Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 81. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 81. szám. Csütörtök, október 8. • Lv u* POLITIHFilés TBPSfíDRLMILfíP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Az újságok és a háború. — Soha ilyen aratásuk ! Csekély munka, kevéskiadás, busás jövedelem. Az újdonságok nagy részét ingyen kapják a hivatalos sajtóirodákból, meg a német lapokból. Költségeik szót sem érdemlőek. Az előfizetők és olvasók pedig legalább is megkétszereződtek. Ennélfogva a pénz csak úgy dűl a kiadóhivatalokba. Köznapi frázisok ma ezek, melyeket kávéházakban és uc- casarkakon sárga irigységgel telt kapzsi alakok kiáltoznak, agyoncsépelnek. Van némi fölük is persze. Ami szintén nem nagyon hízelgő az újságokra nézve: — Hogy hát no — teljesen megbízhatatlanok. Nem az igazat írják. A közönséget csak áltatják. A visszaveretést tervszerű, bölcs visszavonulásnak tüntetik föl. A harácsoló véres betöréseket számba se jövő epizódoknak minősítik. Néhány száz vagy ezer ellenséges katona önkéntes megadását fényes hadi sikernek fújják fel. Szóval: füllentenek, tettetnek s félrevezetnek kvantum szátisz ! — És milyen diplomaták ! Milyen farizeusok ! Érzelmesek az ellágyuló szentimentalizmu- sig. Kenetesek a templomi prédikációig. Hízelgők a farkcsóválásig. Azaz : ki vannak kenve ebhájjal tetőtől-lalpig, elejüktől- végig! Ezekben az unalomig kör- benforgó pletykaszólamokban kétségkívül van valamelyes igazság. De mint. vádak sehogysem állhatják meg helyüket. Részben rosszakaró irigységnek, részben rövidlátó egyűgyűségnek szülöttei. így is, úgy is elvetni- valók. Csakis a falatot másnak szájából, mindig kivenni kész iiígység foghatja rá, hogy az újságoknak most a háborúban búsás jövedelmeik vannak. Talán ilyen is akad egy-kettő, de nem a többség. Tény, hogy készpénz kiadása a politikai napilapoknak háborúban kevesebb, mint békeidején; ámde a bevételük általában nem nagyon emelkedik a rendes fölé. Körülbelül olyaténképen vannak, hogy a mii nyernek a vámon, elvesztik, illetőleg elvesztették a réven. Jóval többet adnak el ugyan a lapszámokból, de viszont tetemesen kevesbedik a hirdetésük. Pedig ez dönti a jövedelmet. Tekintsen ma bele valaki például az ország egyik legelterjedtebb napilapjába: a Pesti Hírlapba. Mit fog látni ? Azt, hogy alig van egy-két lapnyi hirdetése; mig a háború előtt 30—40, sőt több lapra ment. Ugyanígy van hirdetés dolgában a többi újság is. Tehát az a felhánytorgatott busás jövedelem tulajdonképpen csak az irigyek fantáziájában létezik. Az újságírók azt maguk sem tagadják, hogy a háborús hírek közreadásában gyakorta el kell térniük a szinigazságtól. A balsikereket, hibákat el is hallgatják, vagy szépítik, mentegetik ; a kedvező eredményeket pedig nagyítják, kiszínezik, felmagasztalják. Csakhogy ezt nem ravasz szándékkal, hanem részint kényszerűségből, részint magasabb érdekből teszik. Az avatatlanok nem sejtik, hogy a háborús események közlésében az újságok a legszigorúbb cenzúrának vannak alávetve, annyira, hogy az igaz„Esztogom és Vidéke“ tárcája. IMPRBSSIÓ. Csak egyszer láttam . . . <5 azóta — súgni is restelli ajkam, Mint sok szív szerelmét — Zaklatott adósnak érzem én magam. Csak egyszer láttam . . . 8 azóta szívesen elfelejteném. Mégis emlékképe Ahogv’ akkor láttam, úgy tűnik elém. Csak egyszer láttam . . . 5 azóta én már nyugodni nem tudok. Mint, akinek szive ♦ Valamit mély titkú hangon megsúgott. Csak egyszer láttam . . S azóta keresek illő szavakat Egy, vén, korhadt fáról, Mely mellett vonatom Egyszer elhaladt . . . Lengyel hősök. Potócky gróf, a nagy Potóckyk utolsó sarja halálán volt. Minden erejét elvette már a gyilkos kór de mielőtt végkép elpusztította volna, ajándékozott neki néhány boldog percet. Melléből már alig hallhatóan törtek elő a kínos hörgések és csak a homlokának hideg verejtéke sejtett valami nagy lelkiindulatot. Lelkében elvonult a rózsás gyermekkor, mikor a falu aprajával játszadozott a kastély parkjában, aztán az ifjú évek boldog küzdését látta, hogyan harcolt külső ellenséggel és a magáéival, a balitélettel. Milyen gyönyörrel szivta magába azoknak az Íróknak az igéit, kik teljes egyenlőséget kiáltoznak. Atyját látta maga előtt, a buzgó lengyel nemest, minden erényével, minden bűnével. Anyját, kit legszebb éveiben kellett a családi kriptába helyezni. Barátokat és rokonokat, kik fölött virágok nyílnak és fonnyadoznak év- ről-évre. A szűkebb kör látomásai után láza tovább vezette őt. Látta hősi küzdelmében vitéz nemzetét, mint tusakodik egy embertelen hordával, amely nem ismer jogot, csak hatalmat és megalázkodást. És azt is látta, hogy az ő népe elveszett. Egy mély sóhajtás és Potócky gróf meghalt. Meghalt mindenki nélkül. Barátai szívesen eljöttek volna a drága bajtárs betegágyához, de hol vannak a barátok ? Ki ’Szibériában bűnhődik, mert nem tűrhette a muszka önkénykedést. Ki Párisban vagy Turincan eszi a száműzetés kenyerét, mások meg jeltelen sirdomb alatt hallgatnak. De a barátok helyett megjelent néhány orosz katonatiszt, egy rendőrhadnagy és a cári fiskális, hogy a gazdátlan birtokot lefoglalják státusnak. Két napig feküdt nyitott koporsóban a gróf. Azután befedték a koporsót. Galambősz szolgák vitték le a teremből a kis kápolna elé. A durva tenyerű jobbágyok szemeiből pergett a könny, mintha atyjukat kisérték volna utolsó útjára. Ambrózius páter, az ősz plébános, beszentelte a halottat. A beszen- telés után a halotti beszédhez fogott. A magas, sovány aggastyán nem tette a legjobb benyomást a hatóság uraira. Nem látszott meg semmikép rajta a kenetteljes alázat, amit papoktól megszoktak az orosz urak. Sokolóv hadnagy úgy érezte magát, mintha hideg víz futna át gerincén. A páter nagyon egyszerűen beszélt. Nem fűszerezte a beszédet a szent atyák Írásainak idézetével, hanem úgy beszélt, ahogy szive dik- ált neki. Hangos, tiszta kiejtéssel szólt. Dicsőítette a halált, mely a lengyel ember legjobb barátja. — Miért sirtok ? — mondta a kö- rülállóknak, ne sirjatok, akit a koporsó befed, az megtette kötelességét hazája iránt és ti irántatok. Sokolov a rendőrtiszthez fordult: Az öreg nagyon heveskedik, mondá. A legtökéletesebb élet semmisült meg ezzel, aki itt előttem fekszik, folytatta a tisztelendő atya. Miért hallgatnám el érdemeidet Potócky Ádám, népem legdicsőbb fia, miért, talán ezek miatt itt, akik mint hiénák gyűltek ide, erre a szent helyre, a te lábaidhoz . . . Az urak összenéztek. Sokolov hadnagy izgatottan nyúlt fegyverzsebébe és egész téste reszketett. A pap kiegyenesedett. Az aggastyán olyan halálmegvetéssel szónokolt mintegy próféta. Óh, Ádám, milyen ember voltál te 1 Te nem úgy szeretted a hazádat, mint mi. Mert mi másokat is szerettünk a haza mellett, családun-
