Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 45. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 45. szám. Csütörtök, junius 4. POLITIK,91 és TRRSRDRLMILRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Jókai Mór. (Halálának tiz éves évfordulójára.) Egy évtizeddel ezelőtt mélységes gyász borult a magyar irodalomra. Megfosztva legszebb díszétől és ékességétől, ott zokogott a magyar költészet géniusza a legnagyobb mesemondó hideg koporsójánál, annál a koporsónál, amely küzdelmes harcainkban vigasztalónk és bátorítónk, békés időkben pedig szórakoztatónk és lelki, szellemi művelőnk porladó részét zárta magába. Jókai Mór meghalt. Könnyes szemekkel, sajgó lélekkel és fájó szívvel állta körül az egész nemzet gondolatban, a magából fényt, életet, kedélyt, örömet és derűt lövelő irodalmi üstökös néma ravatalát, aki szédületes magasságból ragyogott alá sugaraival nemzetére. Azóta tiz év múlt el, s Jó„Esztergom és Vidéke“ tárcája, Music macabre. — Elzának. — Irta : Sárkány Sándor. Régóta pengetem a húrt: fáradt az ujjam, ócska a gitár! . . . Egyhangú már a nóta is, lassan megunom magam is. Tiz éve sir a lelkem be az éjbe; ritmusba futva dalnak olvadt! Siratom magam; egy asszonyt; hazugságát és nincs ma már uj, mit daloljak. Szerettem ifjú hévvel, tiszta szívvel vártam hiába sok száz éjszakákon, de nem jött . . . Hazug volt a csókja és könnybeborult lett a boldogságom. Megkoptam mire férfi lettem; megőrölt a sok könny, a bánat, s az Idő pókja hálóval bevonta a hazug csókból épült kártya-várat. Ő sem a régi ! . . . Nincs kedve játékra, s a játékbábut tova rúgta lába . . . Ma: templomokban vezekli a Múltat, s nem csókol már — imádkozik a szája. S ha előveszem néha-nap a kobzom én már csupán az emlékeket bogzom. Fáradt a lelkem, nincs már szikra benne, kai Mórnak, — aki az édes hazai föld öiében alussza örök álmát, s álmodik, nagy, hatalmas magyar nemzetről, erős, egységes, egészséges nemzeti kultúráról, jólétről, boldogságról ; — nimbusza csak most kezd kibontakozni a maga gyönyörű perspektívájában, amikor az az irodalmi irány, amelynek ő tündöklő vezércsillaga és útjelzője volt, kezd hanyatlani, hogy idegen köntöst öltsön magára, és kivetkőzzék nemzeti jellegéből. Mert Jókai minden müvére, minden alkotására reányomta a nemzeti jelleg bélyegét. Az ő munkáiban ott foszforeszkál a magyar észjárás, a magyar gondolkozásmód, a kifejezetten magyar és nemzeties irányú felfogás. Örökbecsű és felülmúlhatatlan munkáiban kifejezésre jut a fajszeretet; gondolatait és alakjait, eszméit es hitvallását mi a húrokra uj tüzet teremtne . . . Hiába állsz előttem ifjú, szép lány : a trubadúrod fáradt, halovány ! . . . Hisz’ érezem, hogy nálad feltalálnám mind azt, mit elrabolt tőlem a Múlt : de hasztalan ! . . . Mert lázár lesz az ember ha csalódottan a porba lehullt! . . . Hiába izzik bennem az erő, hogy nóta-szárnyon felkeresselek bájos leányka ! . . . Arcod sírva nézem, de húromon a dal már nem pereg: egy emlékemmel lettél több te nékem, s ma egy emlékkel többet temetek. Világraszóló adomák. A Bismarck-irodalom már valóságos könyvtárrá gyarapodott. Nemrégiben Gottwald Alfréd gyűjtött össze a vaskancellár életéből néhány újabb anekdotát. Ezek közül tarlózunk ki néhányat most lapunk számára. * 1878-ban egy német birodalmigyűlési képviselő azt a nagyon is kényes kérdést intézte Bismarck-hoz, hogy kit tart ő a világ legelső diplomatájának ? a hazai élet motívumaiból jelentősebb eseményeiből meríti, s ezekre építi föl magasszárnya- lású szellemi kincseskamrájának szilárd alapjait. S mily hálátlan ez a nemzet ahhoz a nagy szellemi Góliáthoz, akinek fényét, ragyogását el nem homályosíthatja a tünő-múló idők forgataga. Csak ott tudtunk sírni, zokogni, amikor a sírját körülálltuk, csak akkor tudtunk panaszkodni, a mikor elmúlásán keseregtünk. A minap kinn jártam a Kerepesi temetőben, ahol felkerestem a nagy költőkirály sírját, amelynek minden ékessége egy egyszerű, korhadófélben lévő fejfa, amelyre némán borul ra a szomorúfűz, hosszú síró ágaival; — s amig a múlton borongott lelkem, két könnycsepp csordult ki a szemeimből, s a sirhantra hullott . . . Fi kő Sándor. — Hogy kit tartok legelső diplomatának — válaszolta Bismarck — azt én nem mondhatom meg. Annyi azonban bizonyos, hogy Beaconsfield a második. * Bismarck nem igen szerette az osztrákokat. Főképen a politikusaikat nézte le. A frankfurti szövétségi gyűlés alkalmával 1851-ben az osztrák küldöttekről ezt irta levelében : — Az osztrákok a diákos jókedv álarca alatt nagy intrikusok és kicsinyes formákhoz való ragaszkodással egyszerűen lóvá akartak tenni. Eddig még csupán ennyi az összes munkájuk. * Ugyancsak a frankfurti gyűlésen történt, hogy Bismarck kifogást tett egy jegyzőkönyv ellen, melyet maga az osztrák követ, Prokesch gróf irt. — Ezek a dolgok nem felelnek meg a valóságnak ! — mondotta Bismarck. Prokesch fölugrott és terrorizálni akarta Bismarckot: — Ugyebár, ön azt akarta ezzel mondani, hogy én a császári királyi kormány nevében hazudtam?I — Mindenesetre! — válaszolt Az adókivetés. Az új adótörvények alapján az idén országszerte megkezdik működésüket az adókivető bizottságok. A fővárosban már össze is ültek a bizottságok, működésük eddig is nagy elé- gületlenséget és tenger panaszt váltott ki. Noha a pénzügyminiszter egyik képviselőházi beszédében megnyugtatni kívánta az adózókat s méltányosságot és elnézést hirdetett, alig lehetne azt állítani, hogy szavai elnémították volna a feljajdulá- sokat és eloszlatták volna azt a rettegést, mellyel az eddig is túlságosan megterhelt polgárság az új adózás elé tekint. Azok a szomorú tapasztalatok, melyek az adókivető bizottságok működéséhez fűződnek, hatványozott mértékben vetik előre árnyékukat az új eljárás hírére, mely minden szépítgetés, vigasztalás dacára is bizony szigorúnak és súlyosnak ígérkezik, hogyha szám- bavesszük azt, hogy az ország impozáns nyugalommal a porosz államférfim Ez a válasz azonban annyira meglepte a grófot, hogy rögtön elnémult. Még aznap ebéd alkalmával Bismarck hoz férkőzött az osztrák államférfiu és bécsi kedélyességgel koccintva vele, igy szólt: — Béküljünk ki! — Miért ne?! -T- felelte Bismarck — hanem előbb kijavítjuk a jegyzőkönyvet ! Ki is igazították és ezzel bebizonyította az osztrák követ, hogy előbb valótlanságot irt a jegyzőkönyvbe. * Thun gróf, aki szintén osztrák államférfiu volt, egy Ízben ingujjban fogadta Bismarckot, aki azonban olimpusi nyugalommal ezt mondta: — Igaza van önnek, valóban nagyon meleg ez a szoba ! Erre rögtön levetette ő is a kabátját és ingben foglalt helyet Thun gróf mellett. * Leghíresebb Bismarck adoma a königgréci szivarról, melyet azonban már Gottvvald előtt is megírtak. — Königgrécnél — beszélte Bismarck — csak egyetlen egy árva
