Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 5. szám
Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 5. szám. Csütörtök, január 15. PQUTlHfíl és TfíRSRDfíLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ: FŐMŰNKATARS : DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Í ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K $ EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. J HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A díszmagyar-láz. Valóságos rejtély előttem : minek öltözünk mi minduntalan diszmagyarba, nemcsak temetésen, esküvőn, lakomán, ünnepségeken, hanem még a tudományos előadásokon is. Azt hisszük talán, hogy drágakövekkel kirakott fringiával tudományos problémákat éppen úgy kettévághatunk, mint hajdanában Nagy Sándor a gor- diusi csomót? Azt hisszük talán, hogy a tüdővészbacillus, a kolera ijedten megfutnak a szőrmés, piros-kék mentétől, a hegyes orrú sárga csizmától ?! Edison soha életében nem viselt egyebet zubbonynál, legfeljebb feketebe öltözik, ha disz- ebédre megy; mégis világraszóló találmányokkal teszi gazdaggá a civilizációt. A mi tudósaink, akik többnyire német munkákból tákolják össze tudományukat és többnyire semmit sem találnak fel az emberiség „Esztergom bs Vidéke“ tárcája, Egy álom. Irta : Kunts Ferenc. Méla csend az ősi kertbe . . . Ott vártalak elmerengve, A tó partján kék viz mellett Dúdolva egy bús éneket Bús éneket elmúlásról Tovaszállott ifjúságról, A csalódott szerelemről Sűrűn hulló bús könnyekről. De csak álom volt e magány A kékvizű tónak partján, Alom, mely röpke, múlandó, Nem kínzó és nem állandó. Tűnődés, Irta: Bubby. Eltűnődöm az élet felett . . . • . . „Ma énnékem, holnap teneked !“. .. Kebelemből bús sóhaj szakad . . . S két szememben fájó könny fakad . . . Mért e bánat? Mért e gyötrelem, Mely epeszti lelkem szüntelen ? . . . A felelet rémes: ,,Nem tudom !“ Vagy talán csak alszom s álmodom? dicsőségére és hasznára: sar- kanytyusan mennek az Akadémiába, fringiásan elnökölnek a tudományos kongresszusokon és lóháton járnak a vegytani műhelyekbe. Tagadhatatlan, más országban is van elég cimkórság és más bolondságos emberi hóbort, mégis azt hiszem, hogy a külföldi ember nagyon megmosolyog bennünket, ha mindig és mindenütt külső pompánkat, csillogásunkat: a csatijainkat, a mentéinket, a sújtá- sos nadrágjainkat mutogatjuk. Vagy ez a sok külső pompa talán csak arra való, hogy nemzeti lényünket kiemeljük vele? Nem egyéni hiúságból, hanem magasabb érdekből fakad talán ? Abból az érdekből, hogy nemzeti erőnkre, nemzeti méltóságunkra annál hatásosabban hiv- juk fel a világ figyelmét ? Ellentmondók. Nemzeti erőt és méltóságot éppen úgy nem erősít a díszes fringia, a bog„Gyalázatos gazember.“ (Esztergomi elbeszélés.) Irta: dr. Kőrösy Láss ló. Nem szokás novella elé bevezetést írni. De ha már esztergomi elbeszélésről van szó, szokatlan tárgyam csak úgy érdemli meg az ex- piálást, ha egy szerencsétlenül járt esztergomi főhadnagy megrendítő tragédiáját a részvét stílusán magyarázom meg. Megható katonadolog. Páratlan esemény volt városunkban. Esztergomi arcképeim gyűjteményéből mosolyog reám ma is a Mihály szász nagyhercegről nevezett 26. gy. ezred egyik legkedvesebb, tősgyökeres magyar főhadnagya : Le- hóczky Jancsi. Mert ezen a néven iratkozott be barátai szivébe. Korrekt katona, kifogástalan gavallér volt. Az esztergomi társasélet akkor teljesen összeolvadt a kedvelt ezred népszerű tisztikarával és hozzá tartozó előkelő „kincstári“ hölgyeivel. Grivicsics ezredes — aki már azóta táborszernagy lett — az esztergomi vigalmakon vidáman mulattatta a mamákat, kedélyesen társalgón a papákkal és snajdigul cseveláros mente, mint a nagy szájjal elmondott és dörgő frázisokkal megspékelt pohárköszöntő. A nemzeti erőt sokkal job' ban képviseli az az iparos, aki forgalmat teremt és a nemzeti vagyont gyarapítja. A tanár, ki helyesen oktatja gyermekeinket és művelt polgárokat nevel belőlük. Az iró, aki szép és hasznos könyveket ir. A hírlapíró, aki ezer szemmel ellenőrzi közállapotainkat és a szerkesztőség nem nagyon díszes műhelyéből — többnyire viseltes kabátban — fáradatla- nul vezeti a társadalom minden dolgát. A technikus, aki uccát szabályoz, házat épít, gépet szerkeszt. A szegény néptanító, aki az egyszerű parasztelmékben világosságotgyújt. Abetűsze- dók, akik világraszóló újságokat állítanak össze. A mozdony- vezetők, a konduktorok, a váltóőrök, a vasúti bakterek, a hajóskapitányok, a matrózok . . szóval a közlekedés névtelen gett az akkori ünnepelt úri kisasz- szonyokkal. A katonazenekar a mienk volt. Lehóczky Jancsi lett a főrendező. Elit-bál, erdei majális, gondtalan kirándulás, választékos hangverseny, kedélyes piknik, tartalmas felolvasás vagy szellemes műkedvelő „vegyes“ előadás volt az ő szakmája. És a siker legszebb jutalma. Az urileányok kedvelték, mert a vérbeli magyar főhadnagy mindig választékos és szellemes volt. A fiatal unk szívesen barátkoztak vele Mindenki tudta, hogy a dsentri Lehóczky Jancsit hazulról is támogat ják nemes hivatásában a pénzeslevelek. Éveken keresztül kifogástalan gavallérnak tisztelte mindenki. Becsü- letbiróságban szívesen szerepelt. Mert mint katonatiszt mindig elfogulatlanul döntött. Valóban keresztül szúrta biztosan azt párbajban, aki még akkor csak tréfából is „gyalázatos gazembernek“ merte volna nevezni. Jöttek azonban a kritikus, a rosz- ra csábitó körülmények. Előkelő szintársulátok. Fővárosi pimadönnák. Azokat is kitüntetően favorizálta Jancsi. A kertész nem győzte a bokrétákat és koszorúkat. A szomjas és jóétvágyú művészekkel szívesen vahősei, akik sohasem pihennek az állam és a társadalom lelki- ismeretes szolgálatában. A ross- szul fizetett, de száz kézzel dolgozó kereskedelmi alkalmazottak, akik páratlan kitartással állanak a közönség rendelkezésére. Szóval : a nemzeti erőt azok képviselik, akik dolgoznak, a kik fáradnak a nemzetért. Akik a méltóságot nem a mentében nem a fringiában keresik, hanem abban a reményben, mely- lyel munkájuk és törekvésük révén hozzájárulnak a nemzeti tekintély emeléséhez. Háromezer koronás díszruha és nemzeti önérzet külünben sem ugyanegy fogalom. Nagyon sok háromezer koronás díszruha silány és szegényes haza- fiságot takar. Vannak akárhá- nyan, akik magukra öltik adisz- mentét, de tiz fillért sem adakoznak ott, ahol igazán nagy nemzeti célokról van szó. Arany János se diszmagyart, csorált és koccintott a mi Jancsink. És ekkor szokott hozza a veszedelmes hajnali szimpóziótnokra. Mikor mi már — az u. n. arany ifjúság tagjai — régóta Morpheus karjai közt pihentünk, akkor vezérelte Jónás Palit hires bandájával valamelyik ablak alá és szordínoztatta a legandalitóbb, szerelmes magyar nótákat. így került azután egyszerre a szegény Lehóczky Jancsi a romlás sikamlós útjára. Könnyűvérű volt eleinte. Később könnyelmű lett. Mulató cimborái csábították hazárd vá- lalkozásra is. És ekkor játszódott le a huszonnégy éves főhadnagy tragédiája. A többit mondja el az én részvéttel irt elbeszélésem : * * * — Főhadnagy Lehóczky, önt ka- tonaszabaditással vádolják ! Minthogy pedig az aljas históriát senkisem képes megcáfolni, holnap reggel kilenc óráig gondolkozzék egyenruhája becsületének megmentéséről! Az ezredes ismét ünnepélyesen visszaült íróasztal székére, közömbösen tovább olvasott és nem vette tudomásul tovább a szerencsétlen fiatalembert, aki katonásan meghajtva fejét, szó nélkül távozott.