehetünk — de erre már nem találunk a természetben hasonlatot: neveléssel a durva kőből is tudunk igaz gyöngyöt formálni. A nevelés természetesen már akkor kezdődik, mikor lelket kap az ember. S aztán folytatódik a gyermekszobán és iskolán át, de ennek végeztével már új korszakhoz ér : a jeánynevelés eddig is főkép, de ezután kizárólag az édes anyának legbensőbb ügye, szinte féltékenyen őrzött hivatása, öröme, büszkesége. Ő érzi és tapasztalatból ő tudja, hogy milyennek kell egy lánynak lennie, ha nemcsak lánysága idejére, de egész életére megakarja boldogságát alapozni.

Már az iskola szerepe is igen nagy fontosságú ; és őszintén megmondjuk, hogy nem is tartjuk már városunk intelligenciájához mérten elégségesnek a négy polgári osztályt még a kereskedelmivel súlyosbítva sem. Es talán nem lenne késő arról gondolkoznia a vízivárosi zárdának, hogy hat osztályúvá fejlődjék, vagy legalább ideiglenesen még egy szabadon összeállított tantervű évfolyammal bővüljön. A lányok idejéből t. i. bőven futná, hisz a férjhezmenés ideje már úgyis eltolódott néhány esztendővel. Akiknek pedig sürgősebb a dolguk, vagy sorsuk-vágyuk a gyakorlati (irodai) pályára készteti őket, azokat úgy sem kényszerítené senki a tovább maradásra, hanem pontot tennének tanulmányaik végére.

Egy ilyen továbbképző esztendőnek súlyos feladatai lennének, nevezetesen azokban kellene erős képzést nyújtaniok, amiket első sorban elvárunk a nőktől. így pl. elsőrendű szükséglet lenne a német nyelv alapos megtanulása, rendszeres háztar