Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 89. szám

Esztergom. 1914.

XXXVI. évfolyam. 89. szám.

Csütörtök, november 5.

POÚTIM és TBR5fíDF)LMILfíR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FŐMUNKATÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ

LÁPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS :

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Közpénzek kezelése.

Szomorú dolog, de való igaz, hogy a közpénzek kezelésének kérdése mindig időszerű Magyarországon. Ennek átlátására nem kell több, mint kissé szemmel tartani napilapjaink hir- és bűnügyrovatát. Meggyőződhetünk onnét, hogy alig esik meg nap, melyen nálunk itt vagy ott a közpénzek gondatlan, bűnös kezeléséről, sőt eltulajdonításáról ne olvashatna az ember. Mintha nem is egyes emberek szórványos eltévelyedéseiről, hanem egész rendszerről volna szó a közvagyon gondviseleletlenségében, bitangolásában, elsikkasztásá- ban. Mert vége-hossza nincs a „hűtlen kezelés“ eseteinek. A kisebbek már fel se tűnnek. De a nagyok sem keltenek erősebb izgalmat.

— így volt és így lesz ! — mondogatják a flegmatikusabb szemlélők — ezen már nem lehet segíteni.

— Nem lehet segíteni ? Hát van-e oly ragály, oly járvány, melynek a modern korban ne tudnók útját állani ? A halálon kívül mindennek meg van ma az orvossága. A hűtlen pénzkezelés ragályának is meg van az ellenszere, csak alkalmazzuk okosan és kellő időben. Ha még mentek vagyunk tőle, tanuljunk védekezni mások példáján ; S ha már kiütött közöttünk, okuljunk magyar szokás szerint a magunk kárán.

A legújabb városházi szenzációs „eset“ szinte magától kényszerít bennünket, hogy az orvoslás ügyéről gondolkozzunk s módozatokat keressünk jövőbeli biztosításunkra.

I Teljesen fölösleges itt minden moralizálás, minden tragikus sopánkodás. Nincsen helyük a kétes vádaskodásnak és hívatlan felelősségre vonásoknak sem. Csak arról legyen szó, mit szükség tennünk, hogy a városi közvagyon bűnös megkárosítását emberi számítás szerint lehetetlenné tegyük.

Régitapasztalat és közmondás, hogy „jó bor, pénz, szép asszony jámbort kivan őrzésre“. Jámbort, azaz : egész embert, tisztakezű embert, józanéletű s feddhetlen jellemű embert. Közpénzek sáfárának nem hogy megválasztani, de ezeknek még a közelébe se volna szabad engedni olyan egyént, kinek akár a múltjához, akár a jelenéhez valami, még oly csekély gyanú is íérkőzhetik. Ne mondja senki, hogy — keress, ha találsz ilyet! Mert még vannak becsületes emberek Magyarországon, vannak Esztergomban is !

De legyen a közvagyont kezelő tisztviselő bátor a lehető legkifogástalanabb jellem, mindamellett a legszigorúbb ellenőrzés alatt álljon szünet nélkül. Pénz dolgában, ha másé, nincs sógorság, komaság, még testvériség sem ! Ott még az öcsém vagy bátyám számára sincs se engedmény, se elnézés! A rokon olyan, mint a legidegenebb idegen. A magam pénzét illetőleg megbízhatom abban, kiben nekem tetszik; másokét, a közpénzt illetőleg soha senkiben ! Mert hiába, szentigazság, hogy „olvasva jó a pénz“, vagyis gondosan takargatva, szemesen vigyázva, éberen megőrizve. És ha ez áll az én pénzemre, még inkább állani fog a közös vagyonra.

Ezen a kettőn : a kezelők

„Esztergom és Vidéke“ tárcája.

ŐSZI VIRÁGOK . . .

i.

Valamit oly titkon, Szívszorongva sejtek . . . Hervadó virágnak,

Hulló leveleknek,

— Amint leperegnek, — Könnyeket is ejtek.

Iái ez a sejtelem,

Mi e titkos álom ?

Talán a szerelmem,

Talán a halálom . . .

II.

Letéptem pár szál őszi virágot S elküldtem titkon valakinek,

Ne nyíljon többé, ne díszelegjen Lelkem kertjében már senkinek. Halálra szántan, bús haloványan Hervadjon el a szeme előtt, Utolsó kínos sóhajtásával Helyettem utólszor köszöntse őt.

Sápadt szirmait vegye kezébe,

(Haj leperegtek hangtalanul,)

Este, ha fekszik, tegye szivére Sírni ha nem tud, majd megtanul.

Éjszaka csendjében keresse őket, Helyettem keresse, könnyeivel;

Első szerelme nyíladozását Felejtő szívvel temesse el.

III.

Nyáridők reggelén ébredő szívvel Napsugárból szőttem álmaimat,

Tarka mezőkön reszkető gyönyörrel Téptem le a nyíló virágokat.

Édes-bús madárdal ringatta lelkem, Szerelmes szellő elaltatott —

De felriadva, látom: nincsen virágom! Szerelem... Madárdal... mind elhagy ott...

Őszi idők járnak! — a nyári álmok Rózsaszín felhőkként tovaszállnak; Kopár mezőkön hervadó virágok Borult ég alatt remegnek, fáznak,

S velem együtt napsugárra várnak.

Imre.

Mérkőzés a patikussal.

Irta: Kanizsai Ferenc.

A fiatalember, aki most a robogó vonaton hazafelé igyekezett, már régóta nem járt otthon, a falujában. Idestova négy esztendeje, ami az ifjúság éveiben nagy idő. Ő is, az apja is, alig győzték várni a viszontlátásnak, bár lassan, de mégis elérkező napját. Az öreg Balta Mózes kékfestő-mester avégből, hogy büszkélkedjék a fiával, hogy elvigye erre is, arra is, hogy mutogassa itt is, ott is: no ugy-e urat neveltem belőle ? Balta Oszkár pedig avégből, hogy szemébe nézhessen a falunak, a falu magahitt, gőgös potentátjainak és főleg a büszke és elbizakodott Bol- váry Elzának.

Akkor, négy esztendeje, Balta Oszkár halálosan beleszeretett a fiatal leányba. Hogyan is engedhette meg magának e merész és kilátástalan érzelem elhatalmasodását ? Talán amiatt a vak elbizakodottság miatt, mely az érettségi bizonyítvány megszerzése után néhány hétig az ifjakat jellemzi. Már mindegy, de tény, hogy a fiú egy este, akkor négy esztendeje, különös véletlenkép kettesben sétálva a leánnyal az uccán, egész váratlanul igy szólt hozzá:

— Elza, Szerelmes vagyok magába. Várjon rám. Négy-öt év múlva feleségül veszem.

A leány felkacagott.

— Csak nem gondolja komolyan ? Hogy is képzelheti, hogy én feleségül mehetnék egy kékfestő mesterember fiához? . . .

Igen ezt mondotta a leány. Azóta sok minden történt. Az öreg Szálkái, a község érdemes bírája meghalt, és mostan Bús Illés a biró.. A régi követ megbukott és egy fiatal pesti fiskálist választottak meg helyette. (Nem adok neki tiz esztendőt — vélte Balta Mózes — ezt is kiütik a nyeregből. Még pedig a fiam !) De nini, el ne felejtsük, meghalt bizony Bolváry Gáspár főszolgabíró is, nagy szegénységben felejtve özvegyét és leányát. (Talán már nem is olyan gőgős az az Elza.)

Öreg Balta Mózes már több Ízben hívta haza, terjedelmes levelekben a fiát aki azonban megmaradt elve mellett és mindannyiszor azt válaszolta, hogy amig doktori cime nincs, addig nem megy haza.

Igazában más oka is volt. Az egyetemi évek alatt sokat nélkülözött. Nem volt egy jóravaló ruhája. Már pedig azt akarta, hogy mindenképpen, még külső megjelenésével is elkábitsa, irigységbe ejtse a falut, melyet, hite szerint gyűlölt, de voltaképpen szeretett. Csak ideálokért hoz az ember nehéz áldozatokat. Ideálokért melyekért rajong. És Balta Oszkár, tengődvén négy esztendőkön át lecke-adásokból, cimszalagirásokból és más sovány keresetekből, mindig rendelkezett annyi lelki-erővel hogy a falu