Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 37. szám

Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 37. szám. Csütörtök, május 7.

POUTI HR lés TfíRSfíDFILMILRR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FŐMUNKATÁRSAK :

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS:

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

Ipari szakoktatásunk.

Nagyon is rózsás színben látja dolgainkat, ki azt meri állítani, hogy a magyar ipari szakoktatás kellő színvonalon áll, hogy a nyugati országok ipari szakoktatását utoléri, vagy legalább is megközelíti.

Nem tartozom azok közé, kik egy-két felületesen végzett nyugateurópai utazás után a honi viszonyokat csak ócsárolni tudják. Elegét jártam a külföldet és szegesebb figyelemmel többszörösen tapasztalhattam, hogy az agyonmagasztalt nyugaton nem mind arany, ami úgy szemreíőre csillog, miként idehaza se minden salak, polyva, elvetnivaló. Mindamellett annyit alapos egybevetés után állíthatok, hogy ipari szakoktatás tekinteteben meglehetősen hátra vagyunk a nyugati államok mögött.

Kétségbe nem vonható tény, hogy az utóbbi tiz év leforga„EszíJBTgom ss Vidéke“ tárcája.

Egy kis májusi virágnak hajnali fohásza.

Ő Uram, ég Ura, szomjuhozom . . . Hints le reám üde harmatozást: Ajkam a csókod után epedez,

Mig takar engem az éji palást.

Ó Uram, ég Ura, szomjuhozom ■ . . Várja a lelkem a napsugarat,

Mely ölelés ivei élni segít Itten, az égnek azúrja alatt.

Nincs, ki segitne, ha tikkad ez ajk ; Nincs, ki elűzze ez éji ■homályt:

Csak Te, Uram, kit az Ég, meg a Föld S gyermekeidnek az ezre imád.

Ó Uram, ég Ura, halld meg imám! Add ajakimnak a Ms italát: Napsugarad’ s üde harmatodat;

S hála gyanánt szivem illatot ád.

Vince.

Aprók az udvaron.

Aprók játszanak az udvarunkon. Édes gyönyörűség hatja át a szivemet s még meg is könnyezem, ahogy

sa alatt üdvös reformok történtek e téren; ámde minden eddigi újítás jobban csak kezdő lépés számba ment, anélkül, hogy rendszerré vált volna. Nyugati értelemben való ipari szakoktatásról, minden idevágó törvény és miniszteri rendelet dacára, mi még alig-alig beszélhetünk.

Ki kell emelnem azt, hogy igazi szakoktatásról nem is lehet szó ott, ahol ennek főfeltétele, az alapműveltség hiányos. Úgy van : iparosaink óriási többségének nincsen meg a kellő iskolai végzettsége, mely a szakképzésnek elengedhetetlen alapköve. Az egyszerűbb, durvább ipart űzőknek nagyrészt nincs meg még a hat elemije sem; a finomabb szakmabeliek közül meg szintén kevés rendelkezik négy középiskolai, vagy polgári képzettséggel. Pedig ez a legkevesebb, amit eredményesebb szakkiműveléshez alapképen meg kellene minden, ipari

pufók képükre kiül az édes ártatlanság. Programm nélkül végzik cselekedeteiket, mégis mintha gondos rendszer után folyna a munkájuk. Csupa mese az egész. Az elejétől veges-végig.

Apa-anyát játszanak, azt a játékot, amelyet mi is végig játszottunk annak idején az udvaron. Azért nevezem hát mesének. Mese, amelyet a képzelet ösztökél cselekvésre, mese, mely a való élettől messze eltér gyönyörű mozzanataival.

Ha nem nevetnének ki az emberek, kiválasztanék a sok rossz ember közül egy csapatot, jönnének az udvaromra figyelni. Lesnék el, hogy milyen tudománnyal lehet elviselhetővé tenni az életet. Egyben bizonyos vagyok, abban : hogy ezeket a gyermekeket megértene mindenki, ha csak egy pillanatra is gondolna boldogtalan családi otthonara. Mert ezeknek a gyerekeknek a szájából úgy folyik a sok édes szó, a szeretet dktátuma, mint valami bővizű csobogó patak.

Óh, hogy szeretném áthivni azt a boldogtalan, durva kovácsot, aki amoda: egy kőhajitasnyira lakik tőlem. Jönne csak át egy keveset, hadd szégyenitené meg az ő kicsi fia. Tanulna el, hogy a kérges tenyerű emberek is tudnak örülni az életnek, amellett odahaza édes megnyugvással vannak az Ur akaratján.

pályára lépőtől követelni. Mesebeszéd az, hogy hiszen az alap- műveltség hiányait pótolja az u. n. tanonciskola. Szórványosan talán pótolja, de egyetem- legesen legkevésbbé sem! Aki ismeri a tényleges viszonyokat, az nagyon jól tudja, hogy tanonciskoláink olyannyira zsúfoltak, hogy valóságos csoda számba megy az a tanító, ki ekkora tömegnél (hozzá még az estéli órákban!) pótolni bírja a rendes iskola hiányait. Már pedig a műveltség elemei nélkül igazán képzett szakiparossá nevelni valakit teljes lehetetlenség !

De tegyük föl, hogy mindazoknál, kik nálunk ipari pályákra lépnek, megvolna a szükséges alapműveltség. Ám mi haszna, mikor a rá következő szakbeli kiképzésük fogyatékos és rendszertelen!

Egy az, hogy nálunk sajnálatosan kevés az ipari szakiskola. Csak jobbmódú, vagy pro— Édes kis Katuskám — igy a kis kovács — csak egy kicsit segítenél, jönnél ki a konyhából, hogy ütnél a vasra. Szaporán no, mert el eg a vasam ! Gyere-gyere feleség, a legény a faluba jár pénzért, magam meg nem bírok a dologgal.

És Katuska, ki tömzsi praclijával ott gyömöszölte a tésztát, mit konyhámból kierőszakolt, hirtelen a köténykéjébe töröli azt a szorgos kezet, mig gondoskodásával egy eperfalevéllel lefödi a tésztát, hogy a légy be ne lepje, igyekszik az ura után.

A ház büszke, de dolgos ura még visszanéz, ujfent megsürgeti az asz- szonyát.

— Ne piszmogj hát édes, hanem gyere.

Megyek-megyek. Csak letakartam a tésztát egy szakajtóruhával. A gonosz párák csúffá tennék.

Kukoricakórót kapnak aztán a markukba és az édes munka a homlokon gyöngyöztet ki egy pár viz- cseppet.

— így szeretem, igy. Most mar készen van a Galambosék kocsirudja. Akár mindjárt mehetnek a kocsin a malomba.

De már most ne türelmetlenkedjék az ebéddel. Egyszeribe készen lesz. Előkaparitom Zsuzsát, a cselédet.

— Zsuzsa te, hol botorkálsz?

tekciós gyermekek (ugyan mihez nem kellene protekció Magyarországon !) juthatnak ahhoz a nagy szerencséhez, hogy szakiskolát végezhessenek. A nagy többség arra van utalva, hogy egyedül a műhely szűk falai közt szerezze meg gyér és felületes szakismereteit. Mert hogy az állam és az ipartestületek néhány tehetségesebb és protekciós (megint csak protekciós !) segédet a külföldre is ki- küldenek tanulmányútra, abból az iparosság egyetemének — bármilyen szép dolog egyébként ez a kiküldés — igen kevés szellemi haszna van.

Azután a mesterek számára az államtól újabban szokásba hozott poiló ipari szaktanfolyamok se sokat lendítenek az ipari szakismeretek általános emelésén. Tudnivaló ugyanis, hogy e tanfolyamokat minden terv és rend nélkül: határozatlan időközökben s ötletszerűen kiválasztott helyeken tartják —

— Itt vagyok nemzetes asszony ! A ruhát teritgetem.

Zsuzsa csakugyan a kerítésre fűzfaleveleket rakosgat.

— Elő no ! — Gyere, mert a majszter uram éhes! Siessünk az ebéddel!

Zsuzsa szaporán neki is lát az asztalteritésnek. Honnan tanulja el? Az ég tudja 1 A szolgabiróné ugyancsak őrzi otthon, hogy olyasmit ne lásson. A cselédek körében meg nem tűri, mégis hogy elleste a cselédek típus-szerű forgolódásait. Lám-lám, kis Böske, milyen ügyes kis leányka vagy te!

Eközben vendégek röpülnek be a portára. Kocsin jönnek. Hosszú kukoricaszáron lovagol Támadó Palika. Meg meg is rángatja a Szilaj száját, ahogy nem áll meg a kívánt helyen.

A gazda is előre igyekszik. Két apró tenyerét összeveri csodálkozásában.

— Én látok-e rosszul vagy csoda történt, gyere Katus, (bekiált a konyhába) Katus te — itt vannaic komáék!

— Csak tán nem! — szalad az asszony az udvarra.

— De bizony ők ! Le no, a kocsiról !

Panna asszony, Czimbalmos tanár ur kis leánykája egy ugrással Katus asszony nyakába ugrik. Férje-