Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 37. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. május 7. korlátolt számú mester számára. Persze megint csak jobbadán protekciósak számára ! Ha legalább elegendő szakoktató állana rendelkezésre, kiket az állam az ipartestületek kérelmére vagy anélkül is rövid időközökben küldene ki a városokba. Sajnos azonban, oly kevés szakoktatóval rendelkezünk, hogy csak nagy könyörgéssel és utánjárással lehet belőlük egyet-egyet kapni. Pedig tulajdonképpen az államnak magának kellene kiküldenie őket kellő számban és tervszerűen váltogatva azon ipari szakmák aranyában, melyek valamely vidéken gyakoroltabbak. És továbbá módját kellene ejteni, hogy az azonos szakmabeli mesterekből ne csak néhány kiválasztott jusson a tanfolyamra, hanem mindenki, aki önként jelentkezik reá. Folytonosan hallani a panaszt, hogy nálunk az ipar, még pedig mind a kis, mind a nagy ipar az állami nagy gyámkodás dacára se bir föllendülni, hogy ipari termékeink silányak, s iparosaink nagy része kontár a maga szakmájában. Panasz- kodunk-sopánkodunk, de helyzetünk javítására vajmi keveset teszünk, azt is csak gon- dolomformán, rend és mód nélkül. Pedig a nyugati iparállamok szakoktatásrendszere, már ura, a postásék Gyuszija is kezet fog a gazdával. Jókor jöttek komám uramék ! Készül a paprikás! Még megfogunk vagy két csirkét és egy minutában kész a csirkepecsenye! Az őszi karcos még egész jó viseletű, iható, jó bor az. Az asszonyok meg másról beszélnek. Katus előhozza a picikét. Krisz- kindlibe kapta, de ő komámasszony- nak azt mondja, hogy azt a gólya hozta az árokból. Megcsókoljak. Ruhácskáját megigazítják és újra a helyére teszik, hogy el ne törjön, mert porcellánból van. Azonközben a szomszédom vadul ordít szobájában. Ide hallatszik durva szava: — Te rongy! — Te, ki megetted a boldogságomat s pénzemet, semmivé tiportad a hitemet, cudarul végig tapostál tisztességes céljaimon; eredj, eredj a házamtól, nyomorult, te, perdita te ! — De édes! —eseng az asszony, ne űzz el, én szeretlek, becsületes vagyok! Édes, ne űzz el. De az indulat még mérgesebbé teszi a férfit. — Nesze! És öklével agyba-főbe veri a szegény teremtést. Végre is a gyenge futásnak ered. Éppen erre felé űzi. Megkerülöm a gyerek sereget. Fel lehet az orcám dúlva, sápadt lehetek, megalázom magam, még le is térdelek a két szerencsétlen ember előtt. — Emberek! Ne bántsak egymást! Ne bántsák! Várjanak! Az Isten küldött megmentésükre ! Jöjjenek velem ! De lábujjhegyen ! A két indulatos ember meghátrál, szólni sem tudnak, látva az én különös állapotomat. Azt hiszik megőrültem, ahogy én nekik esengek. annyira kifejlődött, hogy biztos példák állanak előttünk, melyeket habozás nélkül követhetnénk. Hogy magam szinte bele ne essem a bajok üres felsorolásának s a rajtuk való céltalan sopánkodásnak hibájába, legközelebb szembeszökő nyugateurópai példával fogok szolgálni arra nézve: milyen a kö- vetnivaló modern rendszeres ipari szakoktatás. Priscus. Szinielőadás a főgimnáziumban. Nagysikerű s magas színvonalon álló, hangversennyel egybekötött szi- nielőadást rendezett főgimnáziumunk ifjúsága zenealapja javára folyó 3 án, vasárnap délután 5 órakor az intézet dísztermében. Az előadás egyúttal kegyeletes célt is szolgált: a magyar népszínmű megalapítójának, Szigligeti Edének századik születési évfordulóját ünnepelte meg vele az ifjúság, bemutatván a kiváló drámairó legmaradandóbb értékű darabját: a „Liliomß“-1, bohózatirodalmunknak mindmáig egyik legkiválóbb alkotását. Az előadást végignézte maga dr. Csernoch János hercegprímás is. Kívüle ott láttuk még Brühl József és dr. Roszival István prelátus-kanono- kokat, Magos Sándor ny. kúriai bírót, — Csak lábujhegyen ! — Csitt! — Lassan! — Mindjárt, mindjárt! — És arcom ég a bekövetkező gyönyörűségtől ! Odavezetem őket a kerítéshez. De még ott is esengek, hogy valahogy ne kiabáljanak ! A hasadekon mind a hárman benézünk. A gyerek-nép éppen az ebédtől kél fel. A kis kovács vendégeivel kezet szőrit, aztán édes boldogsággal borul Katus nyakába, és úgy esengi nagyon szívesen : — Neked is egészségedre drága jó feleségem! Csókba forr az ajkuk. Katus arcán meg kiül a jólét jele és csak susogja: — Édes jó apóm ! . . . Széjjel nézek aztán a nagyokon. Az asszony szeméből legördül egy nehéz könnycsepp. A férfi is elsápad, izmos karja úgy megreszket, mintha végig husángoltam volna rajta. Mondja is aztán lassan, szives hangon : — Ériem, jó uram ... Te pedig, te édes feleség, te jó, te angyal, jösz haza ! Kitágul az asszony két szeme, majd sir, majd mosolyog s ők is megcsókolják egymást. * Azóta ha a szomszédasszonnyal találkozom, nem tudom megelőzni, ő köszön nékem előre szives hangon ; a kovács meg bújik tőlem, mintha attól félne, hogy felhányom neki azt, hogy én adtam neki a hitet, szerelmet, boldogságot. Pedig dehogy rontanám el közöttük a boldogságot. Verner Jenő. Kozian Frigyes alezredest, Vimmer Imre polgármestert, Erőss Rezső és Hajdú István jószágigazgatókat, az iskolák vezetőit, a központi papság számos tagját s Esztergomnak úgyszólván egész intelligenciáját. A műsor fénypontja kétségkívül Liliomfi előadása volt, ezzé tették nemcsak magának a bohózatnak a közönséget állandó derültségben tartó jelenetei s kitünően megrajzolt alakjai, hanem a szereplők kiváló játéka is. Szabó Piroska (Kamilla) pompás alakítását a nyilt színen is megtapsolták ; Burián Irén nagyon kedves Mariska volt; Rochlitz Ida üde természetességgel adta a korcsmáros- leány szerepet. Meszéna Ernő kitűnő Szilvay professzor volt, Kemény László a tőle megszokott művészettel játszotta a főhőst, Liliomfit, Péter Árpád a bohém Szellemű, Vanek Jenő pedig a szerelmes pincér szerepében jeleskedtek. Jók voltak kisebb szerepükben Márton József (Schwartz) és Baglyas István (Adolf) is. A közönség sok tapssal és éljenzéssel hálálta meg a derűs perceket, amelyet a fiatal műkedvelők ügyes játékukkal neki szereztek. Etter Pálnak az előadást megnyitó szép zongorajátékáról (Grieg: A tavasz ébredése), az ének- és zenekartól előadott magyar dalokról s a felvonásközöket kitöltő zeneszámokról (Nászinduló a Szentivánéji álomból és Ouvertüre a Bagdadi kalifából) szintén csak elismeréssel szólhatunk. A műsor utolsó számaképen az intézet boldog emlékű poéta-tanárának Takács Gedeonnak ifj. Buchner Antaltól megzenésített kedves költeményét, az Esti harangot énekelte el a férfikar Buchner vezetésével. A szép dal, s a férfikarnak a darab minden szépségét érvényre juttató éneke nagyon tetszett a hallgatóságnak, mely lelkesen megtapsolta mind a kiváló komponistát, mind pedig a férfikar tagjait. A kitünően sikerült ünnepély dicséretére válik fáradhatatlan rendezőinek : Szekeres Bónis, Garami Elek, Borús Adolf s Neményi Károly tanároknak. M. » SPORT * * Az E. T. K. jövője. Eddig csak bölcső korát élte az Esztergomi Testgyakorlók Köre. Most pedig egyszerre valamiféle szentgellérthegyi boszorkánysagképen viruló hajadonná kezd fejlődni. Hírben, név ben egyaránt. Meg már szépül is. Fejlődik is. A sportbarátok legnagyobb örömére. De mikor olyan szépen csendülő neve van. E. T. K Ez a név mar egészen közfogalom lett. Még az uccagyerekek is ismerik s keservesen összezsugorgatott garasaikkal vasárnap délután loholnak is a football mérkőzésre. Tudja mindenki jól az É. T. K. születésének körülményeit. Tegnap, tegnapelőtt, vagy tán egy éve is lehet annak, midőn néhány ábrándos szivű sportmann összeállóit, megalakult, megszerkesztett alapszabályokat s aztán azt mondta, hogy no most már fogjunk hozzá. Pénzük, az igaz nem volt. De annál több ambíciójuk. Olyanformán tettek, mint régente az ideálukért rajongók, még a kősziklából is vizet sajtoltak. E. T. K. nem ugyan varázsvesszővel, hanem football labdával és nem vizet, hanem ezüst és rézgarasokat a zsebek mélyéből. De aztán művészet volt! Egy esztergomi ember zsebéből! A kicsinyhitűek és farizeusok mosolyogtak először az E. T. K. vakmerőségén. Szegény tatár! Mikor aztán látták, hogy hiszen ezek az E. T. K-sok nem is olyan hóbortosak s nem akarnak ők lehetetlenséget, istápolni kezdték egyrészről: ki- gunyolni, intrikálni másrészről. Hanem hát meg vagyon mondva, hogy a csalánba nem üt a ménkü. S az E. T. K-nak se ártott semmiféle el- lenségeskedes. Sőt! Pár nap múlva ez a viruló hajadon egyesület nemsokára háztűz nézőbe kerül. Arája a megifjodott, izmos karú, merész nézésű Sportérdeklődés. S a háztűzhely is már lassan tető alá kerül. S megnyilik nemsokára az E. T. K. sporttelepe. Gyönyörű szép telepe lesz az E. T. K-nak, még álmodni se lehet szebbet. Közel a városhoz, pormentes, ózondus levegője, szellős is, árnyas is. Hossza közel 120 méter. Szélessége 100 és egynéhány méter. Lesz rajta modernül berendezett és elkészített football palya tribünökkel, pavilion házzal. Lesz továbbá három tenniszpálya, atlétikai gyakorlatokra külön terep. Mindegyik szépen felszerelve. S hogy sikerül-e mindez ? No az bizonyos. Hiszen jó és szerencsés kezekbe van fektetve az E. T. K. anyagi érdeke. Hiszen Schwach Sándor a financier. Pedig jól tudjuk, amibe egyszer Schwach belekezd, az biztos sikerrel végződik. A sporttelep elrendezése most folyik javában. S ha Isten is úgy akarja, a legrövidebb idő alatt meg fog nyílni a város legkitűnőbb szórakozó helye: az Esztergomi Testgyakorlók Körének sporttelepe. (=) Footballsport a vidéken. Hogy a footballsport mennyire kifejlődik már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is, bizonysága annak, hogy a „Lábatlani Sport Club“ footballcsapata e hó 3-án, vasárnap d. u. Lábatlanon az „Esztergomi Testgyakorlók Körével“ igen szép számú érdeklődő jelenlétében megmérkőzött. Az eredmény 3:3 volt. A negyedik goal azonban eldöntetlen maradt. Itt különösen kiemelendő, hogy — mint azt már annak idején közöltük — ugyanaz a két csapat ez év március 1-én is mérkőzött már Lábatlanon, de akkor még a lábatlani csapat oly gyenge volt, hogy az E. T. K. a L. S. C.-ot 12 goal- lal verte meg. A L. S. C. játékosai közül különösen a center Tonhauser Ferenc és a balszélső Angyal Gyula szép összjátékukért érdemelnek dicséretet, az esztergomiak részéről pedig Simon, Vázsonyi és Suti. Turisztika. A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya vasárnap a következő kirándulásokat teszi: 1. Ebszöny vasútállomás—Nagysáp— Bajna (Kastély) —Őrhegy (Barlang)—Tát. (Bajnáról kocsival Tátra.) Indulás az esztergomi vasútállomásról d. e. 8. ó. 12 p. Gyaloglás 2 és fél óra. Vezető: Beck János,
