Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 81. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. október 8. ság meztelen kiírása majdnem lehetetlen nekik. De még ha lehetne, se volna mindig tanácsos az igazsághoz szorosan ragaszkodniuk, mert hiszen ez az az ország elkeseredésére, megfélemlítésre, elernyedésére vezethetne, ami kétségtelenül elősegítené a háborúvesztést. Az újságíróknak ha valaha, most kell érteniük a módját a diadal-csemegék megszaporításá- nak s a veszteség-mérgek mézzel való keverésének. Valóigaz tehát, hogy az újságok ebben a háborús világban a diplomaták ezerféle furfangját kénytelenek alkalmazni. A legváltozóbb érzelmi húrokon játszani. Amilyen szerepet visznek az igazi diplomaták a béke idején, ugyan- olyat töltenek be az újságírók a háborúban. Ők a háború diplomatái. Mint ilyeneknek fölötte nehéz és kényes a helyzetük, mert a háború próbaköve ügyességüknek, becsületüknek s ha- zafiságuknak egyaránt. Nem nagy jóakarat kell annak megállapításához, hogy a magyar újságok ezt a súlyos próbát eddig kivétel nélkül derekasan állották meg. Azért hát nem ócsárlás, gyanúsítás, hanem becsület adassák valameny- nyinek. Dr. Réthei Prikkel Marián. A látszat emberei. Manapság nem magunk jóvoltából, hanem csak a külszínért vagyunk és élünk. kát, gyermekeinket, de te, Ádám, te senki mást e fölbön nem szerettél csak boldogtalan lengyeleidet. A hadnagy magánkívül volt. Halálsápad- tan izgett-mozgott. És milyen más módon szeretted a hazádat, folytatja a páter, igazán másképen mint mi. Te átérezted, hogy nemcsak az oroszok a mi ellenségeink, hanem az a meghasonlás, ami a nép és nemesek között van. Te büszke nemesek ivadéka megértetted azt, és őseid fényűzése helyett egyszerű udvarházzá alakítottad kastélyodat, belőled pedig egyszerű gazda lett, aki nem ismer rangkü- lömbséget ember és ember között. Ezzel a nemes felfogásoddal, Ádám, te többet ártottál itteni ellenségeinknek, mint sok hősünk és vitézünk a harcmezőn. És ha valamikor rabbilincseink lehullanak, akkor neked nagy részed lesz abban . . . A rendőrhadnagy már oda lépett a paphoz, hogy vasra verje a „lázi- tót“. Abban a pillanatban Sokolov tiszt egyet lőtt és az ősz páter barátja koporsójára omlott. Az áldozat vére pirosra festette a másik mártír fekete koporsóját. Szabó Imre. A mai társadalom egyik ferde kinövése, hogy a kasztok kialakulásával külömbségeketteremt, de nem számol az egyes rétegek vagyoni külömbségével. A kishivatalnokokra és Vagyonos emberre egyformán rójja ki kötelezettségeit. A vagyonos osztály megrendelhet magának mindent, a- mire a pénz kvalifikál, de miért lép föl éppen úgy a társadalomban a szegény, vagy a közepes sorban álló középosztállyal szemben. Ennek őszintén szólva, magunk vagyunk az okai. Mindent csak majmolunk, kívánságainkat sohasem vagyoni viszonyainkhoz mérjük, hanem takarónkon túl nyújtózunk, A ma-holnap néhai nevet nyerő dzsentri miért pusztul ? Mert a 100 holdas birtokos úgy akar élni, mint 20.000 holdas mágnás. Télen Pesten, nyáron fürdőhelyen s a holdakat egymásután húzzák ki a lábuk alól. Az ügyvéd, vagy hivatalnok úr felesége nem mehet olcsóbb helyre nyaralni, mint Ostende, Abbázia, Gastein stb. De ki tudná a sok divatos fürdőt elsorolni, melyek úgy változnak évről-évre, mint a női kalapok ? De tegyük fel, hogy Őnagysága nem mehet el semmiképpen a divatos fürdőbe, sőt egyáltalán nem telik fürdőre. Mit csinál? Elutazik egy napra valamelyik fürdőbe, vagy megbízza egy közeli rokonát s minden ismerőseinek küld, vagy küldet egy latképes levelezőlapot. A látszat megvan mentve. S ez a fő. (Apropos! egy vállalat is alakult már, mely levelezőlapokat és leveleket bárhol postára ad a portó kétszereséért. Kitünően menő üzlet!) De a látszat meg van mentve. Fő a decorum. Akinek egy millió forintja van, az járhat vasúton, kopottan, kifényesült térddel és könyökkel. Rámondják: különc! Ám a kisfizetésű hivatalnok, ha nincs rajta vasalt nadrág, lakcipő nem juthat be a társaságba. Szinészkedünk. Az élet komédiásai vagyunk, ahelyett, hogy kiki viszonyainak megfelelően élne. így megy ez az őrület és csoda-e, ha valaki, aki ezekkel a formákkal, üres cafrangokkal szakítani akar, nem tud boldogulni, érvényesülni? A jól vasalt nadrag és lakcipő a karriér lépcsője. Sok ember egy-egy zsurnak, szépen táncolt bostonnak köszöni előmenetelét. Nyáron panama-kalap és a tenisz-rakett hódítanak, de aki hoky-ütővel csavarog a korzón, az kenterben veri letenni- szező ellenfeleit, mert a hoky előkelőbb a tennisznél. Mindenben az exluzivitás. Terített asztalok az orosz betörők tiszteletére. Az asszonyok és gyermekek bosszúja. A latorcai ütközet. B. N. laptársunk a következőkben számol be arról: „Visszavertük az oroszokat Sian- kiig az uzsoki szoros ismét a mi birtokunkban van. Es most, már nyugodtan hajthatja le mindenki a fejét, amikor már nem fél senki — különben az eddigi félelem is alaptalan volt — megírhatjuk a következő rendkívül érdekes és a felvidéki ruthéneket nagyon jellemző történetet. Az eset igaz. Egy becsületes, nyílt szivü magyar beszelte el, aki az egyik latorcavölgyi faluból érkezett a délvidékre. Az ősz haja feltétlen tiszteletet követel, néha-néha a szeméhez nyúl és bütykös mutatóujjával megtörüli az előtörő könnyektől és ilyenkor igy sóhajt: Istenem, hogy ilyesmi megtörténhetik Magyarországban . . . Az öreg 60 év körüli gazda lassan, kissé összefüggés nélkül beszél Meglátszik rajta, hogy az események tömkellege^forr az emlékezetében és mindegyik tülekszik előre. — Ott van a házam, meg a földem is a Latorca mellett. Nagyon szeret engem a folyó, mert ha kiárad, az én földemet meg a házamat nem bántja. Én is szeretem a Latorcát. Hatvan egynéhány éve hajtom rá a jószágot itatni. Mikor a háború kitört, valahogy eszembejutott, hogy ennek a folyónak vizét pirosra festi még a vér. De persze nem is hittem a gondolatomnak. Már hogy is jöhetne ide, Magyarországra az ellenség? ... — így gondolkoztam, de bizony mégis bejött a muszka. Igaz ugyan, hogy már kitettük őket, de mégis benn voltak. — Mikor legelső hírét vettük a betörésnek, nem akartunk hitelt adni neki. Sokan azt mondták, hogy a rémlátók találták ki, a gyávák, akik két hónap óta reszkednek. De mégis volt valami gyanús, amit eddig nem láttuk. A falu kevés kivétellel ruthén, magyarok alig vagyunk ötvenen. Ezeknek a ruthéneknek egy része, mintha nagy lagzira készültek volna, baromfit öltek, sütöttek, főztek, a férfiak, leányok, meg asszonyok ünnepi ruhát húztak és folytonosan sugdostak. . . A magyaroknak tehát az volt a gyanús, hogy a ruthének egy része ünneplőbe öltözött, sütöttek, főztek. Mintha vártak volna valamit, vagy valakit. Amint az események folytatása mutatja, tényleg vártak. Orosz vendégeket vártak. A falutól 8 — 10 kilométernyire megdördült az első ágyú. Úgy látszik ez volt a jel. A tarka viganóju asz- szonyok, lányok és a vasárnapi ruhába bújt férfiak szeme felcsillant és torkuk szakadtából ordították be a békés házakba: Jönnek ami testvéreink ! Jaj lesz most nektek ! Rögtön az uccán volt a falu. Apraja nagyja kirohant és megrémülve hallgatták az ágyú dörgését, amely egyre közeledett. Az árulók gyorsan eltűntek a házaikba és megtettek minden előkészületet az oroszok fogadtatására. Megtérítettek, gyertyát gyújtottak, a szobákat felpántlikázták. De a falu, a magyarok és a hazafias ruthének észbe kaptak! Minden megbeszélés nélkül rohant ki-ki haza, kapát, kaszát fogtak és kivonultak a templom elé. A zűrzavar óriási volt. Hangok, értelmetlen dühtől reszkető hangok kapaszkodtak az őszi szélbe és együtt szálltak az ágyú dörgéssel.. . Ami ezután következett szinte váratlan a nagy háború eddigi tör ténetében. A magyarok és a hazafias ruthének megrohanták az árulók házait. Nem bántották, hanem kénysze- ritették őket, hogy vegyék fel velük a harcot. Rettenetes ütközet kezdődött. Férfi-fér fi ellen, asszony-asszony ellen, leány-leány ellen és gyermek gyermek ellen. A férfiak ütő szerszámmal, kapával kaszanyéllel, baltával és doronggal ütötték egymást. A nők kövekkel hajigáltak, a gyermekek rikoltva karmolták egymás arcát. Az egyik ruthén leánynak borzalmas ötlete támadt. Beszaladt a konyhába és egy lapát izzó parázs- zsal tért vissza. Félőrülten szórta az ellenséges asszonyokra a parazsat. . . . Messze a határtól egyre hallatszott az ágyúdörgés, de mindig halkabban és halkabban . . . Az árulók végre visszavonultak házaikba. Rengeteg bekötözött fej és kéz, sánta, összekarmolt és égett arcú ember volt látható. A hazafias- sak győztek. ... Az ágyúdörgés teljesen elült. A mieink győztek. Az orosz visszavonult. Sebesülteket hoztak a Latorca-völgyi faluba. Egy hadnagy vezette a könnyű sebesültek csapatát. Ennek a hadnagynak tettek jelentést a magyarok a terített asztalokról, az ünneplőruhás ruthénekről és a borzalmas csatáról, ami a falu főutcáján folyt le . . . Tegnap Nagyváradon sok ruthén foglyot szállítottak keresztül. Azt mondják, hogy gyanúsan viselkedtek . . . A Latorca menti kis falu határában harminchét sárguló lombu fa változott át hirtelen bitóvá . . . A 76* gy.-ezred sebesültjei, halottal és betegei. A cs. és kir. hadügyminisztérium által kiadott 15. veszteséglajstromából. (Folytatás.) Legénység: Kacic Mihály gyal. 2. sz., Kal- cher János gyal. 5. sz., Kámánn Mihály szkv. 3. sz., Karlich Lőrinc gyal.
