Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 31. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 31. szám. Csütörtök, április 16 POUT! HR lés TRR5 FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. Az oldott kéve. Jönnek a megdöbbentő jelentések: kevés a katonának való alkalmas legény. A Kini- zsy Palok helyett csenevész, satnya fiatalság vonul fel a sorozó-bizottságok elé. Visszaemlékezésnek is fájó és bántó érzés, hogy évről-évre konstatáljuk a bajt, mely nemhogy szűnne, hanem növeli a statisztika számát. Keseregnünk azonban egészen céltalan. Nem érünk el vele semmit. Inkább keresnünk kell az okot, amely e bajt okozta és keresnünk kell az okozatot, mely a bajt megszünteti. Az okot nem nehéz megtalálni. Ahol azelőtt egy-egy csapszék mérte az alkoholt, ma a legkisebb falu is rangoskodik a korcsmákban. Azelőtt nem hulltak az emberek olyan sűiű rajokban, ma az angolkór, tüdő- vész, skrofúlózis ijesztő számokban növeli a betegek számát. A pálinka és a betegség között is nyilvánvaló a kapcso„Esztertjom es Vidéke“ tárcája. Régi nóta. Hányadszor hangzik a régi dal, hányadszor pendül meg az öröklant húrja mely, mint eolhárfa, mindig egy hangot ád, mégis varázserővel vonzza a hallgatót! . . . Szerették egymást, mint virág a harmatot, mint harmat a napsugárt, az első szerelem egész hevével — véghetetlenül . . . Gusztáv, egy elszegényedett nemesi család sarja, Takáts István gyáros szerény javadalmazásit hivatalnoka és Margit egy nyugalmazott számtanácsos egyetlen gyermeke. Tizenhat tavaszt látott sugártermetű arany szőkehaj u ibolyaszemü angyal, kinek látására minden férfi- : szív megdobban, láncraveri a nézőt i és vonzza magához mint delej az égi í testeket. De ő nem látja a delejezett tö- i meget, mely oly készségesen nyújtja í hódolatát; csak Gusztávot látja, a 1 gyerekkori ismerőst, az egykori ját2 szótársat, ki először tekintett mélyen sa szemébe, ki először látta meg lat. De még nyilvánvalóbb, ha reá gondolunk a nép táplálkozására, lakásügyére, higiénéjára, amelyről ne beszéljünk madárnyelven, ne szégyeljük bevallani : borzalmas éppen a Kánaán földjén! A nép nem táplálkozik eléggé jól, mert nem telik, nagy a drágaság. Ez az országos nézet és vélemény. És ne hogy azt higy- jük, hogy a drágaság lokális tünet. Internacionális jelenség. Nemcsak itt nálunk, avagy bővebb körzetben beszélve: Magyarországon van drágaság, hanem az egész világon. A helyi tüneteket nem lehet kizárólag irányadónak tekinteni. Azok a minduntalan hallott úgynevezett alaptételek a drágaság tőokáról, hogy a termelés nem tud lépést tartani a fogyasztással, továbbá, hogy az ipar és kereskedelem fejlődése következtében kevesebb munkaerő áll a mezőgazdasági termelés rendelkezésére, amiből az következik, hogy a fogyasztás igénye emelkedik, hasonlóképpen a nemzetközi forgalom akadalyai, a védvábenne a már nem gyermekleányt. Tőle hallotta először, hogy szép; az ő ajakáról lebbent hozzá az első sóhaj — az első „szeretlek“. És az első „szeretlek“ ezerszer visszhangzott a kis Margit ártatlan, üde lelkében . . . Homályos őszi este van. Gusztáv az Erzsébet-sétány egy félreeső lócáján ül. A belváros irányát figyelve óráját gyakran nézegetve, látszik, hogy valakire vár. Az óra mutatója lassan halad, s az ifjú izgatottsága nő. Lehetetlen, hogy elmaradjon, hisz ő kérte a találkozót. A postáról hozott pénzt is át kéne adnom főnökömnek ! . . . A lombfödte utón apró gyors léptekkel közelit az epedve várt. Egy másodperc és Gusztáv karjaiba dől ... Hosszú néma csók, és a két alak mintha eggyé vált volna, csak hulló könnyeik árja férkőzött közéjök . .“. — Eljöttem — susogja a lány — bár félek, rettegek ! Oh Isten ! ha valaki látott volna! ... De látnom kellett minden áron, hogy utoljára öleljelek és örök búcsút vegyek tőled. Nincs menekvés, Gusztáv ! atyám hajthatatlan s az a gyűlölt ember mok, zárt vámterületek, a mili- tárizmussal és az államfenntartásával járó emelkedő közterhek mind-mind ható tényezők, de csak másodsorban lokálisak; s felsorolásuk éppen úgy, mint felismerésük csak arra szolgál, hogy ezen belül a lokális jelenségek elhelyezkedése, hatása megfigyelhető legyen. A drágaság leküzdésével csak az lehet a cél, hogy ezek a tényezők mérsékeltessenek kikapcsoltassanak, vagy legalább alkalmazkodjanak az okok elhárítása eredményeként. A drágaság elviselhetővé tétele, a megélhetés kedvezőbbé való tétele végső, eredményében nem az államra, hanem a társadalomra vár. Az élelmezési ipar rendszeres szabályozása, ennek fejlesztése, élelmiszernagyüzemek létesítése, a kartellek büntetése, a fogyasztási adok és vámok mérséklése csak másodsorban képeznek állami feladatot; társadalmi egyesülés, együttes és céltudatos működés az, mely által a célok elérhetők. A fogyasztásnak is a maga nem enged. A hirdetés megtörtént „holnapután esküdni kell,. . .“ — Esküdni? lehet-e kétféleképpen esküdni ? Persze hogy lehet: egyik eskü lerontja a másikat. Egyik az égbe szól, másik a pokolba — nemde ? — Oh ne kínozz, meghasad a szivem. Te nem tudod mit szenvedek érted, mit szenvedek szerelmünkért. Mióta nyíltan megmondtam, hogy téged szeretlek nincs egy nyugodt percem. Már a reggelinél kezdődik a harc a vőlegény magaszta- lásával, a nagyvilági élet, a tekintély, a pompa fény, a befolyás. Aztán reád kerül a sor, a te bizonytalan állásod, eladósodott családod emlegetésével. És ezt nekem napnap mellett hallanom kell; csak az est, vagy a késő éj veti végét napi szenvedésemnek. Nincs menekvés Gusztáv 1 esküdnöm kell, vagy meghalni. Itt felvetve fátyolát, az ifjú szemébe néz, mint búvár, ki a tenger mélyén keres. Meghalljunk Gusztáv, életem ? Akarsz ? Akarsz velem meghalni ? Hiszen nem fáj az nagyon ! Aztán ott fönn örökre egymáséi leszünk 1 — Ha nem lehetsz enyém, mit körében gyakorlatilag ki kell választani tudnia azt, hogy mit és miben és hogy takarékoskodjék, mert hiszen ha a drágaság elhárításának nem is, de az archimedesi csavarhoz hasonló áremelkedésnek és pénzbeli ellenszolgáltatásnak ez az első és legbiztosabb ellenszere. Oktatók kellenek, akik megértetik a néppel, hogy oktalan költekezést ne tegyen fejlődése rovására. Inkább a konyhájában legyen pazarló, mint a korcsmákban dőzsölő. Közeledjék az orvoshoz és hagyja faképnél a kuruzslókat. A kultúra fáklyáját kell fellobbantani, hogy az értelem bevilágítsa a sötét, pusztító helyeket, s a nép meglássa, hol tör reá az orozva leselkedő halál. Ha csak panaszkodunk: nem lesz eredmény. Minden tavasz megismétli Tompa xMihály sorait : Pusztulunk, veszünk . . . Mint oldott kéve, széthull nemzetünk. Gazda. ér az élet ? Ha átélném esküvőd látását akkor úgyis meghalna valaki. Az gyilkosság lenne: nem, gyilkos nem leszek! Véres kezem látása megfagyasztaná szivedet . . . Meghalni együtt egymást ölelve, egy örökcsókban egyesülve az édes lesz nekem ! — Meghalsz velem ? Tehát úgy szeretsz, mint én ? Meghalunk ? Most mindjárt ? És az ifjú szerelemtől és lelki szenvedéstől kábultan mindent feledve fűzi karjára kedvesét. Mint vitorlát vesztett hajó, öntudatlanul, szótlan halad a reményvesztett pár a Margit hid felé. — Itt a hid Margit, itt vagyunk, itt a perc imádkozzunk, kérjük a Mindenhatót, hogy ne válasszon el.. . hogy egyesüljünk örökre. A leány letérdel, ajkai susognak valamit, de a gondolat nem száll a magasba, nem Istent keresi, hanem az alant hömpölygő hullámokat, melyek látása egész valóját borzalommal tölti el. — Jer keblemre ölelj, csókolj a földön utoljára ! — szól az ifjú . . . Szoríts magadhoz erősen mint én, hogy el ne válhassunk!
