Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 8. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. január 25 Az utazás fontosságát modern embereknek nem szükség bővebben fejtegetnem. Elég rámutatnom arra, hogy igazán széles látókörre egy művelt ember csakis jól végzett utazás révén tehet szert. Ezért lepik el az utazók egyre nagyobb seregekben a világnak minden tájékát. Mindenki átlátja, hogy nincs a tudós könyvekben olyan ismeret, mely a személyes tapasztalással vetekedhetnék. Hány honboldogító nagy terv fogam- zott már meg utazásközben, hány nemzeterősítő nemes tett kapott ösztönt külföldi megfigyelésekből ! Az utazás dúsan gyümölcsöző hasznát a legszembeszö- kőbben mutatja a legnagyobb magyarnak, gr. Széchenyi Istvánnak példája, ki mindazon életrevaló eszméket s reformokat, melyekkel hazánkat újjáteremtette, külföldi utazásaiban gyűjtötte össze. Ha méltó követői nem lettek volna, Magyarország ma aligha állana a kultúrának azon fokán, melyen a valóságban áll. Az észszerű következés ebből az, hogy nemcsak műveltségi, hanem nemzeti érdekünk is minél többet és minél több- felé utazni. Ha a szám egymaga meg— Tehát gróf ur honved akar lenni ? — Igen, mert szeretem hazámat s legszívesebben szolgálnék tábornok ur törzskarában. Ez a kijelentés még nagyobb csodálatot keltett Görgeiben, de egyúttal gyanút is ébresztett, aminek azonban egy szóval se akart hangot adni. — Akkor a Vilmos-huszárokhoz teszem szamfeletti őrnagynak s a nyargonc-tisztek parancsnokának nevezem ki. A gróf kissé meghajtotta a fejét, a tábornok kezet nyújtott neki és Zichy gróf még aznap felöltötte a honvédruhát. Görgei környezetében rögtön hire futott ennek s ezerféle találgatást fűztek hozzá. — Vigyáznunk kell minden lépésére, mert egészen bizonyos, hogy csak azért akar Görgei közelében lenni, hogy boszut álljon rajta bátyja haláláért. — Csak nem gondoljátok, hogy egy Zichy gróf orgyilkosságra vetemedik ? — jegyezte meg Pusztelnik őrnagy. — Másképpen lehetetlen megérteni, hogy ép az ő táborkarába fu- rakodjék be. — Hátha azt akarja ezzel bebizonyítani, hogy maga is elitéli bátyja szereplését. — Akkor nem lett volna vele és nem esett volna vele egy fogságba. — Lehet, hogy csak véletlenül volt vele s fogalma se volt arról, hogy bátyjánál hazaáruló kiáltványok vannak. nyugtató volna, akkor ma már e tekintetben teljesen nyugodtak lehetnénk, mert magyar utazókkal nagy számban találkozunk a külföldön mindenfelé. Csak az a baj, hogy utazóinkban és utazásainkban nincsen sok köszönet; az előbbiekben a visszataszító keleties vonásoknál, az utóbbiakban a megrögzött általános felületességnél fogva. Külföldjáró magyarok hibáiról már eleget halottam komoly honfitársaktól, olvastam is egyetmást, sőt magam is szereztem sajnos tapasztalásokat ismételve. Legutóbb tudniillik kétszer egymásután nagyobb magyar társaságban jártam a külföldön. Megjegyezhetem, hogy a társaság mindkét esetben aránylag a legműveltebb társadalmi osztályból került ki. S mégis oly kulturális fogyatékosságot mutatott legtöbbje, hogy én már az első alkalommal is honfitársaimból való erős kiábrándulással jöttem haza, másodszor pedig annyira ki- gyönyörödtem belőlük, hogy félúton faképnél hagytam őket. Miért? — Több ókból. Először is a magyar utazóknál igen kevés kivétellel nem talal az ember komolyabb úti célt. Legtöbben csupa szórakoMesebeszéd, — kacagtak fel gúnyosan a tisztek, -- erre a mágnásra nagyon vigyáznunk kell. A tisztikar túlnyomó többsége tényleg nagyon feltűnőnek találta Zichy gróf felkinálkozását s elhatározták, hogy folyton szemmel tartják. Jól tudták, hogy katonának háborúban tilos személyes ügy miatt párbajt vívni s ezért gróf Zichy a csatazajban készül elégtételt venni rajta. Szeme közé akar nézni, mikor a halál véres szárnyai csapkodnak körülöttük, mintegy istenítéletet akar kierőszakolni, vagy egy különös nemét az amerikai párbajnak ott a csatatéren, az ágyuk bömbölő zúgása, a golyók pattogása, a gránátok sivitó tűzesője között. Másnap reggel a kémszemlére küldött huszárjárőrök jelentették, hogy Dévényujfalunál ellenségre bukkantak. Görgei azonnal lóra pattant s Pusztelnik és gróf Zichy Pál őrnagyok s néhány vezérkari tiszt kíséretében a Morva folyó hidjához vágtatott. A hídfő innenső felén megállották. Túlról, a szemközt fekvő Schlosshof felől erős ágyutűz fogadta őket. A honvédek a hídfőtől jobbra és balra fedett állásból viszonozták a tüzelést. A sereg zöme az uccákon volt felállítva hosszú csatárláncokban. Görgei végig lovagolt előttük. Zichy Pál mindig mellette nyargalt. A folyó partján, a hídtól jobbra egy rozoga vámszedőház állott. Görgei amellett ugratott a hidra. Zichy utánna. Az ellenség alig volt tőlük zásból mennek külföldre, vagy hiúságból, hogy idehaza eldicsekedhessenek utazásukról. Az okulás, tapasztalatszerzés, egybevetés vágya csak igen keveseket háborgat közülük. Hogy azonban fokozott élvezeti igényekkel indulnak kifelé, azt külön erősítenem se kell. Ebből következik azután, hogy — amerre csak járnak- kelnek : úton és útonfélen, vonatban, városokban s főkép a hotelekben : lármásak, erőszakosak, veszekedők. A portásokkal, kalauzokkal és pincérekkel mindenütt hadilábon állanak. Mintegy gyönyörűségüket lelik benne, hogy magukról hangosabb életjelt adjanak. Ha valahol kiabáló, zsinatoló társaságot hallasz messziről, ha — nem balkániak, bizonyosan honfitársaid lesznek. S ebben egy csepp nagyítás nincsen. Hogy az utazó magyarok a gyomrukért ölni készek s étkezések alkalmával a legválo- gatottabb jokivánatokkal szokták illetni a vendéglősöket (persze ezt már hazai nyelven !), azt nem szükség külön magyarázni idehaza, hol a százados felfogás a gyomor élvezeteit mindig a szellemiek fölé helyezte. Az is fölötte épületes látszázötven lépésnyire. Nagyszerű célpontok az osztrákoknak ! Mindketten megállották, szorosan egymás mellett és farkasszemet néztek az osztrák ágyuütegekkel, amelyekből szakadatlanul s bömbölő zúgással röppentek ki a tüzsárkányok. A golyók jobbra-balra jégesőként pattogtak körülöttük, leszakították az ócska vámhaz födelét, vastag darabokat törtek le a falaiból s azok nagy port verve omlottak a földre. Hat és tizenkétfontos golyók csaptak a hid karfájára, a hídfőre s recsegve-ropogva hullottak le a megperzselt, leszakított forgácsok. Gránátok sivitottak a fejük fölött és szétpattanva egy szétrobbant meteor tüzkigyóiként siklottak el mellettük pokoli sustorgással, de ők nem mozdultak. Az osztrákok erősen látcsövezték őket, majd kezükkel mutogattak rájuk s integettek a katonáknak, hogy vegyék célba a vakmerőket. Erre golyózápor sivitott feléjük s előttük és mögöttük sürü kopogással verődtek a hidra a puskagolyók. Erezték a süvítő ólomdarabok perzselő szelét, kivont kardjukat majd kiverték a kezükből a reá pattant golyók, de ők mereven, mozdulatlanul állottak a hid lábánál s komoran, szótlanul hol egymásra, hol az ellenségre néztek. Pusztelnik oldalt állt tőlük, de ő se szólt csak nézte ezt a különös párbajt a bátorság, a hidegvér, a halalmegvetés ez izgalmas párbaját. Istenítélet ez! A golyók mint szunyograj a mocsár fölött, oly sűrűn repkedtek körülöttük. Némelyik vány az idegeneknek, mikor külföldjáró véreink a képtárakban és múzeumokban a műtárgyakat s régiségeket — a legszigorúbb tilalom ellenére is! — végig fogdossák ; és róluk a tudálékosabbak a badarabb- nál badarabb följegyzéseket teszik jegyzőkönyvükbe, — az otthon maradt gyengébbek számára ! Nagyon természetes, hogy az efféle külföldjárásnak igazi gyümölcse nem lehet sem magára az utazóra, sem a hazai műveltségre nézve. Ez a komoly emberek előtt csak idő- és pénzpazarlás számába mehet. A látókör-szélesitő igazi utazástól annyira van, mint ég a földtől. Az én szememben a gyümölcsöző utazásnak három elengedhetetlen kelléke van: l. alapos előkészület, 2. beható megfigyelések és 3. a honi állapotokkal való tárgyilagos egybevetés. Fájdalom : honfitársaink többsége telt erszénnyel ugyan, de eme kellékek nélkül megy a külföldre. Azért nem csoda, ha nemcsak üres erszénnyel, hanem üres fejjel is jönnek haza, vagy legfeljebb avval a szélházyféle vékonypénzű „mit ettek-ittak“ tapasztalattal. belecsapott a vízbe, ahonnan egész hullámtornyot csapott föl. A sistergés, a zúgás, a pattogás, a dörgés, a sivitás pokoli hangversenyében, amely az acélidegeket is megrázta volna, ők meg se moccantak paripáikon. Ezek is úgy álltak ott, mintha ércből lettek volna öntve. Csak a fülüket hegyezték, a szemük villam- lott s orlyukaik fújtak. Parancsőrtisztek vágtattak Gör- geihez jelentésekkel, vagy utasítást kérve. De o le nem jött a hídról. A lovát se fordította meg. Végighallgatta a jelentéseket, pár szót szolt, vagy utasítást adott anélkül, hogy megfordult volna. Aztán megint farkasszemet nézett az ellenséggel, a haláltosztó ágyuk érctorkával, a puskák csövével, a mikből egyre sűrűbben ropogtak a golyók. Egyszerre csak tompa zuhanást hallottak. A hidlásfák recsegve döngöttek alattuk. Zichy nem mozdult, Görgei se. Közvetlen mellettük kínosan rugdalózott egy paripa. Egy pillanatra eszébe villant Gör- geinek, hogy Pusztelnik állt mellettük. Az őrnagy azonban életjelt adott magáról. — Jaj, de fáj a szivem e gyönyörű arab csődörömért — mormolta boszusan, amint fölkelt a földről és kiszabadította magát lelőtt paripája alól. — Örülj, hogy nem téged ért a golyó — felelt vissza Görgei anélkül, hogy megfordult volna. — Katona dolog — szólalt meg Zichy s merev, szúró pillantást vetett Görgeire.
