Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 59. szám

Esztergom. 1914.

XXXVI. évfolyam. 59. szám.

Csütörtök, julius 23.

POUTIHfíl és TRRSRDF1LMILRR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM \

TELEFON 21., $

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ 4

KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI .

ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. 4

4

FŐMUNKATÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULA'JDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS :

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

t

.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

Nyári szabadság.

Az iskolai vizsgálatok véget értek. A tanulásra fogott városi gyermek, akinek egészséges fejlődéséhez jó levegő kellene, kivágyik a szabadba, ahol nincs goromba házmester, ki a játékos gyermeket leintse. Ez a körülmény és hozzá még az is, hogy az iroda zárt fala közt senyvedő hivatalnoknak is, ha csak egy kicsikét ápolni akarja egészségét, gyakorolnia kell Rousseau jelszavat: „Vissza a természethez !“ A petyhüdt, a sápadt, a ráncos arcú hivatalnokkal csodát tesz egy hat hetes nyári szabadság! A megfakult arcra az élet rózsája helyezkedik el, a szellemi taposó malomban folyó munka is jobb, gyorsabb és lendületesebb lesz. Ne sajnáljátok, ha a Budapest környéki faluk megtelnek az

„Esztergom és Vidéke“ tárcája.

Történetem.

Az én utam ; nehéz kálvária;

Az életem', csöndes tragédia.

Amíg más gyermek gondtalan, örül,

Én gyászt láttam mindig magam körül.

Nem volt ki mondja: édes gyermekem, Anyám keblére nem hajlott fejem.

Nem álmodtam én édes álmokat,

Nem építettem tündér-várakat.

Nem súgta nekem soha senki sem: Szeretlek én imádott kedvesem !

Nem volt nekem szerető hitvesem,

Nem csüggött gyermek soha keblemen.

E nagy világon senkim sincs nekem !

Ez a pár szó az én történetem.

Egyszerű szív, amellyel leírom,

Fájó lelkemben mindig ezt sírom.

Grigássy Jfánosné,

élet minden vágyával lelkesedő, a természet szabadságát élvező hivatalnoksereggel, hiszen mellesleg mondva nagy jelentőségű közigazgatási kérdés, hogy a tisztviselő pihenését hol tölti és hogy restaurálja egészségét.

Nem is sajnáljuk mi, hogy a hazai fürdők megtelnek vakációzó családapákkal, családanyákkal, a Balaton-mente a sekély vízben lubickoló gyermeksereggel, hanem sajnáljuk azt, amikor a nyári vakációra ösz- szegyűjtött, összehitelezett milliók nem itthon, hanem külföldön költetnek el.

Tehát mégis kilyukadunk a hazai fürdőpártolás örökéletű nyári témájára. Szinte restell- jük egy kissé. Mert felette elnyűtt téma ez már és hiába hányjuk a borsót a falra ! Akármilyen meleg felhívást intéz a közönséghez a hírlapíró, hogy

Blaha Lujza Esztergomban.

Irta : dr. Kőrösy László.

I.

Az ősi Esztergom és a páratlan magyar művésznő történetében kölcsönösen nevezetes művészettörténeti esemény marad, hogy a kis Kölest Lujza tizenkettedik évében a mi közönségünk előtt játszotta első önálló szerepét; néhány év múlva pedig ugyancsak nálunk födözte föl csodálatos szép hangját az akkori színigazgató, Völgyi György ; végre azután társulatában, élete zenitjén, már mint ünnepelt művésznő diadalmaskodott nálunk.

Az első eseményről maga a művésznő is megemlékezett múlt évben élete naplójában. Tehát egészen az ő érdekes előadása szerint közöljük az idevonatkozó részletet:

— „Emlékszem Esztergomban, (1862-ben, tizenkét éves koromban), ahol legelőször volt szerepem (a Jól őrzött kisleányban, a gyermek szerepében), két dologra vágytam : cipóra és cipőre. Cipóra bizony nem igen tellett bőven, de a cipőnek meg kellett lenni és mama azért a cipőre több gondot is forditott. Jó magas

maradjon itthon és pártolja a maga csodavizeit, csodahelyeit, a nóta vége az, hogy maradnak ezek a csodavizek, csodahelyek közönség nélkül és a jelszó Kossuth Lajos nagy hazánk fiának más vonatkozásban mondott közgazdasági jelszava: Tengerre magyar! Meg aztán Svájc se kutya. A berni, a genfi, a luzerni, a vierwaldstetti tó özönével gyűjti össze a magyarságot, Budapestet és a vidéket egyaránt. Aki itthon és hazai fürdőt látogat, az rendesen megfogadja, hogy többé ezt nem cselekszi. A magyar fürdő hat-nyolc hétre rendezkedik be, közönsége is kevesebb, mint a mennyi kellene, evégből azokat a szerencsétleneket, akik lépen ragadnak, egyben alaposan kifosztja. Régi és örökös a panasz. És ha a hazafiság égő oltárán a magyar sajtó megsarku csizmácskát kaptam a színpadra, hogy amint ő mondá: „csak jó hosszút mutassak.“ Mindig megkérdezte fölléptem előtt, hogy a stekli rendben van-e ? Ekkor mondta Szilágyi (a rendező) bácsi:

— Ez a kislány tizenkét esztendős korában többet tud, mint más hatvan esztendős. — Vájjon hatvan éves koromban tudok-e ennyit? De hát most mennyit tudok? Annyit kérem, hogyha belesülök nem kapok vacsorát. Ezt apa (Kölesi Antal, Reindl Sándor özvegyének, tehát édes anyámnak második férje) mindennap tízszer is mondja. Ettől félek pedig legjobban és a borzasztó félelem mián, nincs azután lámpalázam.

Szigorú apám irta le szerepeimet és tanított. Es hozzá szüleimnek most nincs szerződése és igy minden rajtam múlik. Hozok is haza, amit lehet. Egy kis gázsit, néha meg egy kis cukrot is, amit a mama nagyon szeret.“

Második esztergomi szereplése már rendkívüli jelentőségű. Ezt azonban mellőzte a nagy művésznő naplója. De meg van örökítve az esztergomi sajtó annaleszeiben. Tehát onnan folytatjuk :

1864. év nyarán a Kis-Duna sovány akácai alatt nagyon is korán reggel, észrevették az esztergomi sépendíti a hazai fürdők felkarolása igaz ügyét, tagadhatatlanul a kérdésnek mindkét oldalát tartozik meghányni-vetni. A fürdő pártolás nélkül marad a régi Hamupipőke. Nem tud a korral lépést tartani és nem tudja a közönség igényeit kielégíteni. Az üzleti vállalkozás nehéz kockázatokba, nagyobb tőkét igénylő invesztíciókba nem mehet bele, ha nincsen semmi bázisa arra, hogy a befektetett tőke miként fog jövedelmezni ? Viszont a közönség sem mehet olyan helyre a puszta hazai iparpártolás lelkes ihletében, a hol fából épült vendégszobák, tengeri fűvel bélelt ágyneműk, évtizedes szarvasmarhák fiiéi és roszböfjei várják. A közönség kellemes pihenőhelyet, jó ellátást, tisztaságot és némi szórakozást kíván, ezt pedig a Bikkfafüredek és egyéb ózontáló urak két érdekes nőt, akik annyira hasonlítottak egymásra, hogy első pillantásra ki lehetett találni: az egyik az anyja, a másik a lánya.

A serdülő gyermekleány nagy fekete szeme csodálatosan ragyogott. Keveset társalogtak. Meglátszott, hogy nincs valami jókedvük. Az anyagi gondok — fájdalom — szótlanná teszik áldozatukat.

Feltűnő volt azonban a kiváncsi urak előtt a serdülő kisasszony öltözéke. Egyszerű szürke alsóját ugyanis valami báránybőrrel szegélyzett téliköpeny födte. A forró napon a leányka észrevehetően szenvedett, amit el is árult, mikor önkéntelenül igy szólott:

— Nagyon melegem van anyám! Miért kell mindig ezt a bundát cipelnem ?

— Azért, — válaszolta sóhajtva — mert nincs más ruhád.

Kölesi Lujza ekkor Völgyi György rendes esztergomi társulatának kórusában működött. Jelentéktelen alakja, elhanyagolt ruhája, szerény megjelenése és komoly arca miatt a kóristák közt is csak másodrendű lény volt. De az énekkarból már kicsendült az ő csalogány hangja.

Hanem ez a hang még mindig csiszolatlan és iskolázatlan kincset jelentett. Néhai lámpaláza vagy gixere