Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 58. szám
1914. Julius 19. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 valót. Ezeknél a társadalmi rétegeknél más szempont alá esik ez a kérdés. Lényeges szempont ezeknél a társadalmi osztályoknál az anyagi kérdés. Mert a költők énekelhetnek bármennyit arról, hogy az egymást szerető párok a legszegényebb hajlékban is boldogok s hogy a szerelemben magában van meg az az erő, mely két szivet összekötve, azokat minden díszlet, minden külső keret nélkül boldoggá teszi, — a reális élet emberei mégis csak tudják, hogy a szeretet is csak ott állandó s csak abban a talajban virágzik, amelynek ágya jóléttel van megvetve. A szereteten kívül kell egy jól fütött szoba télen, rendes lakás, rendes táplálék és némi kényelem is. Tehát nem lehet más a házasélet akadálya, mint ezeknek a reális javaknak a hiánya. A probléma megoldása tehát egy kérdésen múlik : a gazdasági kérdésen. Amióta újabb időben a kereseti pályák egész légiója nyílt meg a nők számára, amióta a nő önmaga is tud gondoskodni saját léte fenntartásáról, azótaő maga is tudja értékelni önmagát és tudja, hogy munkával, szorgalommal és kellő beosztás mellett, szerényebb keresetek között, kissebb luxusigényekkel is meg lehet élni. Hisz háztartási iskoláink vannak, de otthonról is tudhatja az egyszerű polgár leánygyermeke, hogy a jövedelmi forrást túllépő házias kiadások rendesen kis leányszoba előtt megállott. Óvatosan körülnézett s halkan megkopogtatta az ablakot. Pár pillanat múlva a nyitott ablakon át behullott a piros rózsa. A rózsatolvaj pedig újból futásnak eredt. A tárvanyitott nagy ajtón ki egész hazáig. Lihegve, kábultan ért haza. Magára zárta gyorsan a szobaajtót s lélekvesztve a díványra dobta magát. Fél óra múlva a szoba ablakán kopogtattak. — Ki az? Dörmögő, borizű hang felelt. .— Miska hajdú. Tessen gyónni az ifijurnak. Nagyságos alispán ur rögvest hivatja. Lőrincz Béla rekedten ordította ki: — Megyek. Miska hajdú várt néhány percig. Aztán újra kopogtatott. — Gyöjjön már no — Mindjárt megyek. Újból csönd támadt. Aztán valami halk ropogás. Mintha ajtót vágtak volna be. Miska hajdú mérgesen rontott az ajtónak. Az engedett. A fehérre meszelt szoba falán, a dívány közelében szép pipacsok virítottak. Szirmaik még mindig párologtak. A bőrdivánon hanyatt fekve a kis gyakornok hevert. Szépen fésült haja bozontosán lógott arcába. Kezében pici kis jószág füstölgött. Szájából vékonyan csergedezett a vér. Még párat rándultak karjai. Aztán élettelenül hanyatlottak lefelé a dívány széléről. a házasélet boldogságának katasztrófája felé vezetnek. Egyszerűbb életmódra kell nevelnünk leányainkat, a jövő családanyáit, gazdasszonyáit, minden vonalon éreztetni kell velük az egyszerűségnek, a józanságnak, a takarékosságnak és mértékletességnek nagy hasznát és akkor remélni lehet, hogy az angol újságnak kérdése las- sankint az avult kérdések lomtárába jut. Senex. Párisi levél. (Az igazi Franciaország. — Milyenek a francia nők, férfiak, katonák és diákok? — Francia és orosz diáknök. — Hogyan nevelik a kis franciákat ?) Páris, julius hó. Párisi mindezideig a rossz híréről ösmerték. Mint a világ legerkölcs- telenebb városát. A franciákat, nőket és férfiakat „léháknak“, a diákokat „bohémeknek“ vélték. A könnyűvérű- ség vádja alól semmi sem maradt mentes. Fel kell világosítani a magyar közönséget, hogy mindez felületes és lelkiismeretlen fecsegés. Olyanok kitalálása, akik átutazóban egy-két napot töltöttek a francia fővárosban s azért mentek, hogy „szórakozzanak." Aki pedig szórakozni megy és pénzt költeni csupán, bizonyos, hogy más arcát látja a hárommilliós fővárosnak. Látja a lebujokat, a frivol helyeket, hol dőzsölnek, pezsgőt dur- rogatnak, szeretkeznek, de nem látja ' * * * * A szegényes cinteremben magányosan szomorkodik egy koporsó. Sehol semmi disz, semmi pompa. Flangosan imádkozó koldusasszonyok nem ténferegnek a teremben. Nem osztogat senki alamizsnát. A ravatal négy szélin egy-egy szál gyertya pislákol magas nyakú, kicsorbult szélű tartókban. A négy sárgás fényű gyér tya kísértetiesen nyöszörög, serceg, pattog. Bágyadt fénye lomposan meghunyászkodik az olcsó és vékony ablakfüggönyökön átszűrődő világosság előtt. A gyertyák magasra lobbanása elárulja, hogy az ajtó kinyílt. Sápadt arcú, könnyező szemű fiatal leány vánszorgott be a félelmes, egyedül álló cinterembe. Bágyadtan a ravatalhoz tipeg. Zokogó fulduklással fellebbenti a halotti lepelt. Susogó hangon sírja: — Bélus ! Bélus ! Aztán elfúl a hangja. Úgy tetszik, a holttest viaszsárga arcára mintha piros sáv húzódna. A látogató aztán elővesz a kebléből. valamit. Azt a halált hozó vérpiros rózsát. S reszkető kézzel odateszi azt a halott szive fölé. — Margitkád visszahozta a rózsát. Nálad jobb helyen van. Majd ráhajol a koporsó fölé. Egy . . . kettő . . . három . . . tiz. Számolja a látogató. És annyiszor leheli oda forró csókját a halott meg- meredett ajkára. Az adósságot. a dolgozó Parist, ahol gigászi munka folyik, nem látja a francia családot, a francia anyát, a katonákat, akikről Geltz ezredes, a porosz katonai szakiró úgy nyilatkozott, hogy a világ legügyesebb katonái. A legnagyobb lelkiismeretlenség és felületesség a világ egyik első nemzetét, a franciát úgy odaállítani, hogy léha. Aki közöttük él, lehetetlen, hogy meg ne szeresse őket kedvességükért. A francia diákok között kétségkívül sok a könnyelmű. De alig van diákember, ki oly komolyan venné mivoltát, mint a francia diák. A neveltetése és világnézete szigorúan egyetlen fogalom köré fonódik, s ez a becsület. Nincs senki, ki komolyabban venné e szó jelentőségét és mélységét, mint a francia diák, s csak egyetlen komolyabb fogalmat ismer ennél: a halált. Gyakran veszélyesen összevegyül aztán : ifjúság, halál, szerelem, becsület, de az utóbbi folyton ott lebeg minden lépte felett. Ez a tudat már magában véve kizárja, hogy túllépje ennek a hatarnak vonalát, vagyis amely mögött a léhaság van. Komolyan veszi a tanulást, nem tüntet lépten-nyomon, csak évente egyszer, politikai nézőpontból, amikor megkoszorúzzák a Place de la Concore-on Strassbourg város, Elszász fővárosának szobrát, s elkiáltják: „Elszász Lotaringia mégis hű marad hozzánk! Azért is! Quand merne!“ A diáknők szintén velük tartanak. Komoly leányok ezek. Igen egyszerűen öltözve. Igen sok köztük a szegénysorsu, kopott, ki a hazulról kapott kevés pénzből tartja fenn magát az óriási városban. Beosztja magának szűkös pénzecskéjét, valahol mélyen benn a Quartier-ben és fönn a hatodik emeleten vagy a padlásszobában lakik, hol köves a padolat s télen bizony süvít a rossz ablakokon a léghuzat. Havonta tiz-tizenöt frankot fizet egy ilyen hitvány odúért. Legtöbb- nyire kibírják a diáklányok is e rettenetes téli lakást, többnyire megedzette őket a szegénység. Oly elszántak, annyira hajtja őket a tanulási vágy, mint a hasonlóan komoly férfiakat. Oly szerények, mint a párisi kis varrólányok, kik ugyan jövedelem dolgában fölöttük állanak — három frankjuk van naponta az utóbbiaknak legalább is — s néha napokon át nem táplálkoznak egyébbel, mint teával és kenyérrel. Némelyiknek a szervezete nem bírja ki a rettenetes rossz lakást és táplálkozást, s bizony kórházba kerülnek, ami számukra valóságos oázist jelent. Nagyon sok az orosz diáknő is Párisban. Ők elszakadtak hazájuktól, szüleiktől. Sok közöttük a forradalmár. Vannak közöttük, kiknek szüleit szemük láttára terítette le véresen a kozákok golyója. Alig látni őket. Napokon át szobáikban tartózkodnak, támogatják egymást, buzdítják az elcsüggedteket. Az arcukra van írva a fájdalom, az élet márti- riuma. Akik úgy eg^-két napra rándul- nak el Párisba, mindezt nem látják. Azt sem, hogy egy-egy milliomos kereskedő mint görnyed reggeltől estig a pultja mögött s mint cipeli nagy csomagjait az üzlet egyik végéből a másikba. Egész nap durva munkászubbony van rajta, s úgy dolgozik, mintha napszámban volna. A francia asszony meg tudja szerettetni az otthont a férjével. Azért a kávéházak látogatása nem igen divatos Párisban. A kávéházak az idegenektől élnek legnagyobbrészt. A francia anya egyéniséget nevel a gyermekéből. A háromÍ,francia forradalom mindenkor az egyéniség érvényesítésére törekedett. Nem is csókol kezet a francia gyerek senkinek. Ha a tanítójával találkozik, önérzetesen és tiszteletteljesen köszön neki. A tanító kezet nyújt és üdvözli : „Bon jour monsieur ! Jó napot uram !“ Amaz viszont „Bon jour monsieur le maitre! Jó napot tanító ur!“ Természetesen a gyerek előzi meg a tanító mestert. Nincs szó a megalázó kézcsókról. Az erőltetett alázatosság csúnya, s nincs szebb, mint egy intelligens gyerek, ki tudja az illemet. S mily ragyogó nemzet, hol a halálmegvetés valóságos sport, mint a franciáknál. Csak a japánok tudnak felmutatni hasonló hősöket! A francia katonaságnál szaporítják a repülőgép hadosztályt és mindig többen és többen jelentkeznek, minél nagyobb a halálos veszedelem. A veszedelem valóságos sport. A nemzet, mely ennyi energiát tud produkálni és fogyasztani, a francia nemzet nem lehet léha, mert ha a végzet évszázadok múlva eltörülné is a francia géniuszt a föld színéről, örökké fényiene akkor is ez az egyetlen francia szó : gloire ! L. B. Tanulmányút Fiúméba. Az esztergomi iparostanonc-iskola tanítótestülete által rendezett nagyszabású fiumei tanulmányi kirándulás f. hó 12.-én hajnalban kezdődött. A kirándulók 68-an voltak, köztük számos iparos és ezek családtagjai, a tanítótestület, valamint az intézet jóviseletű és szorgalmas növendékei. Az utóbbiak útiköltséget Maros Antal ipariskolai igazgató gyűjtötte össze sok utánjárással és lelkes agitációval. A kalauzolás fáradságos tisztét Szvoboda Román tanító viselte elismerésreméltó, fáradhatatlan buzgalommal és sok tudással. Budapesten a M. Á. V. igazgatóságának előzékenysége egy teljesen uj kényelmes III. oszt. kocsit kapcsoltatott a fiumei gyorsvonathoz, mely még visszafelé is teljesen a kirándulók használatára állott. Az út egész Zágrábig nem volt valami változatos, innen kezdve azonban a legszebb alpesi jellegű vidékeken, a Nagy Kapellán vitt keresztül a vonat, mígnem a Karsztok kietlen sziklái között megpillantottuk a tengert is. Fiúméba este fél 8 óra tájban ért be a vonat. Kellemes
