Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 19. szám
ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. március 5. hogy az az alkony, amely las- san-lassan szétteríti palástját a falu fölött, az az alkony hoz egyszer egy olyan örök sötétséget, amely megvakit bennünket. Foglalkozzunk a faluval — vissza a faluba ! Somogyi Imre. Fokozottabb munkát! lobb gazdálkodást! Már csak rövid egy hónap választ el bennünket a városi tisztúj itástól. Észre lehet venni, hogy bizonyos mozgolódás van hivatalnokok, képviselők és lakosság körében egyaránt. Az előbbiek mintha nyugtalanabbak (és pontosabbak!) volnának. A képviselők egymás közt és bizottságokban suttognak-tár- gyalnak. A lakosság meg érdeklődéssel lesi-várja: hogy lesz, mint lesz. Szóval: mintha mindannyian éreznők, hogy a közeledő tisztújitásnak valóban újításnak kell lennie, azaz : új rendet hoznia munkában és gazdálkodásban a városház ódon épületébe. A függetlenségi párt, mely a képviselő testületben nagy többségben van, a városi politikában végre megelégelte az elméleti rosszalásokat és javai- lásokat. Minden jel azt mutatja, hogy a gyakorlat, a tettek mezejére akar lépni. Mintha a legutóbbi komáromi példa ha kicsiben is, de nálunk is hatni kezdene! Rendszerváltozást az egész vonalon: fokozottabb munkát és jobb gazdálkodást kívánunk! Ha igy van a dolog, ha a függetlenségi többség komolyan állja jelszavát, akkor — biztosíthatjuk —• okvetlen számíthat a város minden jóakaratú polgárának helyeslésére és támogatására. Elsőben is elodázhatatlan szükség, hogy a városházi hivatali munka a tisztújitással kapcsolatban teljesen megújuljon. Itt a végső ideje, hogy a városházán mind sűrűbben tapasztalható munkabeli pontatlanságnak, lassúságnak s felületességnek vége szakitassék. Ideje, hogy a sokkal célszerűbb és gyümölcsözőbb délelőtti-délutáni megosztott munkaidő visszaállittassék. Ideje, hogy a nélkülözhető hivatali állások megszüntettessenek. Ideje, hogy a hivatali munkakörök helyesebben csoportosíttassanak. Ideje, hogy a tisztviselők lelkiismeretessége, munkabírása és szorgalma fent és alant egyformán szigorúbb ellenőrzés alá vétessék. Ideje, hogy a suba alatti folytonos dijnok-becsempészés- nek egyszersmindenkorra határ szabassék. Ideje, hogy a tisztviselők mellékfoglalkozását a képviselőtestület a jövőben a legrigorózusabb mértékkel mérje. Ideje, hogy mindenféle nepotizmusnak útját szegje. Ideje, hogy a tehetetlenek előtt elzárja a városház kapuját. Ha az uralkodó többség ezeket minden melléktekintet nélkül, céltudatos bátorsággal végre fogja hajtani, akkor remélhetjük, hogy a városházán ezentúl kevesebb munkaerővel alaposabb s fokozottabb munka fog folyni mindnyájunk javára. 2 Sajna, a néppel nem törődni — speciális magyar betegség. A tömegek psichologi- ája alapján, eszmetársulás utján : a munkaszeretet fönséges eszméjét bele kell nevelni a népbe. Ez a kultúrához tartozik! Kulúrát, nemességet, erőt kell vinni nemcsak a cirádás, nagy palotákba s az óriási, büszke metropolisokba, hanem szét kell hinteni azt a falu világában, a puszták fiai között is. Ez a magyar nemzetnevelésnek egyik legfontosabb ágát teszi. Állítjuk a népet a szellemi képzettség magasabb fokára és nyissunk teret neki munkálkodásában. Ne zárjuk el előtte a haladás útját. Vigyük közéjük a tiszta erkölcsi élet magasztos eszméit. Adjunk neki tanácsot és nyújtsunk neki segítő kezet. Meg fog változni a kép! Fel kell fognunk az idő szavát: nem a politikai nagy jelszavak, hanem a megélhetés, még pedig a jobb megélhetés feltételei szükségesek a népnek. Nemcsak búzát kell hogy teremjen a földünk, hanem a búza ára maradjon idehaza is. Ne vándoroljon Ausztriába idegen ipartermékekért, megfizettük mi már az osztrák sógornak a magunkét! Meg kell menteni a magyar népet a pusztulástól! A mi érdekünk ! A társadalom érdeke ! Mert ha megtagadjuk a segítséget, el lehetünk rá készülve, cinek elállt a szívverése. Újra az Ő hangját hallja, amint szomorúan, dallamosan mesét mond a gyereknek, újra látja azt a gyönyörű, sugárszőke teremtést földöntúli arcával. Hogy fogja megszólítani. Már ide is ért hozzá. Majd megőrült az izgatottságtól. Alig hallhatóan rebegte : — Mara ! Az asszony tovább ment, nem vette őt észre. — Marám itt vagyok ! — ismétli a férfi. Mara összerezzen. Lassan, méltó- ságosan, mint egy királynő, a hang irányába fordul és az urával áll szemben. Nem lepődik meg, legalább is egy arcizma sem rándul. Oda megy hozzá és nagyon komolyan, hidegen mondja: — Uram! önhöz nekem többé semmi közöm. Amit mondtam, megmondtam. Nemcsak ő nézett Önre szerelmesen, hanem levelet is csúsztatott a kezébe. Ne tagadja uram, ön vádjaimra rászolgált, nem tartozunk egymásnak magyarázatokkal. Gyere drága kicsi fiam. És újra kézenfogta a gyermeket és elindul. A férfi útját állja. Majdnem nyersen megkapja az asszony karját, hogy az felsikolt fájdalmában. Egész közel hajol hozzá, hogy érzi az asszony hajának bűvös, csábos, mámoritó illatát, a keze alatt tudja kemény húsának ruganyosságát, latja izgatottan lihegő keblét. — János ne kisérts ! hagyj mennem egyedül az élet utjain ! — susogja elhalóan. A férfi megittasult. Körmeit még mélyebben belevágja az asszony karjába és annyira közel hajol hozzá, hogy az ajka már érinti a száját. — Mara! — súgja rekedten — te beszélsz igy hozzám ? Te, az isten- asszony ? Te nem hiszel nekem? Hát tudnék én hozzád egy percig, csak gondolatban is hűtlen lenni? Nézd! térdelve könyörgöm hozzád : vond vissza előbbeni kegyetlen szavaidat, légy újra az én édes, okos kis feleségem, én meg újra a gyermekem apja. — János! — de a szót nem bírja kimondani, mert ajkuk egy végnélküli örök csókba forr össze. A gyermek nem érti a jelenetet, értelmetlenül néz hol egyikre, hol másikra. — Marám! hát szeretsz? vissza jössz hozzám újra ? Megölelhetem gyermekemet ? — Szeretlek, szeretlek, mindig veled maradok, örökké! — búgja boldogan az asszony. — Pistám! egyetlen kicsi fiam! gyere ide, öleld meg apádat. A gyermek félénken néz anyjára, hogy megengedi-e ? De az asz- szony szeméből végtelen boldogságot vél felfedezni. Odarohan atyjához, összecsókolja kicsi cseresznyeszájával, aztán visszafut anyjához, megfogja a kezét és odahuzza a férfihoz. Aztán bájosan redőkbe vonja a homlokát és nagyos szigorúsággal parancsolja : — Anyukám te ezentúl mindig fogod apukát szeretni és te apukám soha sem fogod megrikatni anyukát. Aztán újra visszamegyünk abba a nagy szobába, ahol apuskának annyi sok nagy fehér elefántja, meg óriása van mészből. És a Bodri mindig az én szobámba fog aludni, meg a huszárom az ágyamban. A Pannit megverem, ha kiviszi! És ez a kedves gyerekcsacsogás könnyekre fakasztja a két boldog lelket. A kertben madárének, rózsaillat, méhzümmögés. Az ég ragyog, finom párázat csipkézi peremét. A nap gló- riafényt varázsol a boldog család három fejére. Révész Irén. Ez az üdvös reform azonban természetesen csak félmunka volna, ha a képviselő- testület nem ejtené vele kapcsolatba a városi gazdálkodás megújítását is. Bizony kívánva kell kívánnunk, hogy végre már megszűnjenek azok a kisértetkép vissza-visszajáró híradások (mint a múlt héten is!), hogy „a bizottság megvizsgálta a városi pénzkezelést és kongó kasszákat talált.“ Miért mindig csak „kongó kasszák“? Uram, Istenem, miért! Mert teljesen hibás a városházán ma uralkodó gazdálkodási rendszer! Ezt is meg kell teljesen újítani! A városnak földjei vannak, melyek nem hoznak akkora bért, mint a mai elég magas bérleti árak mellett hozniuk kellene. Kétezerötszáz hold körüli erdeje van, melynek évi átlagos jövedelme jóval alatta áll annak a jövedelemnek, melyet a mai viszonyok közt ekkora s ily kedvező fekvésű erdőnek hajtania kellene. A város sajátlagos pénzügyletei pedig igazán szerencsétlenek. Énnek illusztrálására bátran utalhatunk a tavalyi reáliskolai kölcsönre. A város a helybeli takarékpénztártól fölvesz 6 3A %-ra 200,000 koronát. Ebből kifizet az államositásra (még tudja Isten, meddig) váró reáliskola telkéért 122,000 koronát. Az uccarendezésre és csatornázásra szánt 78000 koronát természetesen beteszi a kölcsönadó takarékpénztárba, amelytől kap 4 vagy legfeljebb 4 és 7* %-os kamatot ! Nos, ha ez okszerű gazdálkodás, akkor igazán nem tudjuk: mi az okos gazdálkodás ! Hát ennek a jövőben megkell szűnnie! Gondoskodni kell róla, hogy a város földjei nagyobb bérért adassanak bérbe. Gondoskodni kell róla, hogy a városi erdő jövedelmezősége normális fokra emeltessék s különösen, hogy a termelt fa ne adathassék el (miként a múltban megtörtént) nagy tömegben s igy természetesen a rendesnél olcsóbban fakereskedőknek ! Gondoskodni kell róla, hogy a jövőbeli városi pénzügyietek nagyobb számítással, ésszerűbben ejtessenek meg. S ezzel kapcsolatban — a múltra való minden célzás és itélet- mondás nélkül! — meg kell tiltani, hogy bármelyik vezető városi tisztviselő helyi pénzintézet igazgatóságában helyet foglalhasson. Mind ennek koronája pedig az legyen, hogy a városházon a takarékosság ne csak üres jelszó maradjon, hanem valósággá váljék! Vége szakadjon mindenféle luxuskiadásnak; csak
