Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 22. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 22. szám. Vasárnap, március 15 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. MÁRCIUS 15. Irta: Parcsatni Henrik. A nemzetek történelmében kivétel nélkül megtaláljuk a szabadságra való természetes törekvést s a legdicsőbb emlékek épen az ilynemű küzdelmekhez fűződnek. S annál magasztosabb szinben tűnnek fel az útókor előtt a múltnak eredményei, mentül keményebb harcok és égetőbb szenvedések jutalmai voltak. A nyílt vagy ravasz támadások, zsarnokság vagy alattomos hódítás, a kizsákmányolás vagy jóléttel ke- csegtetés, az eltiprás vagy az erőszakos boldogitás minden időben ellenhatásra találtak, a népek veleszületett jogérzékét fölkeltettek s őket a végső erőkifejtésre, a bátor halálra is képesítették. A szabadság kiolt- hatatlan vágya az emberiségnek, mint a testnek, hogy táplálkozzék, a virágnak, hogy nyíljék, a pataknak, hogy csörgedezzen, a gőznek, hogy kiterjedjen, s ha nem, az összegyűlt erő, a fokozott és ingerelt vágy, az emésztő keserűség rombolva tör utat s jajjal és hörgéssel tölti meg a levegőt. A szabadságért vívott tusák erőpróbái voltak a népeknek, sokszor ujjászülték őket, máskor az erősebb hatalom előtt megtörtek. De mikor azt látjuk, hogy bár kevés oly árva, rokontalan nép él e földön, m-ii.í a magyar; hogy alig van ország, mely a természeti kincseket és szépségeket oly kedvező elosztásban bírja, mint hazánk ; hogy nincsen ütközőpont, melyen két külön világ, K. és Ny. áramlatai úgy szembekerüljenek s nincs nemzet, melynek meghódítására anynyira törekedjenek, s mégis megértük itt az ezerévet, akkor fölemel bennünket jó sorsunkba vetett hitünk, s a törhetetlen, biztos jövővel kecsegtet reményünk. Ennek a jövőnek azonban elengedhetetlen föltétele a nemzet egyetértése. Mig azt látjuk, hogy a nemzeti ideálok meg tudják lágyítani a legkérgesebb sziveket is, mig a szabadság eszméje összehozza s egyesíti a magyar lelkeket az egyenlőség és testvériség zászlaja alá, ?iig nem kell a sírt ásnunk, hogy egy ezredév dicsőségét bele temessük. De ha vérző szívvel kell szemlélnünk a megoszlást, a közönbösséget, a bujkálást és elzárkózást, akkor se essünk kétségbe, hanem riasztó szavunkkal biztassuk őket az ünneplésre. Mert egy egész nemzetet nem ronthat meg néhány elvakult fiának politikai veszettsége, aminthogy dZ ország nagyjainak és trónállóinak törvény és becsület elleni vétségei sem találnának követésre. A szabadság ünnepén ne kutassuk, hogy ellenségeink vagy barátaink ártottak-e többet minekünk, csak egyet nézzünk, egyet lássunk: a márciusi ifjak lángoló hazaszeretetét, a szabadság iránti lobogó vágyukat. Szent az ő lelkesedésük, s szeplőtelen, tükörtiszta az ő törekvésük. Hogy nyomukban járhassunk, hogy hasonló eredményekre jussunk, minden erőnkre szükségünk van s minden ünneplőt szívesen kell fogadnunk. Hisz kínos, emésztő küzdelemben élünk, mely nehezebb, mint az öldöklő háború, mert nem lelkesít hadi tárogató és harci zaj, nem tüzel és vadít a fegyverzörgés és puska„Esztergom es Vidéke“ tárcája. Jiősök útja. Segesvári csatatéren, Lenn a sírnak lágy ölében, Réges-régen eltemetve, . Megsiratva, nem feledve . A névtelen félistenek i Ott alusznak, álmodoznak mélyen. l tlcsendesült a harci zaj, v Ágyú nem dörg, kiirt nem rivall; I Vadvirágos sírdomb felett \ Langyos szellő szárnyán lebeg \ Az emlék hu pillangója o S enyelg a nyugvók álmaival. 3 Ott a sírban, ott álmodik \ Társaival a dalnok is; \ Álmodik a szabadságról, A Boldog, szabad, szép hazáról, Z> S álmaiból messze tájon A Dalos virágerdő fakadozik. A De március idusára AFelpattan a sírbolt zára; S\ flősök árnya hús éjfelen Egy tói-egyig mind megjelen: Álmaikból felriasztó — Rabbilincsek csörgő csikorgása. S mindannyiszor, ha szolgahad Szabad népre rak láncokat, Márciusnak idusára Feltámadnak új tusára, Mert akik a honért haltak Mig a világ, soha meg nem halnak. Balog István. Petőfi Bem táborában. — Visszaemlékezés. — Irta: Farkas Ernőd. Kossuth lángszavára a földből termettek a honvedek. Ceglédi beszede után tömegesen kelt föl a nép s indult a táborba az esküszegő Jellasich ellen. Petőfi sem ülhetett otthon. Elhatározta, hogy a Székelyföldre megy honvédeket toborozni: Feleségét szüleihez, Erdődre vitte, s Nagybányán keresztül akart a Székelyföldre menni. Itt azonban találkozott Teleki Sándor gróffal, aki az oláhok borzalmas kegyetlenségeire hivatkozva, lebeszélte őt erdélyi útjáról. Petőfi erre visszatért Erdődre, onnan pedig Pestre. Ezalatt megvívták a sukorói győzelmes csatát, az újonc honvédsereg Bécs felé nyomult; s Petőfi is a táborba sietett, mely Parndorfnál a határszélen állott. Kossuthnak az volt a terve, hogy a magyar sereg menjen át a határon és adjon segítséget a bécsi forradalom hőseinek. így határozott az országgyűlés is, mert a honvedek nem kötelesek az ország határain túl harcolni. A költő bejárva a tábort, heves szónoklatokban izgatott Kossuth terve ellen; s csak az ősz Csanyi László jóságának köszönhette, hogy amiatt baja nem esett. Az ő tanácsára aztán visszafordult Pestre. Ep ekkor vonult el az uccán egy szabad csapat, melynek az ifjú Vas- váry volt a vezére. Széles, vörös toll lengett Kossuth- kalapjuKon, fehér, habos-selyemzász- lójukat pedig őszbevegyült, sápadt arcú, zömök ember vitte, büszkén lépégéivé a nagy lobogóval. Petőfi gyönyörködve nézte a pompás csapatot; amint a zászlótartóra pillantott, kitörő örömmel kiáltotta: — Hiszen ez az édes apám! Azzal odarohant a katonás öreghez és boldogan ölelte a szivére. — Édes apám — mondta sugárzó arcczal — eddig azt hittem, hogy te vagy büszke en reám, de most látom, hogy én lehetek büszke az apámra! — Már fiam, a hazámért én is szívesen halok meg; ezt a zászlót olyan örömmel lengetem, mintha édesanyád régi jegykendője volna. — A szabadság jegykendője az édes apám ! — Már tűzben is voltunk vele Sukorónál. De mondd csak, hova mégy most fiam ? — Én is Pestre megyek, de mivel nagyon sietős az utam, szekeret fogadok. Megölelték egymást, aztán búcsút vettek. Apjáról ina később Erdődön „A vén zászlótartó“ cimű meghatóan szép költeményei, amelyben azt mondja, hogy apja, akinek vállait egy kínos élet gondja, betegség és ötvennyolc év nyomja, elfeledve minden buját-baját, ifjak közé hadi baj- tarsul állt. A „Március tizenötödik“-ében is azt irta valaki a parndorfi táborból
