Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 30. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. április 12 nak emlékezetén. Mi szánjuk őket, de nem tartunk velük. Mi hisszük, hogy Jézus feltá­madott, és reméljük, hogy egy­koron mi is fel fogunk támadni az utolsó ítéletre. Nekünk van okunk a mai szép napon örvendezni, mert hitünknek győzelmét ünnepel­jük. „Ha Krisztus halottaiból föl nem támad — mondja a nemzetek nagy apostola — ak­kor hiába való a mi tanításunk, hiábavaló a ti hitetek.“ De fel­támadott hitünket megerősítet­te ; tehát méltán vigadozhatunk. „Ez az a nap, melyet az Úr szerzenekünk, hogy örvendez­zünk s vigadozzunk rajta!“ Örömünk annál nagyobb és tel­jesebb lehet, mert a nagy ter­mészet is egyesül velünk s osz­tozik vigságunkban, Felkél der­mesztő téli álmából s üde zöld színbe öltözik. Erdő és mező megtelik himes virággal, tarka pillangókkal, bogárzümmögés­sel s a madarak csicsergő éne­kével. Tehát a külső világ is velünk ünnepel. A fölébredt ter­mészet mosolygó ábrázata mint­egy híva-hí bennünket, hogy egyesítsük vele hálaszózatun­kat annak dicsőítésére, ki fel­támadásával új életet adott az egész mindenségnek. mányaival és nyomban állást is ka­pott a varosban. Aladárék egyébként mindig keveselték Elvira hozományát, habár nem kifogásolhatták sem szép­ségét, sem műveltségét, sem jelle­mét ; épen azért elhidegültek a test­vérek egymástól. II. Dr. Korompay Elemér természe­tesen az előkelő kivándorlók közé tartozott. Nem szökött, nem mene­kült, hanem egyszerűen és tervsze­rűen, tehetsége érvényesítésére uta­zott az újvilágba. Megérkezése után New-Yorkban nemsokára alkalmazást talált egy óriási gyárvállalatban. Kiváló tehet­sége, kifogástalan úri modora és pá­ratlan szeretetreméltósága pedig rö­vid idő múlva érvényesült. Szívesen látták tehát a legszebb társaságok­ban. Egy-két év múlva egy-két kor­szerű találmányával pedig már rend­kívüli hírnevet szerzett és uj szer­kezetű motorjai gyártására uj rész­vénytársaság keletkezett, melynek vezetője Dr. Korompay Elemér gé­pészmérnök lett. Fényes szerencse mosolygott te­hát reá. Mindenkinek imponált rend- kivüliségeivel. Még a misszeknek is. Csak azt az egyet nem értették se­hol, az előkelő körökben, hogy mi­ért nem hódol meg az a magyar mérnök, még a milliárdos szépségek­nek sem? Elemér mindenütt hódított, de ő sehol sem hódolt meg senkinek. Ezt a megfoghatatlan, sőt titokzatos ma­gatartást pedig még érdekesebbé tette az a szokatlan körülmény, Méltó és igazságos eszerint, hogy a legtisztább örömnek ér­zése töltse be mindnyájunk szi­vét a föltámadásnak és kikelet­nek közös magasztos ünnepén. Nem szabad hátramaradnia egy hívőnek sem annak dicsőítésé­ben, ki e napot szerzé nekünk az örömre és vigadozásra. Lel­kesen és fennen zengjen a győ- zedelmi énekünk: Föltámadt Krisztus e napon. Alleluja ! Hála légyen az Istennek ! Priscus. A választói vizsga. A most uralkodó kormány- rendszerről sok rosszat elmond­hatni, de egyet nem lehet tőle megtagadni : a leleményességet, a találékonyságot. Időről-időre gondoskodik róla, hogy újabb s újabb meglepetésekben része­sítse az országot. Persze az az­tán már más kérdés : van-e öröm bennük ? A legújabb meglepetés — mint a napilapokból mindenki előtt ismeretes — a választói vizsgáló bizottságok felállítása s a vizsgálat elrendelése az ön­ként jelentkező polgárok szá­mára. Ez az a politikai piros tojás, mellyel a mai kormány népünknek husvétra kedveske­dett. hogy az ünnepelt urnák sohasem volt kalandja senkivel sem. Természetesen a megfigyelők egoistának tartották. Aki nem képes mást szeretni, mint szakmáját és tá­lán még a dollárokat. Ilyenformán nyilvánvalóan veszedelmes is lehe­tett volna, ha valamelyik missz any- nyira megfeledkezik magáról, hogy az önző férfiúba belészeret. Tehát végre némi megütődéssel, sőt óva­tosságból tudomásul vette az előkelő társadalom, hogy Dr. Korompay Ele­mér bevehetien vár, vagy szerelmét talán már bevette valaki. Kiderült azonban, az érdekkörök előtt, hogy a rejtelmes ur sohasem levelez Magyarországgal és senkitől sem kap üzleti leveleknél egyéb kül­deményt Így azután még érdeke­sebb és megfejthetetlenebb szfinksz vált belőle a new yorki dollárok arisztokráciájában. De Elemér kritikus helyzetében rendületlenül következetes maradt férfias elhatározásához. Szorgalma­san gyűjtötte a vagyont. Siettette lázas munkájával az esztendőket és habár nem is irt haza, de minden­nap megcsókolta Elvira tündérszép arcképét, melyet pénztárcájában rej­tegetett. III. Elvira szokatlan szépsége persze szokatlan esemény volt a tanítónők között. Sőt a varosban is különös fordulatnak vélték. Végtelen szere­tetreméltósága, kiváló műveltsége és páratlan zongorajátéka, azonban mégis sok meghívásra érdemesült a város első társaságaiban. Atyja, a magába vonult, csön­Ha szemügyre vesszük a váratlanul kapott ajándékot, ön­kéntelenül eszünkbe jut az esőért éneklő falusi kántornak szomorú esete: — Mint beszélik, Zalame- gye egyik községében nyár ide­jén soká nem vala eső. Vete- mény és legelő közel volt az elszáradáshoz. A nép folyton unszolta a kántort, hogy éne­keljen esőért a szentegyházban. Ez, mint illik, hajlott is a szóra s offertoriumkor kihúzván az orgona valamennyi mutációját, nem tudom hány oktávás tor­kával íalrengető harsogással zengte nap-nap után, hogy — Adj jó esőt, Csöngés felhőt Határainkra S öntözd meg a mezőt! Csak nem akart esni. A nép egyre jobban zúgolódott és szidta a „mester urat“, hogy nincs foganatja enekének. Végre egyszer úgy szombat déltájban kis világos felhő kerekedett a falu fölött, mely gyorsan nagyobbod­va, villámlani s dörögni kezdett és egy fertály óra alatt olyan je­get zúdított a határra, hogy mindent tönkre vert. Másnap azután az öregmisén offerto- riumkor igyen öntötte ki szive keserűségét az Isten csa­pásától nekibúsult kántor: Adtál Uram esőt, Nincs köszönet benne: Határinkat a jég Csúnyán tönkre verte, stb. des és szerény férfiú szívesen vette, ha leánya felesége társaságában el­fogadja a meghívásokat. Elvira édes anyja pedig most kezdett szórakoz­ni újra évtizedek után. így került azután az ünnepelt urleány Karne­vál birodalmába. Es a farsangok tündöklő bálki­rálynője nem drága öltözékeivel vagy ékszereivel tűnt föl, hanem viruló fönségével és ellenállhatatlan szere- tetreméltóságával. A városban természetesen senki- sem tudta édesanyján kívül, hogy milyen szívbeli szerződést kötött. El­vira Elemérrel- Épen azért az első gavallérok és a vidék nőtelen ná- bobjai nagyszerűen versenyeztek érette a hódítás művészeteben. Ha párbajok keletkeztek, a féltékenység pisztolyai dördültek el. Ha megha- sonlottak egymással a legjobb bará tok, csak a versengés viszályai gya­rapodtak. És a körülrajongott Bihary El­vira, kivétel nélkül minden egyes udvarlójaval egyenletes szeretetre- méltósaggal és előzékenységgel bánt. Elfogadta a legszebb virágot — a virágért. Bókjaikat — a mulatságért. Táncukat a farsangért. Egyebet azonban nem cserélt velük, mert nem értett a kacérkodás veszedel­mes művészetéhez. A milyen föltűnően érdekes prob­léma volt Dr. Korompay Elemér New-Yorkban, olyan megfejthetetlen rejtvény lett Bihary Elvira a magyar városban. A rendkivülisegeket pedig nem igen értik a mindennapi rendes udvarlók. Minthogy pedig sehogysem tud­tak Elvira szivéhez férkőzni, Bihary Úgy mondják, innét került volna népünk ajkára a szokás­mondás : Adtál Úram esőt, nincs köszönet benne! Semmire sem illik jobban ez az eset s ez a szólás, mint a kormány váratlan húsvéti ajándékára: a választói vizs­gálatra. Nem hatásvadászat kedvéért, nem is nagyítással, hanem a legreálisabb meggyőződéssel ál­lítjuk, hogy ennél szerencsétle­nebb, lehetetlenebb rendeletet már régen adott ki kormány Magyarországon. Ha jóakarat szülte, akkor nem egyéb halva születet ideá­nál ; ha meg pártpolitikai szá- míttással adták ki, (hogy t. i. saját szavazóikat szaporítsák) eleve kárbaveszett igyekezetnek lehet minősíteni. Vagyis min­denképen hiábavaló rendelke­zés, mely nem fogja elérni cél­ját : a választók szaporítását. Ennek megállapításához na­gyobb fejtörés nem szükséges. Aki ismeri a magyar nép­nek, még a legszegényebbjének is a veleszületett büszkeségét, az kétszer kettő = négy biztos­sággal tudja előre, hogy ez nem fogja (vagy legalább is elenyé­sző kis mértékben fogja) alá­vetni magát ilyetén vizsgálat­nak. Inkább nem kell majd neki választói jog, mintsem hogy iskolás gyerek módjára igazolja irni-olvasnitudását. Emeli ezen eleve is nagyon Kálmánhoz föllebbeztek szerelmi pö- rüket. A csöndes ur bölcsen azt vá­laszolta a fejveszett alpereseknek, hogy az ő leánya csak azért szer­zett tanítónői oklevelet; mert föltét­lenül független és önálló óhajtott maradni és igy szülei sem dönthetik el sorsát. A tömérdek kosár azonban még mindig nem ábrándította ki a szí­vós udvarlókat. Csakhamar megjelent egyszer vá­ratlanul a megye első gavallérja ragyogó autón. Elvira a saját kis szalonjában, hófehér bútorai közt, nyájas könyv­tára mellett, legkedvesebb barátjával, a zongorával társalgóit, midőn az uj Romes szüleivel megjelent. Elvira nyájasan fogadta. Midőn pedig a fiatal földbirtokos nyíltan megkérte kezét, mosolyogva azt vá­laszolta, hogy nem képes megválni az aranyos kis lányoktól, annyira szereti őket. Ezzel az ügyes villámhárítóval azután egyszersmindenkorra elintézte több; kérőjét is. IV. Vegre letelt.a nagy hét évi pró­ba. Dr. Korompay Elemér nyájasan elbúcsúzott amerikai vállalataitól, szellemes hölgyeitől es férfias urai­tól és szép vagyonával és hűséges szivével sietve sietett haza. Husvétkor, a legszebb tavaszi ünnepen, óhajtotta meglepni Elvirát. Húsvéti ajándékul pedig egy new- yorki ékszerésznél két remek gyé- mántos jegygyűrűt készíttetett és azt belefoglaltatta egy kedves kis, piros atlasz galambtojásba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom