Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 9. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. január 29 család jó barátai vannak jelen; s ha azok a család jó barátai, akkor az enyémek is. Itt tehát nincsen formaság, s a neveket a háziúr, vagy a háziasszony súgja az uj vendég fülébe. Szeretünk hivalkodni azzal, hogy közel vagyunk a müveit nyugathoz, — pedig valójában távolabb vagyunk tőle Kisázsi- ánál! — Kultúráiét lehet-e az, hol a társadalmi érintkezés béklyókba van verve ? Ahol még az is számításba jön, hogy milyen vallásu ? Tény az, hogy a társadalmi érintkezésben kell lenne valami disztingváló, megkülönböztető formának, de a forma miatt ne tévesszük szem elől a lényeget, ne legyünk, rabjai a formának, mert a jelenlegi rendszer szerint a forma mellőzése már szentségtörés számba megy, s hol marad, ki törődik a lényeggel ? Ha megfordítva lenne, jobb volna, az emberek egymással való érintkezése őszintébb volna ! íMennyi ragaszkodás, vonzalom, szeretet — mennyi melegség megy veszendőbe a külsőség és forma miatt, a belső embert nem nézik, nem keresik, meg sem találják; s éppen ezért sok átlagon felüli ember a társadalom béklyójában kénytelen szenvedni, nyögni, ha csak nem akar nevetségesnek, különcnek, vagy bolondnak feltűnni. Violetta. kell, különben örökre idegenben érzik magukat. Kellett azután természetesen vonzó otthon, nagyon jó konyha, néhány igen jóétvágyu és vidám asszony és ur, aki megirigyelje őket. És minden másodnap elmentek valahová szórakozni. Az uj asszonynak uj volt Budapest és a legkopot- tabb szórakozásokat is mohón áhította. De amellett ráért szépen szeretni a jó urát, aki minden gondolatát teljesítette. Legalább a házbeliek azt hitték, hogy igen boldogok. Egyszerre csak csodálatos változás történt. Az első megtagadott női kívánság házi lázadása tört ki. A fiatal asszony duzzogni kezdett. — Ugy-e sokallod a rendes heti kiadást, ugy-e sokallod ? De mikor még odahaza voltam, nem esküdté] meg arra, hogy minden kívánságomat teljesíted? — Akkor még nem volt arról tudomásom, hogy teljesíthetetlen vágyaid is lesznek. — Hát teljesíthetetlen vágy a tisztességes élet ? Rosszabb sorsom legyen asszonysoromban ? Visszasírjam mindennap gondtalan leányéletemet? — Két cseléd nélkül nem tudok megélni. Hatezer koronán alul nem vagyok képes fővárosi háztartást vezetni. — És te ezt csak most akarod megtudni, mikor hirielenül gazdálkodni kezdesz? Én gyűlölöm a kicsiA földönárulás. Az esztergomi piacnak kétségkívül megvannak a maga eredetiségei, — mindegy : — akár vonzók, akár visszataszítók, de megvannak. Ilyen teszem, hogy a baromfivásár a város egyetlen szép tét ének kellős középén, az országos hírnevű művészi Szentháromságszobor körül szokott lefolyni. Mig azonban városunk vezetőségét ezért a jóizlést és vallási kegyeletet kellemetlenül érintő rendelkezéséért — sajnos — legfeljebb a másvilágon fogják kérdőre vonni : addig van az esztergomi piacnak olyan eredetisége is, amelyért itt a földön se késhetík soká a komoly számonkérés, s ez — az élelmi szereknek a közegészségre veszedelmes földönárulása. Szombat délelőttönként a postahivataltól egész a takarék- pénztár épületéig a gyalogjáró mellett leteritett zsákokon, ponyvadarabokon és (nem a legtisztább) lepedőkön a legválogatot- tabb élelmiszereket árulja népünk teljesen ősi módon: a földön. Nem tudom, más hogyan van vele, de én mindannyiszor megbotránkozom, — többet mondok: — megundorodom, valahányszor szemeimet a földre rakott por- és bogárlepte gyümölcsféléken s egyéb élelmiszereken végigjáratom és latom, hogy nemcsak egyszerű, szegény asszonyok, hanem úri nők is mikent vásárolják össze mosolygó arccal a külömböző betegségek bacillusaitól szinte nyeskedést, nemcsak a szerelemben, a gondolkodásban, de a takarékosságban is. — Azért beszélsz igy, mert nem tudod, hogy már adósságunk van ? — Lovagiasan szememre mered hányni, hogy még nem örököltem és hogy hozomány nélkül vettél el ? — Nem cselekszem azt, fiam. Csak ki akarlak józanitani. Látod itt nem terem a piac a saját kertünkben és nem röpköd a konyhánk a saját majorunkban. Odahaza olcsó a társaság. Nálunk nagy ázsiója van a kacajnak, a mulattatok javára. Nem bírom tovább ezt a rendezetlen életet. Ne vedd ezt érzelmeim változásának. Őszintén nyilatkoztam, mert őszintén szeretlek. És ha te is szeretsz, akkor valami okos egyes- ségre kell lépnünk, hogy csődbe ne kerüljünk A fiatal feleség azonban nem akart okos kiegyezést, mert oktalan kiegyezés is kínálkozott. Az első lázadás után csakhamar megjelent az első hazugság. Es ekkor verdeste meg szárnyait utoljára a házasélet boldogságának hófehér galambja a fiatal pár lakásában. Az úgynevezett jóbarátok épen akkor legnagyobb ellenségeink, midőn életbevágó kérdésünkről van szó. Senki sem merte elárulni, amit már sokan tud'ak, hogy a fiatal profesz- szor felesége rossz útra tévedt. Inragadós élelmicikkeket. Nem vagyok kényes ember, betegségben sem szenvedek, de azért borzadály fut rajtam végig, ha meggondolom, hogy a város lakosságának nagyrésze minden félelem (és tisztogatás) nélkül fogyasztja el az ilyetén mód vett inficiált élelmiszereket, És ha meggondolom, hogy közegészségügyi hatóságunknak az ilyen veszedelmes árulási mód ellen mindezideig egyetlen elitélő, vagy tiltó szava se hangzott el! Legalább nekem semmi tudomásom róla. Én magyarázzam a közegészségügy vezetőinek, hogy éppen a földön férkőzhetik legtöbb bacillus, szenny és piszok az élelmicikkekhez ? Hogy a földön való élelmiszer-árulás a legnagyobb veszedelmeket rejti magában ? Hogy tehát ilyesmit tűrni nem szabad ? . . . És vájjon olyan nehéz volna ezen segíteni ? Nem kötelezhetné a város az eladókat asztalok állítására? Vagy nem állíthatna a piacra maga ilyeneket? Vagy talán ez oly nagy költséggel járna, hogy a pótadót (óh ez a pótadó !) újabb percentekkel szöktetné fel? Hát más vidéki városoknak nincs elég pótadójuk, mégis melyikben találunk a miénkhez hasonló ósdi piaci állapotot ? . . , Az eladó népet sem lehet hibáztatni, mert az elvégre az egészségtan szabályaiban nem jártas, tehát olyan módon ad el, ahogy apjától tanulta, s ahogy neki olcsóbb. De a közegészségügynek gondozóit nem tudom a szemrehányás és felekább hazugságban, ámításban, csalásban hagyták barátjukat. Az elégedetlen asszonyka nemsokára kielégítette szomjas vágyait. — Otthagyta az urát, természetesen nem egyedül. Egy hamis váltóról szóló megdöbbentő értesítés volt mindössze a családi boldogság gyász- jelentése. — Úgyse szerettem magát — irta az eltűnt asszony — és mégis odaadtam magának üdvösségemet. El- kárhoztam most csalódásaim miatt. Maga fényes életet ígért és fogságra akart kárhoztatni. Tehát csalódtunk kölcsönösen. Utolsó kérésem és utolsó bűnöm ez : Világgá mentem valakivel, akit szeretni akarok és akivel végig mulatom most Európát. Tervünk megvalósításához kölcsönösen pénzt teremtettünk. Ő az édes apja nevével, én a magáéval, melyről egyúttal örökre lemondok. A takarékos emberek többnyire becsületesek, de ügyetlenek. Vállalja épen azért magára ezt a néhány ezer koronát, mert úgysem találna meg többé, még ha köröztetne is. Világtapasztalt hősöm van. Szüléimét már értesítettem. Többel pedig nem tartozom nekik sem azért, hogy magahoz erőszakoltak, mert három diplomája volt . . . A házasságtörési bűnnek is van néha szónoki tehetsége. Sőt bizonyos lősség alól mentesíteni. Az ő hibájuk az ősi kulturátlan piaci állapotnak maiglan való fennmaradása. S a felelősségük annál nagyobb, minél könnyebb a régi állapot megszüntetése ! Ha ez az állapot csak szégyenünk volna, még megjárná a többi takarnivalónk mellett; de nagy veszedelmünk is, ezért minden áron szabadulnunk kell tőle. Fullánk. Nyárasdi Jánosról. A 1913. év tavaszán egy arányosan termett egyenes járású, simpa- tikus úri ember sétált Budapesten a Nemzeti Múzeum bejárata előtt, gyönyörködve a szép verőfényes időben. Közelebb lépek, hát felismerem az én kedves régi cimborámat a Jeán-t, akit a gyermek években közönségesen csak ekként szólítottunk Elkezdtük a régi jó időket emlegetni és mikor elváltunk felírta a lakásom címét, hogy meglátogasson ; hát ime 1 ez az Ígérete immáron teljesedésbe nem megy ; mert csak én tehetek látogatást nála, ha az esztergomi temetőben fogok bolyongani a nyáron. Szegény Jankó az első eminens volt a főgimnázium nyolcadik osztályában, s mikor Cserhalmay Ferenc, vezérhadbiztos neki 1865-ben állást adott a székesfővárosi számvevőségi hivatalnál : hát megfelezték az egyforintos napidíjat, s neki csak az 50 krajcár jutott. A vasminiszter Baross Gábor se kaphatott többet. Esemény volt ez a szegény Jankó életpályáját illetőleg; mert mig a bencésrend kitűnőségei esengve kérmérgező költészete is, midőn egy szép asszony követi el az egész világ rovására. Az első Éva miatt a boldog emberből rabszoiga lett. Le kellett dolgoznia gyalázata váltságdíját. Meg kellett mentenie a saját neve tisztességét. Meg kellett szolgálnia egy csa- podár teremtés útiköltségét. A nagyjövőjű. derék tudósból pénzkereső gép lett. Minden percét értékesítette. Dolgozott szakadatlanul, mert sok pénzre, sok feledésre és még több vigaszra van szüksége. Valamint arra is, hogy gyors elpusztulásának hírét ne hallja meg valahol az a „valaki“. Midőn lassan letörlesztette a hamis váltót, aláírta saját élete váltóját is. Az még veszedelmesebb volt és gyorsabb lejáratú. Az örökös szellemi munka lázas szenvedélyében észrevette, hogy megrövidített éjszakái megfogják rövidi- tani nemsokára gyötrelmeit is. Tudta, érezte, hogy amit tesz, az nem egyéb, mint öngyilkosság részletekben. De azért megadta magát kegyetlen sorsának. És az emberek, mikor a rendkívüli rhunkaerő csodálatos szorgalmát, megfoghatatlan tevékenységét magasztalták, sehogysem láttak bele a szerencsétlen gépember leikébe és midőn a legnagyobb erényét dicsőítették benne, akkor szentesítették az öngyilkosságot részletekben.
